Azon ​agyalok, hogy ennek véget vetek 80 csillagozás

Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

„Érzem, hogy erősödik a félelmem. Eljött a válasz ideje. Csak egyetlen kérdés. Egyetlen kérdésre kell választ adni” – a Telefonbetyár újra és újra ugyanezt az üzenetet hagyja a lány telefonján. Ez jár a fejében a lánynak akkor is, amikor a barátjával, Jake-kel, autóznak Jake szüleinek házához.
A látogatás felemásra sikeredik, s amikor visszafelé kitérőt tesznek Jake régi, elhagyatott erdei középiskolájában, már teljes az aggodalom a lányban: ki az, aki folyton figyeli, aki üldözi, és miért szól a kihalt folyosón az a végtelenített, félelmetes zene?
Egy letehetetlen pszichothriller, ami a jóval az utolsó lapok után is kísérteni fog.

Iain Reid kanadai szerző; első regénye hatalmas sikert ért el mind a kritikusok, mind az olvasók körében. Fordulatos és meglepő csavarral záruló pszichothrilleréből az Oscar-díjas Charlie Kaufman készül filmet forgatni a Netflix számára.

>!
Athenaeum, Budapest, 2019
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632938110 · Fordította: Szieberth Ádám
>!
Athenaeum, Budapest, 2019
256 oldal · ISBN: 9789632939285

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Thomas Bernhard


Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 88

Kívánságlistára tette 104

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

Megértem azokat, akik nem szerették a könyvet, és azokat is, akik, igen. Én még nem tudtam dönteni. – írtam ezt az értékelésem végén, melyet a blogon elolvashattok.
http://konyvutca.blogspot.com/2019/07/iain-reid-azon-ag…

Sokszor eszembe jutott ez a könyv azóta. Egyrészt a könyv befejezésekor azt gondoltam, hogy kb. 3,5 csillagot adok rá. Az értékelésem írásának végén pedig már teljesen tanácstalan voltam, és mivel azóta is többször gondoltam a könyvre, előfordult, hogy 5 csillagot is adtam volna neki, annyira jónak éreztem. Most, néhány héttel a könyv olvasása után is az 5 csillagot adó véleményemen vagyok, de nem felejtettem el az első pillanatban érzett, „Most mi van?!” felkiáltásomat sem, ezért egy nagyon stabil 4 csillagos értékelést kap tőlem a könyv :D

Leliana>!
Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

Jó reggelt, Iain! Teljesen leizzadtál, de nyugodj meg, vége van! Legközelebb talán kortyolgass egy kis langyos, mézes tejet elalvás előtt, attól békésebb lesz az álmod!

Nnna. Akárhogy törtem is a fejem azon, hogy vajon mi akart ez lenni, nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy a szerző egy hagymázas rémálmát vetette papírra, hadd ne csak ő szenvedjen már.
Jól, sőt, ígéretesen kezdődött a kapcsolatunk, ránéztem, 70% környéke, szuper, majd én jól megjavítom.. Tévedtem, nem is kicsit. Pedig az autóút és a szülőknél eltöltött idő tetszett, jók voltak a filozofálgatások, akadtak olyan mondatok, amiken eltöprengtem, még a könyvet is letettem hozzá, de miután az iskolához értek, hatalmas mélyrepülés következett. A címkéből már lehetett következtetni arra, hogy itt nem az minden, aminek látszik, de csalódott voltam a megoldást illetően. Kusza volt és valószerűtlen, és eredetinek sem mondanám :(
A ma reggeli első friss, amit láttam, egy kérdés volt: Aki már olvasta, árulja el, mi akart ez lenni. Igen, ugyanígy éreztem a becsukása után: vajon „mire gondolt a költő”?

Arcturus>!
Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

Rengeteget filozofálnak a szereplők, főleg a gondolatok mibenlétéről, a valóságról, az emberekről kicsiben és nagyban. Tetszettek ezek a gondolatébresztő szócsaták, pl. amikor Jake kijelentette, hogy ő a legokosabb ember a Földön, tetszett Jake elrugaszkodott furcsasága, az elgondolkodtató kérdései. Ettől függetlenül nem szeretnék közelebbi kapcsolatba kerülni egy ilyen emberrel, mert rém idegesítő lehet.

