A ​kaméliás hölgy 83% 299 csillagozás

„A gyermek kicsiny, és már magába zárja az embert, szűk az agy, mégis abban ütnek tanyát a nagy gondolatok, és mindössze egy kis pont a szem, mégis mérföldeket ölel át egy pillantással…”

Számos feldolgozást, volt szerencsém látni az elmúlt években.
Természetes volt tehát, hogy könyvben is megszeretném ismerni a történetet, még ha igazán újdonsággal nem is találkoztam.

Ez egy csodálatos, mély érzelmeken alapuló, romantikus történet, az igaz szerelemről és a szorosan hozzá kapcsolódó érzésekről, fantasztikus nyelvezettel.
Belemélyedésem odáig fajult, hogy az oldalak pörögtek az ujjaim között, kíváncsi voltam, hogy miképpen tudnak a múltról megfeledkezni és egy tiszta jővőre koncentrálni, de ami egyszer megtörtént kitörölhetetlen és nagyon mély sebeket hordoz a felszín alatt.

Igazán csodálatos egy történet, és igen csak úgy érzem, meghatározza jelen pillanatban a gondolataimat.

Elég megosztó könyv, engem is megosztott. Hol élveztem a korabeli élet leírását, hol bosszantónak találtam annak az életnek az üresjáratú felszínességét. Hol átadtam magam a melankolikus szerelmi történetnek, hol untam a szenvelgést. Hol felvilágosultnak és haladónak éreztem ifj. Dumast a prostitúció együttérző megközelítése miatt, hol úgy gondoltam, ő is csak egy a férfiközpontú társadalom férfitagjai közül, aki hatásos könnyeket ejt szegény szépséges kitartott lányokért, de az korántsem zavarja, ahogy a férfiak használják őket…
Mindenesetre érdekes kis olvasmány volt, és bár helyenként hosszúnak tűnt, végeredményben egész tömören rövid. Ugyanettől dupla ennyi oldalon biztos besokalltam volna.

Láttam már egy feldolgozását, így nem igazán tartogatott meglepetéseket, mégis örülök, hogy elolvastam. Az a típusú történet, ahol a lelki vívódáson, az érzelmeken van a hangsúly inkább, amit számomra a betűk könnyebben tudtak közvetíteni, mint a színészek. Annyira, hogy könnyekig meghatottak Margit levelei. Igazából Armand is közelebb került hozzám, hiszen az ő szemszögéből és magyarázataival olvashattam az eseményekről. Mégis Prudence karaktere fogott meg leginkább, bár cseppet sem kedvelhető, viszont olyan logikusan látja a világot, hogy nehéz az érveléseinek ellenállni. Ugyanakkor nagyon tetszett a könyv hangulata is, a pezsgő Párizs és a vidéki idill egyaránt. Elbűvölt.

Évek óta kutatom a könyvet különböző antikváriumokban, hogy végre legyen egy saját példányom. Sok kutakodás árán, de sikerült, másodkézből, egy kedves molytól. Örök hálám, már a polcomat ékesíti!
Egészen az életem korai szakaszára visszanyúlik ez a történet. Biztos mindenkivel megesett, hogy a Nagymamájánal aludt időnként gyermekként, ahol az esték óhatatnaul a Duna televízó társaságában telltek. Ott láttam a fim változatot, már akkor beleszerettem, nem volt csoda az Elfújta a szél után. Akkoriban természetesen még nem sok mindent fogtam fel, csupán a mérhetetlen szerelmet, amit Armand érzett, a csodás virágot és a gyönyörű báliruhákat. Emlékszem a film végén, már akkor is sírtam.
Aztán könyvtárból sikerült kikölcsönöznöm. Nagy örömet okozott. Ugyanis imádom. Olyan mély, olyan tragikus, olyan valós. Egy különleges nő ez a bizonyos kamélis hölgy, igazán mély a karaktere.
Kedvencem lett, különleges szálak kötnek hozzá.

