Anyag (Kultúra 7.) 86% 73 csillagozás

10 napig olvastam, máskor egy ilyen témájú és terjedelmű könyv 3-4 nap. Nem izgatott fel. Banks rendes pali volt, a könyv tartalmaz egy interjút is vele – @csartak szokásos nagyszerű értékelésében spoiler írta, hogy meghalt –, sajnálom, de nem e kötete miatt fogok emlékezni rá.
Fontos!
Aki olvassa, annak segítség lehet a kötet végén található névmutató, egyébként megjegyezhetetlenek a nép-, hely- és személynevek. (Az űrhajó-elmék itt is vicces nevűek.)

Izgalmas, lüktető történet, s én egy csipetnyit mégis csalódott vagyok. Nemcsak egy-két logikai malőr miatt, hanem főként azért, mert úgy érzem, hogy a szerző kifáradt, egyre nehezebben képes megújulni. Ennek ugyan talán némileg ellentmond ötleteinek kiapadhatatlansága, ám egyre erőteljesebb a gyanúm, hogy egyik kedvenc szerzőm körbe jár. Ugyanezeket a köröket némileg más kozmetikai körítéssel, de mintha már láttam volna. Különben is visszásnak tartom, ha egy sci-fi a jövőt is csak rangkórsággal sújtva képes elképzelni. Ám az is lehet, hogy egyszerűen rosszmájú vagyok , ha nem elégít ki az az egyre feszültebb légkör, amit Banks tényleg oly mesterien alkotott meg.
Nos, ha mindezt egy mezei írástudó tolmácsolásában olvasom, akkor a gyönyörtől mindenféle epilepsziába esek, mint gyanútlan részeg a közművek mindenhol lesben álló gödreibe. Banks azonban eddig fenemód elkényeztetett, nincs tehát semmi okom rá, hogy a zseniálisnál akárcsak hajszállal is szürkébb írást magasztaljak. Ez attól – Banks skáláján – fényévekre esik. Csak éppen pokolian olvastatja magát.

Terjedelme ellenére az Anyag a lazább, súlytalanabb Kultúra-könyvek közé tartozik, de Banks ezt a stílust is imponáló könnyedséggel műveli. Bár most már a sorozat összes regényét olvastam, bőven találtam benne olyan érdekességeket, amelyekkel tovább bővíti és színesíti univerzumát – és ha jól olvasunk a sorok között, akkor bizony értelmezi és elemzi is azt.

A hierarchikusan felépülő galaxis (az ipari forradalmat elérő humanoidokra felügyelnek a bolygó csúcsnépei, őket a lokális űrbirodalom, azokat pedig a legközelebbi halandó szuperkultúra) bennem David Brin legjobb könyveit idézi fel, akárcsak az, ahogy Banks profin váltogat a humanoid és idegen nézőpontok között. A herceg vándorútja az „öregebb” fajok között, minden látszólagos céltalanságával a pikareszk regények logikája szerint épül fel. Értelmét így nem abban kell keresnünk, hogy hőseink elérnek-e valamit, hanem abban, ahogy az út megváltoztatja gondolkodásukat. A primitív civilizációból származó Kultúra-ügynök hazatérése pedig egy újabb csavar a „nehéz istennek lenni” témakörére, amely nélkül nincs Banks-regény. Illetve egy újabb sajátos nézőpont, amelyen keresztül szemügyre vehetjük kedvenc poszthumán civilizációnkat. A befejezés pedig egy sajátságos fajtája a trollkodásnak, spoiler

Az Anyag a leghosszabb, mégis talán az egyik legkönnyedebb regény a sorozaton belül. Ezt azonban egyáltalán nem szabad negatívumként értékelni, a könyv hemzseg a jobbnál jobb ötletektől, én már akkor is elégedett lettem volna, ha ki sem mozdul a történet a Sursamenről. Némi hasonlóságot mutat az Ellentétekkel: itt is egy viszonylag fejletlen, az iparosodás kezdetén járó civilizáció tagjai állnak a középpontban, viszont ők tudnak arról, hogy más fajok is léteznek, akik fejlettebbek náluk, ugyanis nem csak a bolygó réteges, hanem a galaktikus civilizáció is. A fejlettebb fajok patronálják a fejletlenebbeket, de őket is patronálja egy még fejlettebb faj, és így tovább, egészen a szublimatákig. Közülök egyesek pedig az alázokhoz hasonlóan (lásd Holtpont) nem bírnak megülni a fenekükön vagy annak megfelelő testrészükön, és bele akarnak rondítani a kozmikus buliba egy jó nagyot. Érdekes látni, hogyan szembesülnek mindezzel a főszereplők, akiknek a többi faj már-már isteni hatalommal bír.

A Kultúra szerepvállalását kevésbé éreztem hangsúlyosnak, Anaplia ugyan az ő ügynökük, de több fontos szempont miatt is viszonylag távol tartja magát a beavatkozástól a Kontakt és a Rendkívüli Körülmények is. Ezért szintén nem érdemes megadni a virtuális fekete pontot, Banks elképesztő világot alkotott meg, őrültebbnél őrültebb fajokkal és civilizációkkal, soha nem lehetne megunni a történeteit.

Bankset nem egyszerű olvasni, minden idegszáladdal oda kell figyelned a történetre, mert olyan szépen fel van építve, olyan sok a rétege, mint egy „hagymabolygónak”. Szóval a karácsonyi hajtás, rokonság, stb. nem kedvez az olvasásnak Ennek ellenére nagyon tetszett, bár néha hullámzó volt a kapcsolatunk, az összkép mindenféleképpen pozitív.

Az Anyagban Banks jól használja fel a szokott elemeket, amik általában:
– a Kultúra mindenek felett áll, – láthatatlanul vagy láthatóan –, a szokásos háttérből manipuláló eszközeivel
– az események középpontjába kerül egy RK ügynök nő vagy férfi, mellette egy társ drón is
– aztán esetleg egy (vagy több) kívülálló humanoid vagy idegen lény is belekeveredik megkeverni a szálakat
– végül hülye nevű űrhajók sorakoznak fel nagy mennyiségben.
Vicces, hogy még az idegen fajok űrhajói is viszik tovább a hagyományt, pl. a Narisiin A Századik Baromarcú és a Morthanveld Frrbrrgh Hétfő nevei is rendesen beleillenek a sorba.
Az idegen lények itt ugyanakkor nem mind éteri tisztaságúak, bizony bűzlenek, és kipárolognak. (nagyon képletesen leírva) A szereplők változatosak és esendőek. Ebben a világban minden megtörténhet, és meg is történik. (Ne kedvelj meg egy szereplőt sem..)
Az újdonság a tizenkét szintes gömbhéjakból álló, ismeretlen rendeltetésű megastruktúra, a hagymabolygó volt. Banks szokásos alapossággal részletezi a leírását, tárja fel a konstrukcióját, még arra is kitér, hogy milyen fajtái lehetnek, kik voltak az építői.
Érdekes volt a kontraszt a bolygók szintjein élő fajok/társadalmak fejlettségi szintjei között. Az események középpontjában lévő szinten lovon járnak, de néha előveszik a gőzkocsit, közben karddal vívnak. Viszont a másikon fejlett technikai társadalom uralkodik. Egy másik szinten levegőben úszó felhőszerű lények laknak. A következőn napfalók. És így tovább, és mindennek középpontjában lakik a bolygószellem.
A könyv végén lévő függelék meglepett, már az első kötetnél is jó lett volna ilyen.
Pont aznap, amikor elkezdtem a Kultúra sorozat hetedik kötetét, jelentették be, hogy kedvenc íróm gyógyíthatatlan rákban szenved. Szomorú vagyok, rossz belegondolni, hogy egyre kevesebbszer merülhetek el ebben a csodálatos világban. (csak két rész maradt) Kitartást és erőt kívánok neki… Azóta, amióta ezt írtam, Ő már nincs közöttünk.

A Kultúra regények színvonala nagyon hullámzó, ez a jobbak közé tartozik.
A könyv végéből az interjú Iain M. Banksszel:
– A regényeidet olvasva az embernek az a határozott érzése támad, hogy neked a Kultúra az abszolút csúcs; a maximum, amit az emberiség valaha kihozhat magából. Szerinted a ma embere jó úton halad? Egyszer majd m i is ilyen tökéletes világban fogunk élni?
– De szép is lenne! Csakhogy erre nem sok esélyt látok. Nézz csak körül, és mindjárt belátod, hogy kívül-belül nagyon sokat kellene változnunk – de főleg belül. Először is meg kellene találnunk azt a bizonyos gént, ami a makacs és javíthatatlan szemellenzősséget kódolja, és ami miatt zabáljuk az előítéleteket: a rasszizmust, szexizmust, homofóbiát, antiszemitizmust, arabellenességet, cigánygyűlöletet, meg az összes többi marhaságot. Amíg nincs más örömünk, mint a másik lehúzása meg az egymásra mutogatás… Mit akarunk addig?

Valódi kúltúra regény.Felvonultat minden eddigi klisét, amit megszokhattunk, ha már olvastunk a sorozatból, amit én vártam is, és kerestem is ebben a könyvben.
Megmosolyogtató volt a hősők, iránykeresése,botladozása, a feudális rendszerbeli Ferbin, és hű fegyverhordozója, Hols, csatangolásai, idegen bolygókon, űrhajókon, fejletteb civilizációkban, olyan Don Quijote kalandnak tűnt.
Csillagos ötös jár Hols-nak a mellékszerepért, ő volt a kedvencem.
A story a könyv közepe táján leült, mignem egyszer csak összefutottak a szálak, megalakult a szupercsapat, Ferbin a herceg, hű, és józan paraszti ésszel megáldott szolgája, Hols, a kúltúrabeli titkosügynök húg, a csábos avatár, és a renegát Elme/hajó,a Majombiztos, mind összefognak, hogy egy ősi ellenséget megfékezzenek.
Az idegenek átütőek, mint mindig, tiszta képet kapunk, ami a szagokat, anyagcserefolyamatokat illeti, egyik gusztustalanabb mint a másik, de mégis humorosan tálalva.
Újdonság, maga a helyszin, a Hagymabolygó, koncentrikus gömbök, egymásba zárva, élettér külömböző fajoknak, minden szinten, egy-egy, mint egy játékdoboz, a hatalmasok kezében.

Asimov paranoiás lett a robotjaitól, Iain M. Banks pedig szabadjára engedte az MI-ket, akik ugyanolyan teljes értékű legitim tagjai a galaktikus társadalmak kavalkádjának, mint bármelyik primer civilizáció. Semmi para! Így arányul szerintem a két szerző egymáshoz:)

Banks-től ez az első könyvem, de nagyon valószínű, hogy nem az utolsó. Igaz, nehezen akadt le nekem az irónia, és a lazaság, amivel a poszthumán lehetőségeket kezeli, de a közepe táján már ez sem okozott gondot. Feloldódtam, és természetesnek tartottam mindent. Aztán a nagy csihi-puhi a végén már megint nem jött be annyira. Az íróval szemben nem feltétlen robbantanék fel mindent – a gyermekkori piromániát is rég kinőttem már. Ettől független azért jól esett a pörgés.

Érdekes, hogy a könnyedség, amivel a Kultúra elképesztő társadalmát ábrázolja, azt sejtetné, hogy van már valami irányultsága a jelen emberiségnek ilyen irányba. Azért azt gondolom, inkább a sarlokhoz állunk még közelebb. Ez van – szkeptikus vagyok! Anaplia az, aki talán leginkább képviseli a szerző hozzáállását; egyfajta józan hozzáállást. A hercegnő él a lehetőségekkel, de nem száll el, és ezzel meggyőz arról, hogy érdemes még a Kultúra berkeiben körülnézni.
Vagy a Rendkívüli Körülmények-nek dolgozni pont egyfajta túlzásba esés? Nem vagyok biztos benne, hogy a szerző megválaszolta ezt a jelentős kérdést. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Kapunk hozzá elég adalékot; több szemszögből is ráláthatunk a problémára. Szóval, aki hátradőlt olvasás közben nyugodtan úgy maradhat.

Ha már név szerint említettem egy szereplőt, hadd mondjam el véleményemet egyik tesójáról is. Ferbin meglehetősen nagy fejlődési ugráson ment át szerintem. Vagy csak nem ismertük eléggé az elején?

A hagymabolygókért háromszoros hurrá a szerzőnek! Mondja is a könyv végére szerencsésen bekerült interjúban, hogy nagy ötletek nélkül nem szabad nekiállni SF-t írni. Az Anyagban nem volt ötlethiány. A Sursamen önmagában elég lett volna, de a hozzá költött legendák egy újabb – virtuális – szintet emeltek köré.

A SF-nél valahogy talán még sarkalatosabb a befejezések megítélése, mint más műfajoknál. Én magam is jobban számítok csattanókra, vagy hatalmas katarzisokra. Lehet, hogy nem kellene? Az Anyag nem okozott csalódást, de nem is nyűgözött le ilyen téren. Az epilóg viszont nagylelkű humanizmusával kellemesen kárpótolt.

Sajnos, már csak két Kultúra regény van hátra. Még mindig a Kultúra polgára szeretnék lenni. spoiler