Holtpont (Kultúra 4.) 84 csillagozás

Iain M. Banks: Holtpont

Több mint kétezer évvel ezelőtt egy titokzatos fekete égitest jelent meg a galaxisban. Egy tökéletes fekete gömb. Okozott némi zűrzavart, majd eltűnt. De most megjelent újra, és úgy tűnik, egy galaktikus háborútól sem riadnak vissza azok, akik meg akarják fejteni a titkát.

A Rendkívüli Körülmények Byr Genar-Hofoent bízza meg a különleges feladattal, hogy találja meg az illetőt, aki jelen volt a fekete gömb első feltűnésénél. De a küldetés teljesítése még annál is nehezebb, mint amilyennek tűnik. Mert mintha a Kultúra helyzete a galaxisban már korántsem lenne olyan stabil, mint eddig volt. A fenyegetés egyrészt kívülről érkezik, a mindenre elszánt, vérszomjas Aláz hadiflotta képében. De az igazi veszélyt a Kultúrára azok az Elmék jelentik, akik titokzatos céljaik elérése érdekében ördögi konspirációra készülnek. Galaktikus kémjátszma veszi kezdetét, ahol már nem csak a Kultúra, hanem az egész galaxis léte forog kockán.

Eredeti mű: Iain M. Banks: Excession

Eredeti megjelenés éve: 1996

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2007
470 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637118647 · Fordította: Gálla Nóra

Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Most olvassa 1

Várólistára tette 33

Kívánságlistára tette 30

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Iain M. Banks: Holtpont

Valamennyi Kutúra*-élőhely – legyen az orbital, csillaghajó, szikla vagy bolygó – rendelkezik saját tárolóval; ide vonul vissza az emberek zöme, miután elér egy bizonyos életkort, vagy egyszerűen beleun az életbe. A kultúrabeli emberek ezzel a döntéssel kerülnek szembe, mesterségesen megnyújtott, háromszázötven-négyszáz éves életük alkonyán. Persze választhatják a visszafiatalítást vagy a teljes halhatatlanságot, a kollektív lelkületűek pedig beleolvadhatnak egy Csoportelmébe vagy spártai egyszerűséggel meghalhatnak, amikor elérkezik az ideje. Olyanok is szép számmal akadnak, akik minden szálat elvágnak, ami a Kutúrához kötötte őket, és elfogadják az átlagnál nyitottabb, ám így is veszélyesen rejtélyes Öregek meghívását. És ha a felsoroltak közül egyik megoldás sincs ínyünkre, a végső döntést kitolandó letétbe helyezhetik a testüket az egyik tárolóba, méghozzá olyan felélesztési peremfeltétellel, amilyenhez kedvük tartja
Az ötven év feletti olvasó számára ez igazán csábító világ, a meghalás formáinak tobzódása. :) De Banks a fiatalabb olvasók számára is vonzó világot teremt, a Kultúra civilizációjában minden élvezeti forrás maximálisan kihasználható, és minden élvezet maximálisan fokozható. (Még a szex is.)
A kérdés csak az, hogy ilyen világban mi a helyzet az erkölcsökkel? Nos, Banks szerint az emberek (és a biológiai alapú élőlények) alapvetően ösztönlények, akiknél a hormonok vezérelte motivációk felülírnak minden erkölcsi parancsot, a mesterséges elmék viselkedése viszont reményre adhat okot. Banks optimista, bízik abban, hogy a mesterséges intelligencia legyőzi az embert. Ebben nincs semmi spoiler, ez a regény nem erről szól csupán az én botcsinálta filozofálgatásom, a regény kapcsán. :)
Miről szól ez a regény? Az alapképlet egyszerű: konfliktus adódik, feltűnik egy UFO, egy olyan tárgy(?), amely a kontextushalál esélyét jelenti a Kultúra civilizációja számára, azaz szembesülnek egy olyan idegen életformával(?) amely technikai értelemben sokkal magasabb rendű, mint ők. Ennek ürügyén aztán Banks mesél, és bár a cselekmény a regény végére eljut a végkifejlethez, talán nem is ez a lényeg. Mindenesetre nem árt a szereplők nevét jegyzetelni, vagy bele kell törődni, hogy a megjegyezhetetlenül kacifántos nevű emberek és drónok, és a szintén megjegyezhetetlen – de rejtőien vicces – nevű Elmék korábbi szerepéhez rendszeresen hátra kell lapozni, mi több, a cselekmény maradéktalan megértéséhez egy esetleges újraolvasás is szükséges lehet.
Komolyan megfordult a fejemben, hogy megérne egy újraolvasást a könyv, és rengeteg vicces vagy elgondolkodtató vagy lírai részt is lehetne idézni belőle – ezek így együtt már egy jó szépirodalmi regény jellemzői. A cselekmény bonyolítása ugyan egy kicsit zavaros, de a karakterek egy átlagos sci-fiben szereplőknél sokkal kidolgozottabbak, és az is megbocsátható, hogy a végső poén nem durran akkorát – a sorozat folytatódik, vannak további kötetek, ahol az elvarratlan szálak végére juthatunk.
Összefoglalva: szerintem ez egy remek fantasztikus regény, akár a sorozat előző három része nélkül is élvezhető, szellemes, izgalmas, fantáziadús, elgondolkodtató, szórakoztató, néhol nagyon vicces(!), amelyet én a kedvenc könyveim polcára is odateszek.


