Az ​elittől a nomenklatúráig 2 csillagozás

Kettős érzésem támadt, amikor végre átrágtam magam ezen a falatnyinak tűnő könyvön, mert nyilvánvaló értékei mellett súlyos hibái is vannak.

Először is örültem, amikor középiskola után újra megláttam a pártállami diktatúra kiépülésének azokat a jellegzetességeit, amelyek a rendszerváltás előtt iskolába járóknak talán nem egyértelműen a diktatúrát felépítő téglákként jelenhettek meg. Ilyen alapvető infók voltak az 1947-es kékcédulás választások, a még engedélyezett és koalícióba kényszerült pártok felszalámizása (azaz vezető személyiségeik ellehetetlenítése és későbbi bebörtönzése, vagy száműzetésbe kényszerítése) és beolvasztása az MDP kommunista állampártjába, a nyugati gazdasági érdekeltségek elleni kirakatperek (MAORT, Standard), a gazdaság szinte teljes államosítása 1949 végére. De megjelent az egyetemi oktatói gárda átrostálása, az Akadémia önállóságának teljes felszámolása a Gerő Ernő vezette Magyar Tudományos Tanács vészterhes gyámkodásával, a Kádár-korszak politikai elitjének kiváltságai (4K), és még sorolhatnánk.

Külön értéket képviselnek a pártállam vezetőségének különböző pozíciókba való kinevezési időpontjait áttekintő adatsorok, amelyekből arra a lényeges következtetésre is juthatunk, hogy ’56 után csak Rákosi és a párt legfelső vezetése bukott meg. Kádár alatt lényegében a párt másodvonala került a legfelső vezetésbe, amely szép lassan kiöregedett a munkából. Az pedig külön megdöbbentő volt számomra, hogy 1949-re a köztisztviselők 67 százaléka olyan MDP tag volt, akik 1945 előtt is hivatali munkát végeztek és közük sem volt még a szociáldemokratákhoz sem. Csak a majdani állampárt erősödésével „igazoltak át” először a szocdemekhez, majd az MDP-be.

A nekem leginkább tetsző részletek Kádár János hivatali tevékenységét írták le. Így azt, hogy Kádár nem a szivarzsebéből húzta elő az új kinevezésekre, áthelyezésekre vonatkozó listáját, hanem előzetesen javaslatot kért a tisztviselőktől-káderektől önmagukra vonatkozólag, majd a bizottsági ülés vitájára bocsátotta- ha a vita végeredménye egyezett az ő szándékaival, meglettek a kinevezések is. De az ilyen értékes intimitásokhoz tartozik Veszprém, vagy Csongrád megye első titkárainak hatalmaskodása, vagy az ORFI volt igazgatójának a pártelit orvosi kezelésére Hévízen, Balfon és Sopronban fenntartott külön kórházi pavilonok létezésére vonatkozó megjegyzése is. Sajnos a kellemesebb, informatívabb részek voltak kisebbségben.

Kifogásolható a Tudástár sorozat vélt céljához képest nehézkes, közemberek számára nehezebben értelmezhető nyelvezet. Kifejezetten irritáló hiba a 101. oldalon az időintervallumban az 1958-as évszám ismétlődése, ami nagyban rontja a könyv pontossága iránti bizalmamat. Az olvasást nehezítő, de kikerülhető hiba a kutatás nehézségeinek felemlegetése, amelynek pontjait Huszár Tibor és a műben említett munkatársai a bevezető végén egyben elintézhettek volna, ehelyett az „e dolgozatnak nem feladata”-tartalmú megjegyzések tovább rombolják az információkba vetett bizalmát a befogadónak.* A nómenklatúra, mint az állampárt által bizalmi alapon kinevezett elit meghatározását lépésről-lépésre, az egyes állomások tárgyalásánál akarták kifejteni. Ezzel a lépéssel megint csak fókuszt veszt a hozzám hasonlóan szétszórtabb olvasó. Hasonló a gond a káder-szakszóval, ami a fiatalabb olvasóknak lehet, hogy nem mond semmit, így már az első tíz oldal után összezavarodhatnak és félbehagyhatják ezt, az amúgy információban gazdag könyvecskét. (Három oldalnyi jegyzetre számítottam, hat és fél oldal jött össze. Vélhetően nem egy kis ismeretterjesztő munka megjelentetése végett végezték kutatásaikat. Az eredeti szándék egy tanulmánykötet lehetett (?).) Összességében egy erős közepest ért meg nekem.

*Igen, sajnos tapasztaltam a mesterszakos szakdolgozatom megírásakor, hogy a levéltári munka nehéz a kutatási szabályzat merevsége és a levéltárosok motiválatlansága (alulfizetettsége) miatt. Így a kutatási hiányosságok önmagukban nem is befolyásolták az értékelésemet.

Nagyon izgalmas, mintegy százoldalas tanulmány a legszakszerűbb Kádár-életrajz szerzőjének tollából a Rákosi- és Kádár-korszak vezetőinek műveltségről, szakértelméről, képzettségéről, vezetéséről. Izgalmas listák, statisztikák, névsorok és táblázatok egészítik ki, jól szemléltetve a folyamatokat.