Tiki ​otthonra talál (Első bé 0.) 39 csillagozás

Igaz Dóra: Tiki otthonra talál

Pali már alig várja, hogy iskolás legyen! Főleg mert egy óvodás még nem tud egyedül gondoskodni egy kisállatról. Pedig Palinak nagyon tetszik az a hörcsög, akit nap mint nap megcsodál a kisállatbolt kirakatában…

Eredeti megjelenés éve: 2019

Kiadói ajánlás: 5 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Most én olvasok! Pagony

>!
Pagony, Budapest, 2019
22 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634104940 · Illusztrálta: Horváth Ildi

Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

nicosia P>!
Igaz Dóra: Tiki otthonra talál

Előbb olvastam a folytatását, és azt kell mondjam, ez a rész jobban sikerült. Igazán aranyos a történet, a kisállattartás felelősségéről. Az egyetlen pont ahol megint megrökönyödtem (a másik kötetben is), hogy a tanítónénit többször is hörcsöghöz hasonlítja. Talán nem feltétlenül jó kigúnyolni a tanítónénit az elsősöknek, vagy legalábbis legalizálni ezt.

Tarja_Kauppinen IP>!
Igaz Dóra: Tiki otthonra talál

Az ovis főszereplők hörcsögöt szeretnének, de nem kapnak, mert még nem tudnák gondozni. Aztán iskolások lesznek, de hogy ebből miként következik az übercuki happy end, azt nem szpojlerezem el.

Az én lányom is így volt ezzel, abban maradtunk, hogy az ovis ballagásra kap hörcsögöt, aztán végül, kisebb kalamajkák után tengerimalac lett belőle, azok gyakran békésebb természetűek. Volt egy hörink egy hétig, mely éjszakánként Houdini üzemmódba váltott, ami a bútorok alá, mögé sűrű szentségelések és a lányom sikítozása közepette történő bemászásomhoz vezetett. Houdini a ketrec rácsai között kibújva és a jó idő miatt nyitva levő teraszajtó kínálta lehetőséget megragadva végül a szabadságot választotta, minekutána egy nagyobb méretű házi kedvencet javasoltam csemetémnek, amely nem fér át a rácsok között. A teknőst leszavazta, nem lévén elég szőrös (pedig abszolúte szökésbiztos jószág lett volna), így lettünk végül egy malac boldog tulajdonosai. János immár a harmadik életévéhez közelít, s angyalian szelíd jószág.
Mindennek annyi köze van a könyvhöz, hogy annak alapvetését (úm.: hörcsög) minden kezdő olvasó közel érezheti magához. Tökéletesek a rajzok, és a nagy, nyomtatott betűs szöveg is.

12 hozzászólás
Nikolett0907 P>!
Igaz Dóra: Tiki otthonra talál

„Az iskolások tudják, hogyan kell gondozni egy állatot. Etetni és itatni kell. Takarítani kell a ketrecét.
Törődni kell vele mindennap.”

Mostanában egyre több az olyan mesekönyv, mely elsődlegesen kisiskolás gyerekeknek készült, avval a szándékkal, hogy szórakoztatva gyakorolják az olvasást.
Ez a kötet is egy ilyen darab, mely a Most én olvasok! sorozat , Nagybetűs szint nulladik része.

Ebben a könyvecskében az állattartás, a gyermeki vágy és egy apró, de annál kedvesebb megoldás található.
A mese egy hörcsög „sorsáról” szól, és mivel nagyon találékony a mesélő, hamar az olvasó szívébe lopja magát.
A mese okító és szórakoztató mibenléte mellett, a rajzok is kiemelkedőek.
Nagyon szép vonalakkal, hűen követve a mesét díszitik a lapokat.
Olvasás gyakorlására és egy kellemes mese hallgatására tökéletes.
Egy élmény volt.

Bea_Könyvutca P>!
Igaz Dóra: Tiki otthonra talál

Bájos, szórakoztató történet, tulajdonképpen egy előzménytörténete a Tiki könyveknek, melyből megtudhatjuk, hogy került Tiki az osztályterembe.