* A Kultúra-univerzumról, Banks regényfolyamáról egy nagyobb spoilerek nélküli összefoglaló olvasható itt: http://sfmag.hu/2013/04/16/a-kultura-ciklus-25-eve-avag…

10 hozzászólás
>!
Buzánszky_Vírus_Dávid
Iain M. Banks: Holtpont

Grandiózus mű. Banks is a zsenik közé tartozik. Ez az egész kultúra univerzum, ahogy felépül, amennyi ötletet ölel fel, ahány létformát, entitást, szereplőt… elképedek.
Igazi űropera kötetenként is.
S maga ez a könyv. Hát én erről nem fogok tudni sok okosat írni, mert annyira monumentális az egész, annyi minden történik benne, annyi szellemességet és felfedeznivalót rejt magában, hogy nem egyszerű összefoglalnom.
Bár elvileg nem derül ki, hogy mi is a Holtpont, azért mintha mégis nagyjából összefoglalná kilétét a végén a két Elme ötletelése, akik két lehetőséget vázolnak, amiből az első igaz inkább véleményem szerint. Legalábbis nekem az epilógus erre enged következtetni.
spoiler

Valamiért ritkán ugrok neki 1-1 kultúra regénynek, ami azért baj, mert úristenmennyirejók, de azért jó, mert tovább tart =)
Gondolom felesleges kiemelnem, de megteszem; olvassátok. Ezt is.
Mondjuk nem stílusismerkedős regények ezek, inkább csak sci-fi szerlemeseknek való, de azoknak nagyon!

A kedvenc 2 oldalas idézetem, kettélinkelve:
https://moly.hu/idezetek/868025
https://moly.hu/idezetek/123593

>!
SteelCurtain
Iain M. Banks: Holtpont

Mint minden Banks regény, ez is sokrétű, és már a befogadása is maximális figyelmet kíván, ami még nem jelenti automatikusan a megértést is. A Holtpontban sokkal fajsúlyosabban kapnak egyéniséget a gépek, mint a Kultúra sorozat korábbi köteteiben. Az már eddig sem volt kétséges, hogy ebben a bábszínházban emberek és egyéb biolények mozognak a színpadon, de a zsinórokat gépagyak rángatják. Bár rángatás helyett inkább nagyon finom, szinte már művészi mozgatásról kellene beszélni, mint a mézesmadzag esetében. S hát tulajdonképpen csakugyan mézesmadzagról van szó. Az ember lehetőséget kap rá, hogy fontosnak érezhesse magát, ám ha a teremtés koronája visszautasítja a felkínált szerepet, a gép sértődés nélkül megszemélyesíti őt, s eljátssza ő maga a kívánt szerepet. Valahogy olyannak látom én ezt a kapcsolatot, mint az ember és kedvenc kutyája viszonyát. A kutya már elveszítette házőrző funkcióját, ám hűsége, egyes területeken megnyilvánuló meglepő képességei az ember igazi társává avatják, s boldogsága az embernek is örömforrása. Valami hasonló kölcsönhatásban állnak a Kultúra gépei és emberei is. Nem kétséges, hogy amikor a gép egyéniséggé válik, emberi vonásokat ölt, akkor szintet lép. Banksnél ez a lépés felfelé történik. De többnyire visszalépéstől, az ember, mint a gép számára értéktelen lény kiiktatásától tartanak azok, akiket gondolkodásra késztet ez a lehetőség. Banks ellenkező irányban kutat. Dönthet e önhatalmúan egy gép információk visszatartása mellett? Szőhetnek e gépek, a gép vezérelte társadalomban összeesküvést? Válhat e gép árulóvá?
Banks ezúttal sem hajlandó az unalomig egyszerűsíteni a történet elmesélését. Számtalan szálat bogoz össze, s a végén erősen morfondírozunk azon, hogy melyik is volt a vezérfonal. Erre azonban alighanem nincs is válasz.

