A ​kaméliás hölgy 83% 311 csillagozás

„A gyermek kicsiny, és már magába zárja az embert, szűk az agy, mégis abban ütnek tanyát a nagy gondolatok, és mindössze egy kis pont a szem, mégis mérföldeket ölel át egy pillantással…”

Számos feldolgozást, volt szerencsém látni az elmúlt években.
Természetes volt tehát, hogy könyvben is megszeretném ismerni a történetet, még ha igazán újdonsággal nem is találkoztam.

Ez egy csodálatos, mély érzelmeken alapuló, romantikus történet, az igaz szerelemről és a szorosan hozzá kapcsolódó érzésekről, fantasztikus nyelvezettel.
Belemélyedésem odáig fajult, hogy az oldalak pörögtek az ujjaim között, kíváncsi voltam, hogy miképpen tudnak a múltról megfeledkezni és egy tiszta jővőre koncentrálni, de ami egyszer megtörtént kitörölhetetlen és nagyon mély sebeket hordoz a felszín alatt.

Igazán csodálatos egy történet, és igen csak úgy érzem, meghatározza jelen pillanatban a gondolataimat.

Elég megosztó könyv, engem is megosztott. Hol élveztem a korabeli élet leírását, hol bosszantónak találtam annak az életnek az üresjáratú felszínességét. Hol átadtam magam a melankolikus szerelmi történetnek, hol untam a szenvelgést. Hol felvilágosultnak és haladónak éreztem ifj. Dumast a prostitúció együttérző megközelítése miatt, hol úgy gondoltam, ő is csak egy a férfiközpontú társadalom férfitagjai közül, aki hatásos könnyeket ejt szegény szépséges kitartott lányokért, de az korántsem zavarja, ahogy a férfiak használják őket…
Mindenesetre érdekes kis olvasmány volt, és bár helyenként hosszúnak tűnt, végeredményben egész tömören rövid. Ugyanettől dupla ennyi oldalon biztos besokalltam volna.

Láttam már egy feldolgozását, így nem igazán tartogatott meglepetéseket, mégis örülök, hogy elolvastam. Az a típusú történet, ahol a lelki vívódáson, az érzelmeken van a hangsúly inkább, amit számomra a betűk könnyebben tudtak közvetíteni, mint a színészek. Annyira, hogy könnyekig meghatottak Margit levelei. Igazából Armand is közelebb került hozzám, hiszen az ő szemszögéből és magyarázataival olvashattam az eseményekről. Mégis Prudence karaktere fogott meg leginkább, bár cseppet sem kedvelhető, viszont olyan logikusan látja a világot, hogy nehéz az érveléseinek ellenállni. Ugyanakkor nagyon tetszett a könyv hangulata is, a pezsgő Párizs és a vidéki idill egyaránt. Elbűvölt.

Évek óta kutatom a könyvet különböző antikváriumokban, hogy végre legyen egy saját példányom. Sok kutakodás árán, de sikerült, másodkézből, egy kedves molytól. Örök hálám, már a polcomat ékesíti!
Egészen az életem korai szakaszára visszanyúlik ez a történet. Biztos mindenkivel megesett, hogy a Nagymamájánal aludt időnként gyermekként, ahol az esték óhatatnaul a Duna televízó társaságában telltek. Ott láttam a fim változatot, már akkor beleszerettem, nem volt csoda az Elfújta a szél után. Akkoriban természetesen még nem sok mindent fogtam fel, csupán a mérhetetlen szerelmet, amit Armand érzett, a csodás virágot és a gyönyörű báliruhákat. Emlékszem a film végén, már akkor is sírtam.
Aztán könyvtárból sikerült kikölcsönöznöm. Nagy örömet okozott. Ugyanis imádom. Olyan mély, olyan tragikus, olyan valós. Egy különleges nő ez a bizonyos kamélis hölgy, igazán mély a karaktere.
Kedvencem lett, különleges szálak kötnek hozzá.

