Mesteralvók ​viadala (Mesteralvók-duológia 2.) 85% 75 csillagozás

Huszti Gergely első regényéért, a 2019-es Mesteralvók hajnaláért HUBBY-díjat kapott, „Év Ifjúsági Könyv írója” kategóriában. A Mesteralvók hajnala nyilvánvalóan önmagában is értéket képvisel; ez nem változtat azonban azon, hogy ígéret is, hiszen eleve egy duológia első részének tervezték. A történet a 2020-ban megjelent második kötettel vált teljessé. Ezt is jelölték a díjra, ám nem kapta meg, amivel egyet is tudok érteni: bár méltó lezárást ad, azért nem minden ígéretet teljesít. Egy kicsivel tagadhatatlanul elmarad az első kötet mögött.

A két könyv minden értelemben kiegészíti egymást: a cselekmény idő- és térbeli törés nélkül lép át egyik kötetből a másikba, a nézőpontszereplők és a stílus változatlan, még a borítók is összeillenek. Annak érdekében, hogy minél simább legyen az átmenet, az első kötet utószava szóról szóra átkerül a másodikba előszónak. Mégis nyomatékosan figyelmeztetem az olvasót, hogy egy-két évnyi kihagyás után ne felkészülés nélkül fogjon hozzá a második részhez, azaz ne sajnálja a fáradságot újraolvasni előtte az elsőt. A Mesteralvók hajnaláról azt írtam, hogy mind cselekményében, mind világábrázolásában, mind stílusában kihívások elé állítja olvasóit, hiszen ami ifjúsági, az attól még nem feltétlenül könnyen emészthető. Ugyanezt hatványozottan lehet elmondani a második részről. Ugyanakkor ezért is, ahogyan az első részért, érdemes megdolgozni.

Itt olvasható tovább a kritikám a BárkaOnline-on:
http://www.barkaonline.hu/futtyoges-es-nahatozas/7918-t…

Az első rész után vártam a folytatást/befejezést. Nem egészen az volt, amire számítottam.
Míg az előző kötetben Milán karakterének stílusa zavart, most megfordult a helyzet. A fennköltebb beszéd volt most nekem sok, Milán szlengje pedig kevés volt, hogy ezt ellensúlyozza. Nem is a szleng, inkább a stílus.
Az elején nagyon nehezen haladtam, ez annak is betudható, hogy megjelenéskor olvastam az elsőt, és a karakterek és események felére már nem emlékeztem. Viszont ez abból a szempontból probléma volt, hogy nagyon sok esemény ismételte magát valamilyen szinten, én meg nem tudtam, hogy az előző kötetben mi is történt.
Igazából jó volt, és kerek lett a történet, de valahogy a kötetnek csak a második fele vitt magával. Igazából azzal se lett volna bajom, ha a két kötet egyben van, mert ennek a lényege már tényleg csak a végső harc, addig viszont van egy hosszabb felvezetés/átkötés, ami miatt nehezen haladtam, mert untam.
Összességében egy jó történetet kap az ember ezzel a duológiával, viszont nekem az első erősebb és jobb volt, ehhez a másodikhoz képest.
Egyébként a borítója ennek is szemet gyönyörködtető!

