Fekete ​István az Édesapám volt… 15 csillagozás

Ifj. Fekete István: Fekete István az Édesapám volt…

„Édesapám halála óta tucatnyi kiadó tett ajánlatot, hogy ismertessem szüleim életének és házasságának olyan meghitt vonatkozásait, amelyeket eddig még senki sem tárt a nyilvánosság elé, írjak a családtagokról, tegyem a könyvembe a szüleim egymásnak küldött és mástól kapott értékesebb leveleit, a jelentősebb kritikákat… Összefoglalva: állítsak össze egy kötetet, mert Fekete István hatalmas olvasótáborát minden érdekli, ami az íróval kapcsolatos.” Ifj. Fekete István kötete széles körű érdeklődésre tarthat számot: szélsőséges érzelmek, végletesen eltérő nézetek feszülnek benne egymással szembe, azok közé a nagyon érdekes olvasmányok közé tartozik, amelyeket nem lehet letenni.

Róla szól: Fekete István

>!
Móra, Budapest, 2004
382 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631179702

Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 8

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

mokus33>!
Ifj. Fekete István: Fekete István az Édesapám volt…

Most már még inkább értem, honnan is jött az a sok gyönyörű kép, szívhez szóló mondat, humoros jelenet, vagyis az a rengeteg meghatározó regény, amit Fekete István tollából olvashatunk. Ha a fia által leírtakat vagy a barátok méltatását nem is vesszük tényszerűnek, hiszen ők nagy mértékben elfogultak, de az író naplótöredékei, levelei is meggyőzhetnek bennünket arról, hogy milyen érző és tiszta szívű, talpig EMBER volt, aki sosem tagadta meg hitét, elveit és családját.
Szívesen olvastam volna több olyan történetet a családi legendáriumból, amiből pici ízelítőt kaptam csak, szerettem volna, ha ebből sokkal, de sokkal több van a könyvben, de azért így is élmény volt kedvenc íróm mindennapjaiba betekinteni. Örülök, hogy magaménak tudhatom ezt a kötetet.

SinkaZsuzsanna>!
Ifj. Fekete István: Fekete István az Édesapám volt…

Eddig csak sejtettem, az író és a felesége között lévő iszonyatos feszültségeket, te jó ég, annyira sajnálom, hogy igazából sosem volt nyugta. Nem elég a mellőzés, még az otthona sem jelentett igazi menedéket. :S És pont ő az, aki az olvasóinak mégis biztos búvóhelyet és megnyugvást biztosít.

takiko>!
Ifj. Fekete István: Fekete István az Édesapám volt…

Én nagyon örülök, hogy íródott egy ilyen könyv a kedvenc magyar írómról. Érdekes volt olvasni a levelezését és a naplóbejegyzéseit, meg mások véleményét róla. A fia véleményét is teljesen meg lehet érteni, bár a vége felé már annyiszor ismételte önmagát, hogy kicsit szájbarágósnak tűnt az egész. Azt például, hogy "a kiadott ötven kötetéből csak öt(!) volt az, melyek az „ifjúsági könyvek” kategóriájába tartoztak" körülbelül négyszer említi, sok-sok felkiáltójellel, szinte habzó szájjal bizonygatván, hogy az ominózus B.B.-nek mennyire nincs igaza. Szerintem sincs igaza, de azért nem kellett volna ugyanazt az információt vagy hatszor a szánkba rágni. Fekete István remek író volt, azt hiszem mindig is a kedvencem marad, s ezt semmiféle irodalomkritikus lesújtó véleménye nem változtathatja meg.
Bővebben a blogomban: http://takikodokusho.blogspot.com/2012/04/ifj-fekete-is…

1 hozzászólás
Niki4>!
Ifj. Fekete István: Fekete István az Édesapám volt…

Hát nem lehetett egyszerű élete szegény Fekete Istvánnak… Csoda, hogy ilyen remekműveket tudott írni ilyen feleség mellett… Egyébként nagyon jól összeszedett, szerkesztett könyv. Ifj. Fekete István azért örökölt valamit az édesapja tehetségéből…


Népszerű idézetek

takiko>!

A „hercegi” hagyatékból anyámra nászajándékként óriási, több mint egy méter magas, cifra címerrel és egy ötágú koronával „stilizált” szamovár maradt. Az impozáns méretű edény az ebédlőnk tálalóján ékeskedett. Avagy „éktelenkedett”, mert édesapám nem szívlelhette a szamovárt, és „hercegi köcsögnek” titulálta.
A Tárogató úti lakásunkba egy évig, 1945-46-ban két orosz tiszt és a csicskásuk volt beszállásolva. Mikor visszatértek hazájukba – bizonyára kedves „magyarországi emlékként” magukkal vitték a címeres szamovárt. Ami anyámat természetesen rettenetesen felháborította, édesapám viszont azt mondta:
– Ez az egyetlen jó és köszönetre méltó, amit a Vörös Hadsereg Magyarországon tett!

361. oldal

Boglárka_Madar>!