Az a nagy kőszívem, az. Eddigi olvasmányaim közül simán dobogós a legtöbb férfisírás /100 oldal kategóriában. Ehh, franciák…

Valódi romantikus történet az igaz szerelemről és a szorosan hozzá kapcsolódó érzésekről, csodás nyelvezettel, történet elbeszéléssel. Ittam az oldalakat, kíváncsi voltam, hogy tudnak a múlt eseményeire fátylat borítani és a jövő felé nézni, de akármennyire is akarjuk a megtörténtet nem lehet meg nem történtté tenni, az mindig lappang és személyiségtől függ, hogy fellázad e vagy csöndesen bennünk él tovább.
Gazdag és jól megírt érzelemábrázolása kiválóan vezetett végig a regényen, mondhatni a cselekménye maga az érzelmek tobzódása volt.

Nem tudok rá nem öt csillagot adni.
Jól meg kell írni egy könyvet ahhoz, hogy így meghasson, és Dumas (talán apjától örökölve) ennek tökéletesen eleget is tett. Az utolsó oldalakat – egész pontosan a levelet – végigsírtam.
A történetet ismertem, mivel kedvenc operám a Traviata. Már ezerszer láttam, hallottam, remekmű, és most már talán mondhatom, hogy egy ilyen regény után könnyebb volt komponálni. Jó volt Violetta/Margit és Alfredo/Armand történetét így is átélni.
Teljesen elvarázsolt.

Egy mély és igaz szerelem története. Egy nő szerelméé, aki mindent képes volt odaadni egy férfinak, azé a nőé, aki kurtizán volt, de a szerléért feladta ezt az életet. A kor sajátossága miatt azonban a boldogság csak ideig-óráig tarthatott, hiszen az élet – ahogyan azt várni lehetett – közbeszólt. Abban az időben ezt soha nem tudták megbocsátani a nőknek (mondjuk ez ma már másként megy).
A férfi is igaz szerelemmel szerette a hölgyet, de az ő szerelme kevés volt ahhoz, hogy mindent feláldozzon. Inkább választotta a család megbecsülését és azt amit a az apja nyújtott neki ,elsősorban pénzt, természetesen. Akkor most ki is a kurtizán, tulajdonképpen? Az, aki a szerelemért megváltoztatja az életét vagy az, aki inkább a pénzt választja?
A dolog e történetben sem ennyire egyszerű, de valahogy ez is lejön, lejött nekem.
Szóval egy valóban szép és megható szerelmi történet.

Mit is mondhatnék… Ezt a könyvet se nekem találták ki. Nem tudom, hogy igaziból megtörténtek-e az itt leírtak vagy sem, mindenesetre ki az a h***e, aki feláldozza a szerelmét, csak azért, mert mások azt mondják, hogy azzal jót tesz… Kérdem én, ugyan kinek? Magának és a szerelmének biztos nem! A többiek meg kit érdekelnek? Szánalmas, mennyire önzőek az emberek! Nem értem, miért foglalkoztatja őket, hogy mit gondolnak róluk mások… Így is, úgy is szájukra veszik egymást, akkor nem mindegy? Az emberi ostobaság határtalan. Ahelyett, hogy felnőttek módjára megbeszélték volna egymással a dolgokat, inkább egymás háta mögött, sutyiban vágták maguk alatt a fát. Meg is lett az eredménye…
Azért pozitívuma is van: az író stílusa. Nekem kifejezetten tetszett. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy élvezni tudjam az olvasást, bár a vége felé spoiler. El is untam magam rajta.
Összességében nem volt rossz. Megérdemel egy négyest.

Hát,nem nagyon szippantott be a történet…
DE!
Ez nem jelenti azt,hogy nem volt jó könyv.
Tetszett a történet,a stílus és… Párizs a ruhák,Operák,Színházak… Jó volt egy kicsit Párizsban lenni.
A történet egy kurtizánról és egy fiatalemberről és a kettőjük között lévő szerelemről szól. néha vontatott és unalmas volt. Szörnyű, amikor két ember szerelmes egymásba és mégsem lehetnek együtt… Nem túl pozitív hangvételű könyv és nem tetszene mindenkinek,de egy próbát megér. :)
Ajánlom a szerelmestörténeteket,Párizst és elgondolkodtató történetek kedvelő olvasóknak. :)