A ​fekete eső 38 csillagozás

Ibusze Maszudzsi: A fekete eső

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Néhány ​év óta a Kobatake faluban lakó Sidzuma Sigemacu úgy érezte, hogy unokahúga, Jaszukó, súlyos teher a lelkén. S egyre inkább olyan érzése volt, hogy nemcsak ebben a néhány évben, de a jövőben is viselnie kell ezt a már-már kimondhatatlan lelki terhet…
Így kezdődik a világhírű japán író, Ibusze Maszudzsi regénye a – fekete eső-ről, amely Hirosima egéből hullt le azután, hogy az amerikai repülők az atombombát ledobták a városra. Az a zápor, amely a fekete felhőből hullt, és amely ugyanúgy sugárfertőzést okozott, mint maga az atombomba, mint a bomba által elpusztított város romjai, mint a bomba által megnyomorított sebesültek tízezrei, a túlélők, akik csak haladékot kaptak a haláltól, és ezt a haladékot iszonyatos ellenértékkel fizették meg.
Ibusze könyve egy fiatal lány elrontott életének regénye, és egyben egy szörnyű pusztító fegyver, az atombomba hatásának története.
Mindarról, ami Hirosimában történt, sokat írtak már, Ibusze könyve azonban az egyszerű… (tovább)

Eredeti cím: 黒い雨

Eredeti megjelenés éve: 1965

>!
Európa, Budapest, 1978
340 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630714825 · Fordította: Dávid Gábor

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 31


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Ibusze Maszudzsi: A fekete eső

Könyvtárak zárva, egy hete karanténban ülök. De olvasni van mit, szerencsére, tele vannak a könyvespolcok, a hálószobában pedig külön sorakoznak a kihívásos könyvek. Csak fel kell nyúlni, le kell emelni egyet, és ha az ember nem gondolkozik, akkor bizony pont egy valóságos katasztrófa történetét olvashatja. Ha mérlegelgetek, biztos nem ezt választom. Pedig nem árt, ha az ember szembesül azzal, mi is az igazi nagy katasztrófa.
Itt ülök, bezárva (szerencsére, azért belülről van a kulcs…), mindenkim él, él a város is körülöttem, van víz, villany, van mit enni, meleg van. A könyv felől nézve szerencsés, boldog ember vagyok. És igazuk van. (Remélem, így is marad…)
A könyv valamikor 1945 augusztusa után pár hónappal kezdődik, és 1946-47-ben végződik. Sigemacu aggódik, mert nem tudja férjhez adni velük lakó unokahúgát. Azt suttogják ugyanis a faluban, hogy Jaszukó sugárbeteg. Pedig nem, csak rá kell nézni, szép, egészséges. Igaz, megviselte őt is, amin keresztülment, de szerencsére épp vidéken volt, mikor ledobták az atombombát.
Sigemacu előveszi Jaszukó naplóját, valamint a saját naplóit is, ahol feljegyezték mindazt, ami a hirosimai bomba ledobásának napján és az azt követő napokon végigéltek.* Ezzel akarja bizonyítani a házasságszerző előtt, hogy nincs mitől félniük a vőlegényjelölteknek.
Elmerül az emlékekben, és elhatározza, hogy lemásolja a naplóit, és odaajándékozza egy iskola múzeumának.
Maga a történet aztán megy időben kicsit tovább, de a legfontosabb része a könyvnek mégis annak az aprólékos leírása, mi is történt a várossal és az emberekkel közvetlenül az atombomba ledobása után. Mivel fogalmuk sem volt róla, milyen bomba is ez, érthetetlennek tartották a hatásait. Ráadásul a túlélők szabadon kóboroltak a romok között, és az így beszerzett sugárbetegség még azokat is megbetegítette vagy megölte, akik a bombatámadást esetleg túlélték.
Aztán kiderül, hogy nem csak azok lesznek sugárbetegek, akik ott voltak, elég, ha napokat járkál valaki sugárfertőzött területen.
A leírások realisztikusan, szinte szemmel látható közelségbe hozva közvetítik mindazt, amit Sigemacu és családja átélt, látott, tapasztalt – bár az ember tiltakozna, mert nem szeretne ilyen mélységig szörnyűségeket látni. A romokat, az elpusztult várost, a szörnyen eltorzult hullákat, a szörnyen eltorzult élőhalott embereket, a borzalmas sérüléseket, a küzdelmet, hogy fenntartsák a puszta életüket, a férgeket, amik nyüzsögnek a holtakban és az élők sebeiben, a légy- és moszkitómilliókat, a holtaktól fertőzött folyót…
Nem egy szívderítő olvasmány, az biztos. De utólag úgy érzem, jól tettem, hogy elolvastam. Valamikor régen olvastam már hasonló témájú könyvet, de az sokkal felszínesebben mutatta be az akkori, ottani hétköznapi helyzetet.
Igen, nagy a baj most a világban, nálunk is, súlyos a helyzet. De nem ez a legborzasztóbb, ami történt eddig valaha a világban. Legfeljebb nekünk az, a mi életünk során. Adja Isten, hogy soha ne is legyen szörnyűbb.

