Szkíta ​kincsek nyomában 1 csillagozás

I. B. Brasinszkij: Szkíta kincsek nyomában

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

>!
Helikon, Budapest, 1985
118 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632077962 · Fordította: Kovanecz Ilona

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
I. B. Brasinszkij: Szkíta kincsek nyomában

A szkíták emlékei legtöbbször a kurgánokból, az egykori nép halotti síremlékeiből kerültek elő. Kurgánok, azaz halomsírok. Halomsírokkal először Sopron mellett egy üdülésemkor találkoztam. Aztán munkám során gyakrabban utaztam Veszprémbe, s mindig ismerősként üdvözöltem a Várpalota határában található kettős halomsírt. S Magyarországon Százhalombatta neve is őrzi a térségben található egykori síremlékeket, ami utal az ókori, eltűnt nép, elődeink (a feltételezhetően közös nyelv – bár ez vitatott, a turul, a csodaszarvas, az életfa) nálunk hagyott nyomaira, s az azóta is a magyar kultúrába illeszkedő azonos tradiciókra. A régészek már jó kétszáz éve foglalkoznak a szkíták rejtett üzenetének megfejtésével. A szakkönyv a legeredményesebb feltárások sora (Olbia-Taurisz, Kul-Oba, Csertomlik, Szoloha, Melitopol),… amelyek legtöbbször csak a rablók után maradt kincseket gyűjteményezi, de a kutatások sora még messze nem fejeződött be.


Hasonló könyvek címkék alapján

Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei
Visy Zsolt (szerk.): Magyar régészet az ezredfordulón
C. W. Ceram: A régészet regénye
Christiane Desroches-Noblecourt: Tutanhamon
Clive Foss – Paul Magdalino: Róma és Bizánc
Tóth Emese (szerk.): Stonehenge
Göran Burenhult (szerk.): Óvilági kultúrák
Reinhard Habeck: Ókori csúcstechnológia
C. W. Ceram: A hettiták regénye
Sinclair Hood: A minószi Kréta