Dióhéjba ​zárva 22 csillagozás

Ian McEwan: Dióhéjba zárva

Hogyan írjuk le a vér színét, ha még sosem láttunk pirosat? Milyen lehet egy borospohár alakja, amit megérinteni nem tudunk, csak a csendülését halljuk? Mintha egy vak ember beszélne a világról. Ian McEwan új regényének narrátora egy magzat a méhben. A szituáció pedig a leghíresebb Shakespeare-drámák világát idézi. A magzat felfedezi ugyanis, hogy anyja – apja testvérének segítségével – gyilkosságra készül. Mit tehet ilyen esetben egy kiszolgáltatott, még nem is egészen evilági lény? Az események feltartóztathatatlanok. Akárcsak a születés. A többi: néma csend. De már közelednek a szirénák…

Eredeti mű: Ian McEwan: Nutshell

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Scolar, Budapest, 2017
192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632447582 · Fordította: Lukács Laura

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
giggs85 P
Ian McEwan: Dióhéjba zárva

Bár már idehaza is számos kötet jelent meg a William Shakespeare halálának 400. évfordulójára időzített Hogarth Shakespeare sorozatban (melyben kortárs alkotók gondolják újra a világtörténelem talán leghíresebb szerzőjének egy-egy művét), mindezidáig én egyet sem olvastam. Emiatt persze nem is igazán tudtam, hogy mire számítsak a Dióhéjba zárva kapcsán, amely ugyan nem tartozik az említett sorozatba, mégis hasonló a koncepciója.

Ian McEwan ugyanis a Hamletet meséli újra, mégpedig a lehető legkülönösebb narrátor, egy meg nem született gyermek által. Hamar rá kell azonban jönnünk, hogy ez az újramesélés egyetlen fő célnak van alárendelve, mégpedig annak, hogy a lehető legszemléletesebben mutassa be magának a történetmesélésnek a menetét, az írói fantázia működését, illetve, hogy szemléltesse az olvasó passzív befogadói voltát. Bonyolult, posztmodern regénynek hangzik? Igen. Az? Nem. Posztmodernnek posztmodern, de az egyik legjátékosabb, legbefogadhatóbb, legszerethetőbb fajtából.

Ez a téma egyébként sosem állt távol az örökös Nobel-esélyes írótól, elég, ha a Vágy és vezeklés vagy a Mézesmadzag regényzáró narratív csavarára gondolunk, aminek kapcsán át kell minden addig olvasottat értékelnünk magunkban. Azonban a Dióhéjba zárva esetében nem csap be minket a skót szerző, nem játszik velünk. Hamar tudatosodik az olvasóban, hogy ő is csak egy „anyaméhbe” (értsd: éppen a kanapé ölébe, villamos ülésébe) zárt utazó, aki csak sodródik a történettel, és néma, tehetetlen szemlélőként figyelheti a regénybeli eseményeket. Ugyanakkor az író is csak egy senki által nem látott és megfoghatatlan, titokzatos lény, aki mindössze a fantáziáját és a szavait használhatja arra, hogy valami maradandót létrehozzon, és tapogatózva, tétova módon körülírja a valóságot.

Azért volt szükség ilyen hosszú bevezetőre, mert csak az írói szándék megértésével és figyelembe vételével lesz maradandóan élvezhető és befogadható ez a kisregény. Csak ebből a szempontból működik ezt a kinti világot tökéletesen ismerő, mindent leírni képes, ugyanakkor sokszor tévútra futó, saját fantáziájába gabalyodó narráció.

Eleinte úgy tűnik, hogy ez a kicsit idegesítő, meg nem született csecsemő mindent tud, ám, mint kiderül, ez nem igaz. Ő például nem olvasta a Hamletet velünk szemben, így eleinte fogalma sincs, hogy mire készül az „otthonául” szolgáló anyja és annak roppant antipatikus szeretője az apja ellen. Így kénytelen a fantáziájára hagyatkozni, következtetni, történeteket kitalálni, hogy közben persze elsikkadjon a lényeg, és az olvasó is elveszítse addigi előnyét. Most pontosan mit csinálnak? Mi a terv? Ki mit akar? Minden úgy történik, mint az eredetiben, vagy ezúttal másképp lesz? A feszültség és a kíváncsiság egy pillanatra sem lankad.

