A ​kaméliás hölgy 83% 329 csillagozás

„A gyermek kicsiny, és már magába zárja az embert, szűk az agy, mégis abban ütnek tanyát a nagy gondolatok, és mindössze egy kis pont a szem, mégis mérföldeket ölel át egy pillantással…”

Számos feldolgozást, volt szerencsém látni az elmúlt években.
Természetes volt tehát, hogy könyvben is megszeretném ismerni a történetet, még ha igazán újdonsággal nem is találkoztam.

Ez egy csodálatos, mély érzelmeken alapuló, romantikus történet, az igaz szerelemről és a szorosan hozzá kapcsolódó érzésekről, fantasztikus nyelvezettel.
Belemélyedésem odáig fajult, hogy az oldalak pörögtek az ujjaim között, kíváncsi voltam, hogy miképpen tudnak a múltról megfeledkezni és egy tiszta jővőre koncentrálni, de ami egyszer megtörtént kitörölhetetlen és nagyon mély sebeket hordoz a felszín alatt.

Igazán csodálatos egy történet, és igen csak úgy érzem, meghatározza jelen pillanatban a gondolataimat.

Elég megosztó könyv, engem is megosztott. Hol élveztem a korabeli élet leírását, hol bosszantónak találtam annak az életnek az üresjáratú felszínességét. Hol átadtam magam a melankolikus szerelmi történetnek, hol untam a szenvelgést. Hol felvilágosultnak és haladónak éreztem ifj. Dumast a prostitúció együttérző megközelítése miatt, hol úgy gondoltam, ő is csak egy a férfiközpontú társadalom férfitagjai közül, aki hatásos könnyeket ejt szegény szépséges kitartott lányokért, de az korántsem zavarja, ahogy a férfiak használják őket…
Mindenesetre érdekes kis olvasmány volt, és bár helyenként hosszúnak tűnt, végeredményben egész tömören rövid. Ugyanettől dupla ennyi oldalon biztos besokalltam volna.

Megindító, gyönyörű szépen megírt történet, teljesen magával rántott a stílusa. Margit (Marguerite) számomra, hangozzon bármilyen furcsán, nagyon szimpatikus hősnő volt, a foglalkozása ellenére is. Igaz a könyvben szereplő egyik mondat, mely szerint a szívbéli jósága az erkölcsös úriasszonyok fölé emeli. De ezt az Armand iránt érzett szerelme is bizonyítja. A spoiler Fantasztikus regény, egyszer mindenképpen újraolvasom.

Évek óta kutatom a könyvet különböző antikváriumokban, hogy végre legyen egy saját példányom. Sok kutakodás árán, de sikerült, másodkézből, egy kedves molytól. Örök hálám, már a polcomat ékesíti!
Egészen az életem korai szakaszára visszanyúlik ez a történet. Biztos mindenkivel megesett, hogy a Nagymamájánal aludt időnként gyermekként, ahol az esték óhatatnaul a Duna televízó társaságában telltek. Ott láttam a fim változatot, már akkor beleszerettem, nem volt csoda az Elfújta a szél után. Akkoriban természetesen még nem sok mindent fogtam fel, csupán a mérhetetlen szerelmet, amit Armand érzett, a csodás virágot és a gyönyörű báliruhákat. Emlékszem a film végén, már akkor is sírtam.
Aztán könyvtárból sikerült kikölcsönöznöm. Nagy örömet okozott. Ugyanis imádom. Olyan mély, olyan tragikus, olyan valós. Egy különleges nő ez a bizonyos kamélis hölgy, igazán mély a karaktere.
Kedvencem lett, különleges szálak kötnek hozzá.

Sokáig nem figyeltem, hogy a szerző nem az idősebb Alexandre Dumas, hanem az ifjabb és erre konkrétan olvasás közben döbbentem rá. Időnként eléggé csöpögős volt a történet és már nehezen viseltem el a főszereplőnő szenvedéseit, amiket ő viszont már kb. élvezett…A vége is eléggé olyan lett, amilyen… spoiler Szerintem az igazi szerelem nem olyan, hogy valaki szól, hogy ne szeresd xy-t többet és akkor „oké"… Aztán szenvedjünk még…

Láttam már egy feldolgozását, így nem igazán tartogatott meglepetéseket, mégis örülök, hogy elolvastam. Az a típusú történet, ahol a lelki vívódáson, az érzelmeken van a hangsúly inkább, amit számomra a betűk könnyebben tudtak közvetíteni, mint a színészek. Annyira, hogy könnyekig meghatottak Margit levelei. Igazából Armand is közelebb került hozzám, hiszen az ő szemszögéből és magyarázataival olvashattam az eseményekről. Mégis Prudence karaktere fogott meg leginkább, bár cseppet sem kedvelhető, viszont olyan logikusan látja a világot, hogy nehéz az érveléseinek ellenállni. Ugyanakkor nagyon tetszett a könyv hangulata is, a pezsgő Párizs és a vidéki idill egyaránt. Elbűvölt.

Az a nagy kőszívem, az. Eddigi olvasmányaim közül simán dobogós a legtöbb férfisírás /100 oldal kategóriában. Ehh, franciák…

A több, mint 90 szöveges értékelés mindent elmond a könyvről, sok újat én sem tudok hozzátenni. Egy romantikus történet, ami nagyon szomorú, a végkifejlet is, a hangulat is (talán csak az 5 hónapos vidéki kiruccanás a kivétel). És a szomorú az, hogy a főszereplők közül nincs igazán pozitív személyiség (talán csak az író, vagy elbeszélő a kivétel). És nem mondhatjuk, hogy „a szerelem mindent legyőz”. Mert Armand nem az, hiszen nem érti a miérteket (mert annyira szerelmes) és mindenképpen bosszút akar állni. És Margit sem, mert ugyan a jellemfejlődése nyilvánvaló a szerelem hatására, de az elején azért nem akar otthagyni csapot-papot, és ragaszkodik bizonyos „kiváltságokhoz”.
Az viszont tény, hogy minden nagyon szépen le van írva, néha talán kicsit körülményesen, de ez betudható a kornak, amelyben született és amelyben a szereplők éltek. És azért egy megjegyzés a végére: id. Dumas szerintem jobb könyveket írt!

Valódi romantikus történet az igaz szerelemről és a szorosan hozzá kapcsolódó érzésekről, csodás nyelvezettel, történet elbeszéléssel. Ittam az oldalakat, kíváncsi voltam, hogy tudnak a múlt eseményeire fátylat borítani és a jövő felé nézni, de akármennyire is akarjuk a megtörténtet nem lehet meg nem történtté tenni, az mindig lappang és személyiségtől függ, hogy fellázad e vagy csöndesen bennünk él tovább.
Gazdag és jól megírt érzelemábrázolása kiválóan vezetett végig a regényen, mondhatni a cselekménye maga az érzelmek tobzódása volt.

Nem nyűgözött le. Tipikus mexikói/argentin/stb telenovella, tizenkilencedik századi köntösben, régi nyelvezettel, alig vártam, hogy vége legyen és letehessem. Csalódott vagyok, mert többet vártam.