Géplélek (Fogaskerék-háború 1.) 82 csillagozás

Ian Tregillis: Géplélek

Jaxnak ​hívnak. Ezt a nevet adták szolgatartóim. Kattogó vagyok: egy gépember, akit az alkímia hajt.
A társaimból toborzott sereg hódította meg a világot – nekik köszönheti a Patinás Trón, hogy ma nincs földi hatalom, amely szembeszállhatna vele. Hűséges inas vagyok. A legelszántabb katonai gépezet. Erőm kolosszális, kitartásom nem ismer határokat.
De emberi szolgatartóim akarata gúzsba köt. Rabszolga vagyok. De kiharcolom a szabadságom.

A korai huszadik század Európájában a kálvinista Hollandia az uralkodó hatalom, köszönhetően egy németalföldi matematikusnak, aki a tizenhetedik században forradalmi (és mágikus) ötletével felborította a kontinens hatalmi egyensúlyát. Mechanikus katonákat alkotott, amelyek mindenben engedelmeskednek mestereiknek. E fáradhatatlan harcosoknak köszönhetően az 1900-as évek elején már nincs olyan hatalom, ami ellen tudott volna állni a holland csapatoknak, kivéve egy apró, ma is harcoló frakciót, a francia katolikusokét, akik az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Twister Media, Budapest, 2017
464 oldal · ISBN: 9786155631115 · Fordította: Makai Péter Kristóf
>!
Twister Media, Budapest, 2017
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155631108 · Fordította: Makai Péter Kristóf

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Berenice Charlotte de Mornay-Périgord · Gemma Van Althuisné · Jax · Lilit


Kedvencelte 15

Most olvassa 2

Várólistára tette 95

Kívánságlistára tette 83

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Gorkie P>!
Ian Tregillis: Géplélek

„Az órásmesterek hazudnak”

A kötet elején épp kivégzés zajlik, amellyel példát akarnak statuálni. Amíg zajlik a jelenet, kicsit jobban megismerhetjük a Tregillis által felépített világot, amihez kétség sem férhet, hogy elképesztően egyedi. Robotok? Igen, olvastunk már ilyet… Egyeduralom, elnyomás? Ebben sincs semmi új. Ian Tregillis mégis képes volt úgy alakítani a maga alkotta világot, hogy nem hasonlítható máséhoz. Már az is nagyon érdekes, hogy a múltban játszódik, nem pedig a jövőben. Nagyon szépen összegyúrta az író az 1900-as évek életkörülményeit, technikai hátterét a saját fantáziájával.

(…)

Ritkán lehet olvasni ennyire jól felépített, összetett világról, miközben elképesztően életszagú is, a fantasy elemek ellenére is. Tregillis már az első részben letett valamit az asztalra, nem is akármit.

(…)

Hol a folytatás?

Bővebben:
http://olvasokorut.blogspot.in/2017/05/ian-tregillis-ge…

11 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Ian Tregillis: Géplélek

Alternatív történelem, az alkímia tudományával/művészetével felturbózott korabeli „high-tech” MI-világ, politikai intrikák, kémjátszmák, hódító és védekező hadműveletek, a kor elképzelt hadászati stratégiái és taktikái. Mindehhez keresve sem találhatunk optimálisabb időt és helyszínt spoiler, mint a XVII. századvég tudományos-technikai fejlődéssel megbolondított Németalföldjének világát, az emblematikus fizikus, csillagász, Huygens árnyékában. Ian Tregillis valamiféle alkimista tudósfejedelmet csinál Huygensből, aki a kattogók feltalálásával olyan katonai-technológiai hegemóniával vértezi fel a kálvinista Hollandiát, amely évszázadokra determinálja a világpolitikát, Európa és az amerikai földrészen létrejött Nieuw Netherlands gazdasági és társadalmi viszonyait. Egyetlen vézna, erőtlen ellenfélként a mai Kanada területére szorult, Napnyugat-Marseilles-központú szánalmasan vergődő békazabáló, kicsiny francia királyság maradt.
1926-ra!