McEwan narrátora ezen kívül ebbe a szerelmi sokszögön, összeesküvésen és bosszúszomjon alapuló történetbe sokféle szálat sző. Egyrészt behoz roppant aktuális és mindenki számára égetően fontos témákat (a migráció és az arra adott eddigi válaszok, a túlnépesedés, a túlzott ipari fejlődés, fenyegető háborúk rémképe), de úgy, hogy egyetlen pillanatra sem akarja ezeket megoldani, nem akarja megmondani, mit gondoljunk, hanem csak töprengenivalót ad az olvasónak. Másrészt egészen komoly létkérdéseket feszeget a Booker-díjas alkotó, aki persze nem is választhatott volna autentikusabb narrátort egy „lenni vagy nem lenni” kérdéshez a meg nem született babánál.

És nem utolsó sorban tömve van a szöveg különböző (főleg Shakespeare-től származó) idézetekkel, vendégszövegekkel, irodalmi kikacsintásokkal, ám ezek sajnos többnyire nem illeszkednek bele a magyar fordításba, hanem folyton lábjegyzetelésre szorulnak (bár ez a lábjegyzetelés a lehető legkorrektebb módon és mértékben meg is történik). Megjegyzem ez nem Lukács Laura hibája, ő ezúttal is zökkenőmentesen és pontosan végezte a munkáját, egyszerűen van úgy, hogy lehetetlen egy-egy utalást lefordítani egy másik nyelvre.

Összességében újfent jelesre vizsgázott nálam McEwan, egy érdekes, különleges, szerethető és roppant elgondolkodtató történetet írt meg a Dióhéjba zárvában, amely a maga alig kétszáz oldalával tökéletes olvasmány lehet a posztmodern irodalmat kedvelő olvasók számára. Részemről erősen ajánlott.

2 hozzászólás
>!
blueisthenewpink SP
Ian McEwan: Dióhéjba zárva

Ezt a könyvet az első Magvető Café-s műfordító előadás után vettem (mármint amire eljutottam, de az már a második alkalom volt a programsorozatban), mert annyira lelkesen beszélt a fordító a nehézségekről, hogy azonnal látnom kellett. (Aztán hamar félre is raktam, fura ősz volt.) A fő kérdés az volt, használjanak-e lábjegyzeteket vagy legyenek inkább végjegyzetek, mivel rengeteg benne az utalás. Azt hiszem, ebben az esetben a végjegyzetekre szavaztam volna, még a tényleg hasznos kiegészítéseknél is, de nem is ez volt a legnagyobb gond. Egyrészt valóban rengeteg az utalás, az egész mű egy Hamlet-parafrázis, nem csoda. De. Nagyon nagy de. Mindent lábjegyzeteltek. A be nem azonosítható, de szonettre utal (igen, köszi, rájöttem) megjegyzéstől a más Shakespeare-drámákra tett utalásokon (ezt kb felesben sikerült) és a konkrét Hamlet-sorokon, illetve jeleneteken (ez egy Hamlet-parafrázis! Ha nem ismerem az eredetit, minek olvasom? Sorok? Legyen. De jelenetek?!) át egészen a Doppler-effektusig és Schrödinger macskájáig. Úgy éreztem, hülyének vagyok nézve. Jó, tájékozatlannak. Nem hiszem, hogy ezek az eredetiben is ott voltak. Arról nem is beszélve, hogy a közelmúlt eseményeire tett utalások is kaptak lábjegyzetet. A terrortámadások, a teherautóban megfulladt menekültek. Index-cikk linkjével és magyar vonatkozás emlegetésével. Értem, hogy mondjuk ötven év múlva ezek az utalások el fognak veszni, de most iszonyú idegesítő volt olvasni őket. A latin és francia kifejezéseket is. Ha nem tudom, és akarom tudni, gugli a barátom. Vagy esetleg végjegyzetben, de ne a Doppler-effektust és Schrödinger macskáját, az ég szerelmére! Most elspoilerezem az utolsó mondatot: spoiler Az eredetihez sajnos nem volt szerencsém, de az a gyanúm, hogy a szerző nem nézte hülyének az olvasóját, ellenben a fordító igen. Ha elvesznek ezek az utalások, hát vesszenek, de egy átlagos középiskolás szintjéig magyarázni nem volt jó ötlet. Ami esetleg tényleg az eltérő kultúra miatt veszne el, vagy mondjuk a konkrét Shakespeare-utalások (nem a 14 sor, szonettformára utal típus vagy az azok által is ismert sorok, akik nem olvasták az eredetit) végjegyzetben elfértek volna, de ez így borzasztó sok volt. Sokat vívódtak rajta, és szerintem rosszul döntöttek.

