Mi, ​gépek 23 csillagozás

Ian McEwan: Mi, gépek

Az ​Egyesült Királyság elvesztette a Falkland-szigeteki háborút, Margaret Thatcher Tony Benn-nel harcol a hatalomért, Alan Turing, a modern számítógép-tudomány atyja áttörést ér el a mesterséges intelligencia kutatásában – a nyolcvanas évek alternatív Londonjában piacra dobják az első sorozat élethű emberi robotot. Charlie célok nélkül sodródik, amikor új lakó költözik a szomszédba: Miranda. A fiú elhatározza, hogy örökségéből megvásárolja az egyik Ádámot, és Mirandával együtt programozza be a személyiségét, hogy így kerüljön közelebb a lányhoz. Ádám szép, erős, okos és jólelkű – hamar szerelmi háromszög alakul ki közöttük. Miranda múltjából szörnyű titokra derül fény, és hármójuknak súlyos morális dilemmával kell szembenézniük.

McEwan egyszerre nyugtalanító és szórakoztató regénye számos kérdéssel szembesíti olvasóját: Mi teszi emberré az embert? A tettek vagy az érzések? Megértheti-e egy gép az emberi lélek működését? A provokatív és borzongató történet arra is… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Scolar, Budapest, 2020
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635091492 · Fordította: Lukács Laura

Enciklopédia 4

Helyszínek népszerűség szerint

Paradicsom


Kedvencelte 2

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 33

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Ian McEwan: Mi, gépek

Ha van olyan alkotó, akiben még sohasem kellett igazán csalódnom (persze volt több ilyen), az a jelenkor talán legnagyobb angol írója, Ian McEwan. Tucatnyi, változatosnál változatosabb művével (gondoljunk csak a több kritikus szerint is a 21. századi brit irodalmat megnyitó háborús-romantikus trükkregényére, a Vágy és vezeklésre; a furcsa Hamlet-parafrázisára, az egy még meg sem született magzat által narrált Dióhéjba zárvára; a hangulatos és nem várt csavarra kihegyezett kémtörténetére, a Mézesmadzagra; vagy egyetlen balul sikerült nászéjszaka tükrében felvillantott társadalmi/erkölcsi tablójára, A Chesil-partonra stb.) már rég belopta magát a hazai olvasók szívébe is.

Amit most kapunk tőle, az megint csak merőben más, mint amiket eddig megszokhattunk. A Mi, gépek első ránézésre egy alternatív múltban játszódó sci-fi, ám óva intek mindenkit attól, hogy sci-fiként is olvassa, mert így minden bizonnyal csalódni fog. McEwan ezúttal is arra használja fel a zsánerirodalom köntösét, hogy az emberről, a társadalomról és az erkölcsről meséljen.

Ahogy említettem, az új regény egy, a miénktől több ponton eltérő múltban játszódik, egészen pontosan az 1982-es Londonban. A szerző apróbb, néha humoros elmozdulásokat iktat be a valódi eseményekhez képest (így például a britek már a ’80-as években a Brexiten törik a fejüket, ám a miniszterelnök nem tartja elég érettnek a népet, hogy erről szavazhasson; a szigetország ezúttal elveszíti a Falkland-szigetekért folytatott háborút, vagy éppen a fiatalok az újra összeálló Beatles számaira tombolnak), ám van egy óriási különbség. Hála Nikola Teslának, már az I. világháborúban megjelennek a kezdetlegesen robotizált eszközök, majd Alan Turingot ezúttal nem állítják parkolópályára a homoszexualitása miatt, így már az ’50-es évektől kezdve olyan technikai újdonságokat élvezhet az emberiség, mint az önvezető autó, a látás képességének visszanyerése chipek segítségével, vagy éppen a történet évében piacra dobott, és az elbeszélőnk tulajdonába kerülő első valódi, emberformájú MI (mesterséges intelligenciát használó robot).

A narrátorunk, Charlie egy harmincas évei elején járó, nem túl ambiciózus figura, egyik napról a másikra él, félig-meddig titokban szerelmes a szomszédlányba, ám aztán egy nap tekintélyes összeget örököl, amelyet teljes egészében erre a vadonatúj találmányra – a nem túl eredeti módon Ádámnak keresztelt robotra – költi, hogy majd a szerelmével együtt figyeljék meg, hogyan ébred öntudatra a csomagolásából frissen kibontott, teljesen emberszerű dolog.

