A szufizmus az iszlám egyik ezoterikus vonulata, és az orthodox iszlámmal szemben azt vallja, hogy a Koránnak szó szerinti értelmezésén kívül létezik egy, nem mindenki számára elérhető jelentésrétege.
A szufi út 5 csillagozás
Enciklopédia 7
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 14
Kívánságlistára tette 31
Kiemelt értékelések
Vannak könyvek, amelyek jó időben találnak rá az emberre. Ez különösen igaz a jó könyvekre, azok mindig jókor jönnek. Ez pedig egy nagyon jó könyv, amelyet érdemes a közelben tartani.
Röviden a szufizmusról: http://moly.hu/idezetek/373569 és http://moly.hu/idezetek/374510
A könyv szerkezetileg négy részre tagolódik (az adatlapon megtalálható a tartalomjegyzék), amelyek közül az elsőben, klasszikus szerzők rövidebb-hosszabb írásai, „tanmeséi” olvashatók. A bevezetéshez, ismerkedéshez nagyon jó alapozásnak tekinthető, rávezet egy másik (nem európai) vallási, megismerési rendszer sajátosságainak elfogadására, befogadására.
A második rész, a négy fő rendet, és a közöttük meghúzódó eltéréseket mutatja meg (ezt úgy kell érteni, hogy az eltéréseket mindenkinek saját magának kell látnia, a lapok kiterítésre kerülnek, a többi az olvasóra van bízva), mindez rengeteg példázattal kísérve.
A könyv egyik legérdekesebb, és gyakorlatban is alkalmazható fejezete kifejezetten az elmélkedés útjára vezető témák (gondolatok, mondások) gyűjteménye, a harmadik rész. Ezek a gondolatok segíthetnek egyfajta meditációs állapot elérésében is, gondolkodás(!) által. Ebben a részben található a szufi jegyzetfüzet is, ez amolyan „törvénykönyv” a szufik számára.
A befejező, negyedik részben egy kairói és egy buharai szufi válaszai olvashatók, a nekik feltett kérdésekre. Tovább árnyalva, és további elmélkedésre ösztönözve az érdeklődőt.
A könyvről csak jót tudok mondani, a kiírt idézetekből is látható, hogy mennyire mély, és hatalmas tereket átölelő szellemiséggel találkozhat az, aki beleolvas, vagy teljes egészében elolvassa… pedig ez a könyv, „csak” egy porszem a sivatagból.
„Szufinak lenni azt jelenti, hogy elválsz a beléd rögzült képzetektől, az előítéletektől, és nem próbálsz meg kitérni sorsod elől.” Abu-said, Abi-khair fia
„Ne a külsőmet tekintsd, hanem vedd el, ami a kezemben van.” Jalaludin Rumi
Lassan húsz éve, hogy először találkoztam René Guénon szufi író Megjegyzések a beavatásról című könyvével. Egészen kivételes hatással volt rám, mai napig őt tartom a legnagyobb gondolkodónak. (Szándékosan nem filozófust írok, mivel magát a filozófiát nem tartom túl sokra, a görög művek többsége számomra merő csepűrágás. Misztikus írónak is szokták még titulálni, ami ellen valószínű, hogy ő maga tiltakozna a leghevesebben, mivel a beavatás merőben más alapokon áll.) Bár evangélikus vagyok, pont ezért érdekes, hogy szufi íróként a kedvenc szerzőm lett, mindent elolvastam tőle, mely magyarul elérhető. Az a jó értelemben vett intellektuális fölény, szikár éleslátás és kristálytiszta logika, mely műveit jellemzi, kíváncsivá tett a szufizmus iránt.