Fantasztikus élmény volt olvasni, még most is a hatása alatt vagyok.
Fantasztikus volt látni és átérezni, hogy ennyi kaland, önzés és ármány, intrika és ártás közepette a barátok és egy bizonyos ügy elkötelezettjei számíthatnak még egymásra, összefognak és együtt küzdenek az általuk vélt jóért…
Fantasztikus volt az élni akarás, a kitartás, a problémamegoldás akarásának, a küzdelem tanúja lenni. Annak, hogy a hőseink soha nem hátrálnak meg és soha nem kérdőjelezik meg a céljuk és a küzdelmük értelmét és hasznosságát. Soha nem gyengíti egységüket és összetartásukat a széthúzás és a belső egység bomlása. A leggyengébb akaratú szereplőnk sem kezdhető ki és tántorítható el az eredeti küldetésétől. Mennyire példaértékű, hogy nem kell senkit hitébe betonozni, soha nem gyengül meggyőződésében, hanem mennek előre a kijelölt úton.
Mi pedig az első kötetben megismert hősökkel együtt kalandozva megismerjük és felfedezzük a csodálatos világukat, amelyben élnek – a napfényes, szőlőtőkékkel tarkított Dakorleont, a szigorú rendű és katonás Korhost, a hithű Pullo Gargast, a rideg és ijesztő Lupa Voidot.
Fantasztikus világot épített fel nekünk Huszti Gergő, hálás vagyok neki, hogy olyan magas színvonalon építette tovább a világot, a cselekményt és népesítette be a régi és új szereplőivel. Már az első kötettel rajongójává tett, de ezzel, a másodikkal, az abban ábrázolt, kivétel nélkül olyan értékes emberi erények és azokat hordozó jellemábrázolásaival, mint a becsület, a szilárdság, a kitartás, az egymásrautaltság elfogadása; ahol a küzdemekben, az ismeretlen utakon, az ismeretlen helyzetekben lehet egymásra számítani, és egyként, meggyőződéssel küzdeni egy ügyért – teljesen magához láncolt. Nagyon átmelegítette a lelkem ebben a jelenleg (n)agyon bezárt és (n)agyon magára maradt, (n)agyon elmagányosodott élethelyzetben.
Admira szilárd meggyőződése hitében és kitartása, Miló feltétlen segíteni akarása, (és egyébként mindannak a helyzetnek befogadása és megértése, ahová került..), Fáta, Humbaba, Koron,de akár Maurice bátorsága, feltétlen önfeláldozása, a csapat érdekeinek előtérbe engedése és tartása a magán érdekükkel szemben, Vulgarus apai féltése és szülői gondoskodása – egytől-egyig példaértékű! Annak a csodás jelenségnek lehetünk tanúi ebben a regényben, amikor a barátok mindent megtesznek egymásért, amikor nem számít a szerelem, a féltés, amikor az első helyen az önfeláldozás van – ha ilyen témáról olvasnál szívesen, ez a könyv jusson majd eszedbe!
Kedvencem Miló, aki már az első részben is óriási jellemfejlődésen ment keresztül, de ebben a részben olyan kerek ennek a lelki és szellemi fejlődésnek az íve akár a szivárvány, de akár mondhatnám a hordó dongájának ívét is – az inkább passzolna Dakorleon életéhez vagy éppen a Hir és Grae kutyaszánjával hirtelen megrajzolt kanyart a hófedte kies könyéken, azért, hogy „helyreillessze e kifordult világot”. Küzdelme pedig önmagával, hogy ember maradhasson mindvégig, ne veszítse el önmagát, és valahogyan ismét válaszolhasson a húga, Titi véget nem érő kérdéseire – csodálatraméltó! Kevés ember rendelkezik ilyen sziklaszilárd erénnyel!

„Az ember hiába serénykedik, mégis dolgavégezetlenül száll sírjába.” (248.o.)

„ – Csórikám nem volt komplett, micsoda elcseszett egy élet.
– Tévedsz, Koffer. Korának legokosabb embere volt, csak pont annyira nem illett a képbe itt, mint mi odaát.” (288.o.)

Sajnálom, hogy Koffer telójával nem csináltak egy valamire való szelfit vagy minivideó-felvételt – annyira kíváncsi lettem volna az eredményére.

Úgy csuktam be a regényt, hogy már most nagyon hiányolom a szereplőket, de még sokáig hiányolni is fogom őket. Egytől-egyig a szívemhez nőttek, számomra igen kedvesek. Nehéz elengedni őket…

Nehéz helyzet oldódott fel ezzel az olvasással. Ugyanis a duológia első része nem csúszott csont nélkül. Mondhatni elvárásaimnak nem megfelelően álmaim és vágyaim parlagon maradtak általa. Most már tudom, hogy az első rész mintegy bevezetésül szolgált a Kalandhoz. Lehetőséget adott rá, hogy megszeressem a szereplőket (mert Milán bizony az agyamat kaparta a szlengjeivel). A nyelvezetét magát nagyon imádtam, épp ezért sajnálkoztam, hogy a sztorit nem tudom szeretni, pedig nagyon jó ötleten alapult, s köré fantasztikus világot kanyarított Huszti Gergely. Úgyhogy szinte utolsó helyre soroltam a zsűrizendő könyvek között. Félelemből? Hogyne! Annyira tartottam tőle, hogy végigküszködöm majd, mint az első kötetet, hogy amíg csak bírtam, tologattam magam előtt. Végül nagy revelációként a könyv azonnal berántott és Milán snittjeit különösen vártam! Így végezetül arra a megállapításra jutottam, hogy nagy kár, hogy nem trilógiának tervezte az író, mert szívesen tartózkodtam volna még tovább a mesteralvók birodalmában!

2021-et sikerült néhány kortárs magyar fantaszikus mű olvasásával kezdeni (meg 2020-at is azzal zárni), és szerencsére ezek nagyobb része korrekt, kellemes, vállalható olvasmány volt. A mezőny legkellemesebb darabja pedig ez a Mesteralvós kötet: nem ért ugyan fel az előző kötet 4.5 csillagos magaslataihoz, de azért szépen teljesített. Az elején ugyan nehezen kaptam el a fonalat – az előző kötetre sem emlékeztem, valamelyest stílusnehéznek is tűnt (az előző kötetet is ennyire dominálta volna annak bemutatása, hogy az író milyen kiválóan szövi a mondatokat?), de aztán megbarátkoztunk. A történet izgalmas, érdekes, a lezárása is szép. És remek arányérzékről tanúskodik a két kötetes terjedelem: az alapötlet erre nagyjából elég volt, további kötetekre már biztosan nem lett volna.
Kíváncsian követem majd az író további munkásságát.