A másik: dalcímeket nem fordítunk le. Nem, nem és nem. „Gyertya a szélben”. Nem. Azért furcsa ez a két nagyon zavaró tévedés, mert az egész szöveg remek, gördülékeny, semmi más baki vagy félreértés nincs benne, talán még elütés sem. A próza egészét csodásan sikerült fordítani, csak ezek ne lennének. Csak bízna a fordító (és a szerkesztő) is annyira az olvasóban, mint a szerző.

Na. Magáról a könyvről: a meg nem született magzat narrál az anyja hasából, meglepő választékossággal, bár ezt jórészt az anya által hallgatott podcastok számlájára írja. Mai Angliába átültetve a Hamlet cselekménye előtt történteket, tulajdonképpen, a drámában megjelenő tehetetlenséggel, állandó tépelődéssel, spoiler együtt. Szerintem működött, érdekes volt és eredeti. Csak az a sok lábjegyzet ne lett volna.

33 hozzászólás
>!
Baráth_Zsuzsanna P
Ian McEwan: Dióhéjba zárva

Ha már veszi magának a bátorságot egy író, hogy újraértelmezze a Hamletet, legalább tegye azt jól és stílusosan. Ian McEwan pontosan így járt el, szabadon engedte a fantáziáját, beleszőtte a közismert történetbe napjaink jellemző momentumait a migrációtól a youtube-ig. A feje tetejére állította a sztorit azzal, hogy egy még meg nem született magzat szempontjából meséli el az eseményeket, a felszínen könnyed stílusbravúrnak tűnik a végeredmény, azonban lényegében ugyanolyan sorsdrámáról van szó, mint az eredeti műben. A szerző rengeteg irodalmi utalást rejtett el a szövegben, amelyre lábjegyzetek sora hívja fel az olvasó figyelmét, ami egyrészt jó, mert megértjük, mire utal az író, másrészt viszont kizökkenünk a történetből, vagyis egy kicsit zavaró ez a megoldás, de ennél több hibát nem tudok felróni ennek a remek könyvnek, ha csak azt nem, hogy időnként túlságosan beleszeret McEwan a saját szellemes shakespeare-i utalásaiba, kevesebb talán több lett volna. Mivel ez az első könyv, amit olvastam a szerzőtől, nem tudom megállapítani, hogy a többi alkotásához képest mennyivel rosszabb vagy jobb, nekem tetszett. Mindenképpen kell hozzá egy bizonyos nyitottság, mert gátlások nélkül felrúgja a hamleti dramaturgiát, teljesen szabadon értelmezi a klasszikus drámát, kiforgatja és modernizálja, de a főszereplőnek ugyanolyan kőkeményen szembesülnie kell a „lenni vagy nem lenni” kérdéskörrel, mint a dán királyfinak. A főhős a magzatburokba zárva kénytelen végigasszisztálni a családi tragédiát, és ki kell találnia, hogyan állhat bosszút édesapja haláláért. Miközben kíváncsian várjuk, mi lesz a történet vége, nyilván nem happy end, de akkor mégis mit tehet egy magzat ebben az esetben? Meg fogunk lepődni, az biztos. Mindeközben ez a csekély 200 oldalas drámának rengeteg értelmezési szintje van, jól el lehet gondolkodni rajta, igazi szellemi kaland elolvasni.
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2018/01/24/konyvkritika_i…

>!
pat
Ian McEwan: Dióhéjba zárva

Dióhéjban: sose becsülj alá egy magzatot!