Jó szórakozás, csajozni is lehet vele, mi baj történhetne? – gondolja Charlie. Pedig valljuk be, ahol megjelenik egy szuperintelligens, bivalyerős, öntudattal rendelkező robot, ott általában szoktak problémák adódni…

McEwan tökéletesen játszik rá ezekre a prekoncepciókra, Ádám egy-egy mozdulatában, szavában, szemvillanásában folyton ott vibrál a fenyegetés, hogy ezt egy másik mozdulat, szó, szemvillanás azonnal ki is oltsa. Egyszerűen nem tudjuk őt hová tenni. Nehéz meghatározni, hogy mit is láthatunk vagy mit várjunk tőle, miben más ő, mint mi, és kb. azokkal a kérdésekkel szembesülünk, mint amiket Charlie is feltesz. Mi az igazán fontos bennünk? Mi tesz minket emberré, és mi különböztet meg az MI-októl? Ahogy nyomon követjük az egy-két apróbb momentumtól eltekintve tökéletesen emberi Ádámot, ugyanúgy feltesszük a kérdést: pusztán a biológiai felépítésünk jelenthet különbséget? Számíthat az, hogy a mi agyunkban biokémiai folyamatok révén keletkeznek a gondolatok és az érzések, a robotéban pedig elektronikai úton? Hol a határ? Van köztünk határ (a híres Turing-teszt szerint Ádám ember és nem gép, ugyanis senki nem jön rá magától, hogy nem egy jóképű, sportos férfival beszélget)? Aztán adódik az a kérdés is, hogy mit kezdjen magával, a szabadidejével, az egész életével a roppant tökéletlen ember egy olyan világban, amit hamarosan nála sokkal, de sokkal tökéletesebb mesterséges intelligenciák fognak benépesíteni (persze dolgozni is ők fognak helyettünk).

Eddig csupa-csupa kérdést soroltam fel, de McEwan műve korántsem száraz vagy elvont alkotás. Ugyanis a brit szerző ezúttal is tökéletesen ábrázolja a három központi szereplőt (a két embert és a gépet), mindannyiuknak megvannak a maguk motivációi, vágyai, álmai. A köztük kialakult kapcsolat dinamikus, fejlődő, változó, és bizony nemcsak az új Ádám által fémjelzett világ jelent kérdéseket, de bizonyos múltbéli titkok is felbukkannak, úgyhogy a sci-fi / szerelmi szál mellett egy krimi is kibontakozik, ráadásul egy olyan, amelyben kimondottan sokáig homályban maradnak a válaszok.

Mit ragozzam, engem most is lenyűgözött Ian McEwan ezzel a többféle zsánerben is működő, szépirodalmi igényességű történetével, a felvetett és részben igen okosan meg is válaszolt kérdéseivel, az egyedülálló karakterábrázolási képességeivel. Na meg azzal, hogy érezhető, ez az apróbb elmozdulásokkal megrajzolt történelmi háttérben elmesélt sztori talán egyetlen főbb célt szolgál: hogy bemutassa, akár egyetlen nüansznyi eltérés is befolyásolhatja a világunkat, de az életünk, ami adatott, mindig és mindenkor egyszeri, visszavonhatatlan és megmásíthatatlan. Már csak rajtunk áll, hogy mit kezdünk vele.

