The ​Player of Games (The Culture 2.) 10 csillagozás

Iain M. Banks: The Player of Games Iain M. Banks: The Player of Games Iain M. Banks: The Player of Games Iain M. Banks: The Player of Games Iain M. Banks: The Player of Games Iain M. Banks: The Player of Games

The Culture – a human/machine symbiotic society – has thrown up many great Game Players, and one of the greatest is Gurgeh. Jernau Morat Gurgeh. The Player of Games. Master of every board, computer and strategy. Bored with success, Gurgeh travels to the Empire of Azad, cruel and incredibly wealthy, to try their fabulous game… a game so complex, so like life itself, that the winner becomes emperor. Mocked, blackmailed, almost murdered, Gurgeh accepts the game, and with it the challenge of his life – and very possibly his death.

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
Orbit, London, 2009
310 oldal · ISBN: 0316095869
>!
Hachette, Párizs, 2008
418 oldal · ISBN: 1857231465 · ASIN: B002TXZT4I
>!
Orbit, New York, 2008
392 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780316005401 · ASIN: 0316005401

3 további kiadás


Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

Marcus P>!
Iain M. Banks: The Player of Games

A Kultúra univerzumának második könyvében kicsit jobban belelátunk ennek az utópisztikus társadalom tagjainak mindennapjaiba. A Kultúrában sok mindent lehet csinálni, köztük nagyon perverz, elvont, vagy meghökkentő dolgokat is, de a játék – szó szerint milliónyi formában – itt is megmaradt, sőt, sokaknak egyfajta életcél lett egy vagy több játék minél magasabb szinten való művelése. Főszereplőnk a játékosok között is gyakorlatilag a legjobb, hiszen bármit is játszik, szinte sosem veszít. (És itt máris tennék egy filozófiai kitérőt, amit szerintem a regény sugall: eszerint a modern társadalmakban sokkal fontosabb a játék, mint ahogy azt felszínesen gondolnánk. Hiszen milyen sokfajta sport, verseny, vetélkedő, stb. létezik, amelyek keretében egyének, csoportok, és komplett nemzetek összemérhetik tudásukat, és tulajdonképpen konfliktus nélkül határozhatják meg az egymás közötti erősorrendet. Vajon mennyi erőszakos cselekmény, mennyi háború nem indult meg a játékok miatt?)

A Kultúra azonban nem hegemón képződmény, az univerzumban léteznek más – általában kisebb, fejletlenebb – hatalmak is. Ilyen az Azad Birodalom, amelynek teljes társadalmi berendezkedése egy viszonylag komplex játékra épül. Ez a sakk és a stratégiai játékok között elhelyezkedő, számos formalitással körülbástyázott játék mélyen beépült a helyiek tudatába, és egyfajta nem-egészen-természetes szelekciós mechanizmusként működik. A Kultúra „titkosszolgálata” ide dobja be a Játékost, hogy játszon. A célok először nem tiszták, de aztán egyre világosabb lesz a helyzet.

Miközben Banks sosem fél felvillantani „tökéletes” társadalmának tökéletlenségeit, az Azad Birodalom mégiscsak egy egyértelmű ellenpólusként szolgál. Gyakorlatilag összegyűjtötte a Földön fellelhető negatív társadalmi és politikai jelenségeket, majd azt egyetlen intergalaktikus államra húzta rá. Ezek a problémák ráadásul nemcsak nyilvánvalóan vannak jelen, hanem az igazán erős dolgok a felszín alatt bújnak meg. És akkor felmerül a kérdés, hogy a minden téren fejlettebb Kultúra hogyan is tudná itt jobbá tenné a dolgokat. Szimpla háborúval? Beszivárgással? Nyerje meg a Játékos a játékot, legyen ő az új császár és vezessen be új reformokat? Egyáltalán tényleg jobb a Kultúra, mint az Azad Birodalom?

Miközben világépítésben és a társadalmi-filozófiai kérdések felvetésében kitűnően szerepel a regény, számos téren gyengén teljesít. Banks-re jellemzően a cselekmény hullámzik, beindul-lelassul, és igazából egyáltalán nem jó ütemben. Tele van felesleges mismásolással, ami a nagy egész egyik eleméhez (világ, történet, filozófia, karakterek) sem tesz hozzá semmit. Karakterekről nem is érdemes beszélni, a főszereplő csak sodródik, a többiek pedig még ennyit sem érdemelnek – a drónok egy fokkal érdekesebbek, de csak azért, mert drónok. Az érdektelenségtől némi bátorság, „belemenés” menthetné meg a könyvet, de Banks nem elég „tökös” ahhoz, hogy akár a fenti kérdésekre válaszolni merjen. Tulajdonképpen ami a regény vége, annak kellene lennie a közepén, és onnantól kezdve jönnének a komoly kérdések – ehelyett még azt sem lehet mondani, hogy a vége felhúzza kicsit, inkább maszatolást kapunk.

Banks rengeteg zseniális elemet használ a regényeiben – a mesterséges intelligenciák, a hajók és neveik, a drónok, a jövő technológiái, maga a Kultúra, mint társadalom –, de aztán ezek nem állnak össze igazán élvezhető egésszé. És mivel nem látom, hogy ez más könyvekben változna (a Consider Phlebas és a Hydrogen Sonata volt meg), ezért valószínűleg ez volt az utolsó Banks olvasásom.

mandris>!
Iain M. Banks: The Player of Games

Viszonylag régóta szemezvén a Kultúra sorozattal, és oly sok jót hallván róla, nagyon vártam már, hogy elolvashassam a Játékmestert, amelyet már korábban beszereztem. Ősz elején végre előállt a várva várt alkalom. Nagy elvárásokkal kezdtem hozzá, de az elején rögtön kicsit megcsappant a lelkesedés, mert nehezen rázódtam bele. A kezdés valahogy nem tudott magával ragadni, de valahogy csak túlestem rajta. Ezt biztatásként is írom azoknak, akiket esetleg szintén nem győzött meg az eleje. Ahogy elkezdett feltárulni előttem a Kultúra világa és kezdtem kicsit átlátni a helyzetet, meg végre történtek dolgok, elkezdett érdekelni a könyv. Végül a könyvet megszerettem, de a szerző feltételezhető szándékaival ellentétben, a Kultúra világa nem lett számomra túl szimpatikus.

A Kultúra a szűkösség utáni világrendben működik, ami lehetővé teszi, hogy lakói – emberek és intelligens gépek egyaránt – felszabaduljanak a termelő tevékenység terhe alól és hobbijaiknak, szenvedélyeiknek éljenek. Így lehetséges, hogy főhősünk, Jernau élete abból áll, hogy különböző játékokat játszik rendkívül magas színvonalon. E tevékenységében pedig valóban nagy eredményeket ért el, viszonylagos ismertségre és elismertségre. Így keveredik bele az Azad Birodalom névadó játékába, amely alapvető fontosságú a birodalom működése szempontjából, hiszen a birodalom vezető pozícióit a játékban mutatott teljesítmény alapján töltik be.

A regény innentől a párhuzamba állítás eszközével dolgozik, és újra és újra szembeállítja egymással a Kultúra utópisztikus(nak szánt) berendezkedését az Azad Birodalom disztópikus világával, ahogy utóbbi egyre inkább feltárul Jernau előtt. Ahogy Jernau, úgy mi is egyre inkább elborzadunk annak láttán, milyen romlottság van a Birodalmat működtetők lelkének mélyén. Mi emberek persze mindkét berendezkedésben magunkra ismerhetünk, de főleg a Birodaloméban találunk olyan jegyeket, amelyekkel kapcsolatban boldogok lehetünk, hogy nem ismerünk magunkra. Összességében a szembeállítás talán kicsit didaktikusra sikeredett, bár kétségtelen, hogy a regény végén napvilágra kerülő információk spoiler valamelyest árnyalják ezt. Miután egyszer beindult, a regény maga megtartja a magasabb fordulatszámot a cselekmény terén, a tétek egyre nőnek, és bár nagyrészt előre látható, mi következik, mégsem unjuk az olvasását. Így jutunk el a végkifejletig, és mint olvasó, alapvetően elégedettek lehetünk, mert kaptunk egy izgalmas űroperát, amely mégsem csak egy sima játékról szól, hanem nagyobb tétekről, és a végén spoiler

Amit ezen túl írok, azok alapvetően olyan gondolatok, amelyeket a regény elindított bennem, és olyan dolgok, amelyeket a szerző (illetve egyes olvasók) és én (illetve egyes olvasók) vélhetően máshogy látunk, de ezek magát az olvasmányélményt nem rontották, sőt. Alapvetően szeretek elgondolkodni, és erre sokszor alkalmasabbnak bizonyulnak az olyan szerzők és könyvek, amelyekkel alapvetően nem tudok egyet érteni, mert így nem fenyeget, hogy fenntartások nélkül elfogadjak valamit csak azért, mert a szerző és én hasonlóan látunk dolgokat, és mert jól esik elfogadni. Banks, ha jól értem, minden hibája mellett, utópiának tekintette a Kultúrát (a regény így a Moylan által kritikai utópiáknak nevezett regények sorába illeszkedik), amely első ránézésre talán valóban annak is látszik: az emberiség számtalan nyűgtől felszabadul, ami manapság még meghatározza az életét: nem kell dolgozni, viszont meg van minden lehetőség az önkiteljesítésre, különböző tudatmódosítókat termelő belső elválasztású mirigyeket növesztett, bármikor módosíthatja nemét, drasztikusan megnőtt az életkora, és minimálisra csökkent a baleseti halál kockázata, ráadásul ebben a világban mindez nem az uralkodó osztály hatalmának fenntartását szolgálja, mint a Szép új világban, az emberek közötti egyenlőtlenségek sem olyan nagyok, meg még sok más megkülönbözteti a Kultúrát a Szép új világtól. Minden bizonnyal, sokak számára többedik ránézésre is elég vonzóak ezek a kilátások, míg mások számára jobban megnézve már nem. Én ez utóbbi táborba tartozom, de az ok perspektíva (és általában világnézet) kérdése. A Kultúrában élni talán valami olyasmi, amit áhíthatnak az emberek, de javukra véleményem szerint nem szolgál. De mindez nem vont le a könyv szubjektív élvezeti értékéből, de azért én a magam részéről azt javasolnám, hogy óvatosan lelkesedjünk a felvázolt jövőért.

