Szombat 56 csillagozás

Ian McEwan: Szombat

Szombat hajnalban Henry Perowne londoni házának ablakából szemtanúja lesz egy kigyulladt szárnyú repülőgép zuhanásának. A kép beleég emlékezetébe, és napi teendőinek végzése közben is ott lebeg lelki szemei előtt mint a fenyegetettség lángoló szimbóluma. A regény egy orvos huszonnégy óráját mutatja be, elidegenedését családjától, furcsa versengéseit, párbajait, eltorzult gondolkodását egy eltorzult világban és végül kitörési kísérletét saját életéből, vágyai és félelmei béklyójából.
A Booker-díjas Ian McEwan művei több mint negyven nyelven jelennek meg. A nagy áttörést hozó Vágy és vezeklésből készült film itthon is óriási siker volt. A Szombat az író soron következő nagy műve, amit csiszolt mondatok, hajmeresztő izgalom és lélektani mélység jellemez.

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2010
384 oldal · ISBN: 9789632543550 · Fordította: Lukács Laura

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Theo Perowne


Kedvencelte 6

Most olvassa 2

Várólistára tette 64

Kívánságlistára tette 40

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Amadea>!
Ian McEwan: Szombat

Ezer Tíz éve nem olvastam McEwantől, pedig érdekelt egy-két könyve – Mézesmadzag, A gyermektörvény –, aztán a kedvenc antikváriumunkban szembe jött ez a regénye, a fülszöveg felcsigázott, meg a szombat délelőtti városi sétálgatások annyira felbuzogtatják bennem az endorfint, hogy örömömben könyveket veszek. Amúgy is a szombat a kedvenc napom – a péntek délutánt elmossa a fáradtság köde, a vasárnapot belengi a hétfő fenyegető melankóliája –, gondoltam, miért ne ezzel vegyük fel újra a fonalat Iannel.

Elég sűrű a szöveg, tényleg egy ember csapongó, örvénylő gondolatai közé láthatunk be, akinek a fő gondolatmenete ki-majd visszazökken a pillanatnyi benyomások hatására, persze közben a főszereplő életét és családját is megismerjük.

Henry Perowne agyidegsebész, ami eleve kaotikussá teszi a lehetséges szombati szabadságot. A betegei bizalmatlanul méregetik szeplőkkel tarkított lapátkezeit, úgy gondolják, ha valaki az agyszövetükben turkál, kecses, vékony ujjai legyenek. Még kevésbé lenne szimpatikus a számukra, ha tudnák, Perowne hajlamos elkalandozni beszélgetés közben, miközben megnyugtatóan bólogat a pácienseinek. Pedig Perowne jó orvos, évente 300 beteget vállal, a műtőjében fegyelmet követel és a Goldberg-variációkat hallgatja.

A felesége ügyvéd, Rosalindnak hívják. Szinte illetlen, hogy még mindig szerelmes belé és nem huszonéves lányokat hajkurász az ő korában, bár nagy, drága kocsit már vett. Két, jóformán felnőtt gyerekük van, Daisy Párizsban él, hamarosan megjelenik a verseskötete, Theo pedig zenész és szépen alakul a karrierje. Perowne néha eltűnődik, hogyan hoztak össze Rosalinddal két ilyen bohém foglalkozású gyereket, de hát ebben nem csak ők játszanak szerepet, hanem például Rosalind apja, John Grammaticus, a kitüntetett (ám kibírhatatlan természetű) költő is.

Henry Perowne, miután hajnali látomása egy lángoló repülőgépről felzaklatja, fallabda-edzésre megy, majd ráját és angyalcápafarkat vásárol az általa főzött halraguhoz. Este összegyűl a család, Daisy hazautazik Párizsból és az apósa is ellátogat hozzájuk.

Zseniális, ahogy az író visszaadja a gondolatok lüktetését, kósza egymásba játszásukat, a témák sokszínűségét. Élvezettel sodródtam a regényben, de volt egy kellemetlen tényező, ami megnehezítette az élményt.
Nem egyszerű úgy tapicskolni egy jó könyvben, ha a falat kaparjuk a főszereplőtől, akinek a fejébe vagyunk zárva.