Szépséges, letisztult, és mindenek felett intelligens próza. Tökéletesen kihasznál minden lehetőséget, melyet a regényre kényszerített, kétfelől is szorító korlátok (a Hamlet parafrázisa és a meg nem született gyerek cselekvési lehetőségeinek behatárolt volta) megengednek.
McEwan szerintem a világ egyik legjobb írója, ez a regénye is annyira él, hogy a karakterek, a helyszínek, az érzelmek is szinte kiugranak a könyvből, nem is értem, hogy lehet ezt ilyen magas szinten űzni – a történet lehetett volna izgalmasabb, akár sokkal is, de ebben a mérsékelt terjedelemben épp működött.

>!
Elsie 
Ian McEwan: Dióhéjba zárva

„Van olyan nézet mely szerint a fájdalom szülte a tudatot.”

Zseniális Hamlet-kiforgatás és -újraértelmezés. McEwan megfogja Hamletet, bebörtönzi az anyaméhbe, megadja neki a mindentudást és a gyilkosság akarattalan végigbábáskodást, de minden cselekvőképességétől megfosztja. Vagy tud, vagy cselekszik, a kettő együtt nem megy. spoiler

>!
Aurore
Ian McEwan: Dióhéjba zárva

Szerintem ez az a könyv, amit csak a megveszekedett bölcsészek értékelnek igazán. (Hopp, most elárultam magam: én nem vagyok az, de hogy pontosan mi is vagyok, azt inkább hagyjuk.)

Szóval ez egy ilyen Hamlet-parafrázis, ahol a magzat azon vekeng, hogy az anyja, Gertrúd Trudy megcsalja apját, Claudiusszal Claude-dal (aki nem Debussy), és meg akarják gyilkolni az apját. (A Hamlet ugye azzal indul, hogy már meg is van gyilkolva jól.) Volt lenni vagy nem lenni parafrázis, visszajött az apja szelleme is. Csak Rosencrantz és Guilderstern nem volt halott, merthogy őket már nem sikerült belepasszírozni ebbe a posztmodern agymenésbe.

Nem is ezzel van a bajom, hanem talán azzal, hogy én ehhez túl földhözragadt vagyok. Halálosan idegesített, hogy az elején leszögezi, hogy pl. nem lát, nem tudja, milyenek a színek, aztán mégis mindennek (az anyja szemének, hajának stb.) színe, az anyja által elfogyasztott ételeknek, italoknak íze van számára, vagy úgy írja le azt, ami történik, mintha látná. De még mindig ez a kisebbik gondom. A nagyobbik, hogy a nyelvhasználat és a fogalmi gondolkodás csak a születés után és évek alatt alakul ki az embernél. Ehhez képest ez a magzat mindent ért abból, ami körülötte elhangzik, sőt a világban zajló összetett társadalmi, politikai folyamatokról is átfogó képpel rendelkezik. Na, ez nekem már sok. Mi lenne, ha az embrió helyén gyakorlatilag egy kész felnőtt ember gondolkodna és reflektálna a világ jelenségeire, illetve a szűkebb értelemben vett családja viszonyaira és cselekedeteire? Na neee. Persze értem én, hogy ettől „érdekes”, mert egy könyv nem szólhat a méhen belül uralkodó állandó sötétségről és melegről, az anya szívének ritmusáról és hogy milyen érzés a magzatvízben lubickolni. Akkor meg minek az egész.

Mégsem tudom azt mondani, hogy ez rossz. De nyomasztó is volt meg egy kicsit fárasztó. Hát nem az a hejehuja, na.

>!
Scolar, Budapest, 2017
192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632447582 · Fordította: Lukács Laura
>!
modus_operandi
Ian McEwan: Dióhéjba zárva

Azt hiszem kellően öntudatra ébresztő könyvvel merítkeztem bele McEwan életművébe. Már régóta terveztem, hogy könyvmolyi minőségemben megismerkedem vele, mert eddig csak a „filmvásznon” találkoztunk. (Ld. Vágy és vezeklés c. film.) Ugyanakkor számos érdekesség bevonzott ehhez a könyvhöz: igazán figyelemreméltó fülszöveg és nem utolsó sorban egy átdolgozott shakespeare-i/hamleti dráma.
Nem vártam kevesebbet egy Man Booker-díjas szerzőtől, mint egy feje tetejére állított drámai műfajt, a legelképesztőbb nézőpontból elmesélve. Egy igazi gyilkos dráma, modern köntösben, a podcast-ek, a Youtube és a nyílt előítéletek világában.
Lenyűgözött. Pont.