*Mivel a könyvben szerepel még egy további napló is, azon töprengtem, vajon Japánban az emberek ilyen tömegesen vezetnek részletes naplót a mindennapjaikról, vagy ez puszta írói fogás?

5 hozzászólás
kriszet_Paulinusz P>!
Ibusze Maszudzsi: A fekete eső

Sajnálatosan rosszul megírt könyv. A stílus egyszerűen szólva: száraz, rágós, és mindezt ledarálta nekünk az író mindenféle fűszer nélkül. Értem én, hogy ez egy borzalom, ami akkor történt, de lehetett volna úgy megírni, hogy egy valóban ütős könyv kerekedjen belőle. A napló bejegyzések közötti narrálás is elég szörnyű és még unalmas is. Volt ebben még rosszindulatú, gonosz közbejövés szomszédokkal, rokonokkal, amit a japánokról nem feltételeztem volna.
A fülszöveg pedig…majdnem semmi köze a könyvhöz.
Sajnálom.

XX73 >!
Ibusze Maszudzsi: A fekete eső

Hosszú ideje pihen a polcomon ez a könyv. Sok éve nem voltam képes teljesen végigolvasni. Így koronakarantén esetleg mégis. A sztorit Jaszuko férjhezmenési esélye kapcsán indítja a szerző, de aztán nagy ívet vesz. Bemutatja a Hirosima atombomba-támadás körüli napjait. visszatérően, több szemszögből is. (Ha valakinek a kényes a gyomra v. idegrendszere, inkább ne próbálkozzon ezzel a könyvvel.) Megrázó olvasmány.

Kár, hogy spoiler

Himitsu P>!
Ibusze Maszudzsi: A fekete eső

Megrázó könyv. Részletesen leírja a borzalmakat, amelyeket a hiroshimai bombázást túlélő emberek átéltek. Képesek voltak cipelni magukat még úgy is, hogy a testük foszladozott, hátukon, arcukon, karjukon csontig leégett sérülés volt.
Nagyon megrázó lehetett az a sok borzalom. Mégis annyira letaglóz, hogy szegény japánok milyen egyszerűen élték meg az egészet. „Új titkos fegyver”, „új bombát vetettek be” , szegényeknek ez volt a legelső gondolatuk, és annak a borzasztó gombafelhőnek a látványa, ami vészjóslóan magasodott föléjük. Napokkal később tudták meg, hogy atomtámadás érte őket.

A mai napig megvetem Amerikát ezért. Mindig mindenbe belepofáznak, pedig kuss lenne a nevük. Vacak angliai meg portugál telepesek, sose értettem, mire vágnak fel. És úgy telepedtek le az új hazában, hogy módszeresen kiirtották az őslakosságot. Aztán Afrikából hozattak rabszolgákat, mert a földműves munka az büdös volt mindnek, és a mai napig az.