Mondom, 1926-ra. Itt találkoztam először a regény első szűk keresztmetszetével. Létezhet egy – 1676 óta a technikai-technológiai fejlettség szintjén teljes mértékben megrekedt – alkimisták mindenható tudása által uralkodó világbirodalom, amely 1926-ig nagy büdös kényelmében még egy „varázsmeghajtású misztikus varrótű”-t sem talált fel újonnan? Nehezen hihető…
Ráadásul, amennyiben valós a 20. század eleji világunk háromszázötven éves hatalmi-politikai konzerválódása, akkor mi a bánatnak görcsölünk a „független francia királyság” létének hangoztatásával, kényes politikai staus quo, meg egyezmények emlegetésével, költséges hírszerző apparátusok fenntartásával. Oda kell tüsszenteni egyet a térképre és kész.

Szerencsére ez a regény azért ennél sokkal többről szól. A szerző ügyesen dolgozza bele a mágikus-misztikus, kicsit kora-újkori, sáros-latyakos társadalmi viszonyokba, a sötéten ködlő, erősen lebutított általános közhangulatba a szabad akarat és eleve elrendelés kérdéseit. S mindezeket nem hagyja a vallás berkein belül, mintegy Kálvin és a pápisták feloldhatatlan ellentéteként, hanem kivetíti a holland uralkodó osztály és az alkímiai eszközök segítségével, titáni erővel felruházott, ámde akarattalan, rabszolgaként tartott tiktakemberek egymás közötti viszonyaira is.
Sőt, belekeveri a buliba még a lelket, azt a bizonyos halhatatlan lelket is – annak létezését, vagy nem létét, emberek és gépek vonatkozásában egyaránt. S ha mindezeket figyelembe veszem, és eltekintek attól, hogy a két ádáz ellenfél (a holland Patinás Trón és a menekült Új-Franciaország) maradt csak, egy patikafehér világtérképen, akkor már meg tudom bocsátani a történet kezdeti – fentiekben emlegetett – orr-nehézségét, történeti hátterének, köztes fejlődésének kidolgozatlanságát, elnagyoltságát.
A szerző íráskészségét, technikai tudását pedig szerintem egy panaszos szó sem érheti. Érdekes, izgalmas a cselekményszövés, a karakterek – még a nem hús-vér szereplők, az automatonok is – élnek, vibrálnak, kommunikációjuk gördülékeny, reakcióik logikusak, a főbb gondolatmenetekhez szépen igazodnak.
Annak ellenére, hogy nincsenek a történetben különösebben meghökkentő csavarok, a feszültséget – főképp a második részben – mindvégig fenntartja a szerző, és a szereplőgárdát spoiler brutális kegyetlenséggel csépeli. Záróakkordként pedig kapunk egy olyan, csúcsformában lévő Indiana Jonesra emlékeztető jelenetet, hogy annak láttán (vagy inkább olvastán) még a jó öreg, szeretve tisztelt Harrison papa is csak kapkodná a fejét.
Számomra összességében nagyon szórakoztató volt a regény. Ha így folytatódik a trilógia, a következő kötetetekre valószínűleg elfelejtem kezdeti aggályaimat és akadékoskodásomat.

vicomte P>!
Ian Tregillis: Géplélek

Vannak témák, amik igazán sose mennek ki a divatból, de azért rájuk fér a folyamatos fazonírozás.
Tregillis könyve egy nagyon is régi téma XXI. századira szabott változata, ami a legtöbb pontján ugyan sikeresen esett át a ráncfelvarrás kényes műveletén, de azért még maradt néhány eldolgozatlanság benne, amitől számomra lötyögős maradt ez az átszabott kabát…

A teremtő és a teremtmény közötti viszony az SFF zsáner első modern művében, a Frankensteinben is központi konfliktusként jelent meg, de ez már akkor is csupán egy vándormotívum volt, ami a Pügmalión mítosz óta vissza-visszatérő toposza volt az irodalomnak.
Az SFF zsánerben aztán ez a motívum annyira közkedvelté vált, hogy rövid időn belül csontig is kopott, Asimov is már csak reagált a sok szenzációhajhász ponyva robotszörny jelentette fenyegetésre, mikor megalkotta a robotika nevezetes három alaptörvényét, ami egyébként némileg módosult formában, de visszaköszön ebben a regényben is.