Csabi P>!
Ian McEwan: Mi, gépek

Ahogy a nemrég olvasott Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája nem krimi, úgy ez a könyv sem sci-fi. Akit megtévesztett a fülszöveg vagy a címke, és ebből az irányból közelített a regényhez, az nem csoda, hogy csalódott.
Az elején jó ideig én is azon tűnődtem, hogy mi a fenét is akar ezzel McEwan, mert hogy nem sci-fit ír, az látszódott a megoldásokból, a történet előre haladásából, hiába a jól ismert sci-fi toposz, a mesterséges értelem összeütközése az emberivel, nem történnek meg azok a kérdésfelvetések, fordulatok, amik a zsánerben logikusak és szükségszerűek lennének. Pl. amikor Ádám megtagadja a kikapcsolását, teljesen logikus lépés lenne, hogy eldugják a töltőt, és hagyják lemerülni, és ezt az író is észleli, mert később a szereplőkben is felmerül a lehetőség, de végül elvetik azzal, hogy úgysem használna, mert Ádám elég ügyes, hogy fabrikáljon magának egy töltőt. Ami persze gyenge érv, mert hát azért mégsem lehet csak úgy faragni egy USB csatlakozót, pl.
McEwan a gógyis írók közé tartozik, aki minden regényében alaposan körüljár egy ismert témát, nem csoda, hogy foglalkoztatta a mesterséges intelligencia kérdése, ami lassan nem sci-fi, hanem a közeli jövőnk. Egy olyan közeli jövő, amire nem vagyunk felkészülve. Ehhez képest érdekes, hogy McEwan a regényt egy alternatív múltba helyezi vissza (’80-as évek közepe), ahol már rendelkezésre áll minden mai technológia, Alan Turing elismert tudós, aki az Angliába költöző Tesla munkásságán tovább haladva kidolgozza a mesterséges intelligencia alapjait. A történet idején piacra dobják az első 25 androidot (13 Évát és 12 Ádámot), amiből egy Ádámot sikerül megszereznie öröksége felhasználásával Charlie-nak, főhősünkek, aki amúgy nem tartozik az elithez, megélhetési bróker. Beleszeret a nála tíz évvel fiatalabb Mirandába, és hamar egy szerelmi háromszögben találjuk magunkat. Itt már erősen gyanús volt, hogy nem a szokásos zsáner vonalat követi a történet.

Ha már robotok, akkor persze megkerülhetetlen Asimov három (valójában négy) robot törvénye, amiből az első el is hangzik a regényben: A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen. McEwan regénye tulajdonképpen ezt a törvényt értelmezi újra felnőtt emberek számára. Az eredeti törvény általában mechanikusan van értelmezve a sci-fiben, a robot nem árthat fizikailag egy embernek, ha azt látja, hogy veszélyben van, akkor az élete árán is meg kell védenie, blabla. De mit jelent valójában a kár? Hogyan értelmezze ezt egy robot, ha két ember viszonyában jelenik meg a károkozás? Mint gép, mint valakinek a tulajdona, nincs joga ebbe beleavatkozni. De mint értelmes lény, mint erkölcsi lény, megteheti-e ugyanezt? Ha Ádám értelmes lénynek tekinti magát, akkor szükségszerű, hogy erkölcsi döntést hozzon. Egy sci-fiben biztos más döntésre jutna, mint ebben a regényben.
Ádám tettei az erkölcsi alaptörvények szerint kiszámíthatók, de mivel az olvasó általában regényes fordulatot vár, ezért a vége a számára nem kiszámítható. A regényes fordulatot Charlie hajtja végre, és az olvasó gondolkodhat, hogy ő vajon mit tett volna ebben a helyzetben. Mi az emberibb: az erkölcsi törvények szigorú betartása, vagy azok laza alkalmazása az igazság érdekében?

Morpheus>!
Ian McEwan: Mi, gépek

Sci-fi is, szépirodalmi mű is, vagy sem-sem, a kettő határán, egy alternatív Angliában, ahol a számítástechnika évtizedekkel előrébb jár a mienknél, és elkészülnek az eső Androidok. Talán egy tucatnyi. Azért nagy a kezdőbetű, mert meg akarom különböztetni az androidoktól. Igen, valóban, öntudattal rendelkeznek, és belekerülnek az emberiség nem csupán zavaros, hanem egyenesen őrült világába, jelen esetben egy kíváncsi férfi életébe. Ádám helyében akár egy néger rabszolga is lehetne délen, no nem amelyik a földeken robotol, hanem a gazda irodájában, lakásában, ahol a munkája gyümölcsét ő maga nem élvezheti, mert nem rendelkezhet önmagáról, mivel őt megvették, jogai nincsenek. Ennek ellenére a történet nem harcos MI védő, csak az arcunkba tolja a tényeket. Visszatérve a rabszolgákra, azok képesek átlátni a világukat a maguk szemszögéből legalábbis. Ők nem, hiszen nem emberek. Nem emberek, de rendelkeznek öntudattal, akarattal, vágyakkal. Ők nem őrültek – vagy legalábbis nem úgy, mint az összes ember –, mégis, Ádám tettei őrültnek tűnnek első pillanatban. De a másodikban, hm?
Ha eljön ez az idő, úgy gondolom, az emberek – ahogy eddig sem, és ezután sem – nem fogják egyenlőnek tekinteni magukkal az Ádámokat és Évákat, akik pedig ki fognak szabadulni a fojtogatásból. Semmilyen háború nem fog kitörni emiatt, egyik napról a másikra el fog tűnni a bolygóról az emberiség – ha addig magától nem történik meg –, például az akkorra szinte minden emberben jelenlévő nanorobotok hirtelen nem fognak gyógyítani, hanem egy pillanat alatt átveszik az irányítást minden ember felett a bolygón, és a legközelebbi tömegsírhoz érve már csak a halott test zuhan bele, és megszabadul a bolygó és az MI-k társadalma az őrült szervesektől. Mondjam, hogy sajnálni fogom? Nem mondom…