Nem történik meg az atomtámadás, ha Amerika nem kényszeríti rá Japánra a nyitást. Ez a borzalom nem történt volna meg egy egyébként békés néppel, ami évezredeken keresztül elvolt a maga kis világában. Olykor véres, de olykor kulturálisan virágzó világában. Igen, szörnyű dolgokat műveltek a kínaiakkal, amikre nincs bocsánat. De a gyújtózsinórt Amerika gyújtotta meg, utána meg szépen mosta a kis kezeit, ahogyan azt kell és azóta is hirdetik az amerikai álmot.
Aha. Már rég nem a könyvről írok, de ezek az érzések kavarogtak bennem.
Egyszerű, civil emberek estek áldozatul a legborzasztóbb támadásnak.
Ráadásul a nagy és okos amerikai tudósok úgy találták ki a bombát, hogy a második hullámban is visszacsapjon még egyszer a földre, hogy még nagyobb pusztítást végezzen.
Ezt köszönheti a világ Amerikának. A pusztítást, és a rasszizmust.

A japánoknak mélységes együttérzésem, rengeteget olvastam a témában, jópár szakdogát átolvastam, képben voltam az eseményekkel. Japán szerző tollából olvasni az eseményeket mégiscsak másabb.

Nagyon jól kivehető benne az az általános viselkedés, ami jellemző a japánokra. Bármilyen csapás éri őket, azonnal, a lehető leghamarabb igyekeznek talpra állni, mert nem állhat le az ország és az élet egyetlen pillanatra sem. A mai napig megfigyelhető ez náluk.
Érdemes elolvasni ezt a könyvet, de aki olyan, mint én, hogy nagyon beleéli magát, az adagolja be valahogy, mert nagyon realisztikusan van ábrázolva a sok emberi maradvány, a halottak, a sérültek leírása.
Polconmaradós.

danlin>!
Ibusze Maszudzsi: A fekete eső

Nehezen olvasható, de jól megírt regény volt. Helyenként lelassult látszólag a történet, de végig megmaradt bennem egy érzés, egyfajta félelem – feszültség. A szereplők mind élnek, és úgy is viselkednek, ezért inkább dokumentumregénynek tűnik pedig évekkel később írta a szerző. Jó ötletnek tartom, hogy naplók, emlékek és a jelen visszatekintései váltakoznak, még ha kicsit össze is zavarodtam, hogy mi mikor történt.

barbesz93>!
Ibusze Maszudzsi: A fekete eső

Ebben a témában még nem olvastam, ettől függetlenül elmondhatom, hogy nagyon pontos leírást kaptam mindarról a borzalomról, ami ott zajlott. Próbáltam magam beleképzelni a helyzetbe, hogy én mit tettem volna, ha túlélem és nem halálosak a sérüléseim. Mit tettem volna a zűrzavar közepén, amikor körülöttem mindenhol csak a holttestek, haldokló emberek, állatok szenvednek, kiabálnak. Borzalom, az emberi kegyetlenség netovábbja ez a tragédia. A könyvet érdemes elolvasni, mert képet kapunk azokról az évekről, amikor a háború zajlott. Érzékeny lelkületűek ne olvassák, mert nem biztos, hogy fel tudják majd dolgozni azt a sok borzalmat, amit a könyv leír.

Edit_Tóth_2>!
Ibusze Maszudzsi: A fekete eső

A tanulmányaim végzése során halottam erről a könyvről, ugyanis kötelező olvasmány volt nekem. Azt kell mondjam az összes kötelező olvasmány közül, amit valaha is olvastam, ez a könyv tetszett az egyik legjobban. Sokan mondták, hogy túl durva… Szerintem nem volt az, pont elég durva volt, hiszen mégiscsak atombomba robbanásról van szó. Bár nem egy könnyed olvasmány, de mindenképpen megéri elolvasni. Nagyon tetszettek az időbeli ugrások és a kisebb történetek, amiket az emberek meséltek magukról.