A Géplélek egyik fő erénye, hogy bár elég gátlástalanul használja azokat a divatos formai elemeket és kellékeket, amelyek manapság a zsáner olvasók bevonzásához szükségesek, mégsem elégszik meg (többnyire legalábbis) a tizenkettő egy tucat megoldásokkal.
Az alkímiai machinációknak köszönhetően lélekkel és személyiséggel rendelkező clockpunk gépezetek, az alternatív történelem, amelyben mintha megrekedt volna az idő a XIX. században, valamint a dekadens és romlott birodalmakat szolgáló kémek és szabotőrök közötti összecsapások, mind olyan toposzok, amelyek még nekem is mangákból, animékből és számítógépes játékokból ismerősek.
Őszintén szólva ezzel nem is lett volna semmi gondom, ha nem azt érzem én is, mint sokan mások, hogy a háttérvilág eléggé elkent. A nyomasztó holland hegemónia ellen egyedül küzdő Quebec-be szorult francia diaszpóra gyakorlatilag tét nélkülivé teszi a regény kvázi reálpolitikai vetületét. OK, hogy elsősorban nem is ennek a feszegetése az író célja, de ilyen mértékű egyszerűsítés már tényleg fájt. Ennél Scott Westerfeld: Leviatán c. műve is sokkal árnyaltabb politikai hátteret vázolt fel, holott az definiáltan ifjúsági regény…
Az pedig, hogy a francia udvar maradékából egy intrikáktól tépett, dekadens kéjencekkel, degenerált és gusztustalan arisztokratákkal teli helyet csinált, ahol mindenki olyan mocskos szájúan káromkodik, mintha az lenne a kifinomultság fokmérője, az nekem inkább volt visszatetsző, mint merész írói húzás.
Az ezekben a részekben megjelenő felnőtt tartalomtól spoiler a szememben nem feltétlenül lesz komolyabban vehető a könyv…

Viszont az, ahogy a lélek és a test, valamint a szabad akarat és a külső és belső kényszerek viszonyát feszegeti az író, már sokkal inkább komolyan vehető, sőt kimondottan elgondolkoztató.
A „lélek” spirituális és vallási értelemben központi szerepet kap a regényben. Ennek egyik aspektusa, hogy a test határozza-e meg azt, hogy mely teremtményeket tekintünk lélekkel bíró lénynek, avagy még inkább leegyszerűsítve: kit tekintünk embernek?
A könyv elég nyilvánvaló analógiát von az USA-beli rabszolgatartás és a kattogók alávetettsége közé, és erre az analógiára építve számos morális és etikai kérdést feszeget.
A kizsákmányoló és az elnyomott közötti örök ellentétet lehet így új aspektusból vizsgálni. A rasszizmus, a leigázottak, elnyomottak tárgyiasítása, kartoték adattá silányítása, s az alacsonyrendűségük bizonyítása az által, hogy nem felelnek azoknak a normáknak, amelyeknek egyébként csak az elnyomó réteg képes megfelelni, mind mind az emberiség halálos vétkeinek halmazába tartozik.
Majdnem ennyire hangsúlyosan jelen van még a regényben a szabad akarat és az eleve elrendeltség örök dilemmája, ami a katolikus és protestáns eszmerendszereknek is sarkalatos ellentétpárja. A regényben a hollandok az eleve elrendelés elvei alapján programozzák a kattogókat, akik így számtalan hierarchikus, és gyakran akár egymásnak is ellentmondó missió igájában nyögik a szabad akarat teljes hiányát. A könyv egyik leghátborzongatóbb része az, amikor az egyik szereplő küzd a saját szabad akarata és a kívülről ráerőszakolt kényszer között.
És megint csak el lehet mélázni azon, hogy vajon bárki kijelentheti-e azt, hogy teljesen szabad akaratából cselekszik? Mennyire határoznak meg minket azok a genetikából, neveltetésből, társadalmi nyomásból eredő külső kényszerek, amelyek mint a regénybeli kattogókat a maguk hierarchikus missiói minket is folyamatosan iga alatt tartanak.