Nagyon tetszett a történet lassú hömpölygése, a leírások. Nem sietett sehová, nem akart mindenáron elmesélni egy történetet, egyszerűen csak hagyta megtörténni a dolgokat. Semmi erőltetettség nem volt a könyvben, az írásmódban, a leírásokban. Mostanában az ilyen típusú könyvek nagyon megtaláltak, és nagyon örülök is ennek. Amikor a dolgok mélyére látunk, amikor a szereplők agyalnak, gondolkodnak, amikor aprólékosan leírják a tájat, de mégsem feleslegesen hosszan, csak amolyan hangulatfestő módon.

Bővebben: https://kulturpara.blog.hu/2019/06/21/azon_agyalok_hogy…

Chöpp >!
Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

Annyit mondok, hogy szabályszerűen idegbeteg voltam, hogy nem olvashattam. Meg annyit, hogy mindössze 3-4 alkalommal tehettem le, evett is a fene, hogy meg kellett tennem, de hát dolgoznom is kell(ene).
Szóval egy feszes, feszültségekkel teli, profi pszichotriller, rengeteg filozofálással agyalással, ahogy az történetben elég sokszor el is hangzik. Azóta én is agyalok. Mert szerintem minimum egy hét, amíg nem fog eszembe jutni napi szinten (vagy akár többször is). Annyit még, hogy bírom az effajta svindliket. Ezt az olvasást nem tudtam volna semmilyen módon lelassítani.

wzsuzsanna P>!
Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

Nagyon ki voltam már éhezve egy jó kis pszicho-thrillerre, ráadásul kifejezetten valami olyasmire vágytam a szűkös időkeret miatt, amit akár egy este alatt is ki lehet olvasni, mégis képes felültetni egy izgalmas érzelmi hullámvasútra. Iain Reid neve eddig még nem volt ismerős a számomra, de szeretek új szerzőkkel kísérletezni, így éppen megfelelő jelöltnek tűnt frissen megjelent regénye, az Azon agyalok, hogy ennek véget vetek.
Ami rögtön, már az első oldalon szembeötlik, az a regény nagyon tömör, lakonikus stílusa. Egy fiatal lány narratívájából, belső monológjából ismerhetjük meg a kiinduló helyzetet, miszerint éppen egy autóban ül barátjával, és úton vannak, hogy meglátogassák a fiú szüleit a farmjukon. De az is hamar kiderül, hogy ebben az elbeszélésben nem a konkrét cselekmény lesz érdekes, hanem a lány belső vívódása és gondolatai, jól mutatja ezt a regény kezdő mondata is: „Azon agyalok, hogy ennek véget vetek”. A lány (merthogy a nevét nem tudjuk meg) magában sorra veszi kapcsolatuk eddigi történéseit, illetve a cselekményt gyakran megszakítják visszaemlékezései. Így értesülünk a különös telefonbetyárról, aki hosszú ideje hagy rejtélyes üzeneteket a telefonján, szép lassan az őrületbe kergetve a lányt.
Ha valami egész biztosan kiderül már a legelső lapokon, az az, hogy valami nagyon nincs rendben. És pont attól lesz ez a rövidke regény zseniális, hogy egészen apró információ-morzsákkal, beszúrt félmondatokkal és a végig hátborzongatóan tömör és monoton stílussal éri el, hogy akkora gombóc nőjön a torkunkban, ami szinte fel akar robbanni az utolsó oldalakra. A jelen idejű cselekményt olykor megszakítják más, a jövőben játszódó fejezetek, melyek előre mutatnak afelé, hogy valami szörnyű tragédia van készülőben. De ezen túlmenően el sem tudjuk képzelni, hogyan vesznek majd az események olyan fordulatot, hogy végre választ kapjunk a kérdéseinkre és megtudjuk, ki az a rejtélyes férfi, aki a lányt figyeli és zaklatja. (…)
Kicsit nehéz jól megfogalmaznom, mitől tetszett ennyire ez a történet, hiszen igazán konkrét dolgokat csak akkor írhatnék, ha elspoilerezem a végkifejletet (ami egyébként szerintem megosztó lett abból a szempontból, hogy mennyire lesznek elégedettek vele az olvasók). Amit azonban enélkül is ki tudok emelni, az az, hogy a regény végére érve rájövünk, mennyire tudatos volt az írói munka, hiszen minden korábban elejtett információ vagy látszólag jelentéktelen körülmény értelmet nyer majd a későbbiekben. Elég ritkán szokott velem előfordulni, hogy amint egy könyv végére érek, előrelapozok az első oldalra, és elkezdem elölről olvasni, itt pedig pontosan ez történt. Közben pedig sorba jöttek a kisebb megvilágosodások egyes részek kapcsán, amik csak a befejezés ismeretében kerültek a helyükre a teljes képen belül. (…)
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2019/06/azon-agyalok-ho…