Nagyon szeretnivaló az illusztráció, Tiki irtó aranyos, és úgy egészében tetszenek a rajzok, melyeket Horváth Ildi alkotott meg.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2019/10/gyerekeknek-tiki-…

krlany I>!
Igaz Dóra: Tiki otthonra talál

Egy cuki aranyhörcsög kalandjainak kezdete, amikor is, ő is iskolás lesz!:)
Szembetűnő a höri szuper zensége. A nagy nyugival ad egyfajta kedves bájt, ennek az amúgy is aranyos történetnek. A kis szereplők pedig megtanulnak valami fontosat: gondoskodni egy másik élőlényről.

Farkas_Éva P>!
Igaz Dóra: Tiki otthonra talál

Cuki mese, cuki rajzokkal egy cuki kisállatról :)
Ez a rész egy sorozat felvezető kötete, melyben azt követhetjük nyomon, hogy Tiki a hörcsög az állatkereskedésből kikerülve hogyan lel új otthonra. És választ kapunk arra is, hogy miként teljesül Luca és Peti vágya a felé, hogy nekik is lehessen hörcsögük :)
Nekem is volt egy 2 hörcsögöm Kiki és Kokó! Nagyon szerettem őket, így még közelebb éreztem magamhoz Tikit :D

sztinus>!
Igaz Dóra: Tiki otthonra talál

Szerintem helyes, Lelle (8) is azt mondta, hogy jó.

caledonia_konyvvara P>!
Igaz Dóra: Tiki otthonra talál

Aranyos, bájos, cuki történet! A szereplők kedvesek, értelmesek, Tiki pedig egyszerűen zabálnivaló! *-*
A mese két fejezetre oszlik. Az elsőben megismerhetünk két első osztályba készülő kis lurkót, akik az állatkereskedésben mondhatni beleszeretnek az apró hörcsögbe, ám az anyukájuk szerint még nem elég érettek, így nem kaphatnak háziállatot. :(
spoiler
A kötet kevés szöveget tartalmaz, ám a mese gördülékeny, szórakoztató és figyelemfelkeltő. Néhány, nehezebb szót az író szótagolva írt le, ezzel segítve az olvasás elsajátítását az apró lurkó számára.
Feltétlen ajánlom a kisebbek számára! :)

BertaPalikSzilvi P>!
Igaz Dóra: Tiki otthonra talál

2023
Lánykámmal olvastuk újra, ő most kezdte az első osztályt.
Tetszettek neki a rövid fejezetek, a nagy színes képek, és most persze ő is szeretné, ha lenne kisállat az osztályukban.

Bájos történet arról, hogy az óvodás gyerekek mennyire vágynak egy kis hörcsögre akit a kirakatban látnak.
Végül az iskolában megtanulhatják, hogyan kell gondoskodni egy kiskedvencről.
Az illusztrációk szépek, a történet pedig lehetőséget ad arra, hogy a gyerekekkel elbeszélgessünk arról, hogy ha kisállatuk lesz az milyen feladattal, felelősséggel jár.

csakegyluca>!
Igaz Dóra: Tiki otthonra talál

Ez cuki volt. Mikor elkezdtem olvasni és beleütköztem egy névbe: Luca, akkor melgség töltötte el a szívemet. Pedig nem is tudtam, hogy így hívják a szereplőt (nem olvastam el a fülszövegét) nagyon jó kis szórakoztató történet volt. ;-)


Népszerű idézetek

Nikolett0907 P>!

Az iskolások tudják, hogyan kell gondozni egy állatot. Etetni és itatni kell. Takarítani kell a ketrecét.
Törődni kell vele mindennap.

11. oldal

Nikolett0907 P>!

Az állatbolt éppen az óvoda és az iskola között állt.

(első mondat)


A sorozat következő kötete

Első bé sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Romhányi József: Mézga Aladár különös kalandjai
Bosnyák Viktória: Amikor kivirágzott a fánkfánk
Kormos István: Vackor az első bében
Vadadi Adrienn: Leszel a padtársam?
Varga Katalin: Mosó Masa mosodája
Bálint Ágnes: Iskola a faliszekrényben
Varga Tomi: Háromszavas Történetek
Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon
Bartos Erika: Duna
Balázsy Panna: Csakazértis