A szufi út már régóta váró- és kívánságlistás nálam, ahogy egy példányt feldobott a gép, azonnal lecsaptam. Az iszlám ezoterikus igazságát különböző tanítók „példabeszédein” keresztül ismerhetjük meg, tehát ez egy sajátosan szerkesztett válogatáskötet. Mint tudott, a szufizmus azt vallja, hogy a Korán szó szerinti értelmezésén kívül létezik egy nem mindenki számára elérhető jelentésréteg. Ahogy ezt Háfiz a könyvben gyönyörűen kifejti: „Csak a madár értheti a rózsa könyvét: Nem minden olvasó érti a szövegek belső jelentését.” (154. p.)
Ez a rejtett logika ugyanúgy alkalmas akár más valláshoz tartozó szent szövegek tanulmányozására is; hiszen az Igazság nem egyik vagy másik vallásé, mivel természeténél fogva igazság csak egy lehet, s az egyetlen, mely nem szubjektív; ebben a könyvben is bőven találtam párhuzamokat a jézusi tanításokkal ~ mint ahogy a Buddha beszédeiben is.
Például: „Két nádszál egy patakban áll. Az egyik üres, a másik cukornád”, mondja Rumi (81. p.), miközben Máté evangéliumában azt olvashatjuk: „Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik”. (Mt 24,40) Nyilvánvaló, hogy mivel metafizikai párhuzamról van szó, elsőre nem annyira egyértelmű az azonosság, mint egy kávéfőző kétféle nyelven írt műszaki leírása között. Az üresség és a termékenység a spirituális olvasatban legtöbbször annak függvénye, ki mennyire birtokolja az isteni természetet. Igaz, itt Jézus továbbmegy (mint mindig), és azt is kijelenti, hogy a cukornád „felvétetik”, az üres „otthagyatik”, tehát nem részesül abból az örökségből, melyet Isten az őt szeretőknek tartogat. Itt jegyzem meg, hogy ez a „szelekció” ránézésre tűnhet igazságtalannak is, de mivel az Igazság nem lehet igazságtalan, ez sem az. Ez a kötet pont arról szól, hogy az ajtó mindenki számára nyitva van. Ha pedig nincs, „keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek”. (Mt 7,7)
A jézusi szellemiség jelenik meg Ibn El-Arif El-Kádiri szavaiban is: „Akik a Barátaimat segítették, Engem segítettek meg.” (113. p.) Nehéz lenne nem észrevenni ezt: „Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40)
Jó mondás az értelmetlen szóharcokra és a vitákban az elővigyázatosságra az idézet Sirázi-Száditól: „Ha bölcs vagy, kerülöd a tigriseket, Mikor az erdőt felgyújtod.” (59. p.) Jézus sem másra gondol az Újszövetségben, amikor így szól: „Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, nehogy lábukkal megtiporják azokat, majd ellenetek fordulva széttépjenek titeket.” (Mt 7,6) Vagyis, ahogy Háfiz mondja: „az egyetlen lényeggel csak a kiválasztottakat ajándékozd meg”.
Persze, az igazi Út nem merül ki a szent szövegek tanulmányozásában, mivel Magribi szerint a tanulás „a cselekvésben rejlik. Pusztán szavakkal tanulni, alsóbbrendű cselekedet.” (133. p.) Az alsóbbrendű cselekedet viszont nem azt jelenti, hogy nem fontos munka a Kinyilatkoztatásokon való elmélkedés, csak éppen nem a végső célja a hitnek. De ezt tanítja a Biblia is: a hit halott cselekedetek nélkül, mint ahogyan „a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” (Jak 2,26; 2Kor 3,6) Az „alsóbbrendű” tehát nem azt jelenti, hogy 'nem kívánatos', hanem ez éppen a guénoni kis- és nagymisztériumok fogalmain keresztül válik világossá: kismisztérium a szöveg megértése, mely virtuális tudás; nagymisztérium a realizálás, amikor valaki képes a tanításokat az élet egészére alkalmazni, az 'elméletet' átváltani 'gyakorlatra'.
