Idegenben 25 csillagozás

Ian McEwan: Idegenben

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Élet ​és halál, az emberi együvé tartozás végső kérdései foglalkoztatják a harmincöt éves Ian McEwan novelláit, regényeit és színműveit, amelyekkel az utóbbi években felzárkózott az angol irodalom legjobbjai közé. Az Idegenben vezérmotívum „a nemek harca”: a konkrétság és a jelképesség különböző árnyalataiban, más-más hangnemben és a legrafináltabb variációkban ez bukkan fel minduntalan ebben a szinte kimeríthetetlenül gazdag regényben. egy pusztuló, régi város labirintusában bolyong Mary és Colin, a térkép híján folyvást eltévedő, két angol turista. A véletlen egy idősebb, helybéli férfit hoz útjukba, aki erőnek erejével pártfogásba veszi őket. Az erőszakos vendéglátás során szabályszerűen vallaniuk kell: nem, nem házasok, csak amúgy együtt élnek, már hét esztendeje, igen, Marynak van két gyereke az előző házasságából, azok most az apjuknál vannak egy vidéki kommunában. Vendéglátójuk, Robert a maga szülői házának szilárd tekintélytiszteletére épülő, szigorú rendjét szegezi szembe… (tovább)

Eredeti mű: Ian McEwan: The Comfort of Strangers

Eredeti megjelenés éve: 1981

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rakéta Regénytár

>!
Magvető, Budapest, 1984
224 oldal · ISBN: 9631402002 · Fordította: Mesterházi Márton

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

>!
marcipáncica 
Ian McEwan: Idegenben

Elsőre írtam egy értékelést, amiben csúnyán bántam a regénnyel, direkt nem akartam érteni a nyilvánvalót, belekötöttem mindenbe, amibe lehet, de kis gondolkozás után rájöttem, hogy hiszen nem is volt rossz ez a könyv. Tökéletes sem, sőt, de azért ha hagyom magam, és az összképet nézem, rögtön átértékelem a dolgot.
A regénynek szerencséje, hogy ennyire rövid, számomra ez a történet, McEwan írói nagyságára ellenére sem bírt volna el többet, amit akart, elmondta, és szerencsére nem tömte tele felesleges kitérőkkel. A hideg, érzéketlen elbeszélés tökéletesen illeszkedik a történethez, rövid, lényegre törő, hatásos mondatai végig lekötik az olvasó figyelmét, és bár látszólag egyszerű a szöveg, egy-egy elejtett félmondat nagyon erős mögöttes hatással bír, mind a cselekmény későbbi fordulataira, mind az olvasóban kialakuló összképre. A szöveg nagyon erőteljes, McEwan mondatainak van egy szürreálisba forduló, sötét, fenyegető hangulata, az emberi lélek sötétsége pedig a történet előrehaladtával igazi főszereplővé lép elő.
A cselekmény így is meglehetősen gyenge, tele logikátlanságokkal, valószínűtlen fordulatokkal, amiktől néha fogtam a fejem, és számomra meg is törték a thriller sokkolónak szánt feszültségét. Nem segítenek a dolgon a karikatúrára hajazó, élettelen, egydimenziós karakterek sem, akik folyamatosan feszegetik az észszerűtlenség határait, olyan képtelen cselekedetekkel, amik egy nagyon zs-kategóriás tv-filmbe sem illenének bele.
Személy szerint nem igazán kavart fel a történet, az, hogy elgondolkoztatott sem a legmegfelelőbb szó, de tagadhatatlanul van benne azért valami, amit McEwan zseniálisan beleszőtt ebbe az amúgy erősen sántikáló történetbe. Az értelmetlennek tűnő bűntettek mögött ott húzódnak a generációkon keresztül felgyülemlő gonoszság gyökerei, melyek elkerülhetetlenül felszínre törnek, az igazi hátborzongatást pedig pont ez a konkrét válaszokat és okokat mellőző, esztelen borzalom adja. Emellett Colin és Mary furcsa kapcsolata, az elidegenedés allegóriája, és a magát szító, göngyölődő romlottság jobban megvizsgálva nagyon érdekes témák, amikre megéri figyelni, és McEwan írása meg is követeli, hogy az olvasó felfigyeljen, és rágódjon is az olvasottakon.
Tanulság, hogy soha sem árt egy kicsit hátra lépni, és az összképet nézni egy regény esetében. Ettől függetlenül nem ez lesz a kedvencem McEwantől, de tagadhatatlanul alkotott valami olyat ezzel a történettel, ami még saját magammal is véleményütközésre kényszerített.

>!
tgorsy
Ian McEwan: Idegenben

Lasssúúúú…. unottttt…..vontatottttt…. aztán egyszercsak azt veszed lészre, h. görcsben a gyomrod, és de jó, h. nappal van. És nem tudom, h. most tényleg megtörtént vagy csak egy füves álom volt.
Mi van???!!??!!