BarbyMalik0112 P>!
Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

Mostanában egyre inkább megfognak, és felkeltik az érdeklődésemet különböző stílusú, zsánerű könyvek, ezért úgy gondoltam, épp itt az ideje, hogy egy friss pszicho-thrillerrel is bővítsem az olvasmánylistámat, ami az Athenaeum kiadó gondozásában jelent meg néhány hete.

A fülszöveget olvasva rögtön eszembe jutott a Riverdale c. sorozat második évada, amiben szintén megjelenik egy telefonbetyár, aki az egyik főszereplő lányt zaklatja, így reméltem, hogy ez a könyv is hasonlóan cselekményben gazdag és kellően sokkoló hatással lesz majd rám. És mikor belekezdtem, úgy gondoltam, ez így is lesz.

A történet egy autóúttal kezdődik, ami nagyjából a regény felét kiteszi. A főszereplő lány E/1-ben meséli el, miért és hova tartanak éppen, majd az olvasó kedvéért felidéz sok-sok pillanatot a múltjukból, hogyan is találkoztak az autóban ülők, meddig jutott el a kapcsolatuk, majd érveket sorol, miért is agyal azon, hogy ennek az egésznek véget vet.

Útközben filozofálnak, elmélkednek témákon, az emberi élet és elme rejtelmein, ezek által megismerhetjük a két főszereplő valóját és lényegesebb tulajdonságait, ami később is fontos szerepet kap a történetben. Ez a szál valamelyest elvonttá teszi a regényt, mondhatni, ez a pszicho-része, hiszen eközben a cselekmény nem megy előre, stagnál, mivel végig az autóban ülnek. Akkor indul be igazán a történet, amikor végre megérkeznek az úti céljukhoz, a fiú szüleihez. A ház kissé elhagyatott környéken van, erősen naturalisztikusan ábrázolja a szerző a tyúkólat, a disznókat, a helyszínt, ebből térünk át a kellemes atmoszférájúnak nem mondható lakhelyre, ahol találkozhatunk Jake szüleivel, akik nem kevésbé elvont gondolkodásúak, mint a fiuk. Főszereplőnk érzi, hogy valami nem stimmel a háznál, próbálja feltűnésmentesen körbekémlelni a szobákat, majd a féltékenységtől vezérelve kérdéseket szegez Jake-nek a múltjáról és a titkairól. Eközben a Telefonbetyár nem hagyja abba a zaklatást, de a lány próbál tudomást sem venni róla, kinyomja, és folytatódik tovább az élet. De vajon ennyi lenne? Egy piros gomb véget vethet az egésznek?

„Egy másik embert megismerni olyan, mint egy soha véget nem érő kirakós játék.”

A hazafele utat belengi a frusztrált légkör, Jake nem hajlandó a családi fészekben történtekről beszélni, síri csend uralja az autót, mígnem ki kell szállniuk. Megállnak egy elhagyatott iskola területén. És ekkor kezdődtek el igazán az izgalmak.

Bevallom, voltak részek, amik engem nem igazán kötöttek le. Nem egészen tudtam egyet érteni a főszereplő lány mentalitásával és gondolkodásával, hiszen más lett volna mindennek a végkimenetele, ha nem veszi semmiségnek a telefonhívásokat. Olyan könnyen beszélt az élet nagy dolgairól, mintha azok apróságok lennének, többször megismételhető események.Valamint hajtogatta magának és nekünk, olvasóknak is, hogy ki szeretne szállni a kapcsolatból, azon gondolkodik, hogy ennek véget vet, mégsem tudta magát elszánni erre a lépésre. Ezt pedig én, a tettek embereként nem tudtam értékelni és elfogadni.

