Bocsáss ​meg 88% 57 csillagozás

Nagyon feszült, tulajdonképpen sokkoló történet, ahogy haladunk előre, érezzük, hogy ennek a történetnek nagyon nem hétköznapi vége lesz. A sok-sok különös előjel, ami előtör a múltból, a szokatlan kirívó dolgok, nagyon feszültté teszik az egész olvasást, van egy olyan érzésed, hogy szeretnél már túl lenni rajta, legyen már vége, ne szenvedjünk tovább ebben a sötét hangulatban, találjunk már kiutat ebből a helyzetből, amibe keveredtünk. Közben mágnesként vonz a történet.

Kivételes, erőteljes, szokatlan könyv ez, egy nem hétköznapi kapcsolattal, nem hétköznapi szerelemmel, szerelem volt-e egyáltalán? Pszichológiai szempontból is nagyon érdekes ez a könyvbéli kapcsolat, ki ad bele a kapcsolatba, ki vesz el, hol az egyensúly, kell-e egyensúly, szabad-e ennyire belerántódni egy másik ember problémájába, ha nincs meg semmiféle viszonzás. Vagy van viszonzás? Nem is tudom, hogy szeretet, szerelem, miféle kapcsolat volt ennek a történetnek a mozgatórugója, de az biztos, hogy kemény és eredeti történet, és a stílusra, amellyel a szerző elénk tárta, ugyanez elmondható.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2019/03/olvastam-meg.html

Súlyos, erős történet. Furcsa is azt írni: minden drámaisága ellenére vagy éppen amiatt, de tetszett. A leírások érzékiek és fájnak olvasni bizonyos részeket. Életmese ez, valós küzdelem önmagunkkal, az életünket körbe fogó hazugságokkal, múltunk árnyaival a boldogság keresésével.

https://gaboolvas.blogspot.com/2018/08/europa-noi-szemmel.html

„Mindig elérted, hogy elbizonytalanodjak önmagamban.”

Meddig alkalmazkodik egymáshoz két ember, ha szerelmesek? Mennyire, lehet alárendelni magunkat egy másik ember személyiségének? A történet kezdetétől érezhető egy sejtés, hogy bármennyire is szeretik egymást, ez a két ember nem lesz egymással boldog. A szerző remekül építi fel a történetet, fokozza a feszültséget. Fuss, menekülj! – merül fel az olvasóban már kezdetben, pedig ekkor még nem tudni, hogy mi rejtőzik a háttérben, milyen körülmények befolyásolták a partner személyiségét, milyen traumák okozzák a problémákat. A nő a mesélő, az ő tapasztalataiból rakjuk össze a történéseket, ő az aki naivitásával egy problémás kapcsolatban él. Nehéz olvasni ezt a könyvet, szinte fáj a várható végkifejlet. Remekül van megírva, sokáig velem marad a történet, mert olyan sok elgondolkodni való van rajta.

A norvég szerző 2015-ben nyerte el az Unió Irodalmi Díját. A kötetet Szöllősi Adrienn fordította. Ebben a sorozatban jelent meg: https://www.kossuth.hu/kategoria/29/204/sorozat/europa-…

Erre a kihívásra olvastam: https://moly.hu/kihivasok/olvassunk-az-europai-unio-irodalmi-dijat-elnyero-konyveket-2022-ben-is

Már a cím is utal arra ,hogy nem egy lányregényt tart kezében az olvasó.
Az első lapotól érződik ,hogy egy kezdetben boldogan megélt kapcsolat lassú (?) tönremenésének történetét kapja az olvasó.
Bár kívülállóként mindig könnyebb okosnak lenni, valamint a az elmúlt években tucatszámra megjelenő cikkek és segítő könyvek hatására is okosabbak lehetünk, mi mozgathatja egy kapcsolat rugóját, illetve milyen hozott traumák nehezíthetik meg ,hogy két ember egészséges kapcsolatban tudjon együtt élni, azért annak, aki benne van, mindig nehéz észrevenni az intő jeleket.
Jelen esetben a pár mindkét tagja elég sok feldolgozatlan traumát cipelt magával a kapcsolatba. Bár elsősorban lány az elszenvedője a főleg lelki kizsigerelésnek, érdekes volt a szenvtelen mesélése; mintha nem is saját magáról és az átélt eseményekről mesélne, hanem egy kívülálló tárgyilagosságával szemlélte élete ezen eseményit.
Ahogy haladunk előre, egyre több gyermekkori történés kerül felszínre, melyek valamiféle magyarázatot adnak a jelen helyzetre, azonban érződik, hogy sebesen robogunk valami sötét tragédia felé.
A végkifejlet végül nem pont az lett ,amire én gondoltam az előzményekből, azonban sajnos teljesen reális és ad valamiféle feloldozást.
Nem egy könnyed olvasmány, készítse a lelkét, aki belekezd.