2 hozzászólás
>!
Dana
Ian McEwan: Idegenben

„Az utazás brutális. Az utazó kénytelen idegenekben megbízni, s lemondani az otthon és a barátok ismerős kényelmének az árnyékáról is. Az utazó örök egyensúlyzavarral küszködik. Semmi sem az övé, csak a lényegi dolgok – a levegő, az alvás, az álmok, a tenger, az égbolt –, tehát mindaz, ami az örökkévalóság vagy a róla alkotott elképzelés felé visz.” /Cesare Pavese/

Ez a mottó, amely Ian McEwan Idegenben c. regényének elejét díszíti frappánsan fejezi ki, miért is idegenkedtem oly sokáig bárminemű kimozdulástól, eltévedéstől, utazástól és ugyanakkor azt is remekül megfogalmazza, miért szeretek most szertelenül barangolni, csavarogni és nyaralni.

De a regényben ennél sokkal többről van szó, egy összeszokott, bár már az elhidegülés felé tartó páros (Colin és Mary) bolyongásairól egy névtelen, tengerparti városban (tipp: Olaszország, talán Velence, ha már ezt tették a borítóra). A várost különös, buja légkör lengi körbe, mintha maga is élőlény lenne, bekebelező, Mary önfeledten adja át magát az eltévedésnek, míg Colin sokkal feszesebb, ő inkább a kiszámítható terepjárást preferálja, a biztonságos, ismerős pontokat keresi. Mégis összeakadnak egy titokzatos idegennel, Roberttel, aki bárjába invitálja őket, hogy szadisztikus apja büntető-nevelő módszereiről meséljen hőseinknek. Robert a par excellence hímsoviniszta, mégis vonzást gyakorol Mary-re, aki buzgó feminista – és itt csap össze, bár nagyon burkoltan, először a férfi (erőszak) és a női (erőszakolt) elv. Mondanom se kell, nagyon húzom a számat az ilyen dichotómiákon, szerintem ezt a bipoláris, olykor mocskos játékot a férfiak önigazolásra, a nők mentegetőzésre használják, ennek ellenére elismerem, hogy léteznek ezek az erők. McEwan szerencsére nem szimpatizál egyik szereplővel sem.

Későbbiekben megismerhetjük Caroline-t is, Robert agyonnyomorított feleségét, akiről a történet végén kiderül, hogy mazochista vonásokat vett fel, de ezek eredendően nem voltak jelen kettejük kapcsolatában, csak mikor kiderült Robert impotenciája és ezért kínozni kezdte feleségét, mintegy rajta vezetve le önmaga iránt érzett szégyenét. Később úgy vall Mary-nek, aki feministaként igyekszik helyzete rendezésére buzdítani Caroline-t, mintha a fájdalom iránti vágya ősibb lenne a kéj iránti vágynál. Brrrr.

A történet vége pedig olyan bizarr, hogy nagyon felzaklatott, annyit elárulok, vér fog folyni…

Végezetül még egy idézet a végéről, mintegy összefoglalva a könyvet, mely arról szól, ”… hogyan testesít és fogalmaz meg a képzelet, a szexuális képzelet, a sebzés ősi férfiálma és a megsebeztetés ősi női álma egyetlen hatalmas szervező elvet, s ez hogyan torzít el minden kapcsolatot, minden igazságot.”

>!
sophie P
Ian McEwan: Idegenben

Hűűű, ez jól meg lett komponálva!
Látszólag (és leginkább) arról van szó, hogy egy idősödésnek indult pár elutazik egy hosszú nyaralásra. Ez egy olyan nyaralás, amit főleg a szállodai szobájukban töltenek, ha ki is mozdulnak, céltalanul csatangolnak, folyton eltévedve egy tengerparti városban.
Egyszer összetalálkoznak egy Robert nevű pasival. Na és innen kezdtem el igazán gyanakodni, hogy ennek nem lesz jó vége, és ettől tulajdonképpen izgalmas lett a történet, (de nem a kalandregény értelemben). Látszódik, milyen a viszony a férfi és a nő között, látszódik milyen a viszony Robert és a felesége között, látszódik az összes kitekeredett történés. Én nem értem, mi a fene vonzotta mégis ezt a látszólag hétköznapi párt másodszor is Robert házába. Mi késztette őket arra, hogy ne meneküljenek futva még a környékről is. El lehet rajta filózni, hogy akkor most ki és mit akart, de nekem ez a filózás nem annyira érdekes.

>!
nandras
Ian McEwan: Idegenben

Elég beteg kisregény, de valahogy mégis lekötött.

