„A Feketeszárú cseresznye magja egy egészen jelentéktelen epizód. Egyetlen pezsgős éjszaka hangulata, amely sehogy sem akar elfakulni bennem. A háború derekatáján történt, hogy a szabadkai „Pest” szálló éttermében mulató társaságba keveredtem. Ennek az éjszakának királynője egy magas, karcsú fiatalasszony volt. Fekete volt ez az asszony, mint a kőszén. A haja fekete, a bőre fekete, a szeme, mint a fekete strassz. Azt láttam, hogy egész becsületével, szeretetével és gyengédségével ragaszkodik az urához. De viszont azt is észrevettem, akármint titkolta erkölcse és szemérme, hogy halálosan szerelmes az egyik huszárba. Arra gondoltam, hogy milyen drámai komplikáció lenne, ha a sors egyszer próbára tenné ezt a szenvedélyes, erős teremtést: válasszon.” (Hunyady Sándor)
Feketeszáru cseresznye 6 csillagozás

Most olvassa 1
Várólistára tette 8
Kívánságlistára tette 7

Kiemelt értékelések


Hunyady Sándor: Feketeszáru cseresznye Színjáték három felvonásban
Sokkal több figyelmet érdemelne ez a dráma, de sajnos amíg nincs belőle új kiadás, nem fog több emberhez elérni. Sajnálom nagyon, mert a netes verzió is nehezen olvasható volt, és én is egy színdarabból ismertem meg Hunyady Sándor színpadra szánt történetét.
Pedig a téma nagyon fontos, a szerelmi háromszög pedig nagyon szépen van felépítve. Az író egy valós szituációt gondolt tovább, és ezzel remekül bemutatja a kor problémáit, a háborút, és egy szerb családot, akiknek a magyarokhoz kell alkalmazkodniuk, amíg nem fordul a kocka a politikában. Nagyon szép történet volt, remekül lehet színpadra alkalmazni, úgyhogy én mindkét verzióban csak ajánlani tudom. :)
https://www.youtube.com/watch…


Hunyady Sándor: Feketeszáru cseresznye Színjáték három felvonásban
Ritkán olvasok klasszikus drámát, magam sem tudom miért. És amikor egy ilyen műre bukkanok, akkor még inkább elcsodálkozom, hogy miért nem. Igazi feszültség drámai végkifejlettel egy rövid történetben. A háború„ az ország szétszakadása mutatkozik meg a szereplők életében. Milyen szépen mgfért egymás mellett szerb és magyar. Nagyhatású mű. Nagyon szerettem.
Népszerű idézetek




IRINA (Mosolyogva néz a huszárokra, megrázza a fejét.): Hanem azt az Isten sem veszi el maguktól, hogy kedves szerzet maguk. Ugyan honnan szedik? A rizlingből? A furmintból? …
JANKOVICS: Alighanem a lótul kapjuk el, kisztihand. Mert emberről nem igen ragad a kedvesség. Hanem ha tetszik a nagyságos asszonynak ez a huszár-iz, ajánlom kóstolja meg, amíg nem késő. Mert már nagyon szedegetik el tőlünk a kedvünkkel együtt a lovat, a csizmát, a csákót.
Hunyady Sándor: Feketeszáru cseresznye Színjáték három felvonásban




KISPÁL (restelkedve): Én mondtam neki.
FŐBIRÓ: Mit?
KISPÁL: Hogy el köll égetni az irattárt.
FŐBIRÓ: Miért?
KISPÁL: Te is tudod, hogy ezek átveszik tőlünk a hivatalt. Itt van már a komisszió a faluban. Lent szilvóriumoznak már az alsó vendéglőben. Hát én azt gondoltam, hogy ezek a mi munkánkat ne használják. Körmöljék ujra, ami köll nekik.
FŐBIRÓ: Mit körmöljenek ujra? Mit ne használjanak? Kin akarsz vele bosszut állani? Mit akarsz vele elérni? Hogy ne tudják melyik község alatt kell megcsinálni a sosszét? Kinek jár vadászjegy? Hogy milyen italmérési engedélye van a Königsfeld Gyulának? Micsoda ostobaság ez!?
KISPÁL: Jó, na jó! Be ne falj mindjárt.
FŐBIRÓ (idegesen): Elégetni az irattárt? Miféle füzetes cselédregényben olvastad, hogy ilyenkor igy kell csinálni Ez csak gyerekesség! Szégyelni való szamárság.
Hunyady Sándor: Feketeszáru cseresznye Színjáték három felvonásban




Meghiztál Gyókó, amióta nem láttalak. Vastag vagy, mint a spenóton a bundáskenyér.
Hunyady Sándor: Feketeszáru cseresznye Színjáték három felvonásban




Az én érzésem szerint az embernek a hazája jóságos dolgot jelent. Annak nincsenek olyan kicsinyes passziói, hogy meggyülöltessen velünk egy emberi arcot. Aki egyébre uszit, betyár.
Hunyady Sándor: Feketeszáru cseresznye Színjáték három felvonásban
Hasonló könyvek címkék alapján
- Tamási Áron: Énekes madár 78% ·
Összehasonlítás - Székely Csaba: Bányavidék 92% ·
Összehasonlítás - Örkény István: Tóték / Macskajáték 90% ·
Összehasonlítás - Székely János: Székely János összes drámái ·
Összehasonlítás - Örkény István: Tóték (színdarab) 89% ·
Összehasonlítás - Székely János: Képes krónika ·
Összehasonlítás - Örkény István: Pisti a vérzivatarban 89% ·
Összehasonlítás - Tamási Áron: Tündöklö Jeromos ·
Összehasonlítás - Sütő András: Itt állok, másként nem tehetek ·
Összehasonlítás - Fekete István – Fekete Istvánné: Napló / Hajnalodik / Keserves évek ·
Összehasonlítás