A borító nem árul el sokat, és én olyan naívan és ártatlanul léptem be a könyv világába, akár maga az elbeszélő ebbe a gyötrelmes-gyönyörű kapcsolatba. Az elbeszélés módja azonnal megfogott, de még a sokkoló kezdet után sem tudtam, mire számítsak. A történet szépen építkezik, a feszültség egyre erősebb, egyre fojtogatóbb. Minden apróságnak jelentése van, minden előrevetíti az elkerülhetetlen jövőt, és felfed egy kicsit az elmesélhetetlen múltból. Sok-sok szinte már jelképes történés, a szarvas és az őz, a kutya és a sün, a vörös kisfiú az óvodában…
Kíméletlen regény, bemászik az ember bőre alá és többé nem szabadul tőle.

A vágy volt az, amire szükségem volt.

Egy szerelmi történet, amely tökéletesen bemutatja, hogy a másiknak való teljes alárendelődés, önfeladás, az nem szerelem. S hogy ez a felismerés általában csak utólag, sokszor hosszabb idő távlatából visszanézve történik meg.

Érdekes, feszült, szinte krimiszerű elemekkel teletűzdelt cselekmény. Apró jelek, kisebb elmozdulások, amelyek fokozatosan fedik fel az idealizált partner valódi énjét. S eközben az illúziókhoz való görcsös ragaszkodás és az igazságvágy egyidejű jelenlétének lelki küzdelmei. Mert amit nem tudunk, az nem fáj, de a bizonytalanság – ha már a kisördög befészkelte magát a gondolatunkba – mindennél rosszabb.

Kíméletlenül őszinte, a belső vívódásokat, az érzelmek sokféle árnyalatát felszínre hozó történet, narratív íve egy percre sem engedi lankadni az olvasó figyelmét.

Sokszor úgy éreztem magam olvasás közben, mint a gyerekek a bábszínházban, Vitéz László-előadás közben, odakiabáltam volna a női főszereplőnek (egyben narrátornak, aki kapcsolata történetét beszéli el, a végével kezdve): „Jaj, vigyázz, menekülj!” Botcsinálta pszichológusként, abszolút laikus forrásokból származó ismereteim alapján ugyanis hamar felállítottam a diagnózist a nő szerelméről: ez a férfi egy tankönyvi pszichopata, akit nagy ívben el kellene kerülni. Még miniatűr mását is felismerni véltem az egyik kisfiú képében, aki a lány ovis csoportjába jár. Ettől a teóriától nehezen tudtam elvonatkoztatni, pedig a későbbiekben kiderült, hogy spoiler; azt gondolnám, hogy ezek másképp csapódnak le a személyiségben, nekem nem volt teljesen meggyőző az összefüggés a fura, de inkább torz jellemvonások és spoiler között.
Bármilyen okból is, de a férfi mindenképp nagyon nehéz eset, és a regény igazi kérdése szerintem az, hogy mekkora terhet lehet egy kapcsolatban rátenni a másikra. El lehet-e várni valakitől, hogy a végsőkig megértő legyen, hogy teljesen alárendelje magát egy kiegyensúlyozatlan kapcsolatnak, amelyben (ilyen vagy olyan ok miatt) minden a másikról szól? Vannak-e olyan menthetetlen esetek, amelyeken a legodaadóbb szeretet sem tud segíteni? Meddig kell kitartani a másik mellett? Ez utóbbival kapcsolatban az egyik lehetőséget egy igen sokkoló, szimbolikus jelenet ábrázolja…
Bár a kivitelezés egyes részletei nem tetszettek maradéktalanul (kezdve a megszólítós, végig a férfihoz beszélős, számomra női magazinokból ismerős megoldással a damilból készült gyűrűig*), és vannak bennem kétségek afelől, hogy mindez pszichológiailag helytálló-e, mindenképp elgondolkodtató, maradandó olvasmány volt.