>!
Csabi P
Ian McEwan: Idegenben

Az Amszterdam után elolvastam gyorsan ezt is, mondom, kell lenni valaminek ebben az íróban, ha már díjakkal halmozzák el. Hát valami biztos van benne, de mi nem találtunk egymásra.
Elég unalmasan indul a könyv, ami egy ilyen rövid műnél pocsékolása az oldalaknak. Aztán elkezd történni valami, és megjön az az izgalom, ami végigviszi az olvasót a regényen. Na azért nem az a köröm lerágós. McEwanben az a jó, hogy nem sokat hablatyol, nem halmozza a nehezen érthető filozofálgatást, hanem inkább a cselekményre, a főhősök tetteire bízza a történet alakulását.
Viszont vannak olyan pontatlanságok, amik kizökkentik az embert, és csak néz, hogy mi van? Pl. bemennek a bárba, szól egy dal, rendelnek, 20 perc telik el, beszélgetnek, és még mindig ugyanaz a dal szól. Jó hosszú dal. Vagy amikor a szereplő ültében a térdére teszi a kezét, és az alkarja a combjára merőlegesen helyezkedik el. Hogyan? Oszt még amikor Robert egyik kezében cigit tart, a másikban fényképezőgépet, eldobja a cigit, előveszi a napszemüvegét, és megtörli az üvegét. 3 keze van? Apróságok, de egy olyan írónál, aki szeret élni az aprólékos leírás eszközével mindenképpen hiba. Vagy kenjük a fordítóra.

>!
anesz P
Ian McEwan: Idegenben

A végén a csavar hozzátett az értékéhez. Nálam azonban a Vágy és vezeklés a nyerő tőle még mindig.


Népszerű idézetek

>!
sophie P

… kezdte elönteni őket az a kizárólag turistákra jellemző öröm, hogy turistamentes helyre vetődtek, hogy fölfedeznek valamit, valami valódit.

43. oldal

>!
Lovely

Tizenhárom éves, lelkiismeretes, pontos iskoláslány korában, amikor százával rajzottak fejében az önnevelés ideái, Mary állandó jegyzetfüzetet vezetett, melyben minden vasárnap este kitűzte magának a következő hét céljait. Szerény, nem megerőltető feladatok voltak ezek, és jólesett a hét során kipipálni őket, miután csellózott, kedvesebb volt az édesanyjához, vagy gyalog ment iskolába, hogy megtakarítsa a buszjegy árát. Most is erre a jóérzésre vágyott volna: hogy legalább részben ellenőrizhesse az időt és az eseményeket. Hiszen alvajáróként sodródott egyik percről a másikba, és egész hónapjai csorogtak el anélkül, hogy emlékezett volna rájuk, anélkül, hogy tudatos szándékának leghalványabb nyomát is viselték volna.

23. oldal

>!
Lovely

Ha az ember szeret valakit, szerelemmel, akkor még arra is kész, hogy megölesse vele magát, ha szükséges.

104. oldal

>!
Lovely

Szemét, orrát, száját akár bizottságilag tervezhették volna, a kivitelezhetőség minimális követelményei szerint. Szája például nem volt több a szó által fölidézett fogalomnál: ajkakkal szegett, mozgó hasíték az orr alatt.

111. oldal

>!
Lovely

Eszmecseréik lényegileg ugyanolyan ünneplésszerűek voltak, mint szeretkezéseik: a pillanatnak éltek ebben is, abban is. A beszélgetés is csak azt szolgálta, amit a nemiség: hogy egymásba kapaszkodjanak.

139. oldal

>!
Lovely

Miért olyan ijesztő, ha ennyire szeret valakit az ember? Miért olyan rémületes?

155. oldal

>!
sophie P

Egy színdarab, amiben csak nők vannak? Nem értem, hogy lehetne annak hatása. Vagyis: egyáltalán mi történhet benne?

112. oldal

>!
theodora

Külön-külön talán jókedvve fedezték volna fel a várost, szeszélyük szerint hagytak volna el egy-egy úticélt, tehát élvezték vagy tudomásul se vették volna, ha eltévedtek. Hisz annyi a csodálnivaló, ha nem is kell más, csak hogy az ember nyitva tartsa a szemét. De ők jószerével úgy ismerték egymást, mint önmaghukat, s ez a meghitt ismeretség – akár a túl sok bőrönd – örök gondok forrása volt; ketten együtt lassan, ügyetlenül haladtak, siralmas kompromisszumokat kötve, egymás finom hangulatváltozásaira, esetleges rossz érzéseire ügyelve. Külön-külön egyikük sem volt sértődős; de így együtt akárhányszor váratlanul, meghökkentő módon sikerült megsérteniük egymást – érkezésük óta kétszer volt erre példa –; a sértő felet aztán fölingerelte a másik utálatos érzékenykedése, és ilykor szó nélkül rótták tovább a kanyargó sikátorokat s a hirtelen eléjük táruló tereket; a város pedig lépésről lépésre hátrált előlük, amint egyre mélyebben zárkóztak be egymás jelenlétébe.

14. oldal

>!
anesz P

A jól sikerült nyaralásnak az a varázsa, hogy az ember hazavágyik tőle.

184. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nyaralás

Hasonló könyvek címkék alapján

Henry James: A galamb szárnyai
Marina Fiorato: A muránói üvegfúvó
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Reneszánsz
Patricia Highsmith: A tehetséges Mr. Ripley
Voltaire: Candide vagy az optimizmus
Joss Stirling: Lélektársak – Crystal
Barbara Taylor Bradford: Titkos szerelem
Bánki Éva: Elsodort idő
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Luca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget