Emlékezz ​Phlebasra (Kultúra 1.) 109 csillagozás

Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

A ​háború maga alá gyűrte a galaxist. Milliók haltak meg, holdak, bolygók, egész csillagrendszerek pusztultak el. Az idiriek a hitükért harcoltak, a Kultúra pedig – ez az emberek és gépek szimbiózisából álló társadalom – saját létezése jogosságáért. A háború elvekről szólt. És mindenki győzni akart. Aztán egy ütközet eredményeként a Kultúra egyik szuperszámítógépe, egy Elme zuhan bele Schar Világának kietlen, fagyott felszínébe, és bújik meg a föld alatti alagútrendszerben. Az idiriek meg akarják találni, hogy a számukra ismeretlen technológia segítségéve előnyre tegyenek szert a háborúban. A Kultúra pedig mindenre képes, hogy visszaszerezze, mielőtt az Elme az ellenség kezébe kerül. Az idiriek szolgálatában álló Alakváltó, Bora Horza Gobuchul indul meg Schar Világa felé, hogy egy szedett-vedett zsoldoscsapat tagjaként megfordítsa a háború menetét. A galaxis jövője az ő kezében van, bár ezt egyelőre még ő maga sem sejti. Iain M. Banks legelső Kultúra-regénye egyszerre nagyszabású… (tovább)

Eredeti mű: Iain M. Banks: Consider Phlebas

Eredeti megjelenés éve: 1987

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2005
554 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637118152 · Fordította: Olasz Csaba, Totth Benedek

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Aviger · Bora Horza Gobuchul · Xoxarle · Yalson


Kedvencelte 4

Most olvassa 4

Várólistára tette 103

Kívánságlistára tette 52

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

Donald Trump és Hillary Clinton, nem, a republikánusok és a demokraták, nem ez sem, a vallásos, egészséges, férfias, és erős tradícionalista konzervatívok; és a materialista, kifinomult, dekadens és elitista liberálisok harca a jövőben, sci-fi környezetben, igen ez az, – elég egyszerű képlet.
Meg sem közelíti Dan Simmons Hyperion sorozatának szépirodalmi minőségét és mélységét, vagy Asimov Alapítvány sorozatának társadalomfilozófiai remeklését, viszont a világteremtő fantáziája és a dramaturgiai feszessége Herbert Dűne sorozatához mérhető. Leginkább egy űropera és egy akciófilm kevercse, kicsit hosszú, de egy sorozat bevezető köteteként remek, köszönöm @csartak molytársnak, hogy kiváló értékelésével felhívta rá a figyelmemet.

3 hozzászólás
>!
Oriente P
Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

Nem igazán tudom komolyan venni ezt a könyvet, de lehet, hogy nem is kell.
Vagy nem mindig kell.
Egyik percben összetett értekezések támasztják alá, hogy társadalmi sci-finek olvassam, a következőben pedig a legcsekélyebb pironkodás nélkül ponyvásodik el a cselekmény akár hosszú fejezetek erejéig. Aztán amikor átállítom a kis kapcsolókat a fejemben, hogy jó, akkor most hátradőlök, és lövöldözős űrwestern-ként olvasom Horza kalandjait, újra befékez a regény és figyelni, szemlélődni, gondolkozni kell.

Sokkal többet kapunk a Kultúrából, a Kultúra történetéből és beágyazódásából az ismert univerzumba, mint a Játékmesterben (vajon miért tanácsolta mindenki, hogy az utóbbival kezdjem a sorozatot?), Banks végigkerget minket jó pár világon a Felhő Nélküli Turbulencia fedélzetén, egész sok benyomással gazdagodhatunk az emberiség genetikai és egyéb jellegű széttagozódásával kapcsolatban, továbbá mindenféle lényekről és világokról tájékozódhatunk, akikkel és amikkel az emberek osztoznak a galaxison.
A háborús ideológiáról, a kulturális evolúcióról szóló magvas gondolatok viszont inkább kis cseppzárványok maradnak. A gyönyörűen megfestett állóképeknek spoiler a többszörösét is elviseltem volna. Ezeket leszámítva a történet valójában egy akciójelenet-füzér, egy hajszolt tempójú kalandregény, kalózokkal, kannibálokkal, spoiler pókerpartival, száguldó vonatokkal, alagutakban kergetőzéssel, rengeteg durrantással, robbantással, és fröcskölő vérrel. Értem én, hogy jó móka ez, bizonyos adagolásban engem is elszórakoztat, de nem szeretem, amikor egy idő után a mértéktelen mennyiségű hasbalövés, fejlerobbantás, szemkinyomás, ujjleharapás(!) közönyössé tesz a szereplők iránt. És ahogy az empátiamérőm lenullázódik, sajnos úgy vesztem el az érdeklődésem a cselekmény és a megoldás irányában is.
Pedig nagyon eredeti ötletnek tartom, hogy az egész konfliktust egy Kultúra-ellenes főhős szemszögéből építi fel a szerző, aki aztán egészen összetett karakternek bizonyul: ember is, meg nem is, hol csapatjátékos, hol individualista, hol gátlástalan és agresszív, hol kifejezetten gátlásos és szorongó. Az idiriek megformálásánál azonban az volt a határozott érzésem, pont azért olyanok, amilyenek, hogy az olvasónak még kéjesebb élvezetet nyújtson a széttrancsírozásuk (ti. három méter magas, háromlábú, nyeregfejű szörnyetegekről van szó, akikről végig azt halljuk, milyen intelligensek és fejlettek, miközben minden megnyilvánulásukból világossá válik, hogy egy bigott, militarista, rabszolgatartó társadalomban élnek). Sokkal több lehetőséget láttam a két világkép ütköztetésére Horza és Balveda párbeszédeiben, mint amennyit kihasznált a regény, és talán Unaha-Clops, a drón szemszöge is lehetett volna hangsúlyosabb az örökös nyafogáson túl – hiszen a Kultúrában vagyunk, ahol állítólag az ilyen gépek teljes értékű, érző lények.
Néhány szál amolyan misztikusan elvarratlanra sikeredett, ami nem feltétlenül arról győzött meg, hogy a szerző tökéletesen végiggondolta a koncepció minden részletét. Mindezek ellenére kész vagyok újabb Kultúra-regényekkel próbálkozni, hátha azok majd egy nekem tetszőbb arányban tálalják a fantasztikum elemeit – sose lehet tudni.

>!
csartak MP
Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

Elsőnek a Játékmestert olvastam Banks Kultúra sorozatából. Ott szinte csak a Kultúra ragyogó oldalát ismerjük meg, mondhatni minden tökéletes benne. Itt viszont, az első részben jóval több kérdésre kapok választ. Milyen egy Orbitál, és hogy épül fel? Hogy lehet elpusztítani? Kik a Kultúra ellenségei? Mennyire lehet gyűlölni ezt a rendszert? Kíváncsian várom a többi részt is, hogy ezt a komplex, összetett világot megismerjem.
A főhős, Horza érdekes figura. Igazi esendő hős, egyszerre lehet utálni és szeretni. Cselekedeteit főleg az érzelmei vezetik, így nem is kiszámítható. Maga a történet se. Sok helyszínen vonulunk végig, néha kalandregényes fordulatokkal. Sci-fi rajongó lévén, nekem igazi csemege volt ez a könyv. Így bármennyire is túlírt, dagályos, a türelmem nem vesztettem el. Egyszerűen ilyen könyvekre vágyok. A Vavatch Orbitál leírása meg lenyűgöző volt, ahogy sorról-sorra elképzeltem. Szeretem Banks fantáziáját.
Végül, honnan jön a cím? Kicsit utánajárva a dolognak T. S. Eliot Átokföldje versére találhatunk rá, annak is a negyedik fejezetének utolsó sora így szól:
"A vízbefúlás
Phlebas, a föníciai már kéthetes halott.
Sirálykiáltozást, hullámverést már elfelejtett
S a hasznot-veszteséget is.
A tengermélyi áramok
Susogások közt csontjaira leltek.
Le-föl átringta mind az életkorokat
És örvénybe jutott.
Zsidó vagy? Bármi vagy,
Te, ki kormánykerék mellett a szélbe nézel,
Lásd Phlebast, aki valaha szép szálas volt, mint te magad." (Vas István fordítása)
Banks azt nyilatkozta, megtetszett neki ez a sor (itt úgy fordítva, Emlékezz Phlebasra) a versből, mert jól hangzik. De hozzátehetjük, hogy vannak hasonló vonásai a két főhősnek, (Horza – Phlebas) és mindegyik sorsa tragikus.

17 hozzászólás
>!
SteelCurtain
Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

Azon tűnődöm, hogy aki figyelemmel kíséri olvasásaimat, vajon levon e olyan következtetést, hogy sokkal inkább szeretek belevágni a közepébe, mintsem szépen, sorban haladva, az elejéről kezdeni mindent. Aki látja, hogy rendszeresen ugrok neki sorozatok ikszedik részének, miközben még egy sort sem olvastam a korábbi részekből, annak alighanem támadhat ilyen benyomása. Mielőtt azonban ebből valaki személyiségjegyeket próbálna kreálni, elárulom, hogy a Millenium sorozatot bizony a lehető legtökéletesebb konzervatív sorrendben olvastam. És ez még akkor is igaz, ha Iain M. Banks Kultúra sorozatában csak most értem az első részhez, tavaly a második beelőzött.
És ez így is volt jó!
A Kultúra sorozat ugyanis úgy tűnik, csak lazán kapcsolódik egymáshoz. Csak a távoli jövő galaktikus rendszere, a Kultúra képviseli az állandóságot, a szereplők nem.
Harmadik olvasásom Bankstől, s eddig ezt találtam a leghalványabbnak. Ez azonban csak annyit jelent, hogy az Emlékezz Phlebasra „csak” egy nagyon jó könyv, míg a sorozat második kötete, A játékmester egyenesen kiváló, a középső M betű nélkül, egyszerűen csak Iain Banks néven jegyzett A darázsgyár pedig szégyentelenül zseniális, kedvenccé avatott remekmű.
Lehet ezt olvasni George Lucas féle űrháborús sztoriként is, a folyamatos izgalom és kaland ebben is megvan, még ha ez nem is válik olyan galaktikus szappanoperává, mint Lik Szájporszem és Csubakka szakszervezeti alapszabályok körül kirobbant konfliktusa. Aki csak a sugárfegyverek vadnyugati stílusú használatát tudja értékelni, az sajnos Banks fantasztikus regényében kénytelen lesz elviselni olyan kérdések megvitatását is, mint a mesterséges és természetes intelligencia egymáshoz való viszonya, vagy ezeknek a különböző intelligenciáknak a háború és béke kérdésében elfoglalt álláspontja. Rajtunk áll, hogy vevők vagyunk e ezekre a kényes kérdésekre, vagy megelégszünk egynémely filozofálgatás nélküli piff-puffal.

2 hozzászólás
>!
mohapapa I
Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

Az e-book olvasó vs. könyv versenyben nálam messzemenően könyv maradt felül. Ami nem azt jelenti, hogy ne olvasnék e-book-ot, és ne kényszerülnék belátni, hogy vannak verhetetlen előnyei is. A múlt héten költöztünk egy feleakkora lakásba, mint az előző, s ez másodpercek alatt beláttattan velem azt a fájdalmas tényt, hogy voltaképpen a temérdek könyvem döntő többsége, bármennyire is szívem csücskei, voltaképpen tök felesleges, mert ha eddig nem olvastam, immár nem fogom, s ha meg olvastam, marha kicsi az esélye, hogy újra el fogom olvasni. Az album- és lexikonszerű könyveket pedig akkor nyitom ki, amikor megveszem/megkapom, és soha többet.
De mondom, ennek ellenére a könyv a győztes.

Na, most: Iain M. Banks könyvei külsőre valahogy nagyon megkapóak. Biztos ez az oka annak, hogy úgy döntöttem, csak el kellene már olvasni a Kultúra-sorozatot! Eddig tulajdonképpen csak A játékmester-t olvastam, de mély nyomot nem hagyott bennem, csak valamiféle pángalaktikus kaszinó-feeling maradt az agyam zugaiban az egészről. De mégis itt van egy csomó Banks-kötet a rettenetesen zsúfolt polcok egyikén. Nos, a Phlebas nincs közöttük. S jó hír szerelemetesfeleségtársamnak, nem is lesz. Ez az a köyv, amit tuti biztos, hogy soha nem fogok újra elolvasni. S szerintem most is csak azért jutottam a végére, mert költöztünk, rajta volt az e-book olvasón, belekzedtem, kiváncsi lettem, és csak egy hét múlva kapcsoltam, hogy az olvasón ott van még vagy háromszáz másik kötet is, de lusta voltam keresgélni, mi mást olvassak.