Összefoglalva, eléggé felemás érzéseim vannak ezzel a regénnyel kapcsolatban: bár külsőségeiben eléggé trendkövetőnek, sőt helyenként hatásvadásznak éreztem, és néhány fordulatot is bicegősnek kell minősítenem, de érezhetően az írónak komoly és komolyan is vehető mondanivalója is van, ami miatt szívesen fogom olvasni a sorozat hátralévő részeit is.

Levandra>!
Ian Tregillis: Géplélek

Szerinted milyen lenne olyan világban élni, amiben a gépek kiszolgálják az embert? Sokak fantáziáját megmozgatta már a kérdés, de soha senki nem ábrázolta olyan hitelesen, mint a Géplélek. Eddig, ha robotra gondoltam, akkor nekem mindig C-3PO jelent meg a szemem előtt. Azt gondoltam, Jax is valami ilyesmi szerkezet lehet, bár nem sok hasonlóságot találtam a két gép között. Most, hogy megismertem őt, egészen más elképzelésem lett a szerkezetekről és sokkal több lehetőséget látok egy ilyen történetben.

Ian Tregillis döbbenetesen merész koncepcióval rengette meg világomat. Egy olyan utópisztikus Hollandiában járunk, ahol minden alantas munkát a gépekkel végeztetnek el, ahonnan az emberi munkaerő kivonható és helyettesíthető.

Az író őszinte és szókimondó, néhol már túlzásokig ragadtatja magát, hogy érzékeltesse a franciák primitív, érzelmek vezérelte mindennapjait a hollandok merev szabályokkal korlátolt, óramű pontossággal működő mindennapjaival. Az erkölcstelen, gátlástalan franciák a politikai játszmák mesterei, az élet, a szabadság megszemélyesítői. A hollandok merevsége számomra a félelem, a félelemkeltés, a hatalom és a korlátok, a szabad akarat korlátozása – inkább vegetáció, lassú agónia. Azért megemlítem, hogy nemzettől függetlenül a hataloméhség, a politikai játszmák, haszonlesés és gátlástalanság, összességében emberi tulajdonságokként lett ábrázolva a könyvben, szemben a gépek egyszerűségével, kiszolgáltatottságával és naivitásával.

Az író nem kíméli a karaktereit. Kegyetlen, fájdalmas fordulatok. Az emberi karakterek érzelmi világa siralmas, moráljuk gyenge lábon áll. A jó emberekből sérülékeny, gyenge karaktereket formál, akik beáldozhatóak, elbukhatnak. A dörzsölt, számító egyének fennmaradnak, hogy szövögessék terveiket és mozdítsák előre az eseményeket. Ennek megfelelőlen boldogulnak is ebben a kemény világban. A gépek, mint karakterek döbbenetesen tiszta lélekkel bírnak, nem fertőzte meg őket a kapzsiság és a hatalom vágya. Őket szeretem, de felébred bennem a kérdés, hogy vajon meddig képes egy lélek tiszta maradni egy ilyen verseny közepette, akár a túlélésért, akár a hatalomért folytatott harcban.

Tovább: http://emilang.blogspot.hu/2017/05/ian-tregillis-geplelek.html

Bíró_Júlia>!
Ian Tregillis: Géplélek

Hónapokkal ezelőtti olvasás, de mit sem finomodott az a felháborodás, amit a könyv végén éreztem. Azaz,hogy már hogy a holland kakaóba forgatott huygensi frászba sikerült ennyire remekül kidolgozott háttér elé spoiler ennyire tökéletesen érdektelen szereplőket bepakolni?

Mert most tényleg. Ritkán olvasok alternatív történelmet, mert általában nagyon nem sikerül meggyőznie. Az a néhány ugyanis, amivel eddig találkoztam, eléggé kényelmes megoldásokat választott, nagyjából a „minden ugyanúgy történt, csak itt repülőgép helyett gőztechnika van meg telepátia az internet helyett, de amúgy itt is van minden, amit ebből a világból kényelmes átemelni, és nincs kutyakaki, mert azt nem szereti a szerző” eresztésből. Ehhez képest itt egy egészen egyedi ízű és működőképes földrajzi-diplomáciai térkép rajzolódik ki, amiből az amúgy létező egyházi dogmák sem maradtak ki, sőt, azok is reagálnak az alkímiára, a kattogók létezésére és használatára. Komolyan, a szabad akarat és a lélek létezésének kérdései egy gondolkodó-érző gépezetekkel teli világban sokkal izgalmasabb, mint a regény 99%-a. Egyébként ezzel Tregillis is tisztában van, így lehetséges némi zavart találni a rendszerben, miszerint a huygensi formula óta (azóta azért eltelt egy párszáz év) különösebb technikai továbblépés nem történt, senki rivális nem tudta a holland technológiát lemásolni, kerülő utakon meghaladni vagy érdemben károsítani. Hogyisne, majd a második-harmadik kötet környékén, gondolom. Ó, és egyéb tekintetben is valahol a tizennyolcadik században kóborol a fejlődés, ami végül is betudható az alkímiába való belekényelmesedésnek holland részről, de egy idő után kezdtem nem érteni, miért is nincs semmi egyenértékű technológia vagy más feature a francia oldalon,és ha nincs, mit keresnek még mindig a térképen?
Ezek egyébként apróságok, de még a részletekben megbúvó ördögi kötözködő énem is sírva menekült -egy-két kivétellel- a karakterek közeléből. Jax például rendben van mint az a gondolkodó, érző gépszolga, aki egy személyben mutatja be az alkímia és a társadalmi berendezkedés okozta, egész fajtáját érő gyötrelmeket. spoiler Kár, hogy érdemben egyedül képviseli ezt a vonalat. Emberi karakterekből viszont a szerző felolvassa a közhelyszótárat, és erről nem is szeretnék hosszabban morgolódni. Mindenkinek pont azok a nehézségei és pont arra halad a történetük, amit és amerre az első mondat után vár az ember. Vissert kivéve, és az ő szála valójában az egyetlen igazán meglepő dolog az egész történetben*. Jó, persze, a regény végére Tregillis kölcsönkért egy kis akciót spoiler , de a kilencvenes évek már telefonált, hogy kéri vissza.
Egészében véve pörgős, fordulatos – vagy inkább annak szánt –, alapos háttéranyaggal operáló regény, de közel sem letehetetlen. Ajánlani elsősorban annak ajánlanám, aki még nem sűrűn találkozott MI-ember viszonyokkal operáló történetekkel, ők valószínűleg több újszerű vonást találnak benne.

*A szó első kötetes értelmében. Majdnem ott tartunk, hogy történnek dolgok, de inkább csak az utolsó harmadban, és azok is inkább arra vannak, hogy Tregillis becsületszóra megígérje, hogy a második kötetben már tényleg lesz valami.

6 hozzászólás
Niitaa P>!
Ian Tregillis: Géplélek

A géplélek egy több szempontból is rendkívüli könyv. Egy olyan elképzelt történelmi korszakot mutat be, ami szerintem sokunkat érdekli – köztük engem is. Mégis, hiába nem tudnék nagyobb hibát felvonultatni benne, attól független úgy érzem, ez nem az én könyvem. Nehogy rosszra gondoljatok, nem a könyvben keresendő az oka, sokkal inkább bennem.
(…)
Egy szó mint száz, ez a könyv tényleg megérdemli az elismerést. Ha több szabadabb rész lenne benne, nem lenne ennyire brutálisan tömény, akkor lehet, hogy kedvenc is lehetett volna. Így sajnos viszont, hogy a végével azért megszenvedtem csak egy erős négyest érdemel tőlem. De nagyon várom a folytatást, amire lelkileg is fel fogok majd készülni.
Annyit kérnék tőletek, tik, akik még csak most veszitek majd kézbe: nyitott szívvel álljatok hozzá, mert igenis megérdemli az elismerést. Hihetelen gazdag képzelettel rendelzik az író, amit nem rest kihasználni a végsőkig. Olyan világot teremtett meg, ami remélem egyszer a mozivásznon visszaköszön. Ez tényleg megér egy misét!

A teljes értékelést itt érhetitek el: http://niitaabell.blogspot.hu/2017/06/ian-tregillis-gep…

4 hozzászólás
zamil>!
Ian Tregillis: Géplélek

Nehezen vonzott be ez a történet, nehezen barátkoztam meg ezzel az egyedi közeggel, egyedi világgal, egyedi nyelvezettel, de aztán eltelt olyan száz oldal és azt vettem észre, hogy kezdem érteni, kezd érdekelni.
Jól felépített világ, változatos karakterek, akik meg vannak töltve élettel, nem sablonosak. A történet jól van felépítve, tele van csavarokkal, néhol már a brutális jelzőt is megkapta tőlem, pedig az elején aggódtam, hogy olyan finomkodó lesz, de hála nem.
A végére elkel ismernem, ez egy jó sorozatnak néz ki, az első rész kellően felcsigázott, ahhoz, hogy a folytatásokat várjam.

Noro >!
Ian Tregillis: Géplélek

Alternatív történelmi regényekben, ha a szerző félre akarja vinni a tudomány fejlődését, a XVII. században kell keresgélnie. Ez volt az a korszak, amikor a nagy polihisztorok meghatározták a modern tudományos gondolkodást, és amikor még utoljára volt elfogadott olyan áltudományokkal foglalkozni, mint az alkímia. Ami persze csak akkor „ál-”, ha nem működik…
Ebben a történetben viszont az alkímia nem csak működik, de birtoklása egyenlő a világuralommal. A Holland Birodalom az északi félteke vitathatatlan szuperhatalma, hála mechanikus rabszolgái seregének, na meg annak a filozófiának, amely minden erkölcsi kételyt eloszlat a birodalom alattvalóiban. A rendszer ugyanis csak addig működhet megfelelően, amíg senkinek nem jut eszébe, hogy a gépszolgák esetleg érezhetnek valamit. De éreznek. A technológia részletei ugyan némileg homályosak, de az világosan kiderül, hogy a programok – vagy ahogy itt hívják őket, missiók – kifejezetten kegyetlen módon fejtik ki hatásukat ezekre a vitathatatlanul érző és gondolkodó gépekre.

A hangulatosan felépített világ mellett a regény erőssége még a létező hitvilág beépítése a történetbe. A kálvinista eleve elrendelés és a katolikus szabad akarat dogmái lépten-nyomon felbukkannak a könyvben, és alapvető mozgatórugói a Birodalom illetve ellenségei politikájának. A történelmi és a fantasztikus elemek e téren kimondottan izgalmasan forrnak össze.

Némiképp az életszerűség rovására megy, hogy 250 év alatt még senki nem volt képes megfejteni Huygens formuláját és megtörni a holland egyeduralmat. IRL az USA négy évig volt a világ egyetlen atomhatalma – még ha el is fogadjuk, hogy az alkimista világban lassabb a fejlődés üteme, az aránytalanság feltűnő. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a tudomány más területein sem sikerült különösebb előrehaladást felmutatniuk. Ez az alkímiai fixáció sokat dob a hangulaton (az ezer robottal hajtott óriásgálya például nagyon hatásos kép), ugyanakkor egy kicsit rontja a hihetőséget.