>!
Dominik_Blasir
Iain M. Banks: Holtpont

Furcsán zavarba ejtő élmény. Furcsa, mert A játékmester után nagyon váratlan volt számomra ez a teljesen más stílusban és felfogással íródott sci-fi. Ugyanakkor zavarba ejtő is, hiszen nem tudom eldönteni, pontosan mit is olvastam.
A Holtpont ugyanis mintha két értelmezési szálat is tartogatna. Az egyik szerint Banks szórakozik velünk. Kétségtelenül nagyon ügyesen és számunkra is élvezetes teszi, de azért mégis: fogja a klasszikus értelemben vett űropera sutaságait, és úgy formálja őket a saját képére, hogy hibátlanul együttműködjenek a Kultúra-koncepciójával, a végén kiadjanak egy izgalmas ötletekkel rendelkező sci-fit, és, nem mellesleg, veszettül viccesek is maradjanak. Ha azonban végignézek a regényen, itt-ott kicsit recseg ez a megoldás: mintha az emberi szereplők nem illenének bele semmilyen koncepcióba.
Pedig meggyőződésem, hogy van értelme a létüknek – ehhez hívom segítségül a második gondolatomat, miszerint Banks valójában Byr Genar-Hofoen és Dajeil kapcsolatáról mesél. Emberségről, szerelemről, olyan érzésekről, amikhez a Kultúra Elméi természetükből fakadóan sajátosan viszonyulnak: de mégis csak ezek miatt van egyáltalán értelme beszélni a kontextushalálról és a Holtpontról. Mert a gépek és a mesterséges intelligenciák korában teljesen átértékelődik, hogy mi is az ember, ám vajon van értelme az érzelmek nélkül bármiről is gondolkodni? Már csak ezért is borzasztóan tetszett, amikor arról írt Banks, hogy miként szublimálnak (vagy sem) bizonyos civilizációk.
Értelmezési lehetőségek ide vagy oda, a végével nem sikerült megbarátkoznom: ennél vagy több, vagy kevesebb kellett volna, de ez az arány nekem nagyon nem lett szimpatikus.
De azért még így is határozottan jó élmény Banks-t olvasni.

>!
csartak MP
Iain M. Banks: Holtpont

Holtpontra jutottam az értékelésben, annyit tudok mondani, szeretem ezt a Banks-féle bolondériát, egyedi stílusát, agymenéseit. Örülök, hogy sci-fi keretek között műveli. Néha olyan hihetetlen, hogy már 26 éve lesz, hogy írja ezeket. A negyedik kötet 1996-ban íródott, de olyan friss, mintha most vetette volna papírra, kiváló érzékkel használja fel a technológiai fejlődést és szárnyaló képzeletében minden megtörténhet, és meg is történik. A Kultúra igazi, hatalmas, szabad világ, ha lehetne, már most megváltanám oda a helyemet.
Ebben a kötetben főleg az öntudattal rendelkező MI-ket, az Elméket ismerjük meg alaposabban. A hülyén vicces nevű csillaghajók Elméit egy titokzatos fekete égitest foglalkoztatja, és rendesen konspirálnak a háttérben. Tetszettek a csetelős összekapcsolódásaik, jellegzetesen álljon itt egy példa:
_"x Tartózkodási Helye Ismeretlen (RH, Szombatos, ex-Egyenlítő osztály):
Magától értetődőleg. Nos tehát, mindenki egyetért a fent elhangzottakkal?