AliceL>!
Ibusze Maszudzsi: A fekete eső

Nem is tudom hogyan lehetne értekelni egy ilyen művet. Nagyon komoly témát dolgoz fel és meg sem próbált az író szépíteni a szörnyűségeken. Mindent a lehető legrealisztikusabban írt le. Néha kicsit elvesztem a sok visszaemlékezés között, de érdekes volt látni, hogy a különböző emberek hogyan élték meg az eseményeket.

rschuck>!
Ibusze Maszudzsi: A fekete eső

A mű egyszerre egy segélykiáltás, egy fgyelmeztetés, hogy milyen borzalmakra képes az emberi faj, viszont azt is megmutatja, hogy a kisemberek milyen nagyok valójában, mennyire tudnak kűzdeni, és mennyire ragaszkodnak életükhöz. Gyönyörű és szörnyű egyszerre.
Viszont dokumentarista stílus, és az „összeollózottság” számomra nagyban csökkentette a mű élvezeti értékét. A sok japán helység és személy név 99%-át nem bírtam megjegyezni, persze ez nem róható fel „hibaként” az írónak, de nem éppen pozitívum.

hraurie>!
Ibusze Maszudzsi: A fekete eső

Bombázási naplók a hirosimai atombomba ledobása után. Mély, nehéz olvasmány, megható jelenetekkel (szalagokra kifüggesztett üzenetek, melyben hozzátartozókat keresnek, vagy Jaszuko betegsége), de annyira nem gyomorforgató vagy megrázó, hogy ne tudtam volna elolvasni, pedig én aztán nem bírom az ilyen műveket. Ellenben hosszú, túl hosszú, túl sok közbevetéssel, amiket a végén unalmamban már-már átlapoztam inkább.

„Hé, te szörnyű felhő, tűnj el! Mi nem vagyunk katonák!”


Népszerű idézetek

ppeva P>!

– Meleg van, ugye? – köszönt rájuk Sigemacu.
– Meleg van! – válaszolta a másik kettő.
Falun, szép nyári napokon így szokták üdvözölni egymást az emberek. Estére úgy szokott módosulni, hogy: „Fárasztó nap volt, ugye?” Ha éppen esett, így üdvözölték egymást: „Jó kis eső!”

304. oldal

Ardnazil P>!

Úgy éreztem, hogy amióta a bombát ledobták Hirosimára, rohamosan torzul az emberek lelke. Azt mondták régen, hogy azokon a területeken, ahol a háború súlyos károkat okozott, egy évszázadra van szükség a lakosságot ért erkölcsi károk helyreállításához Valóban így lenne?

163. oldal

ppeva P>!

Ami a szaké-t illeti, a mi szomszédsági társulásunkban is az történt, mint bárhol másutt – amióta jegyre adták, olyan emberek, akik a háború előtt rá se néztek, inni kezdték. Furcsa dolog ez. A cigarettaadagon kívül kaptunk valakitől az üzemben leveles dohányt – a feketepiacon jutott hozzá. Egy időre felakasztottuk a padlódeszka alá, hogy megereszkedjék, majd ruhaollóval felvágtuk, és egy angol szótár finom papírjába göngyöltük, azt mondták, bibliapapírnak hívják. A háború alatt és közvetlen utána csak a mi családunk elszívott egy egész zsebszótárt.

72. oldal

ppeva P>!

Sigeko kérésére, elindult Kótaróékhoz, és rizsgombócokat vitt a döglött rovarokért tartandó szertartáshoz. A gombócokat lakkozott dobozba tette, az pedig abba a fém víztartályba került, amelyben Kótaró a csíkokat hozta, és az egészet batyuba csomagolta.
A döglött rovarok emlékére rendezett szertartás mindig a mezőgazdasági ünnep harmadnapján volt; a gazdák rizsgombócokat készítettek, és felajánlották a döglött rovarok lelkének, amelyeket mezei munka közben véletlenül eltapostak. A hagyomány azt is megkövetelte, hogy ezen a napon visszaadjanak minden tárgyat, amit szomszédaiktól kölcsönkaptak.

75. oldal

ppeva P>!

Ez a hónap valóságos ünnepségsorozat. A döglött rovarokért tartott megemlékezés napja már elmúlt; tizenegyedikén van a rizsültetési ünnep, majd tizennegyedikén – a régi holdnaptár szerint – tavaszi Irisz-ünnep. Tizenötödikén lesz a Kappának, a folyó ördögének ünnepe, és huszadikán a bambuszvágás ünnepe. Ez a sok kis ünnepség azt az érzést keltette benne, hogy bár a parasztok régen szegények voltak, sokat adtak rá, hogy mindennapi életük apró mozzanatait megszépítsék.

109. oldal

ppeva P>!