A könyv fordulatos, cselekményes, érdekes, fantáziadús, komplex és olvastatja magát. Mondjuk a feléig zavart, hogy miközben peregnek rendesen az események, fogalmam sincsen, voltaképpen mi a fenéért küzd a főhős Horza, amikor éppen em az életéért teszi, mert azt értettem. (Előleg: a baj ott van, hogy voltaképpen a végére sem tudtam meg, hogy miért.) Horza egy alakváltó, aki a főleg emberek alkotta Kultúra nevű szövetség pángalaktikus mészárlásában egy háromlábú faj, az idiriek oldalán cikázik jobbra-balra.

Állj! Az első problámám itt volt: a könyv függelékéig nem jön össze, annak megértése, miért is zajlk a csihipuhi. Illetve voltaképpen még akkor sem állt össze teljesen a kép, de akkor már nem is erőlködtem túlságosan a megértéssel. Vagyis nagyon zajlik a cselekmény, de voltaképpen nem értettem a hátteret és a miérteket. Ezáltal még azt sem igazán, kinek drukkoljak, és miért. Mert rendben van, hogy Horza voltaképpen szimpatikus (bár sokszor nem is annyira, mert például spoiler érthető, de semmiképpen sem védhető morális szempontból. Pragmatikus, de kegyetlen. De azért csak-csak megbarátkoztam vele, még drukkoltam is neki, hogy sikerüljön elérnie a célját (amit reméltem, majd akkor megmagyarázódik). Szóval jól megírt alak ez a skac, de az a baj, hogy miközben a végére hőssé nemesül azáltal, hogy az egyik, a cselekmény során leamortizálódott robot/számítógép/mifene felveszi a nevét, és örök mementójává válik Horzának, megmagyarázatlan marad, hogy oké, de voltaképpen, miért is? Már maga a gép névfelvétele sem annyira indokolt.

S valahol itt van ebben a könyvben a legnagyobb baj: a motiválatlanság. A cselekedetek motivációi vagy érthetetlenek vagy súlytalanok. Csakhogy ezáltal az egész veszíti el a súlyát. S ez még a kötet legvégén sem kerül helyre.

S arról már ne is beszéljünk, hogy miközben térgörbítésekkel utaznak a csillagok között, az utolsó bolygón, ahol a végső, nagy összecsapás zajlik, sínen közlekedő vonatokkal variálnak. Valahogy nem tudott nem eszembe jutni a Kontroll és a folyton kigyulladó hármas metró, mint intergalaktkus helyszín. S csikorog, robban, ég itt is minden, mint a veszett fene, akár Budapesten. Csak szerencsére itt nincsenek háromlábú, három és fél méter magas pikkelyes csávók, akikkel küzdeni kell, csak ellenőrök és zsebtolvajok.

S még valami. R. R. Martin a főhősök, -szereplők likvidálásban kismiska Banks-hez képest, el kell ismernem. Azért, hogy a könyv szereplői közül voltaképpen egy menekül meg, gépeket nem számítva, nem apró teljesítmény. De talán beteges csöppet.

Viszont az űrhajók nevei, no, talán azok a legjobbak a könyvben, mert bekakkantás egytől-egyig. Csak a legfontosabb, amit Horza lenyúl: Felhő Nélküli Turbulencia. S ebben a szellemben a továbiak. Majdhogynem ezek miatt érdemes elolvasni a könyvet. De voltaképpen nem érdemes.

>!
petamas +P
Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

A Kultúra-sorozat feltérképezését a Játékmesterrel kezdtem (az nagyon tetszett), majd miután rájöttem, hogy igazából ez az első kötet, elolvastam. Tökéletesen megértem, hogy az Agave miért a Játékmesterrel kezdte a kiadást – ha először az Emlékezz Phlebasrát olvasva találkozom Banksszel, majdnem biztosan nem olvasom tovább.

Nem mintha ez a regény rossz lenne, egyszerűen csak nem szögezett a székhez, és nem is igazán gondolkodtatott el. Összességében túl hosszúnak, vontatottnak éreztem. Voltak persze jó pillanatok, és hasznos volt, hogy jobban megértsem a Játékmestert: imádom a forgó világokat (Ráma, Gyűrűvilág, Orbitálok), és ezt a könyvet olvasva végre rájöttem, hogy mikor merre is mentek a Játékmesterben az Orbitálon. :) Természetesen tele volt ötlettel (úgy hallottam, ez Banks minden könyvére igaz), de nem állt össze kerek egésszé.

Valahogy többet vártam ettől a könyvtől – lehet, hogy a Játékmester túl magasra tette a lécet. Mindenesetre kíváncsian várom, milyen lesz a sorozat többi kötete.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2005
554 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637118152 · Fordította: Olasz Csaba, Totth Benedek
>!
pwz ISP
Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

Korábban már jeleztem (lásd: Holtpont), hogy a Kultúra-sorozattal szándékosan nem sorban kezdtem az ismerkedést, hanem az akkor még 8 részes (a befejező, 9. rész – a Hidrogén szonáta – később jelent meg) űropera közepébe nyúltam bele. Nem bántam meg, úgyhogy most I'm back :), méghozzá ezúttal az elejétől indulok :D!
Egy biztos: érződik rajta, hogy Banks nem ezzel a művel kezdte írói pályafutását :). Azt a terjedelemből is lehet látni, meg érezhető is a könyvben, hogy szeret „lelkizni”, „ami a fejében, azt aprólékosan le is írta”. Nekem semmi bajom ezzel, no meg, valahol – és valahogy – el kell kezdeni egy sorozatnál az alapok lepakolását. Elsőként, mi is az a Kultúra?
Nem tudom, hogy a többi rész is ilyen felépítésű lesz-e, de az eddig olvasott két Kultúra-könyv alapján valószínűleg jó választás volt a kultúrák :) közötti csetepatékon, szembenálláson keresztül bemutatni ezt a világot. Itt a KULTÚRA és az IRIDI-ek harca, vallása, világnézete a háttér és érdekes módon a főhős nem is a Kultúra RK*-ja, Balveda, hanem a két világ közt egyensúlyozó Alakváltó. Kezdésnek mindenképpen érdekes választás, hiszen a Kultúrát elutasító személy szemszögéből láttat többet az író és nem éppen jó képet fest a sorozat névadó társadalmáról… Na de, innen szép nyerni! Nem „nyalunk be” rögtön az elején, csak azért, hogy egy szirupos űr-szappan-operát hozzunk össze a népnek! ;) Jó lesz ez, jó indítás! :D Érdekes világokat teremtett Banks képzelete. Ha türelmesen olvasol, fantasztikus képek és világok jönnek össze a fejedben – mondjuk ez is volt a cél!
Ahogy olvasom, a második részt sokan komálják… No, majd meglátom én is :)

* – ha érdekel, hogy mi az az RK, kénytelen leszel elolvasni ezt a könyvet, meg egyébként is, mert a sci-fi kedvelőknek ezt el kell olvasni! :D :D :D

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2005
554 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637118152 · Fordította: Olasz Csaba, Totth Benedek
>!
B_Petra
Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

A könyv első felét egy az egyben kihagytam volna, engem untatott.
A vége izgalmas pörgős, annak ellenére, hogy egyetlenegy szereplőt sem kedveltem meg, pedig a negatív hős általában vonzóbb, és a karakter fejlődése is érdekesebb.
Az újdonság és eredetiség, számomra, a Rombolás játék volt, a nagyon jó űrhajó nevek, az új fajok, a genofixáció(amiről remélhetőleg még olvasok a folytatásokban), a Kontakt(remélem erről is kiderül még valami), és az Elmék. Az orbitálok, nagyon hasonlítanak Niven gyűrűvilágaihoz.
Kifejezetten tetszett, a darabos, több nézőpontból, párhuzamosan történő események leírása a könyv végén, néha észre sem vettem mikor váltott, mivel kegyetlenül bánt végig szereplőivel az író, a befejezés pont így volt jó.
Kellőképpen morbid, bár néhol mégis humoros, zavart, hogy nem tudnak elszakadni az atombombáktól, és mivel előre tudtam, hogy a Kultúra sorozat első része, evvel kezdtem.

>!
ilmater
Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

Félve vettem a kezembe az első Banks olvasmányomat, mert eléggé megoszlanak róla a vélemények, nem kevéssé éppen erről a könyvről is. De összességében tetszett, ha nem is a kivitelezése, de a világ, az ötletek. Magáról a háborúról látszólag sokat megtudunk, de valahogy mégsem sikerül megismerni mindkét oldalt, a Kultúra végig egy titokzatos valami marad, s az az érzésem, hogy nem olyan rosszak ők, mint amilyennek be vannak állítva. Na de majd a további kötetekből úgyis kiderül, igazam van-e.
Horza fura egy szereplő, néha elég elborult dolgokat csinál, mintha bekattanna a fejében valami. A Felhő… legénységét nem igazán sikerül megismerni, mert egyrészt fogynak folyamatosan, másrészt eléggé kevéssé kapnak központi szerepet. Csak töltelék szereplők, statiszták.
A befejezés eléggé lehangoló, bár visszagondolva az egész könyv sem csattan ki a vidámságtól. Az emberek és egyéb lények a túlzott jólétben mindent eszement nagyságrendekben tudnak csak elképzelni, őrültebbnél őrültebb dolgokat művelnek az unalom ellen. Nem egy szimpatikus világ, ennyi információ alapján legalábbis.
A lezárás nem minden részletét sikerült értenem, az az érzésem, hogy valami fontos momentum fölött elsiklottam, s emiatt nem áll össze a kép (mi történt az alagutakkal, mi volt az a pár soros szöveg, amiről a drón hadovált, mi történt az Elmével pontosan).

>!
Zsola
Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

Nagyon megosztó ez a regény, ami az értékelésekből és a csillagozásokból is nagyon jól látszik, hát engem is megosztott. Az elejétől nagyon megijedtem a szokatlan nevek a mindenféle tollas meg fura lények (emberek?) miatt, viszont ezeket, ahogyan egyre jobban fúrtam bele magam a történetbe gyorsan megszoktam. Zseniális részek vannak benne és az egész Vavath Orbitálon játszódó rész (na jó kivéve a zabálós rész) iszonyatosan izgalmas és érdekes tele akcióval. Az orbitál leírása, az óriás hajó és az ott történt ütközés/robbanás leírása, a Rombolás játék, Kraiklyn elleni bunyó, szökés az orbitálról mind-mind olyan történések olyan körítéssel és olyan „képi világgal” ami nálam mindent vitt.
Viszont nem tudtam mit kezdeni a Shchar Világán játszódó végkifejlettel meg általában azzal, hogy miért van ez az egész háború a Kultúra és az Idrik közt. Az is ellentmondásosnak tűnt számomra, hogy az az ember, aki az orbátálról történő szökés alkalmával simán letarolt volna több száz embert az FNT-vel (Felhő Nélküli Turbulencia :)) az-az ember simán életben hagy egy Idrit aki korábban megölte a többi alakváltót köztük a régi csaját. Utána meg az új csaját is megöli ez az Idri + a még meg nem született gyerekét és még csak meg sem tudja bosszulni. Pedig meg akarja ő, de hiába a katonai (idri) kiképzés a sok tapasztalat a legjobb páncél végül nem sikerül, mert ő hal meg az Idri elleni küzdelem miatt. A történet végeztével kapunk egy magyarázatot arról, hogy a háború miért is tört ki és melyik oldalt milyen célok vezérlik. Hát ezt olyan eső után köpönyeg dolognak tartom ráadásul én ez után sem értettem meg sem a Kultúra sem az Idrik céljait. Az epilógus után meg fogtam a fejem. Most mi is van akkor? Meghalt Horza? Vagy nem? Ha meghalt akkor a végén az a drón miért hívja magát Bora Horza Gobluchlunak? (Még az is jobb befejezés lett volna szerintem, ha nem magyarázza meg az író a háborút és nem ír epilógust.) Ja még valami az egész történetbe mi a szerepe Fal ’Ngeestra-nak?
Számtalan zseniális ötlet és megvalósítás mellett majdnem annyi hibája van a regénynek, viszont egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, mert látszik, hogy az író zseniális fantáziával van megáldva és mert felkeltette az érdeklődésemet a sorozat többi darabja iránt. Az viszont már egy másik kérdés, hogy vajon meddig fogok emlékezni még Phlebasra?