x Mondjam Vagy Mutassam (MRH, Sivatag osztály):
Egyetértek.

x Teljeskörű Kárpótlás (Homomda Birodalmi osztályú Harcegység [eredeti szériaszám: MBU 604], Áttért Hajó [Integrációs Faktor: 80 °A (NB. önbecsült érték]]):
Egyetértek.

x Mi a Pálya (ÁKE, Szikla osztály):
Egyetértek.

x Könnyek Befulladva (Szikla, Első Éra, eredeti megnevezés: Csillagforduló):
Egyetértek. Éppen kiveszem a részemet a munkából. Kész is.

x Tartózkodási Helye Ismeretlen (RH, Szombatos, ex-Egyenlítő osztály):
Egyetértek.

x Elektrokefál (RH, Óceán osztály):
Jó volt megint dumcsizni veletek, srácok. Szóval várunk. Aztán meglátjuk, igaz?

x Kalandorok Kíméljenek (KRH, Tundra osztály):
A vak is aszonta…"_
De nem csak viccesek, hanem érzelmekre is képesek, mert ha ugyan nem is értik meg a hústömeg embert és annak cselekedeteit, igenis fontosak nekik, hogyan alakul a sorsuk. Belekeveredik a történetbe még a harsány és önző Aláz faj, meg persze néhány mit sem sejtő (természetesen) laza erkölcsű ember is. Vihar a biliben történet ez, de nagyon szórakoztató.

3 hozzászólás
>!
Noro MP
Iain M. Banks: Holtpont

Bizonyára nem ez a legmagvasabb Kultúra regény, de lehet, hogy a legelborultabb. Egyik oldalon az Aláz, amelynek a barbársága szinte már parodisztikus, a másikon maga a Holtpont, amely talán – talán, hiszen nem tudunk róla semmit – épp olyan lenézően szemlél minket, mint mi az Alázokat. De a történet középpontjában mégis az Elmék állnak. A Kultúra űrhajóinak örökös konspirálgatása, némelyikük bizarr életmódja (Pratchettet félreidézve: ha kultúrabeli vagy, nem lehetsz hülye, csak excentrikus) – ebben a témában a Holtpont simán veri az összes elődjét.

3 hozzászólás
>!
pwz ISP
Iain M. Banks: Holtpont

Amikor a könyvtárban hümmögések közepette a kezembe vettem Banks eme könyvét a könyvtáros lányok egyöntetű helyeslésével találkoztam – rájuk meg azért hallgatni szoktam :D – úgyhogy úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt a brit (skót) sci-fi képviselőjének. Azt láttam, hogy egy nagyobb sorozatról van szó, ezért a „hőmérőzéses-technikát” alkalmaztam, vagyis belekóstoltam a közepébe. :)
Szépen „belógatja” a szálakat az író az olvasónak, aztán hajrá! Van amikor kicsit leül, de aztán felpörög az események sora, bár kell egy kis idő, míg az író mindent és mindenkit elhelyez a galaktikus sakktáblán. Az kifejezetten tetszett, ahogy a Hajók/Elmék egymással „cseteltek” – 1996-ban alkotta mindezt az író, akkor ha jól emlékszem ez még nem ilyen formában létezett. Már a magyarra átültetett Hajó/Elme nevek is megérnek egy misét :D! A Galaktikus Konspirációs Játék a KULTÚRA és az ALÁZ „díszleteivel” élvezetes olvasmány.
A másik, amit mindig örömmel olvasok az az, hogy Banks-mesteren is látszik, hogy olvasott nem is kevés klasszikus sci-fit. Példaként Edwin A. Abbott: Sikföld-jét hoznám. Jó 100 évvel korábban írták azt a novellát, amit olyan szépen fel is használt a műben :D. Ez nálam jó pont! :)
Azt hiszem, szépen, de most már sorban ki is veszem a sorozat többi részét – annál is inkább, mert @csartak csinált egy jó kis kihívást hozzá! ;)

