A ​fejek forradalma 93% 20 csillagozás

All you need is love Because She loves you.

Nem rossz, de kissé lexikonszerű. Rengeteg háttér információvak, nem csak a Beatlesről. Informatív és humoros, szórakoztató. Kordokumentum. A dalok keletkezéséről és a felvételekről, idejéről sok esetben a hangulatról ad képet.

Az úgynevezett „könnyűzenében” gyakorlatilag nincs egyetlen olyan, emberek által írt és hangszereken eljátszott stílus, amelyre ne hatott volna a Beatles. A zenekar által stúdióban felvett összes dalról olvashatunk egy komoly áttekintést, ráadásul részletesen bemutatja a hatvanas évek szellemiségét is. Sok új dolgot olvashattam, mert sem ezt az évtizedet, sem a Beatles teljes életművét nem ismertem eddig ilyen mélységben.
MacDonald néha olyan szinten elemzi szakmailag is a dalokat, hogy azt a saját autodidakta zenei képzettségemmel nem tudtam követni (szerencsére a kötet végén a zenei szómagyarázat segít valamennyit). A szerző egyébként erősen szubjektív képet fest a Beatles pályafutásáról, az 1963 és 1966 közötti tevékenységüket tartja a legértékesebbnek, az ezt követő évek termése sok kemény, esetenként személyeskedő kritikát kap. Ezzel sokan biztos nem értenek egyet (én sem), 1967 és 1970 között is születtek zseniális művek bőven. Ezeken a helyeken a brit sznobság is felüti bizony a fejét, ha a fiúk egy kicsit feljebb csavarták a torzítót a gitárokon, máris az értéktelennek tartott „heavy nyelvjárás” címkéjét ragasztotta rájuk, de megkapják a magukét McCartney érzelmesebb dalai is. Ebből látszik, hogy MacDonald nem ismerte a magyar pop sztárjainak dicső munkásságát, valószínűleg sírva menekült volna vissza akár az All You Need Is Love örökös hallgatásához is.

Na nekem úgy nézett ez ki, hogy egés idáig csak futó, egy-két számos ismeretségben voltam a Beatles-szel. Ez a könyv meg fogja magát, és egy rövid bevezető után, gyakorlatilag az összes felvett dalukon végigmenve, azok apropóján magyarázza el a háttérinformációkat is. Nyilván kívánja a melléhallgatást ez a módszer.
Szóval ha ismerkedni kell, akkor ez a jó forrás szerintem. Ha elmélyülni, akkor is gyanús, mert igen részletesnek tűnik.
Egyetlen komoly bajom van csak a művel: a szerző lábjegyzet-fetisizmusa. Komolyan, alig van oldal, ahol ne lenne legalább 1-2 darab, néhol akár zárójelbe, akár folyószövegbe is mehetett volna a tartalmuk. Így meg állandóan törik az olvasási ritmust.
De ha ezen túlteszi magát valahogy az ember, akkor jó lesz.

Lebilincselő olvasmány, amely közben muszáj az adott számokat is meghallgatni. Mivel zeneileg képzetlen vagyok, MacDonald fejtegetései a tonikáról, a hangközökről, a dúrokról és ciszekről nekem sokszor kínaiak voltak, de még így is az író átjött a képzettsége és elképesztő hallása/műveltsége. A szerző nem fél felhívni a figyelmet a pongyolább megoldásokra (sőt, rendszeresen rámutat melyik másodpercben maradt a dalokban hangkeverési hiba vagy káromkodás), a gyengébb dalokra vagy arra, ha egy-egy felvétel unalmas vagy egyszerűen rossz, de mindezt végtelen hozzáértéssel, és gyakran humorral teszi. Külön kiemelném a bevezető tanulmányt a 60-as évekről, ami az egyik legjobb, amit a témában olvastam.