Nordes ​– A Cetkoponyás Ház 82% 23 csillagozás

A grimdark stílusban megírt shared world antológia szokatlanul mélyen beleássa magát Worluk világának részleteibe, miközben egy véres és izgalmas, ámde gyakran eléggé karcos stílusú történetet mesél el (legalább) nyolc különböző nézőpontból. A kötet nem egészen novellafüzér, mivel a történetek nem sorrendben követik egymást, de nem is egészen sokszerzős regény, mivel a sztorik többsége önmagában is működőképes. Ha viszont összeolvassuk őket, akkor egy bonyolult szövevény rajzolódik ki előttünk. Nordes kereskedővárosa intrikák és összeesküvések, élőholtak és démonok játszótere, de az események valamiképpen mind összefüggenek egymással. Ez azonban a kilenc novella közül csak a hetedikben válik igazán láthatóvá.

A szerkesztés nagyon erős, hét szerző kilenc novelláját profin fogja össze, csak az első és az utolsó, kvázi a prológus és az epilógus érződik némiképp hozzácsapottnak. Bán Mór e két írása (A Cetkoponyás ház és A fekete hajó) más szempontból sem győzött meg, csapongónak és nehezen követhetőnek találtam mindkettőt. Csalódás volt még ezen kívül John Caldwell kisregény hosszúságú története (Sötét szárnyak suhogása) is: bár a kötet történetéből nehéz lett volna kihagyni, én meglettem volna e 90 oldal tömény hentelés nélkül, amelynek még a főhősét is érdektelennek és kidolgozatlannak találtam.

Kiemelkedtek a gyűjteményből a szerkesztő, Colin Fayard novellái. Az első (Ásó, kapa, lélekharang) kimondottan eredetinek bizonyult az építész és az élőholt fura kettősével, valamint humorával, amely sikeresen elkerülte az alpári felhangokat. (Ez worlukos írásokban számomra mindig érzékeny pont marad.) Második története (Napló) pedig igazi dark fantasy, jól eltalált lovecrafti beütéssel.

Önmagukban erősebb darabok voltak még Douglas Rowland (A jóslat) és Eric Muldoom (A Carvallo-ház) novellái is, kár, hogy lényegében mindketten ugyanazt írták meg: egy harcos és egy mágus alászáll a város alatti csatornák bugyraiba egy varázstárgy nyomában. Rövidebb terjedelemben érdekes lehetett volna, hogyan oldja meg a két rivális ház ugyanazt a feladatot, igazi shared world kihívás lett volna ez az írók számára is. De végül túl sok lett a dungeon delving, és a jó ötlet kevés híján unalomba fulladt a végére. Pedig Muldoom kifejezetten érdekes háttértörténetet dolgozott ki a Carvallo-ház számára.

Nehéz megfogalmazni, mi hiányzott Allen Newman történetéből (Halál után). Talán túlságosan is arra számított, hogy a többi írás egészíti ki a hiányzó részeket, önmagában nem volt eléggé kerek. Benjamin Rascal novellája (Az ember, aki nincs) pedig izgalmas volt ugyan, de sok benne a klisé, és minden szereplője jól felismerhető sablonokra épült.

Kellemes meglepetést okozott ez a könyv, mert annak idején nagyon régen szintén olvastam még tizenévesen, de akkoriban egyszerűen egy értelmetlen hablatyolásnak tűnt, nem tudtam követni, ki kicsoda, hol van, mit csinál stb. Most ilyen probléma egy pillanatig sem volt, hát, úgy látszik, ehhez a könyvhöz meg kellett érni. Most sem tartom persze kiemelkedőnek, ahogy ez a csillagok számán is látszik, de mindenképp korrekt iparosmunka, és sokkal rosszabbra számítottam (alapvetően azért kölcsönöztem ki a könyvtárból, mert nem tudtam eldönteni, érdemes-e beruházni a második számú Nordes kötetre, a Timberston-házra, de a válasz egyértelműen igen lett).
A több szerző novelláin átívelő sztori dióhéjban annyi, hogy adott egy nagy hatalmú, veszélyes varázstárgy, amire Nordes különböző hatalmasságai + külhoniak fenik a fogukat, és az ezért való igen véres csatározás adja a történet gerincét, de emellett néhány mellékszál is felbukkan a lapokon. A stílus igen komor, nem ritkán egészen brutális jelenetek olvashatók, a humor mennyisége minimális, és ami van, az is kifejezetten morbid, így nem lóg ki a kötet dark légköréből.

Szerény véleményem szerint a legjobb a Worlukon játszódó shared-world kötetek közül.

Nagyon szépen felépített novellagyűjtemény, tökéletesen összeillő darabokkal. Gyönyörű nyelvezettel megírt történetek, érdekesek is, a hiba az én készülékemben van. Nehezen viselem az ennyire komor hangulatot, persze ide nem igazán illet volna a humorizálás, de így akkor is túlságosan nyomasztó volt az egész. Azért örömmel találkoztam újra Zvdegor Devzevorral, régi kedvencem a csávó… :)

Hangulatos kötet, annyi fix, bár nem a vidám fajtából. Az események sorrendje az első néhány történetben picit kuszának tűnt, de általában egy-egy történet végére minden helyre került.
A kötet önállóan is megállja a helyét, nem szükséges hozzá különösebb Worluk-előismeret.