15 hozzászólás
>!
Zsola
Iain M. Banks: Holtpont

Eddig minden Kultúra regényben zavart valami hol a lezárás (Emlékezz Phlebasra) hol az, hogy a felét unalmasnak találtam (Játékmester) hol pedig a rengeteg időbeli ugrálás miatt volt követhetetlen (Fegyver a kézben) és hát most is találtam benne valamit, ami nem felelt meg az ízlésemnek. Ez jelen esetben pedig a főszereplők. Mert, hogy a Holtpontban az Elmék a főszereplők. Túl sok van belőlük és nem tudtam velük azonosulni, még ha a regény próbálta is minél emberibben ábrázolni őket mindig ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy nem emberek. Sokszor arra gondoltam olvasás közben, hogy bárcsak ezeket az elmék által irányított űrhajókat emberi (vagy bármilyen biológiai létforma) legénység irányítaná vagy legalább közösen az elmékkel, mert nekem úgy valahogy jobban tetszene. Túl nagy az elmék hatalma, ami miatt sokszor úgy tűnt, hogy a történetnek nincs valódi tétje ráadásul az emberi (és aláz) szereplők csak másodrangú szerepet töltöttek be a történetben. Ami nagyon tetszett az alázoknál játszódó rész Byr Genar-Hofoen bemutatása (itt még úgy gondoltam, hogy lesz egy jól kitalált érdekes emberi főszereplő) és egyáltalán az egész aláz fajt (sajnos elég keveset kaptam belőlük) érdekesnek találtam. A Holtpontról, mint entitásról egy kicsit több is kiderülhetett volna. Összegezve talán az eddigi legjobb Kultúra regény, amit olvastam (sorban haladok), bár ez is csak 4 csillagot érdemelne, de mivel a Phlebasnál (ha nem olyan a lezárása amilyen, akkor simán 4,5 csillagot adtam volna) haragudtam itt egy kicsit engedékenyebb voltam.

>!
Lisie87 P
Iain M. Banks: Holtpont

Hát ez a könyv nálam unalomba fulladt. Pedig nagyon nagy reményekkel álltam neki. A „főszereplők” idegesítőek voltak, nem tudtam azonosulni a céljukkal, motivációjukkal. Az Elmék érdekesebbek voltak, de sokáig annyian voltak, hogy nem tudtam, hogy ki melyik oldalon áll. Sajnos a Holtpontról sem tudtunk meg sokat. Nagyon fel volt tördelve a történet, így eléggé darabos lett, és érdektelen. Azért voltak érdekesebb részek a könyvben, de összességében véve nem tetszett. Ha ez lett volna Banks-től az első könyvem, biztos nem olvasnék tőle mást. Egy időre most pihentetem a sorozatot.

>!
nyerw
Iain M. Banks: Holtpont

A Holtpont volt a legjobb. Eddig. A Kultúra nagyon is heterogén világának állandó szereplői az ún. Elmék, személynek tekintett, érző mesterséges intelligenciák, ha leegyszerűsítjük. Ennek a sztorinak ők a főszereplői, illetve néhány tökéletlen ember – majd végül kiderül, hogy az Elmék sem tökéletesek, érzelmeikből fakadó emberi hibákkal rendelkeznek. A sok történetszál a regény utolsó harmadára összefut, de akad pár epizódszereplő, akinek a létét nem igazán értem. Szerencsére Banks nem rágja a szánkba a megoldásokat, megadva a lehetőséget a kombinálásra.

Az eddig olvasottak közül ennél a könyvnél volt a legmagasabb a parafaktor. A kontextushalál (egy adott civilizáció fejlettségét érvénytelenítő, azt jócskán megelőző másik civilizáció megjelenése a horizonton, amely széjjelveri a viszonyítási alapokat) és eleve az ismeretlen félelmetes. Az univerzum(ok) szerkezetét taglaló fejezet a magamfajta fizikus analfabéta számára szinte felfoghatatlan tágasságot fest a regény(ek) világában, és ez nagyon ijesztő. A könyv poénját nyilván nem lőném le, de nagyjából kiderül, mi is az a Holtpont: a Kultúra hosszú történelme és kiterjedt tudása kérdőjeleződik meg benne. Kevesebb az ideológiai probléma ebben a regényben, mint az eddigiekben, de nagyon jó kérdéseket tesz föl.