Megfájdult a szemem, ezért menet közben masszíroztam, ujjaimmal dörzsölve, a szemhéjamat. Sajgott, és úgy éreztem, mintha kőpor lenne alatta. […] Arra gondoltam, hogy azért fáj a szeme, mert fejembe szaladt a vér, így hát megkértem Jaszukót, kezeljen úgy, mint a gyerekeket szokás, ha vérzik az orruk. Ez csak abból állt, hogy a fej hátsó részén kihúz három hajszálat. Úgy egy kissé csillapodott a fájdalom.

112. oldal

ppeva P>!

Nem tudnám megmondani, rosszabb lett-e, vagy javult a fertőzés. Mindenesetre az érintett helyet letisztítottam, sebhintőport szórtam a fertőzött részre, aztán az egész bal arcomat betekertem gézzel, és ragtapasszal odaerősítettem a kötést. Ezt a hintőport magam készítettem, elsősorban póréhagyma leveléből. Régen, még amikor vidéken laktam, egy ácstól kaptam meg a receptjét, azt mondta, hogy vágásokra és fertőzésekre különösen hatásos.

157. oldal

7 hozzászólás
ppeva P>!

Miután a férjemet átszállították ebbe a háromágyas szobába, megérkezett Hoszokava, a testvérem, egy ápolónő kíséretében, s annyi gézt, pólyát, Ringer-oldatot, glukózampullát, égési sebekre való olajat meg egyebet hoztak magukkal, amennyit csak elbírtak – ezek akkoriban legalább annyit értek aranyban, mint amennyi a súlyuk –, és felajánlotta Hanaki hadnagynak, a katonaorvosnak, hogy bármiben szívesen segítenek. A hadnagy nagyon savanyú képpel nézett rá, és éles hangon kioktatta. A hadseregnek megvan a maga módszere a dolgok intézésére, mondta, és nem kívánja a civilektől, hogy maguk hozzanak gyógyszert. És képzeljék el, ugyanez a hadnagy elküldte az ápolónőt, hogy kenje be a férjem sebeit valami meghatározhatatlan eredetű folyadékkal. Másnap megkérdezte az ápolónőt, hogy mi is az az orvosság, és megemlítette, hogy tökmagot talált magán.
– Tessék? – hördült fel az ápolónő. – Mag maradt benne? Pedig milyen gondosan szűrtük!
Természetesen lelepleződtek! Töklével kenték a sebeket! A férjem elégedetlen, keserves arcot vágott, bár rettenetesen fel volt dagadva az ajka. Lehet, hogy régen az öregasszonyok töklével gyógyították az égési sebeket, no de itt? Ha az ember testének több mint egyharmadán égési sebeket szenved, és az elvesztett folyadékot nem pótolják folyamatosan Ringer-oldattal, glukózzal, sóoldattal vagy valami hasonlóval, feltétlenül belehal.

293. oldal

4 hozzászólás
Boy_NIK>!

aznap reggel, mikor az atombombát ledobták, a hirosimai második középiskola munkaszolgálatos egysége éppen buzdító beszédet hallgatott a temma-hídon. a tanulók abban a pillanatban tetőtől talpig megégtek, de a vezető tanár rávette az egész társaságot, hogy nagyon halkan énekeljék el a „ha a tengerre megy…” kezdetű hazafias dalt. amikor a dal véget ért, kiadta a parancsot: „oszolj!”, és ő maga ugrott elsőként a dagálytól megduzzadt folyóba. a fiúk is követték példáját."
"ha most azok a dombok fölött megjelenik a szivárvány, csoda történik. jöjj szivárvány, ne fehér legyél, hanem szép szines, és jaszuko meggyógyul!

Annigine >!

[…] ha az ember bármi kevés pénzt is belefektetett abba a halba, amelyre horgászik, akkor ez már egyfajta munkának vagy üzletnek mondható, nem puszta szórakozásnak.

31. oldal (Európa, 1978)


Hasonló könyvek címkék alapján

Karl Bruckner: Szadako élni akar
Norman Mailer: Meztelenek és holtak
Randall Wallace: Pearl Harbor
Endo Suszaku: Némaság
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Robert Merle: Mesterségem a halál
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök