Ibn ​Battúta zarándokútja és vándorlásai 7 csillagozás

Ibn Battúta: Ibn Battúta zarándokútja és vándorlásai

Ibn ​Battúta 1304-ben született Tanger városában. Teljes neve, amely származásáról tartalmaz fontos információkat, a következőképpen hangzott: Mohamed ibn Abdallah ibn Mohamed Ibrahim ibn Mohamed ibn Ibrahim ibn Júszuf Abú-Abdullah. Élete jelentős részét úton töltötte, útleírásából életpályája is kiolvasható. Előkelő családba született, felmenői jogtudósok, bírák voltak. Ibn Battúta is erre a pályára lépett kádi lett. Utazásait huszonegy éves korában mekkai zarándoklattal kezdte. Útjának elején az egyiptomi Alexandriában találkozott Burhán-Eddin tudóssal, aki a világ megismerésére, a távoli India és Kína felkeresésére biztatta. Ibn Battúta megfogadta a tanácsot. 30 éven át tartó utazásaival a legnagyobb arab utazóvá vált. Bármerre járt, szívesen fogadták: a fejedelmek és előkelők igényt tartottak jogi szaktudására. Tekintélyével elérte, hogy kíséretével szabadon és biztonságban utazhatott egyik országból a másikba; útonállók, rablók sohasem háborgatták. Az iszlám világot többször… (tovább)

Rövidebb változata Utazás címmel jelent meg.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világjárók – Klasszikus útleírások Gondolat

>!
Gondolat, Budapest, 1964
394 oldal · keménytáblás · Fordította: Boga István, Prileszky Csilla

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina IP>!
Ibn Battúta: Ibn Battúta zarándokútja és vándorlásai

Amikor elkezdtem tudatosan keresgélni különböző nemzetiségű szerzők műveit, sejtettem, hogy Marokkó esetében nem lesz túl nagy választék. Aztán persze már nem is igényeltem. Amikor kiderült, hogy létezik XIV. századi marokkói útleírás magyar nyelven, tudtam, hogy ennél extrémebbet úgyse találok.

Érdekesnek borzasztó érdekes is, amit elmond ez a nyughatatlan világcsavargó, csak az nem mindig nyerte el a tetszésemet, ahogyan elmondja, ezért is vontam le fél csillagot. Összehasonlításképpen: az Ezeregyéjszakát nem mertem csillagozni egyáltalán.

Továbbiak a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/03/09/ibn_battut…

>!
Gondolat, Budapest, 1964
394 oldal · keménytáblás · Fordította: Boga István, Prileszky Csilla
1 hozzászólás
SteelCurtain >!
Ibn Battúta: Ibn Battúta zarándokútja és vándorlásai

Sokkal különb értékelést érdemelne ez a könyv, mint amire így szilveszterkor kutyafuttában képes vagyok. A szerző az ipari forradalmat megelőző korszaknak valószínűleg a legnagyobb világcsavargója. Vándorlásai során nagyobb távolságot barangolt be, mint bármelyik másik középkori utazó. Olykor mintha már le is ment volna az akkor ismert térképről. Remek kis miniatűrökben számol be az egyes országok, városok sajátosságairól, miközben számtalanul bukkannak fel emlékeiből az érdekes sztorik, melyek olykor egészen sajátságosak, másszor meg jellemzően világítanak rá az akkori emberi viszonyokra. Egyszerre józanul világias és őszintén vallásos. Persze utóbbi ebben a korszakban nemcsak az iszlám világra, de a keresztény Európára is jellemző volt. Egyes dolgokra rácsodálkozhatunk, hogy nini, megállt az idő, miközben a maga teljességében egy rég letűnt korszak panoptikumában sétálhatunk a marokkói jogtudor emlékei jóvoltából.

kaporszakall>!
Ibn Battúta: Ibn Battúta zarándokútja és vándorlásai

Ez a kötet a Gondolat kiadó Klasszikus útleírások című sorozatának (élt 14 kötetet…) egyik legizgalmasabb, legszórakoztatóbb darabja.

Az Ezeregyéjszaka hangulata elevenedik meg a lapjain, bár rögtön hozzáteszem: mind színéről, mind visszájáról. Mert a fejedelmi udvarban folytatott elmés beszélgetések és elfogyasztott lakomák mellett ott van a hétköznapok kegyetlen önzése, brutalitása is. Ha az imént még az iszlám jogról nyájasan csevegő uralkodó (szultán, kán, emír, stb.) dühbe gurul, rögtön fejek hullanak, embereket nyúznak, húznak karóba, vágják le kezüket, lábukat. Ha az uralkodó megengesztelődik, vagy rájön, hogy tévedett, kiutal megcsonkított alattvalója számára néhány falut, amolyan magánnyugdíj-alapnak… Mindenütt az egyeduralom és a szigorú hierarchia, seggnyalás és reszketés, a lét teljes bizonytalansága: ez is az Ezeregyéjszakához tartozik.*

A szerző marokkói értelmiségi, iszlám jogtudor** a XIV. század első feléből, aki 21 évesen mekkai zarándoklatra indult, s utána évtizedekig csavargott az iszlám világban (kicsit azon kívül is). Bejárta Észak-Afrikát, Szíriát, Irakot, Kelet-Afrika partjait, járt a Szeldzsukok által meghódított Anatóliában, átkelt a Fekete-tengeren, a Volga mentén eljutott a volgai Bolgárországba, megfordult Iránban, Közép-Ázsiában, egy ideig a delhi szultán (egy szeszélyes, vérengző szadista) szolgálatában állt, sőt követségbe küldték Kínába is, amit Szumátra és Jáva közbeiktatásával valósított meg. Visszatértekor jobbnak látta Arábia felé venni az útirányt, s onnét Észak Afrikába ment. Ám még mindig nem tudott nyugodtan ülni a seggén, s tett egy nyugat-afrikai kiruccanást is, a Szaharától délre. Ezután hazatért, s a marokkói szultán udvarában éldegélt mint megbecsült értelmiségi. A szultán parancsára mondta tollba útiélményeit egy helybeli hivatalnoknak.***

A könyv egy értelmiségi utazó szemszögéből mutatja be a korabeli iszlám világ szinte minden tájékát. A fejedelmi udvarok, a kereskedők és az értelmiségiek életével ismerkedhetünk meg, az egyszerű emberek, földművesek, iparosok, s a nem iszlám vallásúak helyzetének bemutatására nem sok szót veszteget. Korának, az átlagosnál szélesebb látókörű, de mégiscsak tipikus gyermeke. Természetesnek veszi a rabszolgaságot, a nők alávetett helyzetét, az uralkodók zsarnokságát. Örvendezik azon, hogy milyen kellemes Jemenben vagy a Maldív-szigeteken néhány hónapra feleségül venni a helybeli nőket, akik a szexuális előnyökön túl gondoskodnak a háztartásáról, és a végén békében el lehet tőlük válni… Szóval mesterünk egy derék középkori arab Macsójanó, aki negyven-ötvenfős sleppjében nem felejti el kedvenc rabszolganőit sem magával cipelni.

A könyv mindemellett remek: az emberi viszonylatokra, néprajzi sajátosságokra koncentrál, amik engem a régi útleírásokban a legjobban érdekelnek.**** Egyszerre élvezetes földrajz- és történelemkönyv. Külön kiemelném a kötet mintegy ötödét kitevő indiai részt, ahol a szerző – a delhi szultán szolgálatában – közvetlen részese volt a politikai eseményeknek, s ezekről rendkívül plasztikusan és izgalmasan számol be. Kész kalandregény…

A sorozat kötetei közül nekem eddig is a keleti témájú darabok tetszettek a legjobban, Marco Polo illetve Vámbéry Ármin írásai. Ezzel a könyvvel a ’keleti szekció’ tovább erősödik. Mind a klasszikus útleírások kedvelőinek, mind az iszlám világa iránt érdeklődőknek, mind a középkori történelem rajongóinak jó szívvel ajánlom. De azoknak is, akik egykor szívesen olvasták az Ezeregyéjszakát…

* Két megjegyzés – az egyik: Sztálinnak volt kitől tanulnia, Dzsingisz kán és Rettegett Iván nem állnak egyedül. A másik egy gondolat Hauser Arnoldtól (A modern művészet és irodalom eredete), aki a XVI. században bontakozó európai hivatali bürokrácia kapcsán megjegyzi (bocsánat, az idézet nem pontos, mert a kötet nincs nálam): ’A modern bürokrácia egységes eljárásaival sokkal biztosabb záloga szabadságunknak, mint a legkegyesebb egyeduralkodó’
** Hogy a iszlám saría (vallásjog) milyen mozgási lehetőséget biztosított egy korabeli értelmiséginek, az ebből a könyvből is látható. Mivel nem volt a Korántól független, egyedi polgári jog, egy jogban jártas értelmiségi bármelyik muzulmán államban elhelyezkedhetett mint tanácsadó vagy bíró (kádi). Szerzőnk is ezt tette, s ebből busásan megélt. Talán még jobban, mint napjainkban egy ipari üzembehelyező szoftveres, aki egyébként éppily mozgékony…
*** Mint ahogy Marco Polo meg egy rabtársának a börtönben…
**** Ezért tetszettek kevésbé – remek részleteik ellenére – Cook kapitány hajónaplói vagy Humboldt latin-amerikai útja. Ezek ugyanis túl sok aprólékos földrajzi, botanikai és egyéb leírást tartalmaztak.

stancili1>!
Ibn Battúta: Ibn Battúta zarándokútja és vándorlásai

Az európai átlagpolgárt ha megkérdezik, ki volt a középkor legnagyobb felfedezője, jó eséllyel rávágja: Marco Polo, ki más? Pedig nem. Marco elment Kínába és vissza (sarkítva kicsit a dolgot), ami szép teljesítmény a 13. században, de Ibn Battúta Kínán túl bejárta a mai Indonéz szigeteket, Indiát, behatolt Belső-Ázsiába, felhajózott a Volgán, bejárta egész Észak-Afrikát, le egész Timbuktuig, járt Arábiában és Andalúziában, stb. Útleírásának csak a fele jelent meg magyar nyelven, Germanus Gyula tanítványainak fordításában, de még ez is lebilincselő olvasmány: egy muszlim utazó kalandjai Afrika és Ázsia bejárása közben, rablók és háremhölgyek, emírek és kádik közt. Kihagyhatatlan olvasmány, már annak persze, aki szereti a régi útleírásokat. Én nagyon, ezért is jár az öt csillag :)

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Timár_Krisztina IP>!

Amikor bementem a szultán [a kínai császár] városába, elhaladtam a festők piaca mellett. Odaértem a szultán palotájához, barátaimmal együtt, mindannyian iraki módon voltunk öltözve. Amikor este visszafelé menet elhaladtam az említett piac előtt, hát uramfia, ott látom saját képmásomat és társaim arcképét papírokra festve, amelyeket már fel is ragasztottak a falra. Nézni kezdtük egymás képét, és egy hajszálnyi hibát sem fedeztünk fel a hasonlóság tekintetében. Azt mondják, hogy a szultán rendeletére történik ez. A festők elmentek a palotába, ahol tartózkodtunk, megnézegettek minket, és megfestették arcképünket, anélkül, hogy tudtunk volna róla. Az a szokás, hogy mindenkit lefestenek, aki elmegy előttük. Ez a szokás azt célozza, hogy ha egy idegen olyasvalamit tesz, amiért menekülni kénytelen, csak elküldik az arcképét arra a vidékre, kutatnak utána, és mindenkit elfognak, aki hasonlóságot mutat az arcképhez.

331-332. oldal, Tizenkettedik fejezet - Az utazás folytatása. Kína

6 hozzászólás
kaporszakall>!

Innen a szíriai Damaszkuszba utaztunk; teljes húsz évig voltam távol ettől a várostól. Itt hagytam annak idején egy várandós feleségemet, és megtudtam, hogy indiai tartózkodásom alatt fiúgyermeket szült. Küldtem ekkor a gyermek anyai nagyatyjának negyven indiai aranydinárt. Ez alkalommal, hogy Damaszkuszba visszatértem, nem akadt egyéb fontos dolgom, mint hogy fiam után kérdezősködjem. Elmentem a mecsetbe, itt összetalálkoztam Nur ad-Dín az-Szakhávi nagy malikita imámmal. Köszöntöttem, de ő nem ismert meg. Megmondtam neki, hogy ki vagyok, és érdeklődtem a fiamról.
– Meghalt immáron tizenkét éve – mondta, aztán elmesélte, hogy egy tandsabeli jogtudós lakik a záhirita iskolában. Elmentem hozzá, hogy apámról és a családomról tudakozódjam. Egy öreg sejket találtam ott. Üdvözöltem, és megneveztem magam. Elmondta, hogy atyám már tizenöt éve elhunyt, de anyám még életben van.

343-344. oldal (13. fejezet Ismét arab földön. Bagdad. Marokkó)

kaporszakall>!

Egy napon éppen Abú Mohamed ibn Nibhán uralkodó palotájában tartózkodtam, amikor egy nagyon fiatal, szép és csodás alakú asszony jött hozzá, s megállt előtte, így szólván:
– Ó, Abú Mohamed, sátán vett szállást a fejemben.
– Űzd ki hát onnét!
– Nem űzhetem ki – válaszolta az asszony –, hiszen a te védelmed alá tartozom.
– Menj akkor – mondta Abú Mohamed –, s tedd, amit tenni akarsz.
Miután eljöttem az uralkodótól, megtudtam, hogy ez az asszony, s még sokan mások mindezt azért csinálják, hogy így a szultán gyámkodása alá kerüljenek, s aztán belevethessék magukat a féktelen, szabad életbe. Senki sem nyúlhat ezután hozzájuk, sem apjuk, sem legközelebbi rokonaik, hogy megfékezzék. Megölniük sem szabad, mert halálbüntetés jár annak, aki az uralkodó gyámolítottját megöli.

151. oldal (5. fejezet Jemen, Közép-Afrika és egynéhány sziget Arábia és Afrika között)

kaporszakall>!

Kína minden szépsége ellenére sem tetszett nekem. Sőt, erősen bántotta elmémet az, hogy itt a hitetlenek vannak túlsúlyban. Amint kiléptem a házamból, rögtön rengeteg megbotránkoztató dologba ütköztem. Ez annyira zavart, hogy végül is lakásomban tartózkodtam, és nem mozdultam ki onnan, csak ha a szükség kényszerített erre. Ha néha találkoztam mohamedánokkal, úgy éreztem, mintha egy-egy családtagommal vagy rokonommal akadtam volna össze.

337. oldal (12. fejezet Az utazás folytatása. Kína)

Szürke_Medve>!

Amikor már Tavalisz vidékéhez közeledtünk megfordult a szél és elromlott az idő. Zuhogott az eső, tíz napig színét sem láttunk a napnak, és egy ismeretlen óceánra kerültünk.

A huszonharmadik napon hajnalhasadatkor felderengett előttünk egy halom az óceánon körülbelül húsz mérföldre tőlünk. A szél egyenesen fel hajtott minket. A legénység ámuldozott, hisz nem vagyunk a szárazföld közelében, a tengerem meg ki látott hegyet? Ha a szél odasodor minket elveszünk – mondogatták. Az emberek alázatosságban imában kerestek menekvést újra és újra megbánták bűneiket. Allahhoz esedeztünk könyörgéseinkkel, és prófétájának Mohamednek a közbenjárását kértük. A kereskedők megfogatták, hogy rengeteg alamizsnát adnak, ezeket én írtam fel a saját kezemmel egy jegyzékre.
A szél kissé csendesedett, aztán napkeltekor megláttuk a hegyet, amit az égig magasodott, közte és az óceán között pedig valami fény csillogott. Elcsodálkoztunk a látványon.
Egyszerre látom, hogy a tengerészek jajveszékelve sírnak s búcsúzkodnak egymástól.
Mi bajotok van?
Amit hegynek képzeltünk, az nem más mint egy ruk madár – mondták – s, jaj nekünk ha észrevesz, mindannyiunkat elpusztít.
Ekkor már alig volt tíz mérföld közöttünk. Allah azonban megkönyörült rajtunk, és kedvező szelet adott, amely másfelé hajtott bennünket. Nem láthattuk és ismerhettük meg valódi ábrázatát.

340. oldal, Tengeri utazás Szumátrába

Kapcsolódó szócikkek: Rukh madár
1 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Djibril Tamsir Niane (szerk.): Szungyata, az oroszlán fia
Ibn Khaldún: Bevezetés a történelembe
Honti Rezső (szerk.): Az ezeregyéjszaka meséi
Simon Róbert (szerk.): Az ezeregyéjszaka meséi
Kamel Daoud: Új vizsgálat a Meursault-ügyben
Ezeregy éjszaka
Csongor Barnabás – Tőkei Ferenc (szerk.): Klasszikus kínai költők I-II.
Sembène Ousmane: Hala
Sota Rusztaveli: A tigrisbőrös lovag