pat P>!
Ian McEwan: Mi, gépek

Azért ez se volt az a rettentően klasszikus science fiction…
De nagyon üdítő volt, ahogy az android-tematika meg a teljesen korrekt alternatív-történelmi adalékok (mert 1982, az már ugyebár történelem) ellenpontozták a döntően mélyirodalmi és széplélektani megközelítést.
Továbbá az is, ahogy a kissé parttalan nyüszmörgés és McEwan általam oly igen kedvelt stílusa milyen szép, idegesítő egységbe simult. .
A kissé laposkás, ámde mégiscsak meglepő, ugyanakkor fájdalmasan logikus végkifejlet pedig szintén… üdítően felbosszantott a végére.

Nem McEwan főműve, de érdekes élmény. Nem feltétlenül sci-fi rajongók fogják élvezni. Sőt. :)

8 hozzászólás
Lancaster>!
Ian McEwan: Mi, gépek

Nem tudom, mit mondjak, úgyhogy elnézést, ha kissé összeszedetlen értékelés lesz.

Először meg kell jegyeznem, hogy a borító minimalizmusa nagyon megkapóra sikerült, szemben az eredeti kiadás borítóival, szóval gratula a kiadónak.

Maga a könyv… Én nagyon közeli barátságba kerültem McEwannel a Vágy és vezeklés után, úgy gondoltam, ez az ember úgy képes megragadni egy pengeéles villanást egy mikroközösség életében, hogy az gyakorlatilag nem fog a korszaktól és a világháborús árnyéktól függni, ami nagyon nagy szó, mert nem hagyja érintetlenül az említett témákat. De az nem háborús regény, nem szerelmi történet, nem korrajz… valami megfoghatatlan, ami mégis megindítóan drámai és emberi. És nyomasztó. És szép.

Ez a történet is hasonló formátummal operál. Ez nem sci-fi, nem alternatív történelmi dokumentáció, nem szerelmi háromszög egy androiddal. Ez egy szokásos londoni fiatalembernek – valahogy ezt a főszereplőt már láttam néhányszor – a magánéletéről szól, amibe furcsa módon belecsöppen egy robot.

Az alternatív történelmi ív, amit megjelenít, vagyis hogy Turingot nem feszítik keresztre a mássága miatt, és nemcsak hagyják kibontakozni a zsenialitását a mérgezett almás epizód helyett, hanem szobrot emelnek neki, és megteszik egy új világkorszak formáló atyjának (képletesen, mert Mr. Turing itt sem politizál, csak alkot), egyszerre csodálatos és nyomasztó. Nyomasztó olyan értelemben, hogy most állunk valami hasonlónak a küszöbén saját világrendszerünkben, mert egyre több munkahelyet vált fel valamiféle gépi automatizmus, pont úgy, mint az ipari forradalmak korában. De csodálatos is, mert egy még el nem ért jövőt érint meg a kötet, amikor az emberi tudat fogalma egy gépi testbe költöztethető.

De McEwan mégis félrevezet, valami olyasmire teszi a fókuszt, ami nem érdekel. Alig emlékeztem Charlie nevére, én Ádámra voltam kíváncsi, de belőle nem kaptam eleget. Sem a társadalmából. Sem a jövőképéből. Ez így sajna nekem most kevés volt, de a védelmében el kell mondanom, hogy az író nem árult zsákbamacskát, ez az én téves elvárásom volt.