Összegezve, kiváló gyűjtemény ez. Fél csillagot csak azért vontam le, mert hiányoltam a hiteles kommentárokat, pontosabban keveselltem őket. Csak a kötet végén néhány oldalnyi helyet kaptak a magyarázatok (A szufizmus és az iszlám; Mély megértés), inkább ezekből az interjúkból kellett volna több. A példabeszédek és bölcsességek ugyanis hiteles kommentárok nélkül gyakran félreérthetőek. Ilyen félreértést oszlat el például Mohamed Alu El-Miszri, amikor a pokoltól való félelemről és a mennyek utáni vágyakozásról kérdezik. A muszlim hiedelem szerint ugyanis istenkáromlásnak számít az a tanítás, hogy „Nem félünk a Pokoltól, nem vágyunk a mennybe.” Mint kiderül, ez csupán azt jelenti, hogy a félelem és a vágyakozás nem jó módja az emberek nevelésének. Mint ahogy Pahlaváb-i-Zaif mondja is: a magasabb cél az, amikor az ember „megvesztegethetetlen és nem fenyegethető”.
Ugyanakkor az én célom teljesült, valóban közelebb kerültem René Guénon műveinek megértéséhez, ezután biztosan jobban is értem majd őt. Pontosabban máris jobban értem bizonyos tanítások megfelelő alkalmazását, az alkalmazások módozataiban rejlő különbségekkel együtt. S mi más a tudás, mint a dolgok helyes megkülönböztetése.
Bizonyos keresztény egyházi körökben is ideje lenne elgondolkodni azon, hogy a tanításoknak „alkalmazkodnia” kellene a tanítványok természetéhez, jelleméhez és rejtett képességéhez. Magam is többször tettem utalást az elvileg megfelelő fórumokon, hogy a történelmi egyházaink „missziója” elavult, alkalmatlan a feladatra, mivel nem felel meg az adott kor és terület követelményeinek. Hozzáteszem, bár előadások és viták voltak, eredmény nem sok, mivel nagy káosz és zűrzavar uralkodik ebben a kérdésben.
Amikor Bahá Ed-Dín Naksband ezt teljesen világosan közli: „Mindenkihez a Megértésének Megfelelő Módon Szólj” (142. p.), nem mond mást, mint Pál apostol, aki erre a 'nyelveken szólást' vagy pedig a 'nyelveken szólás magyarázása' fogalmait használja. (1Kor 12,10) Bátran hozzátehetjük, hogy itt csak a tudatlan vagy felületes szemlélő nem lát párhuzamot: „a tudatlan talán csak az ujjak különbözőségét látja, nem pedig a kéz rendezett mozgását”. (141. p.) Vagy ahogy Szájed Imám Ali Sah emlékeztet egyenes beszéddel: az Ösvény követése „egy rejtett Egységre való törekvést jelent, a különbözőség követelményeinek ellenére és nem általuk.” Az alázat pedig nem az, ha valaki a büszkesége érdekében meghunyászkodik.
Sajnos, ez a könyv nem valószínű, hogy eljut szélesebb közönséghez, olyanokhoz is, akik tévelyegnek az álspirituális, divatezo kiadványok mocsarában. De ezen nincs is mit csodálkoznunk, hiszen az emberek általában „Pont azt nem szeretik, ami a hasznukra válna”. (Al-Naszafi)
Népszerű idézetek
Amikor a halál nem halál
Egy emberről azt hitték, hogy meghalt, és már előkészítették a temetésre, mikor „feléledt”.
Felült, de olyan sokkos állapotba került a körülötte játszódó eseményektől, hogy elájult.
Beletették a koporsóba, és a temetési menet elindult a temetőbe.
Amint megérkeztek a sírgödörhöz, ismét eszméletre tért, felemelte a koporsó tetejét és segítségért kiáltott.
– Lehetetlen, hogy feléledt – mondták a gyászolók – hiszen hozzáértő szakemberek állapították meg a halál beálltát.
– De hát élek! – kiabált az ember.
