Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ház a domboldalon 3 csillagozás
Jugoszlávia gazdag, sokszínű irodalmából ezúttal egy szlovén író regényét nyújtjuk át az olvasónak. Jugoszlávia északnyugati hegyes, erdős vidéke az alig több, mint másfél millió szlovén szűkebb hazája. Itt született 1910-ben Ignac Koprivec. Első könyve 1939-ben jelent meg. Azóta is minden művének témáját szülőföldje életéből meríti. Koprivec szocialista életlátású realista művész.
Eddigi terméséből a legrangosabb mű a Ház a domboldalon. Ez a regény a szlovén falu eposza. Elég nagy időszakot fog át. Valamikor az első világháború után indul a cselekmény, és 1948-ban ér véget, tehát akkor, amikor már az új, szocialista élet formálódik.
Témája az örök szegényparaszti sóvárgás a föld, a saját ház, a boldogság után. A regény középpontjában a Poharič házaspár áll: Tunek, a szolgalegény, aki egykedvűen belenyugszik változtathatatlan helyzetébe, amely öröktől fogva így van; a felesége, Nanika, a cselédlány, akiben viszont a szerzés, a feltörekvés roppant erejű vágya feszül,… (tovább)
Eredeti cím: Hiša pod vrhom
Eredeti megjelenés éve: 1957
Várólistára tette 4
Kiemelt értékelések
Timár_Krisztina ♥I>!
4 hozzászólás
Nagyon furcsa könyv ez. Most jó volna olvasni róla, vagy beszélgetni róla valakivel, de egyelőre semmi szakirodalmat nem találtam róla, és nem ismerek senkit, aki olvasta volna.
Első találkozásom a szlovén irodalommal. Még a fülszövegét se láttam, csak az első bekezdéseit találtam meg véletlenül az interneten, de már akkor megfogott a stílusa, és kíváncsi lettem. Nem mondhatnám, hogy megbántam.
Itt olvasható tovább:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/16/ignac_kopr…
ppeva P>!
11 hozzászólás
Csatlakozom @Timár_Krisztina-hoz. Én se mindent értek…
Tényleg nagyon furcsa könyv ez. Az elején nagyon furcsállottam a stílusát. Rövid kis fejezetek, takarékosan bonyolított és egyszerű beszélgetések és cselekmény, az egyes fejezetek között hosszú idők telnek el. Nehezen hámozom ki a szereplőket, nehezemre esik felfogni azt a hihetetlen nyomort, ami még az itthonihoz képest is letaglózó. A két magányos és szegény cseléd, az együgyűségig jámbor Tunek és a nyomorból foggal-körömmel kimászni akaró Nanika házassága jóformán botrányt okoz, hiszen szegény ne házasodjon. Senki sincs, aki segítené őket, aki melléjük állna vagy akár csak barátságos lenne hozzájuk. Szívszorító, hogy az első gyerekük úgy nő fel, mint egy kis állatka: bezárják egész napra a jóformán üres, földes szobába, mert menniük kell dolgozni. Aztán mire a kislány hároméves lesz, jön a következő gyerek, meg a következő – de akkor már nincs baj, mert ott a „nagylány”, aki már hároméves korától vigyáz a kicsikre és ellátja a háztartást…
Aztán a rabszolgamunka lassan-lassan előreviszi őket. Bérlők lesznek, de továbbra is szálka maradnak a „helyiek” szemében. Hiszen ők csak gyüttmentek, alig egy-másfél évtizede cselédeskedtek azon a vidéken. A munka továbbra is rabszolgának való, de kezdik magukat embernek érezni. Aztán jön a háború előszele, és senki se tudja, hova álljon. Egyesek a németekhez húznak, mások a partizánokhoz, sokan ide is, oda is. Átmegy rajtuk a front, a háború. Azt hiszik, végre jön a békés, nyugodt világ, de jön a haddelhadd a földreformmal, aztán a kollektivizálással. A házastársak között sokszor nagyon feszült a viszony, hiszen annyira különbözőek, annyira mást akarnak. A feleség kőkeményen tudja, mit akar, a férj kínlódik, ingadozik, vergődik, tépelődik.
Nem tudom, valójában hogyan zajlott a téeszesítés Jugoszláviában. De annyira más, mint amit az itthoni olvasmányokból ismertem.
Egyáltalán nem szocreál regény. Bár bemutatja, hogy javult a szegény zsellérek, föld nélküli kisparasztok élete a háború után, de egyáltalán nem fest nemhogy hurrá-optimista, de még csak optimista képet se. És az tényleg nehezen érthető, hogy a hatvanas években miért, milyen oknál fogva jelent meg ez a könyv, aminek az a végső kicsengése, hogy a szövetkezet is csak egy kész átverés, mert ott is a kulákok és a népnyúzók dirigáltak, ők fölözték le a hasznot, a szegények meg ott maradtak kisemmizve, reménytelenül.
Az otthoni könyvtárunkban rejtőzködött ez a könyv, és örülök, hogy elolvastam. Még jócskán ad gondolkoznivalót. Szlovén írótól eddig egyetlen könyvet olvastam, ez volt a második.
Népszerű idézetek
Timár_Krisztina ♥I>!
1 hozzászólás
Az erdő mellett úgy gomolygott a sötétség, mintha titokzatos lovasok háborgatnák. Nyugtalanul hempergett a szekér után, amely a sík terepen egyre jobban belesüppedt a fűbe, árokba huppant és szerteszét fröccsenő piszkos tócsákba fordult, néha meg veszélyesen oldalra billent.
14. oldal
Timár_Krisztina ♥I>!
Ilyen tavasz előtti alkonyatban, amikor a sarjadó fű zöldje összekeveredik az ég lágy kékjével, amelyen a csillagok is alacsonyabban vannak, a dombok olyanok, mintha bronzzal lennének leöntve.
277. oldal
Timár_Krisztina ♥I>!
2 hozzászólás
A dombok fölé emelkedő reggeli nap szikrákat szórt az üvegen. Lángolt a körtefa a ház előtt, és az egész birtok piros tűzben fürdött. Nanika nyitott tenyerében nyugtatta a fejét. Mellére kő nehezedett, s ez a kő mintha forogna benne, hogy összezúzzon minden szép gondolatot.
162. oldal
Timár_Krisztina ♥I>!
2 hozzászólás
Mihelyt volt egy kis ideje, bedobott az asszonyok közé egy-egy szót, amely úgy görgött tovább közöttük, akár a dió a cseréptetőn.
67. oldal
Timár_Krisztina ♥I>!
Részegítő őszi este volt. A fák az érett gyümölcs illatát lehelték. A lemenő nap utolsó sugara olyan csodálatos színeket kevert az ágaik között, hogy elkápráztatta a szemet. A völgyből már hidegebb levegő érkezett, de a dombok fölött még mindig meleg déli szél lengett, susogott a vesszők között, és simogatta a beérő szőlőt. Ezekben az órákban az alkony nem érkezik hirtelen, hanem félénken és kíméletesen borul az épületekre, mintha pihével volna bélelve.
70. oldal
Timár_Krisztina ♥I>!
– Senki sem szeret itt bennünket…
– Ugyan… Engem talán szeretnek? De én kényszerítem őket.
Igen, emlékezett rá. Botičkar, Čuš szomszédja haragudott a kovácsra. Ez meg egy éjszaka elment hozzá. Mivel a ház ajtaja be volt reteszelve, kitépte az ajtófélfát is. Botičkarék az ágy alá bújtak, de aztán elő kellett mászniuk. Öt perc múlva a gazda már bort tett az asztalra. Nem szerették, de azért mégis hízelegtek neki. […] Amikor benősült a hegyre, már másnap fellovalta az embereket a házakban. Mindenütt féltek tőle, de azért mégsem csukták be előtte az ajtót.
77. oldal
Timár_Krisztina ♥I>!
Célja, a saját ház, még mindig élt benne. Néha kiábrándulva elvetette magától, de később vadul ismét belekapaszkodott. Ezért volt goromba a gyermekekkel. Bűnösnek érezte magát előttük. Megszülte őket, de nem tudta azt nyújtani, amit megígért nekik.
87. oldal
Timár_Krisztina ♥I>!
Letette a vödröket, és a pitvar felé fordult. Fényes orrát, amelyen a kenyérsütő kemencéből előtörő lángok villództak, magasra emelte, mintha világosság támadt volna a fejében. Bement a szobába. Csendesen becsukta az ajtót. De amikor a kemence mellett észrevette a homlokát dörzsölgető Tunekot, lába a földbe gyökerezett. Kétségbeesett tekintete megpihent a férfi öklén. Sokáig állt így szótlanul. Nem merte tekintetét másfelé fordítani, mert a sarkokban sűrűsödő sötétségből fenyegető árnyak nőttek ki. Végül csendesen a kemence mellé settenkedett. Tunek félrehúzódott. Nanika megdöbbenve nézte, mennyire lesoványodott, megváltozott arca idegenül meredt rá.
– Mi történt?
Jéghideg hangon kérdezte ezt Nanika, kissé elferdült szájszéllel és előreugró állal.
266. oldal
Timár_Krisztina ♥I>!
A rög, amelyet [Nanika] szétmorzsolt a tenyerében, olyan volt, akár az egészséges életnedv, amely vérébe ömlik és gyorsabb keringésre ösztönzi. Nem, egy barázda földet sem enged át ezeknek a kapzsi embereknek. Csak kihasználnák ezt a földet, amelyet ő szeretettel gondozott, s nem nyújtanának neki semmit. Nem élné túl, ha a birtokot a dombon lakók szétmarnák. Milyen színe van most ennek az ő földjének, s micsoda illata! Kívüle senki se tudja ezt megbecsülni! Milyen különleges kerekdedséggel guggoltak előtte a barázdák… Ezeket ő húzta. A lejtőn csak egy kicsit kellett megnyomnia az eke szarvát, és a barázdák úgy omlottak egymásra, mintha irányítanák őket. Tunek nem tudott ilyen barázdát húzni.
165. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szabó Pál: Talpalatnyi föld 94% ·
Összehasonlítás - Kertész Erzsébet: Fiút vártak, lány született 88% ·
Összehasonlítás - Lisa Scottoline: Örök 96% ·
Összehasonlítás - Fehér Klára: Hová álljanak a belgák? 95% ·
Összehasonlítás - Alice Walker: Kedves Jóisten 92% ·
Összehasonlítás - Fábián Janka: Emma fiai 91% ·
Összehasonlítás - Alice Walker: Bíborszín 91% ·
Összehasonlítás - Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai 91% ·
Összehasonlítás - Caroline Bernard: Randevú a Flore kávéházban 91% ·
Összehasonlítás - Colin Falconer: Szabadság, szerelem, Levine 89% ·
Összehasonlítás