>!
cortinadampezzo P
Ian McEwan: Dióhéjba zárva

A Dióhéjba zárva azzal a bizarr felütéssel indul, hogy egy anyaméhben lévő magzat megtudja a szörnyű igazságot: édesanyja és nagybátyja szeretőkként kitervelték édesapja meggyilkolását. Emlékeztet valamire? Nos, ez nem véletlen, ugyanis a regény a Hamlet előtt tiszteleg William Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából, telis tele a Hamletre és más Shakespeare-művekre való utalásokkal.

Ian McEwan a magzat személyében nagyon különös narrátort választott, aki bár szerves része a történetnek, mégis csak külső (belső) szemlélő, nem az események alakítója. Ezt jól mutatja, hogy a szereplők a legtöbbször tudomást sem vesznek a létezéséről, tetteiknek a legkevésbé sem mozgatórugója a gyermek megléte vagy nemléte ("lenni vagy nem lenni"), ez pedig a magzat számára különböző jövőképeket vetít előre. Ezen jövőképek talán a legizgalmasabb részei a regénynek, ugyanis McEwan nagyon jól megragadja azt a dilemmát, hogy hiába élünk a valaha volt legmodernebb és legemberségesebb korban, még mindig az az elsődleges az emberek sorsának alakulásában, hogy hová és milyen körülmények közé születnek. A magzat többször elmélkedik továbbá azon, hogy pontosan milyen is az a világ, amelybe ő igyekszik: erősődik a nacionalizmus, nőnek a társadalmi különbségek, szűkülnek a szabadságjogok, pusztul a természetes környezet; ugyanakkor eltűnőfélben van a kanyaró és a kolera, töredékére csökkent az analfabetizmus és a csecsemőhalandóság, egyre nagyobb tömegek törnek ki az éhhalál küszöbéről. Gyanítom, hogy a „jó világban élünk-e” kérdésen sokan elgondolkodunk a mindennapokban, és világnézettől/iskolázottságtól/hangulattól függően ítéletet is hozunk, a magzat azonban egy percre sem ítélkezik, ő csak a csendes megfigyelő, McEwan szavainak tökéletes hírvivője.

Narrátorunk már-már idegesítően mindentudó, tökéletesen képben van a politikai eseményekkel és a mindennapi hírekkel (igen, van benne menekültválság, terrorizmus, fake news és genderelméletek is) tájékozott az irodalmi és a filozófiai irányzatokban, sőt még finom borokat is bemutat nekünk elmélkedései során, azonban egy nagyon fontosról nincsen tudomása: ez pedig az emberi lélek. Nem látja előre a történet szereplőinek cselekedeit és a tetteik mögött megbúvó motivációkat, ezért vele együtt lepődhetünk meg a karakterek többdimenziójúságán, szinte mindegyikük okoz nekünk kisebb-nagyobb meglepetést, és a sztori alakulása sem egészen követi a Hamletét.

Az alig 200 oldalas, könnyen olvasható kisregény rendkívül összetett, a Hamlet-parafrázis alatt számos réteget találunk még: a bűnhöz vezető indíték és a bűntudat boncolgatása, minden meg nem születhetett gyermek tragédiája, a korunkra és kultúránkra jellemző dekadens életvágy, vagy éppen a nyugati világ elefántcsonttoronyból (anyaméhből) kritizálása.

>!
Scolar, Budapest, 2017
192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632447582 · Fordította: Lukács Laura
>!
Izolda +SP
Ian McEwan: Dióhéjba zárva

Érdekes Shakespeare parafrázis, de messze nem a legjobb McEwan.