Egy, a temetésen résztvevő ember ismert és elfogulatlan tudós-jogászhoz fordult.
– Egy pillanat – mondta a szakértő.
A gyászolókhoz fordult, és végignézett rajtuk.
– Hallhattuk, mit mondott az állítólagos elhunyt. Ti, ötven szemtanú, mondjátok meg, mi az igazság!
– Meghalt – mondták a jelenlévők.
– Temessétek el! – szólt.
Így tettek.
98. oldal, A négy főrend - A Csiszti Rend (Farkas Lőrinc Imre, 1998)
Az eskü
Egy ember bajba került és magában megfogadta, ha problémái megoldódnak, eladja a házat, és az összes érte kapott pénzt a szegényeknek adja.
Eljött az ideje, mikor az esküt valóra kellett volna váltania. Igen ám, csakhogy nem akart ennyi pénzt elajándékozni. Kitalált hát egy kibúvót.
Eladásra bocsátotta házát, s egyetlen ezüstért árulta. A házzal együtt egy macskát is eladott, s az ár, melyet az állatért kért, tízezer ezüst volt.
Egy ember meg is vásárolta a házat és a macskát. A mi emberünk pedig egy ezüstöt odaadott a szegényeknek, a többit pedig a saját zsebébe tette.
Sokak agya forog eképp. Elhatározzák, hogy követnek egy tanítást, de a tannal való kapcsolatukat oly módon alakítják, hogy ők maguk hasznot húzzanak belőle.
101. oldal, A négy főrend - A Csiszti Rend (Farkas Lőrinc Imre, 1998)
A halálból visszatért lány
A régi időkben élt egy csodaszép lány, jó ember gyermeke. A nők közt szebbet sem lehetett találni, oly bájos teremtés volt, oly finom jellemű.
Mikor eladósorba érkezett, három fiatalember – mindőjük a legjobb tehetségű, legígéretesebbek közül való – kérte meg a kezét.
Miután az atya úgy döntött, hogy mindhárman egyformán megfelelnek, a végső döntést lányára bízta.
Teltek-múltak a hónapok, de még mindig nem úgy nézett ki, mintha a lány döntésre akarná adni a fejét.
Egy nap hirtelen megbetegedett, és pár óra múlva már halott volt.
A közös bánatban osztozó fiatalemberek a temetőbe vitték a testét, és mély fájdalmukban csendesen eltemették.
Az első ifjúnak a temető vált otthonává, éjszakáit szomorúságban, meditációval a sír mellett töltötte, képtelen volt megérteni a sorsot, mely elvette tőle a lányt.
A másik ifjú útnak eredt, és fakírként keresve a tudást, bebarangolta az egész világot.
A harmadik fiatalember a magára maradt apát vigasztalva töltötte idejét.
A fakírrá lett ifjú utazásai során elérkezett egy helyre, ahol egy, a titkos tudományok művészetében jártas, elismert ember lakott. Mivel még mindig kereste a tudást, bejelentkezett, és meghívást kapott a házigazda asztalához.
Éppen el akarta kezdeni az evést, mikor egy kisgyermek, a bölcs unokája sírni kezdett.
A bölcs felkapta a földről, és bedobta a tűzbe.
A fakír felugrott, majd kifelé kezdett rohanni.
– Gyalázatos démonok! Én már kivettem a részem a világ fájdalmából, de ez a bűn minden eddigit felülmúl, amit valaha is lejegyeztek! – kiabálta.
– Ne is törődj vele – mondta a házigazda – hiszen az egyszerű dolgok másként jelennek meg, ha valaki nincs birtokában a tudásnak.
Miután ezt így előadta, varázsmondókát mormolt, és egy fura jelet rajzolt a levegőbe, mire a fiú sértetlenül sétált ki a tűzből.
A fakír megjegyezte a varázsszavakat és a jelet, és a következő reggelen abba a temetőbe vette útját, ahová kedvesét temették.