Lefekvés előtt nagymama a régi időkről mesélt nekünk. Arról a világról, mikor hidegebb volt a tél, forróbb a nyár, szélesebbek a folyók, nagyobbak a csillagok… És sűrűbbek az erdők, melyek titokzatos homályában tündérek, lidércek és törpék éltek… S amikor még hétfejű sárkányok, gonosz mostohák, boszorkányok, nagy szakállú bakarasztok és egyéb titokzatos – és félelmetes – lények éltek a földön.
Aztán a régi karácsonyokról is mesélt nagymama. Amikor a karácsonyfák majdnem az égig értek, és éjjel, mikor mindenki aludt, pillangószárnyú kis angyalkák akasztgatták rájuk a díszeket, szaloncukrot és csillagszórókat.
Miközben mesélt, Tupikával mi ott kuporogtunk a bársonyhuzatos, öreg fotelekben, és szélesre tárt, hívő szívvel hallgattuk nagymamát, amint a mesékből és álmokból szőtt múlt végtelen országútját járta.
Az ablakok jégvirágos üvegén ekkor már a megvénült este nézett a szobába. Az utcákon a házak fázósan összehúzták magukat a hidegben, és a kémények lágy, szürke füstöt leheltek a csillagokkal hímzett égbolt felé.
Istenem – de rég volt mindez. Nagymama már régen elköltözött abba a szebb, békésebb és bizonyára boldogabb világba, ahol nincs gonoszság, könny és szenvedés. Hanem csak jóság van, szeretet és béke…

Nővérem... (192. oldal)

cassiesdream>!

Igaz, hogy a nagymama szinte mindig kötött, mert az egész családot ő látta el téli dolgokkal. Azóta sem voltak olyan szép sáljaim, mellényeim, pulóvereim… Talán azért, mert aki a későbbi darabokat csinálta, nem kötött bele a szívéből egy kicsit, mint a nagymama.

Nővérem... (191. oldal)

pelika_Bp>!

. . . Őszintén szólva: kivánkozom haza. Eddig kb. 25 lapot írtunk ismerősöknek. Mi ez? Levlapviszketegség?

168. oldal

pelika_Bp>!

Zsurzs Évának vettünk egy – állitólag – gyönyörű pulit. Éva majdnem bepisilt a gyönyörűségtől. Valakinek „gyönyörüséget” szerezni kétségtelenül nagy öröm – még a feltételezett bepisilés nélkül is…

199. oldal

pelika_Bp>!

„Újabban” mindent elfelejtek, bár mindig is feledékeny voltam. Illetve csak bizonyos dolgok – a kedvesek és tetszetősek, vagy a szomorúak maradtak meg válogatós memóriámban. De még az is a naptól – nem az égitesttől…- függ, hogy kelekótya agyamnak van-e kedve emlékezni.

217. oldal

Lina78>!

{…} Bár talán nem is tudja, hogy ő „Napló”…! De lehetne kamra, lomtár vagy pince, sőt sírbolt is amelyekben tetszhalott gondolatok gondolnak a Feltámadásra!

takiko>!

– Soha többé nem akarom hallani, kisfiam, hogy az anyádat per nő titulálod… – mondta. – Nagyon jól tudod, hogy rengeteg jó tulajdonsága van! Nagylelkű, önzetlen, áldozatkész, kötelességtudó, gondos anya, vendégszerető, kiváló háziasszony stb… És normális időszakában nagyon kedves és szeretetreméltó hölgy. De beteg szegény. Borzasztó rossz idegrendszerét a szüleitől örökölte, és nem tud uralkodni magán…
Édesapám szavai örökre megmaradtak bennem. S arra is tisztán emlékszem, hogy rövid hallgatás után elmosolyodott, és azt mondta:
– Azt azonban el kell ismernem, házasságunk alatt mindig úgy éreztem, mintha egy ekrazitos hordón ülnék, amelynek gyutacsát már meggyújtották. A kérdés tehát csak az, hogy mikor fog felrobbanni alattam a hordó! Merthogy felrobban, az biztos.

153. oldal

takiko>!

Bálint doktornál voltam a rossz hólyagommal. Illetve – talán ne gyalázzuk, hogy „rossz” – kicsit rendetlenkedő hólyagomat. Új gyógyszert adott, mert az első csak félig-meddig segített. Sőt, talán sehogy. Reménykedem tehát az új gyógyszerben. Már csak azért is, mert a következő szép neve van:
– N 5 nitro 2 furfuryliden aminokydantoin!! Kizárt dolog, hogy ne segítsen.

203. oldal

takiko>!

„De itt? Gondolataimra rádübörgött a villamos, rázúgott a porszívó gép, és valami duhaj szőnyegporoló szétverte még a maradékot is. Csak legalább kutya ugatott volna valahol! Vagy egy kakas szólt volna! De itt nem volt semmi, ami hazai. Elmaradtak mellőlem, mintha azt mondták volna: na, híres, majd meglátjuk, mit tudsz nélkülünk…”
És Fekete István megmutatta, hogy tud nélkülük is.
„ Nem mondom – írja –, hiányoztak nagyon, de talán megérezték, hogy én sohase leszek hűtlen hozzájuk, mert egyszer csak bekopogtatott hozzám a hazai föld, a táj s az ember. Csak a szemem kellett kicsit becsukni, s a lelkem kinyitni. Aztán már jó volt minden.”
Ezek a sorok mutatják talán a legjobban Fekete István írói értékének gyökerét. Minden könyve egy darab élő természet, minden szava átszőve napsugárral, minden sora daloló pacsirta muzsikája. Édes-bús mesék, amelyek beharmatozzák a szemet… Nincs bennük keresettség, nincsenek csinált szavak, szűztiszta magyar nyelve a szívünkhöz szól.

261. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Fahidi Éva: A Dolgok Lelke
Berényi Anna: Richter
Tóth Júlia Éva: Borikönyv
Lubics Szilvia: Másfél nap az élet
Bérczes László – Cseh Tamás: Cseh Tamás
Romsics Ignác: Bethlen István
Fekete István: Csend
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének
Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső
Bálint György – Bánó András: Bálint gazda, a százéves kertész