>!
garçonquilit
Ian McEwan: Dióhéjba zárva

Mindentudó magzat, ez az alcím fogalmazódott meg bennem már az elején. Ekkor még kicsit zavart, hogy a hamarosan megszületendő magzat szinte tudálékos módon sokat tud a világról. Aztán kezdtem megérteni, hogy hogyan is érdemes ezt a könyvet olvasni. Semmiképpen sem azokkal az elvárásokkal, amikkel egy krimit, vagy egy királydrámát olvasnánk, hiszen egynél több szinten olvasható mű.
Ott van a nyilván a Hamletet parafrazeáló alapsztori, melyből itt egy krimiszerű végkifejlet leszspoiler. Fontos a magzat világa is, mely a tudás- és tanuláselméletekre ad irodalmi választ. És persze az elbeszélhetőség, leírhatóság, megélhetőség kérdésköre is újra és újra felvillan. Mindebben nagyon jól elhelyezettek az irodalmi, szociológiai, reáltudományos utalások, akárcsak az aktuális világesemények említése. (Abban viszont nem vagyok biztos, hogy mindenképp jó ötlet volt a kiadó részéről a lábjegyzetelés. Bár kétségkívül könnyebben olvasható így a regény.)


Népszerű idézetek

>!
giggs85 P

Tudósok közt is akad, aki egész életét egy albán csiga vagy egy vírus tanulmányozásának szenteli. Darwin nyolc évet áldozott kacslábú rákokra. Bölcsen és idősebben pedig a földigilisztára. A Higgs-bozont, ezt a parányi részecskét, ami talán még részecskének is kicsi, ezrek keresték egy életen át. Dióhéjba zárva élni, kétujjnyi elefántcsontra ráfesteni vagy egy homokszembe belelátni a világot. Miért ne, hiszen minden, ami irodalom, művészet, emberi törekvés, csupán aprócska pötty a lehetséges dolgok univerzumában.

Kapcsolódó szócikkek: Charles Darwin
>!
giggs85 P

Legjobban nem az Éden vagy a Pokol vidámparkjától – égi menetektől, kénköves-füstös tolongástól – rettegek, és remekül meg lennék azzal a botrányos bizonyossággal is, hogy örökre megsemmisülök. Mi több, még azt sem bánom, ha rejtve marad előttem, miként lesz. Én attól félek igazán, hogy lemaradok az életről.

>!
garçonquilit

Hallottam a legfrissebb tömegmészárlásokról, melyek elkövetői a túlvilági életről álmodva gyilkoltak. Káosz ebben a világban, üdvözülés a következőben. Pelyhedző szakállú, szép bőrű fiatalemberek kezükben hosszú puskával néznek a Voltaire körúton nemzedéktársaik szép, hitetlenkedő szemébe. Nem a gyűlölet ölte meg az ártatlanokat, hanem a hit, ez a kiéhezett kísértet, melyet ma is tisztelnek, még a legszelídebb körökben is. Valamikor régen kikiáltották erénynek a megalapozatlan bizonyosságot. Manapság a legnyájasabb emberek vallják ugyanezt. Vasárnap délelőtt az ő székesegyházaikból közvetít a rádió. A vallás, és amikor a vallás gyengélkedett, a tudományos bizonyítékoktól hemzsegő, istentelen utópiák – Európa legerényesebb kísértetei – a tizedik századtól a huszadikig együttes erővel fölperzselték az egész földet. És most újra jönnek a kísértetek, csak ezúttal keletről, és miközben saját ezeréves birodalmuk lebeg a szemük előtt, arra tanítják a kisgyerekeket, hogy vágják el a játék macijuk torkát. Én meg itt vagyok ezzel a házilag nevelt hitemmel a születésen túli életben.

157. oldal

>!
giggs85 P

Kínosan nyikorog a szék Claude alatt. Mert látja a szobapincér-szolgálatnak kitett, egymásra tornyozott tálcákat a folyosón, az ajtó előtt, a benti zsúfoltságban a feldúlt ágyat, a csaknem meztelen tizenkilenc évest a festett, furnérlemez öltözőasztalnál, tökéletes hátát, ölében a vékony, agyonmosott szállodai törölközőt – ezt az illemnek tett búcsúzó gesztust. Féltékeny prüdériával a képkivágáson kívül helyezi el a nagy termetű John Cairncrosst, de ő is ott van, és ő is meztelen.

>!
garçonquilit

De persze az agyat megölni annyi, mint megölni az agy megölésének szándékát.

