Ranagol ​áldásával 61% 26 csillagozás

„Csak néhány szóra még, északi utazó, ki Új-Akvilonába tévedtél! Talán el se hinnéd, milyen pontos kifejezés ez ebben az esetben: tévedni.”

Nagyon rossz híre van ennek a könyvnek a Magus-rajongók között, pedig a Tuan kiadónál aligha jelent meg ennél jobb regény a világhoz. Ugyanakkor viszont tény, hogy ez volt az egész magyar szerepjáték-kiadás legnagyobb trollkodása is. A részleteket inkább spoilerben írom le, azzal a kiegészítéssel, hogy ezt a csavart szerintem érdemes ismerni, mielőtt elkezdenénk az olvasást. Ellenkező esetben ugyanis könnyen becsapva érezhetjük magunkat.
spoiler
Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a 2000-es évek elején Magust olvasó és játszó kemény mag hasonló kérdésekben nem ismerte a tréfát, valahol érthető, miért lett a könyv olyan hírhedt, amilyen. De így 15 év elteltével érdemes újra kézbe venni, és csak önmagáért elolvasni. Ennek a regénynek ugyanis van stílusa. Egész egyszerűen szép és hangulatos, jól esik elidőzni a leírásokon, a szóhasználaton, vagy éppen elmosolyodni azon, ahogy tudatosan csúcsra járatja a Magus-regényekre jellemző (csak épp sok más szerzőnél akaratlan) színpadiasságot.

A történet egy gorvikiak által alapított városállamban játszódik, ahol Ynev világának ügyeletes ősgonosza, Ranagol vallását követik az emberek. Egyébként nem feltétlenül gonoszabbak ők sem az átlagnál, csak épp ők istenük teljes jóváhagyásával nézhetik a maguk önös érdekeit, és hajthatják végre mások rovására szőtt terveiket. Na jó, jeles napokon talán feláldoznak egy árva csecsemőt, vagy egy városba tévedt idegent, de alapjában véve nem patakzik vér az utcákon, és démonok sem csatangolnak mindenfelé. Kisebb varázslényekből azonban meglehetősen sok él itt – ez az első furcsaság, amire a világot jól ismerő olvasóként felfigyelhetünk, hiszen Ynev alapvetően emberközpontú kultúrákból áll. Aztán, ahogy haladnak az események, egyre meghökkentőbbé, úgyszólván szürreálissá válik minden, és egyre kevésbé értjük, merre is tart ez az egész. De csak a legutolsó oldalakon derül ki, milyen játékot is játszanak egymással a város szürke eminenciásai.

Szerintem ez egy zseniális alapötlet tisztességes megvalósítása. Tele van rengeteg kis aprósággal ami élvezetessé teszi és a befejezése a legjobbak közt van. Nem tipikus M.á.g.u.s. regény, de nekem éppen ezért (is) tetszett. Tulajdonképpen nem árt ha az ember (legalább felületesen) ismeri hozzá az említett világot, ám jó ha el is tud attól vonatkoztatni.

Az ötlet fantasztikus, de a megvalósítás nem az igazi.
Csak fanatikusoknak ajánlom, mivel nem a megszokott Magus stílust képviseli.

Egyáltalán nem bántam meg hogy beszereztem! Bevallom őszintén, hogy a könyv olvasása közben szinte az elejétől fogva három és fél csillagot szerettem volna adni rá. A történettel semmi bajom nem volt, viszont olykor nehézkesen haladt előre. Én túl sok üres járatot véltem felfedezni benne, helyesbítve sok felesleges sort ,ami nem kellett volna. Igen, itt van a könyv egyik legnagyobb hátránya számomra. Néhol túl tömény volt a szöveg, nagyon részletes. Fantasy könyv nyilván oké, kell oda, de szerintem nem ilyen mélységben. Néha komolyan már fulladoztam a sok feleslegesnek vélt szöveg miatt.
Amiért négy csillagot adok rá azt a végjátéknak köszönheti, mert az valami zseniális lett.

meseszép hangulatú könyvecske, finom leírások, különleges fajok, térkép az elején (imádom az ilyesmit!), igazi gyönyörű felnőttmese. igaz ugyan, hogy a végét én nem találom olyan hihetetlenül csodálatosnak, de jónak mindenképp, és én legfeljebb 1-2 oldallal találkoztam, ami nem etette magát. nincs tipikus mágus-hangulata egyébként, de helyette valami más fászerezésű, és mégis ynevi fantasy. ennek a könyvnek nem szabadna 58%-on állnia!

Na, ez aztán érdekes volt. Nem gondoltam volna, hogy egy könyv lehet annyira szélsőséges, hogy egyik pillanatban még azt gondolom róla, hogy „Ez egy hulladék!” aztán két oldallal később már a „Whao! Ez mekkora ötlet!” életérzés uralkodik el rajtam.
Lassan haladtam vele, volt, ahol olvastatta magát, volt, ahol nyűglődtem. A vége viszont nagyot ütött. A szereplők közül Scarafone volt az egyetlen, akit végig nagyon csíptem, a többiek hol jobb, hol rosszabb színben tűntek fel.
A szerkesztése viszont tényleg pocsék. Nem egyszer kavarodtam bele, hogy most épp ki ez a karakter, mi a búbánat történik vele, és főleg, miért.
Négy csillag, de csak a vége miatt. Amúgy egy erős hármas.