Nem mondhatnám, hogy rajongva sétálgattam volna Henry Perowne gondolatai között, az S500-as Mercedestől és az angyalcápafaroktól függetlenül. Annyira sznob módon tökéletes, hogy… keserűen hangzik, de az epe a fülemig ért, legalábbis gondolatban. Persze lehet, hogy ez az attitűd szándékos, hiszen ki ne lenne legalább egy kicsit unalmas/idegesítő, ha minden gondolatába védtelenül, mindenféle gondos előformázás nélkül beleláthatnánk? Asszem, Scalzi második kötetében említi valaki, hogy az emberek gondolatai rém unalmasak, mert többnyire az evés, a szex, az alvás körül forognak. Ezek a szükségletek Perowne-nál is előfordulnak, de nem ettől vált számomra ellenszenvessé – McEwan nagyon jól ábrázolja a hirtelen hangulatváltozásokat és még a fallabda-edzés sem untatott –, hanem a tipikus ötvenes fehér faszi szindrómától és a képmutatásától. Persze, írjon csak Daisy (istenem, ez a név…) verseket, mert büszke akarok lenni rá, az én gyerekem nem lehet hétköznapi ember, de mi az, hogy szexuális életet mer élni, hiszen ő az én kicsi lányom! És a véleménye ellentétes az enyémmel, hát hol a bajtársiasság és ki ez a lázadó, kérdezi Henry Perowne, miközben dönti magába az italt.

Azt hiszi, a világ az ő játékszabályai szerint játszik, és amikor felbukkan egy anomália, mindenáron megpróbálja beleerőszakolni az általa kigondolt puzzle-ba. Semmi gond, ura vagyok a helyzetnek. Elkövettem egy baklövést, de kiküszöböltem, a magam természet adta erényeivel, a méltóságomat és a fennköltségemet megőrizve. Csak egy apró, említésre sem méltó kellemetlenség történt.

Henry pedig rádöbben, hogy a világ nem mindig úgy működik, ahogy mi elképzeljük.

A pénz, a jómód, a vélt jó ízlés és a státusz csalóka köpenye alatt idegsebészünk nem más, mint egy öregedő férfi, aki lassan kiszorul a versenyből, de az ebből fakadó szorongását próbálja az agya egy hátsó zugába száműzni. Végül is, mindenki emberből van – talán ez (is) célja volt a szerzőnek, ennyire lecsupaszítani egy embert.

Szóval bírtam ezt a könyvet, amikor Henry Perowne nem a saját kis egzisztenciális nyűgével volt elfoglalva. Jól gondoljátok, nem volt egyszerű menet, de végül lebirkóztam Perowne-t és diadalmas érzéssel csuktam be a könyvet.

3 hozzászólás
pat P>!
Ian McEwan: Szombat

No az ilyen írókat becsülöm én nagyon. Akik képesek a választott témáról hitelesen írni, mert nem restek megszerezni az ehhez szükséges ismereteket.
Mint a köszönetnyilvánításból kiderül, McEwan nem volt rest két éven át bejárni egy idegsebészeti osztályra, megnézni a műtéteket, beszélgetni az orvosokkal, majd a regény kéziratát ismételten ellenőriztetni velük. És ez látszik is a végeredményen. Ennek következtében aztán azt is elhiszem, hogy a blues-gitározásról, squash-ról, halragu főzésről, komolyzenéről és költészetről szóló leírásai is hitelesek. És élvezetesek. (Bár annak a squash-meccsnek az adogatásról adogatásra történő leírása talán egy csöppet hosszú volt mégis.)
McEwan persze továbbra is mestere a belső monológoknak, a hiteles karaktereknek, a feszültség- és hangulatteremtésnek. És a stílusát is kifejezetten kedvelem.

10 hozzászólás
Ashtray_Heart>!
Ian McEwan: Szombat

Kevesen írnak olyan jól a emberi lélekről, mint Ian McEwan… Nagyon tetszett, de nem sok embernek merném ajánlani. Ahogy a hátlap írja, szó szerint egy sikeres idegsebész és családapa egy napját beszéli el a könyv, leginkább a gondolatok és érzelmekre síkján evezve. Tehát igen, csapongó, összeszedetlen, kaotikus, mert még a legrendezettebb elme is így működik. Kényelmetlen olvasni, mert folyamatos önreflexióra késztet. Talán részben ezért tartott egy örökkévalóságig az olvasás.

1 hozzászólás
fezer>!
Ian McEwan: Szombat

McEwannél jobb emberismerő kevés van. Fantasztikusan tud emberek fejébe helyezkedni, legyen szó akár 13 éves kislányról, vagy 50 éves idegsebészről. És félelmetes, milyen jól tudja visszaadni egy ember ide-oda csapongó gondolatmenetét, mely száguld és néhol igen meglepő íveket ír le. És annak ellenére, hogy szinte az egész könyv egy belső monológ, nem lesz zavaros a könyv, mert ő kézben tartja végig.
Egyedül, amikor a napi menetben történik valami esemény, na az kérem szépen kicsit unalmas volt, és sajnáltam, hogy megszakadt a gondolatok gyönyörű láncolata.

ps: Hogy lehet egy írónak ilyen mélyen beleásnia magát az idegsebészetbe egy könyv kedvéért? Az ilyen szintű elhivatottság előtt mindig totál sokkolva állok, szóval le a kalappal Mr. McEwan!