9 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
csartak MP

Kollektív felelősség. Más néven felelősségtologatás.

>!
csartak MP

Ez elvileg kivitelezhető, viszont egy örökkévalóságig tart; minimum négy hétig.

1 hozzászólás
>!
csartak MP

Egy kolosszális, szúrós fénnyel megvilágított hangárban kötöttek ki, ahol az egykori Ámokfutó osztályú Sebes Offenzíva Egység, a Nyílt Kártyákkal várt rájuk.
Ulver felvihogott, és a szája elé kapta a kezét.
– Ez az izé olyan – horkantotta –, mint egy dupla dildó!
– Rendkívül találó hasonlat – felelte Churt Lyne hűvösen. – Ha feltöltik, egész naprendszerek elszállnak tőle.

>!
SteelCurtain

Ha valaki parazsat pakolt volna a talpa alá, vagy az ajtófélfába csípte volna az ujját, az sem érdekli. Több esze volt, semhogy a legapróbb mozdulattal is kísérletezzen, úgyhogy csak elképzelte, ahogy hitetlenkedve ingatja a fejét. Életében nem volt még ilyen másnapos.
Megkísérelte kinyitni a jobb szemét. Az nem mutatott nagy együttműködési készséget. Sebaj, van másik. Nem, az sem akaródzott szembenézni a valósággal.

>!
SteelCurtain

Valaki egyszer azt mondta, a halál a győzelem egyik fajtája. Hosszú és gazdag életet élt, rengeteg örömmel és minimális szenvedéssel; ezzel a tudattal meghalni, ez maga a győzelem. Aki tíz körömmel kapaszkodik az életbe, az azt kockáztatja, hogy valami eddig elképzelhetetlen horror-jövőben köt ki. És ha minden, ami eddig történt – bármilyen borzalmasnak tűnik is néha a múlt, bármilyen irtózatos módon viselkedtek egymással az emberek a történelem folyamán –, semmi ahhoz képest, ami most következik? És ha az idő nagykönyvében a múlt derűs, fényes, boldog felütésnek látszik az elviselhetetlen fájdalomról szóló több kötetes tragédia mellett, amit vérrel írtak élő bőrpergamenre?
Ezerszer inkább a halál, minthogy ezt megkockáztassa.
Élj teljes életet, és halj meg békével, azzal a tudattal, hogy mostani önmagad elpusztul, és csupán fortélyos trükkök teremthetnek belőle valamit, ami csak hiszi magáról, hogy te vagy.

>!
csartak MP

Az alázok már évezredekkel azelőtt rájöttek, hogyan kell lépésről lépésre átalakítani közvetlen környezetük flóráját és faunáját, hogy elszabadultak volna ködbe burkolózó anyaholdjukról, az Isszorilról. Meglepően korán felfedezték, hogyan piszkálhatnak bele saját genetikai örökségükbe – amely némi csiszolásra szorult, már csak nyilvánvaló felsőbbrendűségük okán is –, és egyúttal azon élőlények biológiai felépítését is megváltoztatták, melyekkel anyagbolygójukon osztoztak.
Ezen lények genetikáját kényük-kedvük szerint átszabták, leginkább saját szórakoztatásukat tartva szem előtt. Az eredményt egy kultúrabeli Elme igen találóan úgy írta le, mint az ideológiai bázissal megtámogatott szadizmus genetikai visszacsatolás által működtetett és folyamatosan továbbcizellált, globális léptékű holokausztja.

