Mesealbum 2 csillagozás

Ida Bohatta: Mesealbum

Szívből ajánljuk Ida Bohatta (1900-1992) MESEALBUMÁT, könyvecskéit – melyekben „emberi” állatok, virágok és manók nyüzsögnek – mindazoknak, akik ugyanazt a szeretetet érzik a teremtmények iránt, mint a bécsi szerzőnő. Az elmúlt évtizedek minden erkölcsi és esztétikai kihívása ellenére ezek a kis könyvek túlélték a XX. századot, és generációk óta folyamatosan keresik és kiadják őket. Sikerének titka nemcsak a könyvek érezhető „lelke”, hanem rajzainak kézműves minősége és iskolázottsága is. A belőlük sugárzó emberi melegség, csendes humor, mélységes életigenlés és tiszta derű sok felnőtt és gyerek szívét megérinti.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
Simon, Budapest, 2004
102 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639338370 · Fordította: Csillag Éva · Illusztrálta: Ida Bohatta

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Atara>!
Ida Bohatta: Mesealbum

Szégyen, nem szégyen, eddig nem nagyon ismertem Ida Bohatta munkásságát. Teljesen véletlenül akadtam rá erre a mesekönyvgyűjteményre.
Ahogy kinyitottam, egyből elvarázsoltak a kedves kis rajzok, majd a versikék is, ahogy olvastam őket. Néhol döcögnek kicsit a rímek, de ezt felülírja az a báj, ahogy meg vannak fogalmazva és az illusztrációk, amik díszítik őket.
Minden kis történetben benne van a természet szeretete, néha egy csipet tanító célzattal, vagy Isten jóságát említve. Akár Fésűs Éva néni is írhatta volna. :)
Kedvencem a Jó és rossz bogyók című fejezet volt.

Igazi kis gyöngyszem ez a könyv, hiánypótló alkotás, igazán megérdemelne egy új kiadást!
Ajánlom mindenkinek, aki a gyermekeit igazi értékekre szeretné nevelni, vagy mindazoknak, akik csak úgy szívesen elmerülnének a csodás, kedves kis rajzokban. :)


Népszerű idézetek

Atara>!

Réges-régen, mikor Isten
a kuvikot teremtette,
ez a madár az életét
engedetlenséggel kezdte.
Első éjjel nem aludt el,
reggel bezzeg szundított,
máig se tette helyére,
mit akkor megfordított.
Te ne járj így, mikor este
Mami hív, egyből szaladj,
jókor bújj be kis ágyadba,
reggelig ott is maradj!

Az engedetlen kuvik, 27. oldal

Atara>!

Kérlek titeket, gyerekek,
sőt, könyörgöm, nézzétek:
farkasszőlő áll előttem,
ilyet sose egyetek!
Kékbe öltözik, mint én is,
gallérján van négy levél,
ezek színe sötétzöld és
mérges, míg a földön él.
Ilyen bogyót ne egyetek,
figyeljetek jól oda,
ezt üzeni szeretettel:
a fekete áfonya

Fekete áfonya és farkasszőlő, 33. oldal

Atara>!

Utánozd a nemes szőlőt,
a kapaszkodj a magas égig,
erős hited a szőlőtő,
a szeretet vezet végig.
A kis indák, kacsok pedig
a tőkébe kapaszkodnak,
hit, remény, szeretet együtt
csodás gyümölcsöket hoznak.

Szőlő, 36. oldal

Atara>!

Isten örül, mikor látja,
örülnek a gyerekek,
teremtett hát olyan bogyót,
hogy mindig jól legyenek.
Íze finom, nyelni könnyű,
áfonyának a leve,
néhány cseppje egy bogyóban
vitaminnal van tele.

Vörös áfonya, 36. oldal

Atara>!

A szeder tud rossz is lenni,
mikor éppen haragos,
ilyenkor szúr, és a kezed
kiserkent vértől piros.
Ám azonnal meg is bánja,
édes gyümölcsével kínál,
így te is, ha rosszat tettél,
hamar egy kis jót csinálj!

Szeder, 35. oldal

Atara>!

Az eper finom, zamatos,
a szőlő bort kínál,
a nadragulya mérgező,
semmi jót nem csinál.
Isten ezért így szólt hozzá:
„Te is kapsz küldetést,
engedelmességre tanítsd
az ember gyerekét:
kerüljék a rossz bogyókat.
Így te is jót teszel,
szeretettel még a rossz is
a jó felé terel.”

Nadragulya, 35. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje
Julia Donaldson: Boszi seprűnyélen
Zelk Zoltán: Mese a legokosabb nyúlról
A két kakas
Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon
Szabó T. Anna: Tükörcicák
Topi és barátai – Színek
Móricz Zsigmond: Kismalac meg a farkasok
Varga Katalin: A kesztyű
Juhász Magda: Őzike és barátai