Hogy én mit nem szenvedtem ezzel a könyvvel! A spoiler fárasztott és unalmasnak találtam. Másfél hónapig telt elolvasni, mert be akartam fejezni, még akkor is ha nehéz. Már csak azért is, mert hivatkoznak erre a könyvre, úgyhogy emiatt mindenképpen megérte, a 19. században is emlegették. Huh, túl vagyok rajta. Végre! spoiler

Az a nagy kőszívem, az. Eddigi olvasmányaim közül simán dobogós a legtöbb férfisírás /100 oldal kategóriában. Ehh, franciák…

Valódi romantikus történet az igaz szerelemről és a szorosan hozzá kapcsolódó érzésekről, csodás nyelvezettel, történet elbeszéléssel. Ittam az oldalakat, kíváncsi voltam, hogy tudnak a múlt eseményeire fátylat borítani és a jövő felé nézni, de akármennyire is akarjuk a megtörténtet nem lehet meg nem történtté tenni, az mindig lappang és személyiségtől függ, hogy fellázad e vagy csöndesen bennünk él tovább.
Gazdag és jól megírt érzelemábrázolása kiválóan vezetett végig a regényen, mondhatni a cselekménye maga az érzelmek tobzódása volt.

Nem nyűgözött le. Tipikus mexikói/argentin/stb telenovella, tizenkilencedik századi köntösben, régi nyelvezettel, alig vártam, hogy vége legyen és letehessem. Csalódott vagyok, mert többet vártam.

Egy önzetlen, feláldozó szeretet rövid története, egy méltóságát megtartó nő életéről.
Nem tudom, mennyire igaz a történet, számomra teljesen megtörténtnek hat, így ha fiktív, akkor bizony az ifjabb Dumas kitett ennél a regénynél.
Plusz kedvelem, ha férfi szemszögből olvashatok el egy történetet, viszont ez a férfi épp csak megismerkedik huszonévesen a szerelem érzetével és annak önfeláldozó motivációjával, látszik esetlensége, féltékenysége, és küzdelme a nőért, akár a családjával szembeszállva is.
A kaméliás hölgyünk szemszögét nem ismerve csak az volt biztos, hogy élete utolsó időszakát szeretetben és megbecsülésben szeretné megélni, és szeretné a férfit megkímélni a végzettől. Ez a tény átitatja a regényt, melankóliás románccá alakítva, így kicsit lehangoló lehet, aki könnyebb olvasmányt szeretne olvasni.

Csúnya dolog az emberek indexelése művészeti alkotásokhoz való viszonyuk alapján, de ha van olyan mű, amivel ez lehetséges lenne, az pont A kaméliás hölgy. Az olvasók érzékenysége gond nélkül skálázható annak függvényében, hogy a regényt inkább fárasztónak, lassúnak, idegesítőnek, csöpögősnek, giccsesnek találják, vagy éppen hogy meghatódnak, lelombozódnak tőle, esetleg menthetetlenül belevesznek a világába, és maguk is Margit megtört szeretőivé és barátnőivé válnak. A magam részéről utóbbi csoportba sorolódtam be – rémesen tudtam szeretni a légkörét, azt a kettősséget, amivel a bujaság és a tisztaság egymásba fonódott, és ami körülvette ezt a bámulatos szerelmi történetet. Nyilván lehetne keresni a párhuzamot ifjabb Dumas felvilágosult, mélyen emberséges és kimondottan érzékeny felfogása, meg hányattatott gyermekkora, vagy akár még a kor liberálisai között is, akiknek hamarosan elvéreznek majd a forradalmai, de ez a regény a puszta szépségével is képes lebilincselni az olvasót, a mögöttes tartalom már csak hab a tortán, ínyencség azoknak, akiknek nem volt elég a könyv első oldalain már egyből halálraítélt szerelem története.

Komolyan foglalkoztat egyébként, miféle lelkivilág uralkodott a kor íróiban és olvasóiban – mai szemmel nézve sokan nyilván megrökönyödnek azokon az érzékeny jellemeken, akik feltűnnek például Dosztojevszkijnél, vagy Dumas-nál, és bár ekkor még nem kimondottan divat a férfiak feminin vonásokkal történő felruházása, azért akad náluk példa bőven ilyesmire. Tegye csak fel a kezét, akit nem ejtett zavarba a Lágy szív két főhősének incselkedése és szoros barátsága Dosztojevszkij elbeszélésében, vagy szegény Armand sírásai ebben a regényben. Kedvelem ezt a fajta hozzáállást, a boldogságból és szomorúságból, vagy például a köztes sóvárgásból fakadó, mindent felülmúló és nem elrejtett kínlódásokat… valahogy emberiek és őszinték, és olyasmit vesznek természetesnek, amit manapság inkább dugdosunk, nem vállalunk, véka alá rejtünk. Dumas ezzel a hangvétellel a kor szinte színpadinak tetsző stilisztikája mögött is őszintébb, mint sok modern lélektani mű.