A történetet igyekeztem minden idegszálammal megkedvelni, de a női főszereplő ezt nem hagyta. Nem lett volna problémám a kezdeti filozofálgatás, ha tudtam volna jobban azonosulni a lánnyal, de mivel ez nem történt meg, a regény sem feküdt nekem úgy igazán, ahogyan szerettem volna.

Ám a vége tartogatott bőven meglepetéseket, az utolsó fejezetekre beindultak az események, amit bár néhol sokszor kaotikusnak éreztem és lehangolónak, az én kedvemet nem vette el a további pszicho-thrillerek olvasásától, és összességében nem mondható negatívnak a könyvtől való búcsúzásom, mégsem találtuk meg igazán a közös hangot egymással.

Borító:

Nekem nagyon tetszik a minimalista koncepció, a színösszeállítás, a rózsaszín és lila vegyítése és a festői hatás, ami árad a képből. Első látásra vonzani kezdett, tudnia akartam, mit is rejt.

„Van, amikor a gondolat közelebb áll az igazsághoz, mint a tett. Mert mondani mondhatsz bármit, tenni is tehetsz bármit, de a gondolatot nem hamisíthatod meg.”

Összességében:

Igazán igyekeztem megszeretni Iain Reid regényét. Egy hullámvasúthoz hasonlíthatnám legjobban ezt az utazást. Fent kezdődött a fülszöveg keltette kíváncsisággal, majd a monoton autóút alatt jött egy zuhanás a mélybe, ami után a Jake házában történtek ismét felemelkedésként jöttek, aztán ismét le, majd az utolsó néhány oldal tartogatta izgalmak a legvégén felfelé vitték a könyv ívét. A főszereplő lány karaktere nem került közel a szívemhez, annyira mások vagyunk én és ő, hogy nem tudtam egyszerűen azonosulni vele, ez pedig erősen rombolta az olvasmányélményemet.

Őszintén, nagyon sajnálom, hogy így alakult, ám lehetséges, amikor már elérhető lesz az adaptáció, megnézem, az milyen érzéseket vált ki belőlem.

Azoknak ajánlanám az Azon agyalok, hogy ennek véget vetek c. könyvet, akik el tudnak mélyedni egy történetben, akik türelemmel bírnak, hogy a végén összeáll a kép, és akkor jönnek a csavarok igazán…

Dominik_Blasir>!
Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

Gondolati játék, ami egészen az utolsó oldalakig akár blöffnek is tűnhet, de ott viszont visszamenőleg is értelmet kap minden, olyannyira, hogy kedvem lett volna azonnal újrakezdeni az egészet, hogy értelmezzem Reid utalásait.
Szokatlan regény az Azon agyalok, hogy ennek véget vetek, rég éreztem azt, hogy ennyire meg tud lepni egy regény, hogy ennyire élvezek elmerülni a gondolatai között. Egymás után sorjáznak a lételméleti kérdések, elmélkedünk azon, hogy vajon meg lehet-e ismerni a másikat, miből is áll valójában össze egy ember – de ezek önmagukban nem jelentenek annyit. Apró, hétköznapi lépésekkel vezet el minket a visszavonhatatlan veszély állapotába, ahonnan már nincs visszatérés.
Eddig egyértelműen az év egyik legérdekesebb, legfurcsább, legfrusztráltabb olvasmányélménye.
Bővebben: http://ekultura.hu/2019/10/17/iain-reid-azon-agyalok-ho…

Kabódi_Ella P>!
Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

„Gondolni bárki gondolhat bármit. A gondolat, és csakis a gondolat, maga a valóság. Igen, ez így igaz. A gondolat soha nem hamis, soha nem blöff. Ez az egyszerű felismerés belém rögződött. Hosszú éveken át nem hagyott nyugodni. Most sem hagy. ”

Erős. Érzékeny. Hatásos. Sötét. Egyedi. Letehetetlen. Lehetetlen. Valódi. Imádom! Az élmény friss, épp csak most csuktam be Iain Reid Azon agyalok, hogy ennek véget vetek című könyvét. Az utolsó oldalak még itt visszhangoznak bennem. Nem nevezem regénynek, mert nem tudom igazából, minek is nevezzem, de az biztos, hogy az Athenaeum Kiadó ezúttal nagyon eltalálta. Ez a történet az elejétől a végéig ütős, érzelmi árnyalatokban gazdag, vad és vakmerő.