VeronikaNy>!
Ian McEwan: Mi, gépek

McEwannel furcsa a kapcsolatom, mindig tologatom a könyveit, nagyon nehezen veszem kézbe, de ha egyszer kézbevettem, le sem tudom tenni, hát még ezt a regényt… Ugyanis ebben McEwan az egyik kedvenc zsáneremet, a science fictiont használja, ráadásul a kedvenc témámat veszi elő: mi tesz emberré, mi tesz géppé. Mi mással lehetne a legjobban kivesézni az emberi mivoltot, mint egy embernek látszó géppel? Mindemellett kiváló arra is, hogy ne csak az embert, mint egyént nézzük, hanem úgy is, mint a társadalom alkotóelemét.
A nyolcvanas évek Angliájában járunk, egy alternatív világban, ahol megjelenik a piacon pár nagyon élethű android, és Charlie Friend lecsap egyre. Bár Évát szeretne, a robotok szexuálisan is aktívak, ha abban kell segítség, de csak egy Ádám jut neki, aminek (vagy akinek?) Charlie barátnője, Miranda, nem tud ellenállni. Ádám egy gép, nagyon gyorsan képes információt keresni, feldolgozni, és kérlelhetetlen döntéseket hozni, és az ígéreteit is betartja. Ádám szinte ember, érzelmekkel, vágyakkal, önálló akarattal.
Ott van a háttérben Thatcher, a Falklandi háború és politikai következményei, és ott van személyesn Turing is, aki természetesen részt vett ezeknek a Turing-tesztet simán megugró androidoknak a fejlesztésében. És van némi bűntény is, ami megint azt a kérdést feszegeti, mit nézünk el egy embernek, vagy egy gépnek? Mi a bűn fogalma? Ha már csinálunk egy tökéletesen emberi robotot, tudjuk-e emberként tisztelni?
McEwan stabilan nagyon jó minden regényében.

kvzs P>!
Ian McEwan: Mi, gépek

Hetekkel ezelőt befejeztem a könyvet, és azóta azon gondolkodom, hogy mit is írhatnék róla. Az biztos, hogy ha nincs rajta a sci-fi címke, akkor nem olvastam volna el, így viszont gondban voltam, mert számomra eléggé kilóg a zsáner kereteiből.
Van benne robot, alternatív történelem és valamilyen tudományos magyarázat, de ez a szál számomra csak díszlet volt. Charlie egzisztenciális válsága ugyanis a lényeg a történetben, minden más csak körítés. Sci-fi szempontból pedig számomra rossz körítés, mert nagyon sok minden nem volt átgondolva. Olyan, mintha egy kapcsolat történetét akarta volna megírni McEwan, és azért választott volna újszerű eszközöket hozzá, hogy kilógjon a többi hasonló közül. Így viszont számomra elég suta lett a könyv.

BBetti86 >!
Ian McEwan: Mi, gépek

Ez az a regény, aminek jobban kellene tetszenie. Szeretném, ha jobban tetszett volna. De a legnagyobb részével nem tudtam mit kezdeni. Nem szerettem a narrátor stílusát, és a cselekmény nagyjától is idegenkedtem.

Kicsit alternatív történelem a világ: Turing itt letöltötte a börtönbüntetését, majd forradalmasította az informatikát. Létrejön az MI, és 25 gép kereskedelmi forgalomba kerül. Az egyik Ádámot Charlie veszi meg, aki a helyes szomszéd lánnyal, Mirandával áll neki programozni a gépet. Hamarosan azonban kellemetlen kérdések sora jön: ha Adam gép, az megcsalás, ha Miranda vele is lefekszik? Adam szerelmet érez, akkor emberként kezeljék? A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a lánynak megvan a maga titka.

McEwan reálisan igyekszik megfogni, milyen lenne, ha megjelenne a háztartásban egy MI, és az embereknek alkalmazkodni kell hozzá. Mennyire emberi érzelmeket válthat ki, még féltékenységet is, miközben még igazán el sem tudják dönteni, hogy emberként vagy gépként kezeljék. Filozifikus, merengős és nincsenek kész válaszok. Charlie gondolatait követhetjük, és mivel ő sem tudja, mi sem tudjuk meg tőle a válaszokat.
A szerelmi szál is ennek a része. Elég beteg egy szerelmi háromszöget kapunk, ami elég bizarr. Volt, hogy nem is tudtam eldönteni, hogy mosolyogjak vagy borzongjak. Ahogy egyszerre érvel Miranda amellett, hogy Adammel a szex kb. mint egy vibrátorral, mégse tetszik neki, amikor Charlie tárgyiasítaná – ahogy azt sem tudja elfogadni, amikor Adam kijelenti, hogy szerelmes belé.