Népszerű idézetek

>!
Gergely_Molnar

Az alagút bejáratánál leült a hóba, hátát a sziklafalnak támasztotta. A többiek látták az FNT-ből, és azonnal meghallotta Yalson hangját:
-Horza! Jól vagy?
-Nem – mondta, miközben kikapcsolta a lézerfegyvert –, nem vagyok jól.
-Mi a baj? – kérdezte Yalson. Horza levette a sisakot, ls maga mellé tette a hóra. A hideg minden hőt elszívott az arcából, és a ritkás légkörben nehezére esett lélegezni.
-Itt van a halál – mondta a felhőtlen égre emelve tekintetét.

370. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bora Horza Gobuchul · Yalson
>!
gabber_a_hun

A hegy nagyon lassan közeledett. Úgy érezte, ő építi fel, mintha az erőfeszítés amelyet azért tett, hogy a hegyet egyre magasabbnak lássa, ugyanolyan lenne, mintha azzal küzdene, hogy megépítse a csúcsot, sziklát sziklára halmozva, a saját kezével…

>!
Gergely_Molnar

-Egyesek hajlamosak túl nagy jelentőséget tulajdonítani a körülményeknek. Meséltek nekem egy bizonyos fajról amely megtámadott minket… Ó réges-régen történt ez, amikor én még gondolatban sem léteztem. Rögeszméjükké vált, hogy a galaxis az övék. Ezt az eretnek elképzelést a teremtés istenkáromló hiedelmével próbálták megindokolni.Vízi állatok voltak, agyuk és a legfontosabb szerveik egy nagy hüvelyben helyezkedtek el, amelyből számos kar és csáp nyúlt ki. A tapogatók vastagok voltak a tövüknél, a végük pedig fokozatosan elvékonyodtak, és szívókorongok borították őket. Vízi istenük állítólag az ő mintájukra teremtette a galaxist.
-Érted? azt hitték, hogy pusztán azért, mert hozzávetőleges hasonlóságot mutattak a hatalmas lencsével, amely mindannyiunk otthona – a párhuzamok keresése során egyszer odáig elmentek, hogy a csápjaikat a gömbszerű csillaghalmazokhoz hasonlították –, azt gondolták, a galaxis az övék. Ezen pogány hiedelem minden idiotizmusa ellenére népük valahogy mégis felvirágzott, és jelentős hatalomra tett szert: elfogadható ellenfélnek tekintettük őket.
-Hm – tűnődött Aviger. Aztán anélkül, hogy felnézett volna megkérdezte: – Mi volt a nevük?
-Hm – morgott Xoxarle –, a nevük… – az idirli egy pillanatra eltűnődött. – Ha jól emlékszem… Fanch.
-Sose hallottam róluk.
-Nem persze. Nem is hallhattál – mormogta Xoxarle – kiirtottuk őket.

483. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Aviger · Xoxarle
>!
Chosen

Sokat jelentett számára a hegymászás, az, hogy idáig felcipelte testének csont és hús zsákját, hogy aztán lásson, gondolkodjon és legyen. Egy siklóval feljöhetett volna ide, miközben lábadozott, de ő nem akart, pedig még Jase is unszolta. Túl könnyű lett volna. Az ittléte nem jelentett volna semmit.

399. oldal

>!
Three

– A hegyről lefelé jövet egy lápmezőre értünk. Úgy terült el abban a mélyedésben, mint a remény pöcegödre.

443. oldal


A sorozat következő kötete

Kultúra sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Alastair Reynolds: Napok háza
Kim Stanley Robinson: 2312
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Brandon Hackett: Az ember könyve
Charles Stross: Accelerando
Hannu Rajaniemi: A kauzalitás angyala
Greg Egan: Diaszpóra
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva
Brandon Hackett: Az időutazás tegnapja
Joan Slonczewski: Agypestis