Reid maga elég bevállalós író benyomását kelti, tekintvén, milyen halálmegvető bátorsággal mer egyenesen, és készakarva unalmas lenni az első oldalakon. Hétköznapi eseménnyel indít: egy fiatal pár autózik a hideg éjszakában a fiú szüleinek háza felé. Semmi különleges. Az egész igazából teljesen normálisnak, konvencionálisnak tűnik. A furcsaságok csak tétován, eleinte ritkásan elszórva bukkannak fel a sorok közül. El kell ismernem, rendkívül kifinomult érzékkel építette ő ezt fel. Az a baljós, torokszorító hangulat, ami a legjobb pszichothrillerekre jellemző, egészen a farmházhoz való megérkezésig bizony várat magára. Ott azonban, félúton a történetben, szinte lángra kapnak az oldalak, és az olvasó gondolatai eszelős száguldásba kezdenek. Kérdések ezrei keringenek a fejünkben, ahogy haladunk előre a lapok során, egyre inkább belegabalyodva az író által megépített mesteri nyúlcsapdába. Az egyes fejezeteket elválasztó, dőlt betűvel szedett intermezzók nem hogy támpontot nyújtanának, hanem még inkább belekergetnek bennünket abba a bizonytalan érzésbe, hogy semmi sem az, aminek látszik. Hogy fogalmunk sincs róla, mi történik. A sejtelem, hogy valami – történetesen a lényeg, a rejtvény megoldása – rejtve van előttünk, egészen a záró akkordig megmarad, mi több, egyre csak erősödik, elhatalmasodik.

Az első betűtől az utolsóig szeretem ezt a könyvet, mert hasonlót nem olvastam még soha. Tudatosan megkomponált. Egyértelmű, hogy az író maga már a legelső pillanattól fogva tudta, hová akarja vinni olvasóit, és hogy mi a célja. Utólag visszatekintve látni, hogy végig egyenes út vezetett pontosan ehhez a végkifejlethez. Ez nem egy hirtelen támadt ötlet volt, mert nem tudta, hogyan is fejezze be. Ha így lett volna, az egész nem érne egy marék szárított molylepkét sem. A történet tulajdonképpen tele van ismétlődő motívumokkal, melyek értelmetlen összefüggésekben, egymásnak ellentmondva mutatnak vissza egymásra. Ez késztet bennünket homlokráncolós, eszelős tépelődésre, visszalapozni azonban nincs idő. Különben is felesleges lenne: pontosan emlékezünk mindenre, és tévedhetetlenül tudjuk, itt valami nem stimmel. Csak éppen azt nem tudjuk, micsoda.

Reid egy tökéletesen megtervezett utazásra invitál meg minket, és biztosan állíthatom, hogy az ilyen meghívásnak legközelebb is örömmel teszek majd eleget. Azt nem mondhatom, hogy hibátlan. A stílus talán kissé kiforratlan, a nyelvezet talán kissé döcögős, de Reid alig idősebb nálam pár évvel, és ez az első regénye. Azt viszont tiszta szívvel kijelenthetem, hogy tökéletes ballisztikus ívben teszek bármilyen hibájára. Ugyanis ez a történet egyedi, értelmes, félelmetes, zsibbasztó, köröm- és ajakrágcsálós, kiemelkedő, megdöbbentő.

