Fekete ​Istvánra emlékezve… 5 csillagozás

ifj. Fekete István: Fekete Istvánra emlékezve…

A szerző új kötete folytatása, kiegészítése a Fekete István az édesapám volt… nagy sikerű emlékkönyvnek. Helyet kaptak benne a korábban terjedelmi okokból kimaradt levelek és Fekete István naplójának azon részletei is, melyeket 1969-70-ben jegyzett le a kiváló író. Természetesen nem maradt ki a göllei újratemetés „története” sem, mint ahogy tartalmazza a kötet az újabb méltatásokat és reflexiókat Fekete István hatalmas életműve kapcsán. Ifj. Fekete nem kívánja kanonizálni édesapja írásművészetét, hiszen ezzel maga az irodalomtudomány is mindmáig adós, ugyanakkor elkerüli a kritikai kiadás rendszeres buktatóit is: a Fekete Istvánra emlékezve… nem több és nem kevesebb, mint tisztelgés az Író előtt, fiúi-írói emlékező-tisztelgő aktus mindannyiunk – olvasók, Fekete-rajongók és irodalmárok – legnagyobb örömére.

>!
Móra, Budapest, 2005
368 oldal · ISBN: 9631180964

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

SinkaZsuzsanna>!
ifj. Fekete István: Fekete Istvánra emlékezve…

Újabb és újabb részletek, személyes dolgok, esszék, méltatások. Nagyszerű, hogy létezik.

szederbori>!
ifj. Fekete István: Fekete Istvánra emlékezve…

Aki naplóírásra adja a fejét, számíthat rá, hogy előbb vagy utóbb valaki mégis elolvassa a nem nyilvánosságnak szánt sorokat. Aki közéleti emberként – művészként, politikusként – műveli a naplóírást, arra is számíthat, hogy előbb vagy utóbb kinyomtatják, hadd ismerje meg a nagyközönség.
Hogy Fekete István vajon számolt-e ezzel a lehetőséggel, nem tudhatjuk. Talán a halála megakadályozta, hogy megsemmisítse a csupán önmagának szóló jegyzeteket. Ha sejtette volna, hogy fia egyszer majd megjelenteti időskori naplóját és (vő)legénykori leveleit, talán tűzre veti őket, hogy ezt megakadályozza.
Nem így történt. Mindenesetre elgondolkodtató – ezt ifj. Fekete István többször is kiemeli –, hogy Piller Edith, bár olvasta a róla szóló kritikus megjegyzéseket, mégsem égette el a naplót. Én személy szerint örülök, hogy a levelek és a napló megmaradtak, és örülök, hogy elolvashattam őket.
Ha Fekete Istvánról fényképet keresünk, többnyire idős, fáradt, komoly arca néz ránk. Jó volt arról olvasni, hogyan udvarolt fiatal korában, miként futott neki újra és újra a – nősüléshez szükséges – jobb állás keresésének, hogyan tervezgették menyasszonyával a jövőt, spoiler.
A levelek stílusa mai szemmel sokszor megmosolyogtató. Maga Fekete István is azt írja, hogy leendő sógora – amikor beleolvasott egy ilyen levélbe – „sziruposnak és geilnek” találta, s ez ellen Fekete sem tiltakozott. spoiler
Azért már ekkor felsejlik a menyasszony-vőlegény személyisége közötti óriási különbség: a férfi inkább otthon ülő, a társasági életet nem túlzottan kedvelő ember, a lány éppen az ellenkezője. Egyik levelében Fekete István idézi is Bibócs ezzel kapcsolatos véleményét: „Az ember még falun sem élhet remeteéletet…Én szeretem a társaságot. Még az olyan kicsinyes, intrikus társaságot is, ami Bakócán található!
A házasság megköttetett, és negyven évvel később a betegségekkel küzdő, fáradt író naplója sokszor keserű szavakkal szól felesége nem könnyű természetéről.
Ami nem változott a negyven év alatt, az Fekete István Istenbe vetett hite. A fiatalkori levelekben és az időskori naplóban ugyanaz a hívő, bízó hang szólal meg, és a naplóban sokszor ott szerepel az I.N.D. rövidítés.
A könyv második fele – ebben a Fekete Istvánról szóló visszaemlékezések, méltatások, az újratemetéssel kapcsolatos írások szerepelnek –, nem fogott meg igazán.


Hasonló könyvek címkék alapján

Konrád György: Elutazás és hazatérés
Vincent & Vincent: Nem volt új a nap alatt
Hulej Emese: Egy Teleki gróf Afrikában
Popper Péter: Holdidő
László András – Buji Ferenc: Genesis
Csoma Mózes: Sövény Aladár, a hazai koreanisztika úttörője
Esterházy Péter – Marianna D. Birnbaum: Az évek iszkolása
Kuncz Aladár: Fekete kolostor
Szigethy Gábor: Mezei–Márai szerelem
Bálint György: Emlékfoszlányok