2 hozzászólás
morzsi>!
Ian McEwan: Szombat

Felemás érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, az első 100 oldalt egyszerre végig olvastam, aztán alig bírtam rávenni magam a folytatásra, de a végére ismét belejöttem… Pedig az író stílusa nem indokolja ezt a hullámzó olvasási kedvet, a történet ugyanolyan lassan hömpölyög az elejétől a végéig, nincsenek kilengések vagy mélypontok, nincsenek átütő erejű érzelmek vagy a befejezéskor levonható konklúziók. Lenyűgöző, a maga nemében monumentális és egyedülálló olvasmány volt – de számomra nem az igazi. Emberekről szól, de az emberi érzések valahogy hiányoznak belőle.

pennac>!
Ian McEwan: Szombat

Nem gondoltam volna a Mézesmadzag után, hogy McEwan nem csak lektűríró. Imádtam az elejétől a végéig, egy élet, egy korszak egy napba belesűrítve, mint cseppben a tenger. Katartikus élmény volt. Ide nekem a következő McEwant!

Courtneyy>!
Ian McEwan: Szombat

Hú, ez lesz az utolsó vélemény, amit ma írok, egyszerűen muszáj jellemeznem. Akárhányszor a kezembe vettem azzal a szándékkal, hogy próbálom megérteni, miért is érdemes elolvasnom, alább hagyott a lelkesedés. Végül is, csak McEwanról van szó, így rávetettem magam. A legtöbb kritika szerint az igazi akció a 80. oldalon túl köszönt be, engem viszont már az előszó és az első pár oldal levett a lábamról. Rájöttem, miért szeretem az írót ennyire. A fondorlatos, sajátos, olykor túldíszített, máskor pedig vakmerően egyszerű mondatok varázsa hihetetlen élmény alá vetett, és egyszerűen nem akartam abbahagyni az olvasást. Egy egyszerű szombati napot mutat be McEwan, olyan pillanatokat, melyeket bármelyik másik ember is átél egy hétvégi napon, mégis az egyszerű események ellenére a magával ragadó stílus utánozhatatlanná tette a regényt. Persze, voltak oldalak, amelyeket egyszerűen átlapoztam (3-4 oldal), mert gyűlölöm a háborús, afganisztáni, iraki és az iszlámmal kapcsolatos dolgokat, viszont éheztem a theós részekre, hiszen számomra ő volt a legszerethetőbb karakter.
Az utolsó száz oldal perceknek tűnt mindössze, és végre túl vagyok a 30 legizgalmasabb oldalon, amit valaha is olvastam. Ha már ennyi filmadaptáció készül McEwan műveiből, azt remélem, hogy a Szombatból is készül egy, mert minél inkább telnek a napok az olvasás befejezése óta, annál jobban szeretem. Az egyik legnagyobb kedvenccé nőtte ki magát.

n P>!
Ian McEwan: Szombat

Nem több, hanem más kell ahhoz, hogy szédítő, lenyűgöző, hajmeresztő lélektani mélységben legyek.
Ennek ellenére eltudom képzelni, hogy a Vágy és vezeklésnél sokkal csiszoltabb.

16 hozzászólás
Nokipisti>!
Ian McEwan: Szombat

Briliáns gondolatfűzérek,átélhető belső monológok és mcewanos hangulatteremtés tette azonnal nagy kedvenccé ezt a könyvet

chica>!
Ian McEwan: Szombat

Nem találkoztam még hasonló regénnyel, ahol nem történik semmi meglepő vagy különleges. Nincs nagy szerelmi történet vagy fantáziavilág. Egy hétköznapi ember hétköznapi szombatja. Ezzel mégis érdekessé vált a történet.


Népszerű idézetek

Rosie16>!

A harmadik emeleten le van eresztve a roló – Theo még alszik. Henry jól emlékszik, milyen pompás volt kamaszként ágyban fészkelődve átszenderegni a délelőttöket, és eszébe sem jut, hogy megfossza a fiát tőle. Úgysem tart sokáig.

162. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Theo Perowne
s_l_m>!

Henry sosem hitte volna, hogy olyan házban fog lakni, ahol van könyvtár.

90. oldal

4 hozzászólás
s_l_m>!

…a szex… biológiai hipertér…

75. oldal

s_l_m>!