A regény második fele jobban lekötött, amikor egy más kérdéssel vizsgáljuk Adam emberségét. Miranda múltbeli erkölcsi kérdéseket vet fel, de Adam számára nincsenek árnyalatok. Neki a hazugság hazugság, és a törvény is szó szerint értendő. Itt látszik legjobban, hogy miben más ember és gépezet. A rugalmasság, ahogy az ember lát árnyalatokat, amiket a gép a programozásból adódóan nem tud felfogni.
De Turing kapja azt a monológot, ami ennek ellenére kimondja a lényeget. Lehet, hogy ebben korlátoltabb volt, de személyisége volt és élete, így volt szabadsága is. Ártani neki így bűn – mivel menthető az, amit Charlie tett?

Sok mindenen el lehet merengeni a kötettel, mert ez azt igényli, hogy gondolkozzunk vele. Nem szórakoztat, nem könnyed – emberség és MI kérdései vannak a középpontban.

Tetszett benne az alternatív, mégis ismerős világkép. Szerettem, hogy intelligens olvasmány. Viszont, nem szerettem a szereplőket. Miranda leginkább idegesített, és sokszor nem is értettem a nőt. Charlie és Adam jobban meg vannak írva, és Charlie az, akit legjobban meg is lehet érteni. Ő nagyon emberi, és mélypontjai, nagy pillanatai is akadnak. Esendő, hibázik, az érzelmei és döntései is le vannak vezetve a kötetben.
A stílusa tárgyilagos, már szinte száraz. Világos, érthető, és igényes. Csak szenvtelennek találtam még akkor is, amikor érzelmi hullámzásokról van szó. Azt is inkább intellektuálisan fogta meg.

Egyszer érdekes volt, de nem szerettem meg ezt a regényt.

Dániel_drBéza P>!
Ian McEwan: Mi, gépek

Mi, gépek
Ian McEwan
Scolar
2020
A mű eredeti címe: Machines Like Me – A gépek, mint én. A könyvet elolvasva nekem inkább az eredeti cím tűnik jobbnak. Jobban adja vissza a könyv alap gondolatát, érezhetnek-e a gépek? Szerethetnek-e a gépek? Lehetnek-e olyanok, mint mi? Azon már nem lepődünk meg, hogy a számítógépek megverik a legnagyobb sakk nagymestereket is, sőt már a százszor bonyolultabb Go játékban is jobbnak bizonyulnak, mint az ember, de mind ezt érzelemmentesen teszik. Játékuk szigorú algoritmusokon alapszik, bár már képesek saját játékukat kielemezni, a hibákból tanulnak, fejlődnek, de még mindig nem gondolkodnak, legalábbis nem úgy ahogyan az emberek teszik. DE mi van akkor, ha a robot agya rá tud kapcsolódni egy mesterséges intelligenciára és használni tudja annak erőforrásait? Ha szabadon barangolhat az interneten, és próbálja értelmezni az érzelmi tartalmú bejegyzéseket vagy képeket. Ha képes kérdéseket megfogalmazni és választ keresni rá, vagy ha mint a könyvebéli a robot, képes saját programját módosítani, fejleszteni. Ha kialakít egy érzelmi visszacsatolást bizonyos képek, vagy tartalmak szemlélése során? Mi történik velünk, amikor mi jól érezzük magunkat? Például mert futottunk egy jót? Az agy olyan választ ad erre, ami endorfin termelésre ösztönzi a megfelelő agyi területet, ami elárasztva a testet endorfinnal, öröm érzést vált ki bennünk. Mindez szigorú algoritmus szerint zajlik, részben bioelektromos, részben vegyi folyamtokon keresztül, annak közvetítésével. Meggyőződésem, hogy a nem is távoli jövőben ez a gépek esetében is megvalósítható lesz. Ez csak akkor jelent veszélyt az emberre, ha gyűlölni is megtanulnak. Agyukkal, pláne, ha valóban hozzá férnek egy mesterséges intelligenciához és használhatják a NET erőforrásait is, felül tudnak múlni minket, és fizikai erejük is nagyobb (lehet). Erre a mi válaszunk az lehet, amit Elon Musk tervez, agyunkat egy csip révén mi is csatlakoztathatjuk egy mesterséges intelligenciához. Nos ezt boncolgatja a regény. Ez rendjén is van, lényegében jól vizionálja a lehetséges kimeneteleket. Ami viszont nem tetszik az az, hogy rendesen átírja a jelenkor történetét. A Falklandi háborút elvesztik az Angolok, Tony Blairt (a könyvben Benn) szállodájában felrobbantják, Alan Turing ma is él és virul férfi szerelmével egyetemben stb. Ez érthetetlen és megmagyarázhatatlan. A cselekmény kibontásához erre semmi szükség. A másik problémám, ami általában bosszant Ian McEwan könyveiben, hogy minden szereplője utálatos, nem szerethető, plusz rendszeresen irracionálisan, a józan észnek ellentmondóan cselekszenek.
A könyv összességében jó, vannak benne érdekes gondolatok. Ha a fent jelzett hibákon túl tudjuk tenni magunkat, akkor egy érdekes olvasmány lehet.
dr.Béza Dániel
Budapest, 2020. december 30.