*A szerelmes dalokban sokszor előforduló „I've got you under my skin” kifejezés itt szó szerinti értelemben szerepel…

Újabb skandináv regény, ami akár egy pszichológiai esettanulmánynak is beillene. Nagyon kemény, megrázó történet arról, hogy meddig terjed a felelősségünk egy párkapcsolatban, át kell-e vállalnunk magunkra a másik terhét, illetve van-e más választásunk, mint hogy átvállaljuk azt. spoiler Az írónő fokozatosan növeli a feszültséget, és a hétköznapok szorongató élethelyzeteinek képei mellett néhány igazán felkavaró jelenettel sodor bennünket a végkifejlet felé. Eközben mesterien érzékelteti a főhős elmagányosodását, azt a folyamatot, ahogyan lassan bekebelezi az életét egy másik ember tragédiája. Nagyon jó, hogy nem kapunk kész válaszokat és megoldásokat a regény végén: főhősünk valahogyan dönt, nekünk meg lehetőségünk van arra, hogy a döntését értékeljük, elemezzünk, elgondolkodjunk rajta. Nekem – mivel én az ilyen töprengésre hajlamos vagyok – nagyon tetszett (bár kétségtelenül rátelepedett a lelkemre), a témája miatt azonban egyes emberek számára kifejezetten felkavaró olvasmány lehet.

Ennek a könyvnek fájt minden sora.

Az első oldaltól kezdődően, az akkor még tökéletesen idillinek látszó kapcsolat kibontakozásától végig ott lappang valami titok, amitől az egészet áthatja egy nyomasztó és fullasztó hangulat. Ennek ellenére egyszerűen muszáj volt tovább olvasni, még ha bizonyos részeknél már-már ténylegesen fizikai fájdalmat is éreztem.

Egy múltbéli, soha nem el nem felejthető kapcsolatot látunk a lány szemével nézve. A fiatal, nagyon szerelmes és végtelenül naiv főszereplő lány vergődését egy bántalmazó kapcsolatban. Lassacskán kezdi felismerni a kapcsolat bántalmazó jellegét és ahogy szép lassan kezd kinyílni a szeme elkezdi keresni az okokat, a titkokat és próbálja megfejteni és megérteni a fiú tetteit. És ettől kezdve fokozatosan átalakul a kapcsolatuk dinamikája és hierarchiája is spoiler.

Mindketten magányosak, kezdetben ez a magány, ami mindenki mástól elszigeteli, egyben össze is köti őket.

Feldolgozhatóak egy a gyermekkori tragédiák, traumák, vagy egész életünkben magunkkal kell cipelnünk ezeket? És ha igen, akkor egy szerelmi kapcsolat segíthet-e ezen? Lehet-e igaz és őszinte egy szerelem, ha a múltbéli titkokat elhallgatjuk? Hol kezdődik egy bántalmazó kapcsolat? Az biztos, hogy nem csak a tényleges fizikai bántalmazásnál, de hol van a határa? Mi az, amit meg kell tennem egy másik emberért és egyáltalán mi az, amit megtehetek?

Nagy kérdések, melyekre nem érkeznek konkrét válaszok, „csak” egy konkrét élettörténet leírását kapjuk.

A regényben rengeteg szimbólum jelenik meg, a gyűrű, a két nagyvad a szülői háznál és az ágy. A vörös hajú kisfiú párhuzamos története mindig kicsit előre sejteti azokat a dolgokat, amiket később megtudhatunk a fiúról.

Talán azért is ennyire fájdalmas olvasni a könyvet, mert egy valós(nak tűnő) tragikus élet történetét meséli el. A borító nagyon kifejező, hűen tükrözi a könyv hangulatát.

     Gyönyörű mondatokkal festi meg az érzéseket, a szerelmet, amely akár csodálatos is lehetett volna, azonban szépen lassan átcsap fájdalomba. Abba a fájdalomba, mely már rögtön a történet elején felsejlik, ami fokozatosan veszi át az uralmat, megfakítva, kiszürkítve a színeket, míg végül már áthatja az egész történetet, és utána is csak az a könyörtelen keserűség marad.
     Hogyan lehet így szeretni valakit, akit nem is ismer igazán. Vállalható-e a felelősség érte ekkora teher alatt is? Fel lehet-e adni önmagunkat a másikért?
     Minden olyan különös az első pillanatuktól kezdve, de eleinte még idillikus, felhőtlen, boldog, de aztán megjelennek az árnyak, a baljós sejtelmek, melyek egyre kevésbé félreérthetőek, de a fiatal naivitás mégis segít elhessegetni mindent.
     Voltak a könyvben már-már túl erős metaforák, amik inkább meghökkentőek voltak számomra, de így is maradandó olvasmányt nyújtott. Ilyen rövid történet ellenére is hatalmas ívet ír le, amelyben eljutunk az idillt a rémálomig, amely kis híján elvielhetetlennek is tűnik, túl nagy terhet helyezve az olvasóra is. Inkább kellemetlen érzéseket hagyott maga után bennem, azokat viszont olyan erősen, hogy nem fog hagyni könnyen szabadulni.