2 hozzászólás
entropic P>!
Iain M. Banks: The Player of Games

Kb. tíz évvel ezelőtt nagy kedvencem volt ez a regény, el is olvastam vagy háromszor viszonylag hamar; most újraolvasva már nem kedvencem, csak egy nagyon élvezetes, elgondolkodtató sci-fi, a kedvenc sci-fi-fajtámból.

Abból a fajtából, amelyikben igazából tökmindegy, hogy szó van hiper- meg ultraűrről, drogmirigyekről, nemváltásról, meg mindenféle űrszuper-dolgokról, mert nem az a lényeg. Hanem az, hogy milyenek lehetnek az emberek.

Itt a Kultúra meg az Azad-birodalom is olyan, mint az emberiség. Jobb vagy rosszabb perceiben. És ez tök jó – hogy bár egy csomó morális kérdésről szól ez a regény, nincs benne moralizálás.

A játékmesterbe meg egy kicsit most is szerelmes lettem, mint régen.

ddani P>!
Iain M. Banks: The Player of Games

Ez egy nagyon jó sorozat! Többszáz év telt el a Culture világában az első rész óta. Abban is kapott epizodikus szerepet egy érzelmi biokémiával felturbózott pszichopóker és szublkultúrája, ebben a könyvben pedig egy másik, idegen játék központi, és egészen intergalaktikus szerepet kap. Voltak kétségeim, hogy vajon hogy tudja Banks fenntartani a cselekményt egy társasjáték-bajnokságra fűzve, de fölöslegesen aggódtam.
spoiler
Külön érdekesség, ahogy 1988-ban, mindenféle internet és mobilhálózat előtt milyen találóan ábrázolt a szerző egy ezekhez sokban hasonlító hálózatrendszert és a benne élő embereket, egyfajta scifi-mobilnetet, nagyjából egy időben William Gibson híres mátrix-világával, bár ez még messze nem cyberpunk.
Ha ez így megy tovább (és ez egyre valószínűbb), megint találtam magamnak egy hosszabb távú függőséget…


Népszerű idézetek

ddani P>!

Gurgeh had to think about this. 'The what?' he said.
'The dominant sex,' Worthil repeated. 'Empires are synonymous with centralised – if occasionally schismatised – hierarchical power structures in which influence is restricted to an economically privileged class retaining its advantages through – usually – a judicious use of oppression and skilled manipulation of both the society's information dissemination systems and its lesser – as a rule nominally independent – power systems. In short, it's all about dominance. The intermediate – or apex – sex you see standing in the middle there controls the society and the empire. Generally, the males are used as soldiers and the females as possessions. Of course, it's a little more complicated than that, but you get the idea?'
'Well.' Gurgeh shook his head. 'I don't understand how it works, but if you say it does… all right.' He rubbed his beard. 'I take it this means these people can't change sex.'
'Correct. Genetechnologically, it's been within their grasp for hundreds of years, but it's forbidden. Illegal, if you remember what that means.' Gurgeh nodded. The machine went on. 'It looks perverse and wasteful to us, but then one thing that empires are not about is the efficient use of resources and the spread of happiness; both are typically accomplished despite the economic short-circuiting – corruption and favouritism, mostly – endemic to the system.'
'Okay,' Gurgeh said. 'I'll have a lot of questions to ask later, but go on.

62. oldal

ddani P>!

Marain, the Culture's quintessentially wonderful language (so the Culture will tell you), has, as any schoolkid knows, one personal pronoun to cover females, males, in-betweens, neuters, children, drones, Minds, other sentient machines, and every life-form capable of scraping together anything remotely resembling a nervous system and the rudiments of language (or a good excuse for not having either). Naturally, there are ways of specifying a person's sex in Marain, but they're not used in everyday conversation; in the archetypal language-as-moral-weapon-and-proud-of-it, the message is that it's brains that matter, kids; gonads are hardly worth making a distinction over.

81. oldal

GaborLajos>!

This is a story of a man who went far away for a long time, just to play a game.

(első mondat)


A sorozat következő kötete

The Culture sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Orson Scott Card: Ender's Game
Arthur C. Clarke: 2001: A Space Odyssey
Isaac Asimov: Foundation
Dianne Duvall: The Segonian
Frank Herbert: Dune (angol)
Peter F. Hamilton: The Reality Dysfunction
Orson Scott Card: Ender's Shadow
Peter F. Hamilton: Pandora's Star
Adrian Tchaikovsky: Children of Time
James S. A. Corey: Caliban's War