127. oldal

>!
garçonquilit

Éhség, aztán alvás. Ha az egyik szükségletem kielégül, máris van helyette másik. Ad infinitum, míg puszta szeszéllyé, fényűzéssé nem válnak a szükségletek. Van ebben valami, aminek nagyon is köze van emberi mivoltunk lényegéhez. De ezt meghagyom másoknak.

153. oldal

>!
Velvet_Teddy

Ébren figyelek, tanulok. Ma kora hajnalban, szűk egy órával virradat előtt a szokásosnál súlyosabb téma került terítékre. Előadásnak álcázott lidérces álmot közvetítettek nekem anyám csontjai. A világ állapotáról. Egy nemzetközi kapcsolatokban jártas hölgy arra hívta fel a figyelmet telt zengésű altjával – és okos érveléssel alá is támasztotta – hogy a világ nincs jól. Két gyakori lelkiállapotot tárgyalt részletesen: az önsajnálatot és az agressziót. Mindkettő rossz választás, ha az egyént nézzük. Csoportok vagy nemzetek vonatkozásában tapasztalható kombinációjuk pedig ártalmas főzet, mely mostanában éppúgy mérgezi az ukrajnai oroszokat, mint annak idején mérgezte barátaikat, a szerbeket a világ általuk lakott csücskében. Megaláztak minket? Na, majd most megmutatjuk, mire vagyunk képesek! Amióta az orosz állam a szervezett bűnözés politikai karjaként működik, nem elképzelhetetlen Európában egy új háború. Poroljuk le a Litvánia déli határára és az északnémet síkságra szánt tankhadosztályokat. Ugyanez a kotyvalék borítja lángba az iszlám barbár peremvidékét. Fenékig ürítik a poharat, és felröppen a kiáltás, ugyanaz, mint mindig: megaláztak minket, ez bosszút követel!

32-33. oldal

>!
Velvet_Teddy

Mi sem könnyebb, sőt kéjesebb, mint borúlátónak lenni; világszerte az értelmiségiek védjegye, ismérve a pesszimizmus. Fölmenti a gondolkodó osztályokat a megoldás keresése alól. Sötét gondolatokkal izgatjuk magunkat drámában, versben, regényben, filmben. És most fejtegetésekben. Miért higgyek ennek a beszámolónak, mikor sosem volt ilyen gazdag, egészséges és hosszú életű az emberiség? Amikor kevesebben halnak meg háborúkban és szülésben, mint valaha, és soha nem volt mindannyiunk számára hozzáférhető annyi ismeret, annyi tudományos igazság, mint ma?

36. oldal

>!
Velvet_Teddy

De mert az életben mindig most van, mindig itt, és sosem akkor és ott, könyörtelen korlátok közé szorít az igazság.

43. oldal

>!
Velvet_Teddy

A bosszú vágya ösztönös, erőteljes – és megbocsátható. Akit megsértenek, becsapnak, megnyomorítanak, nem állhat ellen a bosszún való tűnődés csábításának. (…) Társas lények vagyunk, egykor erőszakkal, vagy erőszakkal fenyegetve tartottuk egymást kordában, mint a falkába verődő kutyák. Előre élvezzük a bosszút, ilyennek születtünk. Mire jó a képzelet, ha nem arra, hogy eljátssza, elnyújtsa, és akárhányszor elismételje nekünk a véres lehetőségeket? Egy álmatlan éjszakán százszor is bosszút lehet állni. A bosszúvágy, a bosszúállás álma emberi és természetes, legjobb, ha megbocsátunk érte magunknak.
De aki kezet emel, aki valóban lesújt, el van átkozva. Ezt sugallja a statisztika. Mert nincs visszatérés a megelőző status quóhoz, nincs gyógyír, nincs édes megkönnyebbülés, vagy ha van is, nem tartós. Csak még egy bűntett van. Két sírt áss, mielőtt bosszút állni indulsz, mondja Konfuciusz. A bosszú fölfejti a civilizációt. Az állandó, zsigeri félelem állapotába taszít vissza.

133-134. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
J. K. Rowling: Harry Potter
Rick Riordan: Athéné jele
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
George R. R. Martin: Kardok vihara
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Kathryn Stockett: A Segítség
A. O. Esther: Megbocsátás