…Henry Perowne… felnőtt fejjel még azután sem olvasott verset, hogy szert tett egy költő apósra. Azonban amint ráeszmélt, hogy maga is költőt nemzett, persze nyomban nekilátott. De a versolvasás szokatlan erőfeszítést kíván tőle. Előfordul, hogy már az első sorra sem tud összpontosítani, szemhéján nyomást érez. A regények és a filmek modern nyugtalansága szinte hajtja a befogadót, előre-hátra utaztatja az időben, napokon, éveken vagy nemzedékeken át. Ám a vers a pillanat tűhegyén egyensúlyoz, amikor átadja önnön lényegét, közöl valamit. Lelassulni, sőt egészen megállni, hogy elolvasson és megértsen egy verset, olyan, mintha valami régimódit próbálna újratanulni, például falat rakni habarcs nélkül vagy puszta kézzel pisztrángot fogni.

170-171. oldal

AeS P>!

A szülői lét és a modern genetika nagy közhelye, hogy a szülőknek alig van befolyásuk gyermekeik jellemére, vagy nincs is. Sosem tudhatja az ember, kivé lesznek. Lehetőségek, egészség, jövőbeni kilátások, beszédmodor, illemtudás- ezek alakítására lehet módjuk a szülőknek. De hogy miféle ember él majd velük egy fedél alatt, az azon múlik, melyik spermium talál rá melyik petesejtre, két pakli kártyából mely kártyákra esik a választás, hogyan lesznek megkeverve, megemelve és összepárosítva az új kombináció pillanatában. Jó kedélyű vagy neurotikus, nagylelkű vagy mohó, kíváncsi vagy unalmas, közlékeny vagy félénk, vagy bármi egyéb a kettő között; szülői önbecsülés szempontjából szinte sérelmezhető, hogy olyan sok munka már előre el van végezve. Másfelől meg is könnyebbülhet az ember. Amint már egynél több gyermeke van, napnál világosabb: nagyjából hasonló életesélyekből két teljesen különböző személyiség jön létre.

39-40. oldal (Ulpius-ház, 2010)

1 hozzászólás
Ashtray_Heart>!

Az ember sikerének és uralmának titka, mint mindig, az hogy válogat könyörületességében.

168. oldal

ppeva P>!

Így kezdődik az a hosszú folyamat, amelynek végén gyermekei gyermekévé válik az ember. Míg egy szép napon rá nem szólnak, hogy Apa, ha megint bőgni fogsz, hazaviszünk.

48. oldal

ppeva P>!

Alighanem hiányzik belőle a kellő odaadás, ami ahhoz kell, hogy sok könyvet olvasson, és végigolvassa őket. Csak munka közben tud céltudatos lenni; ha ráér, hamar elfogy a türelme. Elképedve hallgatja, mások mi mindenre képesek a szabad idejükben, akár napi négy-öt órát is elüldögélnek a tévé előtt, segítenek fenntartani a magas nézettségi átlagot. A múlt héten adódott egy kis kényszerszünet a kórházban – elromlott az ultrahangos vizsgálóműszer, másik műtőből kellett áthozni egyet –, és míg vártak, Jay Strauss fölállt az altatógép képernyői, tárcsái mellől, nyújtózkodott, ásított, majd megjegyezte, hogy hajnalig ébren volt, akkor fejezett be egy nyolcszáz oldalas regényt, valami új amerikai lángelme művét. Perowne-nak leesett az álla, és kényelmetlenül érezte magát – lehet, hogy őbelőle egyszerűen hiányzik a komolyság?

91. oldal

ppeva P>!

[…] a kiváló költők ugyanúgy éber, féltékeny világban élnek, mint az osztályvezető főorvosok, ugyanúgy aggodalmasan ügyelnek a jó hírükre, és ők is szoronganak a státusuk miatt.

172. oldal

Velvet_Teddy>!

Ha a nagy dolgokat nézzük, a politikai helyzetet, a globális felmelegedést, a világméretű szegénységet, akkor tényleg szörnyű, nincs javulás, nincs semmi, aminek örülni lehetne. De ha közelebbre nézek, kicsiben szemlélődöm, például azt veszem, hogy most ismerkedtem meg egy lánnyal, vagy hogy a jövő hónapban hódeszkázni fogok, akkor óriási! Úgyhogy ez lesz a jelmondatom: Gondolkozz kicsiben!

53. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában
Julian Barnes: Felfelé folyik, hátrafelé lejt
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek
Robert Galbraith: Gonosz pálya
Jodi Ellen Malpas: Ki ez a férfi
Adam Kay: Ez fájni fog
Joss Stirling: Misty
S. J. Watson: Amnézia
Michael Bond: Paddington folytatja
Siobhan Dowd: A londoni óriáskerék rejtélye