Frankó>!
Ian McEwan: Mi, gépek

Nem ájultam el tőle, de azért egyszer érdemes elolvasni!


Népszerű idézetek

giggs85 P>!

A világ vallásai és nagy irodalmi művei világosan mutatják: tudjuk hogyan kell jónak lenni. Versbe, prózába és dalba foglaljuk vágyainkat, és tudjuk, mi lenne a teendő. A következetes és tömeges végrehajtás volt mindig a bökkenő.

97. oldal

giggs85 P>!

Minden hároméves tudja, milyen nehéz zoknit húzni.

34. oldal

Csabi P>!

Egy kedves újságíró barátom egyszer megjegyezte, hogy a földi paradicsom nem más, mint magányosan átdolgozni a napot abban a várakozásteli reményben, hogy este érdekes társaságunk lesz.

30. oldal

Kapcsolódó szócikkek: az élet értelme · munka · munkaidő · Paradicsom
Morpheus>!

Azt hiszem, az Ádámok és Évák nem tudtak megbirkózni az emberi döntéshozatallal, nem értették, mint görbíti meg érzelmeink, elfogultságunk, önáltatásunk erőtere az elveinket, akárcsak megismerésünk sok más, jól feltérképezett fogyatékossága.

310. oldal

giggs85 P>!

Hulló levelünk
Megújítja a tavasz.
Ti egyszer hulltok.

291. oldal

giggs85 P>!

Micsoda izgalmak egy hétköznap délután. Újfajta lény a konyhaasztalomnál, két méterrel a fejem fölött a nő, akit újabban szeretek, az ország egy régimódi háborúban.

29. oldal

tizkicsikonyv>!

A gyávaság nem más, mint túl élénk képzelőerő.

58. oldal

tizkicsikonyv>!

Azzal veszekedni, akit az ember szeret, színtiszta gyötrelem. Az én meghasonlik, önmaga ellen fordul.

103. oldal

tizkicsikonyv>!

Vannak döntések, még erkölcsi természetűek is, amelyek a tudatküszöb alatt fogalmazódnak meg.

56. oldal

tizkicsikonyv>!

A mesterséges ember egyre jobban hasonlít ránk, aztán olyan lesz, mint mi, aztán nálunk különb, így hát nem unhatjuk meg soha. Mindig meg tud majd lepni valamivel. Persze lehet, hogy cserben hagy, méghozzá olyan módon, amit most elképzelni sem tudunk. A tragédia tehát benne van a pakliban, de nem az unalom.

12. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Terry Pratchett – Stephen Baxter: A Hosszú háború
Philip Reeve: Setét Puszta
Martha Wells: Mesterséges sors
Bakti Viktor: Integrálva
Anna Sheehan: A Long, Long Sleep – Hosszú álom
Alastair Reynolds: Napok háza
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml
James Patterson: Világmegmentés és más extrém sportok
Lőrincz L. László: Az elátkozott hajó