Úgy olvastam végig, mintha az életem múlt volna rajta. A könyv második felétől egyre hajtott, hajszolt valami. Sürgetett, hogy minél hamarabb a végére érjek. Hogy a kérdéseimre végre valahára választ találjak. A sorok között megbújó homályos balsejtelem – „Érzem, hogy erősödik a félelmem. Eljött a válasz ideje. Csak egyetlen kérdés. Egyetlen kérdésre kell választ adni.” –, a zavaros, és egyre zavarosabbá, kuszábbá váló gondolatsorok, az izgalom ökölszorító heves rohama nem hagyott nyugodni, míg a végére nem értem. És utána sem. A válasz valójában nem gyógyír kíváncsiságtól sómarta sebeimre. Semmit sem tudunk igazán. Semmi sem biztos. Semmire sincs magyarázat. Valójában ez a könyv egy feneketlen szakadék, egy mély árok, mely feltárja egy magányos lélek visszhangos poklát. A kétségbeesés krónikája. Az elmebaj fehérlő búcsúlevele. Pszichothriller a javából, bár kétségtelenül nem a klasszikus színekben. Borzalmas és feledhetetlen.

Az eredeti értékelés a blogomban olvasható:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2019/06/iain…

Bibi_️3>!
Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

Nem mindig és mindenben értünk egyet! Miért lenne másképp a könyvek esetében!
@Black_P – vel értékeltünk :)

vidós értékelés:
https://www.youtube.com/watch…


Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

Egy másik embert megismerni olyan, mint egy soha véget nem érő kirakós játék.

79. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Semmi más nem ébreszt fel úgy, mint a nevetés, komolyan, egyetlen kiadós kacaj is elég hozzá, ha őszinte, szívből jövő. Jobb, mint a koffein.

41. oldal

Chöpp >!

A logika és az intelligencia nem függ össze a nagylelkűséggel és az empátiával.

75. oldal

Kapcsolódó szócikkek: empátia · intelligencia · nagylelkűség
JustABookishSoul P>!

Van, amikor a gondolat közelebb áll az igazsághoz, mint a tett. Mert mondani mondhatsz bármit, tenni is tehetsz bármit, de a gondolatot nem hamisíthatod meg.

8. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Igazából minden kapcsolatban vannak titkok, nem gondolod? Még az életre szóló kapcsolatokban, az ötvenéves házasságokban is.

41. oldal

8 hozzászólás
Chöpp >!

Sokat gondolkodtam rajta, hogy mindig jó dolog-e az intelligencia? Nem biztos. Mi van, ha végeredményben pocsékba megy? Mi van, ha inkább magányhoz vezet, mintsem beteljesüléshez? Mi van, ha produktivitás és tisztánlátás helyett fájdalmat, elszigeteltséget és utólagos megbánást terem?

75. oldal

Kapcsolódó szócikkek: intelligencia
Chöpp >!

– Mintha manapság többen lennének, akik, ha nem is depressziósak, de boldogtalanok. Egyetértesz?
– Nem biztos, hogy így van. Inkább, mintha több lehetőség kínálkozna arra, hogy az ember reflektáljon a szomorúságára, meg arra, hogy tökéletlennek, alkalmatlannak érzi magát. És nyomás is nehezedik ránk, hogy legyünk folyton boldogok. Ami képtelenség.
– Erről beszélek! Szomorú korban élünk, és én ezt nem tudom értelmezni. Miért van ez?

84. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogtalanság · depresszió
Chöpp >!

Sokkol minket a gonoszság lehetősége. De mivel nem minket szemeltek ki célpontnak, nincs olyan nagy baj. Elfeledkezünk róla, továbblépünk. Hiszen nem velünk történt, hanem valaki mással.

220. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gonoszság
Bea_Könyvutca P>!

Nem tudjuk nem tudhatjuk, mi motiválja az embereket arra, amit tesznek. Soha, de soha nem tudhatjuk. Vagy legalábbis nem egészen.

218. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Paula Hawkins: A lány a vonaton
Darcey Bell: Egy kis szívesség
Wm. Paul Young: A viskó
Robin O'Wrightly: Testcserés számadás
Dot Hutchison: Pillangók kertje
Niki Tailor: Mindenki hazudik
Karin Alvtegen: Árulás
Megan Miranda: Minden eltűnt lány
Paula Hawkins: A víz mélyén
Julia Heaberlin: Véres margaréták