Sajnálom, hogy vége, de így volt pont jó. Nagyon tetszett ez a világ, de talán pont így marad meg jó szívvel az emlékezetemben – hogy itt is jártam –, ha túlságosan bő lére lett volna eresztve, akkor talán nem sikerült volna ilyen jól. De azért sajnálom, hogy vége…
A szereplők közül Milán lett végül a kedvencem, de Vulgarus uram is fokozatosan elnyerte a szimpátiám. A végén pedig imádtam a „magyarázatot”, hogy ez az eset hogy esett :)

WTF? Tényleg vége van? Kár, olvastam volna még Milóék kalandjait. Az előző részben megismert szereplők jellemfejlődése expressz sebességbe kapcsolt, ahogyan a szerző által megálmodott univerzum is egyre szélesedett. Ebben a felvonásban zajlott le a mindent eldöntő csata a jó és a rossz között, végre megtudtuk, hogy mire képes Admira, és Milóról is meglepő dolgok derültek ki, akárcsak Vulgarus uramról. Visszatértek rajtuk kívül régi ismerőseink is: Humbaba (természetesen Mork társaságában), Fáta, Maurice, Hir és Grae . A szövegben továbbra is fantasztikusan jó kettőst alkotott Admira régies beszélye és Miló laza dumája. Habár nagy szerelmese vagyok a szépirodalmi igényű stílusnak, ezúttal nekem mégis Miló kacafántos mondatai tetszettek jobban, talán azért, mert amíg Amira egyre inkább földöntúli jelenséggé vált, ő megmaradt egyszerű embernek, dacára annak, hogy neki is figyelemreméltó képességeire derült fény. Az is érdekes fordulat volt, hogy a főszereplőkön fogott az átok, és valóban elfelejtették őket azok, akik fontosak voltak az életükben, de természetesen találtak megoldást erre a problémára, amelyben megint csak Milóé volt az érdekfeszítőbb. Mert milyen menő már egy mobiltelefon egy elképzelt középkori világban, és nem csak arra jó, hogy nagyot lehet villantani vele, hanem abban is kiváló segítséget tud nyújtani, hogy bebizonyítsa egy régi barátnak, hogy egykoron valóban része voltunk az életének. A szerző nagyon jól keveri az idősíkokat, eszméletlen, ahogyan a két mivilágunkbéli fiú látja a dolgokat, és megpróbálja nemcsak túlélni ezt az egész őrületet, amelybe belekerültek, hanem ha már ott vannak, próbálják kihozni a legtöbbet a helyzetből, miközben mindketten magukhoz képest sokat fejlődnek. Mindezzel együtt ez nem egy átlagos young adult – könyv, egyrészt teljesen egyedi a több idősíkon létező karakterek keveredése, másrészt pedig sajátos univerzumot épít fel, amely leginkább egy középkori világhoz hasonlít, azonban része a misztika és a mágia is, de csak annyira, hogy egy csöppet megfűszerezze az izgalmas kalandokat.
A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2021/08/04/konyvkritika_…

Az első rész függővége után tűkön ülve vártam a folytatást, és tudtam, hogy mindkét részt meg fogom vásárolni, ha megjelenik a folytatás. Nemcsak a gyönyörű borítók, hanem a tökéletes beltartalom miatt is.
Aki az első könyvvel végezve egy kicsit is úgy gondolta, hogy belelát a folytatás elejébe – mint én ugye –, az elég tisztességesen pofára esik. Én ettől méginkább szerettem ezt a sorozatot. Szerettem a sok egyediség miatt, szerettem, hogy mindig van egy csavar, egy újabb kaland, Miló egy újabb remek kiszólása – s hogy egyik sem fullad ki, egyik sem azért következik, hogy történjen még valami csak úgy. Ebben a világban mindennek helye van. A lezárásban Admirának is, valóban az a megvalósulás egy jó folytatás lehetne. spoiler
Külön elismerésem az író felé amiatt, hogy be merte vállalni, hogy duológiát ír: ez a történet így kompakt, ennyi van benne. Nem kell minden sztorit nyújtani X részre, még akár egy trilógiára sem. Szuper, hogy manapság be lehet még vállalni, hogy nem adok alá a minőségből a piac miatt. S biztos vagyok benne, hogy @Huszti_Gergely tarsolyában vannak még jó történetek, és abban is biztos vagyok, hogy olvasni fogom őket.

Úgy olvastam volna még tovább.

Talán egy paraszthajszállal kevésbé húzott be, mint az első rész, de ezt a kötetet is nagyon szerettem. Nagyon izgalmas ez a világ, elég érdekesek a lények, és a mítoszháttér is kiváló. Bár ennek a történetnek vége, azért még ebben a világban van potencia, pláne, hogy spoiler. Úgy szeretném animációs filmként is viszontlátni. Megérdemelné.