Mátyás ​király levelei 1460–1490 0 csillagozás

I. Mátyás: Mátyás király levelei 1460–1490

Esemény ​volt hajdan a levél, nem is lehetett más, mint ritka madár. Főrendiek írásával futár nyargalt, kisebb urakéval küldönc loholt, egyszerűbb emberek búját-örömét alkalmi postások iszákjában hordta hátán a papír, míg végre odaért, ahol megszólalt a betű. Rangja volt a levélnek. Látott, érzett, ítélt mások szemével is, bepillantást nyújtott a világ-labirintus távoli járataiba, a tollat tartó kezet megremegtető gondolatokba, lelkek lángjába-füstjébe, országrengésbe, szívverésbe. Bámulatos erejű volt az árkus – hiszen ívet jelent – egy vagy több ember között. Súlyos igék, látható szavak ívelhettek át benne messzi partra. Önmagának egy darabkáját küldte vele, aki írta, s a betűszárnyon érkezett szó részévé lett annak, aki befogadta. A Magyar Levelestár kötetei múltunk leghitelesebb dokumentumaival, levéltárak rejtett kincseivel ismertetik meg az olvasót. A korábbi századok gondolataihoz, szokásaihoz, sorsfordító eseményeihez úgy juthatunk a legközelebb, ha elolvassuk az élmény… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar Levelestár Szépirodalmi

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1986
218 oldal · ISBN: 9631531554 · Fordította: Ballér Piroska

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Benedek István: Párizsi szalonok
Knapp Éva – Tüskés Gábor: Az Esterházy család és a magyarországi művelődés
Eörsi László: Angyal István (1928-1958)
Mayer Gyula (szerk.): Mátyás király levelei
Csurka István: Minden, ami van I-III.
Huhák Heléna – Szécsényi András: Táborok tükrében
Tardy Lajos: Rabok, követek, kalmárok az oszmán birodalomról
Soltész István: Rajk-dosszié
Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma
Kákosy László: Ré fiai