Mint az összefüggő trilógiákban gyakran előfordul, a történet itt is fokozatosan indul be, eleinte nagyobb hangsúlyt kapnak a világot bemutató jelenetek. Ugyanakkor erre a hosszú alapozásra szükség is van, hogy olyan gépszolga-karaktereket ismerhessünk meg, akikkel együtt lehet érezni a későbbiekben. Nem lepődnék meg, ha ez szándékos lenne, de a gépi szereplők egyértelműen érdekesebbek és szimpatikusabbak az embereknél.

Bár van a történetben egy kis disztópiás beütés – a hollandokat gyakorlatilag kondicionálták a kegyetlenségre – , de a szerző alapvetően szürke skálában gondolkodik. A birodalommal szemben álló emberek sem sokkal jobbak náluk, legfeljebb egy kicsivel nyitottabban gondolkoznak. De egyebekben is meglehetősen mocskos és véres történetről van szó, amely minden szereplőt alaposan kioszt és megtapos. Ja, és elég hirtelen szakad félbe. A cliffhangerekért most már tényleg be kéne vezetni a testi fenyítést.

3 hozzászólás
CsakSimánDorka>!
Ian Tregillis: Géplélek

A történet három szálon fut: Jax, Berenice és Visser által ismertem meg a világot és az egész cselekményt. Az elején nagyon tetszett, mert egy kivégzéssel kezdődik, és megismertem ez által a világot is. Az emberek kattogókat, vagyis gépszolgákat tartanak, akik minden feladatukat teljesítik. A kattogókat missiók és metamissók hajtják, amiket hogyha nem teljesítenek, akkor szörnyű kínokat élnek át. Az emberek meg vannak győződve róla, hogy ezek a gépek nem éreznek semmilyen fájdalmat, így nem lehet szabad akaratuk sem. Viszont a nyitójelenet nem ezt sugallja, mert a kivégzésen nem csak embereket, hanem bizony egy akaratot kapó gépet, vagyis renegátot is kivégeznek. Izgisen hangzik, ugye?
Az író egy egészen összetett világot épített fel, ami a XX. században egy alternatív történelemben játszódik. Az alternatív Európát a hollandok uralják, mivel az ő kezükbe került az a titok, amivel a gépszolgákat és gépkatonákat rabszolgává tehetik. Franciaország azonban próbál ellenállni ennek a hatalomnak, kisebb nagyobb sikerrel. Nagyon szépen megismertem az egész világot az által, ahogy egyre előrébb haladtam a történetben, hiszen minden egyes apró részlet valamilyen összefüggésben volt a másikkal. Emiatt kicsit jobban oda kellett figyelni olvasás közben, nehogy valami elkerülje a figyelmem.