Nem telt bele egy pillanat, és a lány ott állt előtte elevenen.
Visszament apjához, az ifjak pedig arról vitatkoztak, melyikük érdemelte ki a lány kezét.
Az első így szólt:
– A temetőben éltem, virrasztásaimkor tartottam a kapcsolatot vele, szellemének szükségleteit földiekkel támogattam.
A második így érvelt:
– Megfeledkeztek arról, hogy én voltam az, aki végül is beutaztam a világot, hogy a tudást megszerezzem, és aki végül is visszahoztam az életbe.
A harmadik azt mondta:
– Olyannyira sóvárogtam utána, hogy férfiként és vőként itt éltem, atyját vigasztaltam és segítettem fenntartani őt.
Ezután a lányhoz fordultak. Ő ezt válaszolta kérőinek:
– Ő, aki meglelte a felélesztés varázsszavát, emberségesen viselkedett; aki apámra vigyázott, fiaként élt itt; aki pedig a sírom mellett feküdt ő a szerelmesem volt. Hozzá megyek feleségül.
118-119. oldal, A négy főrend - A Szuhravardi Rendje (Farkas Lőrinc Imre, 1998)
A háromféle tudás
A spanyol ibn El-Arabi legrégebbi kinyilatkoztatásában így oktatja követőit:
Háromféle tudás létezik. A legelső az intellektuális tudás, amely csak információkból tevődik össze, azaz a tények összegyűjtéséből és további intellektuális fogalmak megszerzésére használják. Ez az intellektualizmus.
A második az állapotok ismerete, amely felindulásból származó érzéseket és olyan különleges létállapotokat is magába foglal, melyeknél az ember úgy gondolja, hogy valamilyen felsőbbrendű igazságot értett meg, de még képtelen arra, hogy ezzel éljen. Ez az emocionalizmus.
A harmadik a valódi ismeret, így a Valóság Tudása nevet kapta. Ebben a létformában az ember gondolkodás és az érzékelés határain túl is tudja, mi a helyes, mi az igaz. A skolasztikusok és a tudósok az első formára koncentrálnak, az emocionalisták és az experimentalisták a második formát használják. A többiek vagy kombinálják a kettőt, vagy lehetőség szerint hol az egyikkel, hol a másikkal élnek.
Azok pedig, akik eljutottak az igazságig, tudják, miként kapcsolódhatnak a valósággal, amely mindkét tudás felett való. Ők az igazi szufik, a dervisek, akik elérték a céljukat.
47-48. oldal, Klasszikus szerzők - Ibn El-Arabi (Farkas Lőrinc Imre, 1998)
Büszkeség
Ne dicsekedj azzal, hogy nincs benned büszkeség, hisz az annyira sem látható, mint éjszaka egy hangya lába fekete kövön.
És ne gondold, hogy a büszkeséget könnyű kiölni bensődből; nehezebb az, mint a földből egyetlen tűvel egy hegyet kiásni.
70. oldal, Klasszikus szerzők - Hákim Dzsámi (Farkas Lőrinc Imre, 1998)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Osman Nuri Topbaş: Az elmélkedés az Iszlámban ·
Összehasonlítás - Titus Burckhardt: Bevezetés a szúfi doktrínába ·
Összehasonlítás - Normandi Ellis: Az angyalok ősi hagyománya ·
Összehasonlítás - Jean Sasson: A fátyol mögött 89% ·
Összehasonlítás - Titus Burckhardt: Muszlim asztrológia ·
Összehasonlítás - Reynold A. Nicholson: Az iszlám misztikája ·
Összehasonlítás - Leo Schaya: Az egység szúfi tanítása ·
Összehasonlítás - Goldziher Ignác: Előadások az iszlámról ·
Összehasonlítás - Balázs Károly (szerk.): Isten rejtőzködő barátai ·
Összehasonlítás - Iványi Tamás: A szúfi út: ṭarīqa ·
Összehasonlítás