>!
csartak MP

A képlet azonban korántsem ennyire egyszerű; tovább komplikálja a hét dimenzió és az óriási tórusz, amelyen a háromdimenziós univerzumot körként lehet leírni, és amelyet további koncentrikus tóruszok foglalnak magukba. Minden jel arra utal, hogy ezek mindegyikéhez hasonló metavalóságok többszörös populációi tartoznak…
(…)
A nagy kérdés, ami mindenkit izgat: lehetséges-e átlépni egyik univerzumból a másikba?
Az energiaháló sok mindenre jó (egyes szálai meghajtják a csillaghajókat, ezen kívül fegyverként is számtalanszor bevetették már), de akadályt is jelent, ráadásul kutatási szempontból tökéletesen megközelíthetetlen. Legalábbis eddig az volt. Bizonyos fekete lyukak látszólag kapcsolódnak a hálóra, ezáltal az azon túl elterülő univerzummal is kapcsolatban vannak, de még soha senkinek nem sikerült bemennie egy fekete lyukba, majd felismerhető formátumban kijönnie a másik oldalon. Léteznek fehér lyukak is; pusztítóan agresszív energiagejzírek, melyek millió nap erejével okádják tele az univerzumot, és elvileg szintén kapcsolódnak a hálóhoz… De még soha senki sem látott egyetlen élőlényt, hajót vagy akár inci-finci információmorzsát előbukkanni ezekből a gigászi, fröcsögő torkokból. Egyetlen baktérium, egyetlen értelmes szó vagy szótag nem hagyta el őket, csak a forrongó zubogó energia és a szuperenergetikus részecskék inkoherens sikolya.
Minden technológiailag fejlett civilizáció arról álmodik (sőt, szinte vallásos hittel kapaszkodik az ideába), hogy egy nap majd megnyílik az út egyik univerzumból a másikba; a nem is olyan távoli jövőben szabadon közlekedhet a buborékok között, és – hogy csak ezt az egyetlen előnyét említsük – sosem kell majd osztoznia saját univerzumának végzetében. Ha ezt sikerül elérnie, azzal elhozza a transzcendens csodát a való világába. Ez volna az össztársadalmi megdicsőülés legáhítottabb formája, a földi paradicsom; maga az abszolút szublimáció.

1 hozzászólás
>!
B_Petra P

A lányba könnyen belehabarodhatna (a megfelelő körülmények között persze), szívesen csapná neki a szelet, még az is lehet, hogy megkedvelné, sőt, talán barátok is lehetnének… de a dolgok jelenlegi állása szerint cseppet sem kedvelte jobban, mint a lány őt, márpedig a lány úgy szerette, mint aromaterapeuta a háromnapos zoknit.

>!
csartak MP

A Hálószakasz szokásos utazósebességével, negyven kilofénnyel közelítette meg a Dreve rendszert. Minden érintettnek jó előre bejelentette látogatási szándékát, így aztán senkinek sem okozott különösebb meglepetést, hogy már a rendszer legkülső bolygójához érve – magától a naptól egy teljes fényhétnyire – lassítani kezdett. A pár billió kilométerrel mögötte haladó Ásító Angyal hasonló ütemben csökkentette a sebességét. Ez a hajó volt a legújabb az RH-k hosszú sorában, amelyek bevállaltak egy hosszabb-rövidebb műszakot a Hálószakasz gardedámjaként.

>!
csartak MP

Végül a technológiailag fejlett társadalmak korlátozott módon ugyan, de mégiscsak hozzáférnek a hipertérhez, így aztán gyakorlati – ritkább esetben tisztán elméleti – úton eljutnak a felismeréshez, hogy nem csak egyetlen szappanbuborék létezik. A táguló univerzum egy nagyobb univerzum belsejébe simul, amit egy még annál is nagyobb téridő-buborék zár magába. Ugyanez érvényes arra az univerzumra is, amiben az ember él; kisebb, fiatalabb univerzumok rejlenek benne. Mélyen a buborék-matrjoska gyomrában található a hely, ahol a koncentrikusan puffadó univerzumok születnek. Ez a galaktikus origó időről időre újabb kozmikus tűzlabdát böffent ki magából; a teremtéspetárdák egymást követik, ahogy a csillagászati léptékű belsőégésű motor újabb és újabb univerzumokat pöfög az űrbe.


A sorozat következő kötete

Kultúra sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Ian McDonald: A dervisház
Ian McDonald: Brasyl
Stephen Baxter: Időhajók
Brian W. Aldiss: Helliconia: Tavasz
Terry Pratchett: Piramisok
Philip K. Dick: Kamera által homályosan
Mary Doria Russell: Verebecske
Geoff Ryman: Levegő
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Alastair Reynolds: Napok háza