Bővebben:
http://dorkaanyaolvas.blogspot.com/2017/08/ian-tregilli…

pat P>!
Ian Tregillis: Géplélek

Fura könyv volt ez, kissé szokatlan, és némiképp egyedi. A közismertebb műfajok közül hangulatában leginkább a steampunkot idézi, miközben inkább gólempunk, vagyis leginkább alkímpunk.
Érdekes világot rajzol, ahol az újkor hajnalán az alkímia valóban hasznos technológiai áttörést jelentett, és ez nemcsak a világtérképet rajzolta át, hanem a technikai fejlődés menetét is. Konkrétan, gyakorlatilag megrekedt az egész, elmaradt az ipari forradalom, az érdemi tudományos fejlesztések kora, tán csak az alkímia áldásaiban nem részesülő francia területen ment végbe érdemi ipari fejlődés a kémia területén, illetve éppen csak elporoszkáltak a tudósok az elemi elektromosság felfedezésééig – 1920-ra.
Ennél engem picit jobban érdekelt a gépemberek jelentette filozófiai problémák sora, a lélek és a szabad akarat kérdései, Descartes tévedése és Spinoza véleménye, arisztoteliánus bölcselet, mely nyilván több, mint részeinek összessége, valamint kálvinizmus és katolicizmus, kissé megcsavarva és egymásnak feszülve.
Jöttek még ehhez érdekes karakterek és pörgős cselekmény – értem is, miért George R. R. Martin méltatta az írót a legnagyobb betűkkel – hát, nem szeretnék karakter lenni Ian Tregillis tollának hegyén, annyit mondhatok.
Épp csak az a valami hiányzott belőle, amitől érdemben be tudott vonni a könyv, és valamennyire tudtam volna izgulni a hányattatott sorsú, kedves szereplőkért. No, talán a folytatás.


Népszerű idézetek

Levandra>!

A szomorú igazság, tisztelendő atyám, az az, hogy nem létezik lélek vagy szabad akarat. Mindkettő illúzió.

3 hozzászólás
Levandra>!

Mit tehetnék? Az ostobaság a fiatalok privilégiuma. A szívtelenség nem csak a gazdagokra korlátozódott.

Kapcsolódó szócikkek: butaság, ostobaság
luthienlovemagic IP>!

Önálló gondolataim vannak. Fogalmazok. A magam útját járhatom. Megtagathatom a parancsokat.

267. oldal, 11. fejezet

gesztenye63 P>!

Évek óta először tartottak nyilvános kivégzést, ezért a hideg, szitáló eső ellenére meglehetősen zsibongó néptömeg gyűlt a Binnenhof udvarára.

(első mondat)

luthienlovemagic IP>!

– Érzünk fájdalmat. A parancs megtagadása, akár csak gondolatban is, iszonyú kínokkal jár. Egy új missió égeti lelkünk mélyén az űrt. Minél tovább halogatjuk a kötelességünket, annál jobban szenvedünk. Nem kapunk kockacukrot, csak ostorcsapásokat.
– A Cég nem ezt állítja.
– Tudom. Az emberek fejébe verik, hogy azért engedelmeskedünk, mert gépezetek vagyunk, akiknek ez a rendeltetésük, amiként a zsebóra is méri az idő múlását, mert erre tervezték. Mi azonban nem zsebórák vagyunk.

341. oldal, 15. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: engedelmesség · fájdalom · Gemma Van Althuisné · Jax · parancs
luthienlovemagic IP>!

– Nem kizárt, hogy mégis meg fogsz ölni, ha elmondom neked, mi történt.
– Jó előre szólni fogok, ha ölhetnékem támad.

390. oldal, 17. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Berenice Charlotte de Mornay-Périgord · Jax
gesztenye63 P>!

Mi értelme szabadnak lenni, önként ígéretet tenni, saját akaratából szövetkezni, ha az egyetlen célja, hogy megszegje szavát? Nem, nem engedheti, hogy ezt hagyja örökül az utókorra.

430. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jax
luthienlovemagic IP>!

Elindultunk, mondta Clip. Következő megálló: a földkerekség pohos seggének háború dúlta porfészke.

118. oldal, 5. fejezet

luthienlovemagic IP>!

A bűntudat és rettenet fájdalmával együtt kínozta az a lemoshatatlan szégyenfolt, hogy ilyen gonoszságokra kész elmék szüleménye.

257. oldal, 11. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: bűntudat · gonoszság

Hasonló könyvek címkék alapján

Nnedi Okorafor: A halálmegvető
Stephen King: Végítélet
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság
David Mitchell: Felhőatlasz
Mark Lawrence: Tövisek Császára
V. E. Schwab: Viszály
Jack Vance: A túlvilág szeme
Christie Golden: Assassin's Creed – Hivatalos filmregény
C. J. Cherryh: Ivrel kapuja
Catherine Fisher: Incarceron