Családi ​album 93% 24 csillagozás

Nagyon jó könyv volt ez, a század eleji Magyarország csúcsértelmiségi írójától, aki úgy látszik, tényleg mindenkivel jóban volt, aki akkor számított az irodalmi életben. Érdekes, hogy Bereményi könyve után olvastam, ez is egy írói életrajz, csak kicsit korábbról, és szintén eléggé hányattatott sors. Nagyon tetszett az egész, de mivel nemrég olvastam egy novelláskötetet Hunyadytól, legjobban talán az, amikor több esetben ráismertem a novelléi élményanyagára.

Hunyady önéletrajzi regénye, és van mit mesélnie. Apja, Bródy Sándor halálával zárul a történet. A családtagokon kívül jönnek-mennek a lapokon a századelő nagyjai, gyerekkorában színésznő anyjának, aztán az apjának a társasága: színigazgatók, színésznők, újságírók és írók, megminden. Az apja is jön-megy, de ő akkor is jelen van, ha éppen nincs jelen: ő szerintem főszereplője ennek a regénynek (vagy ennek az életnek). Volt egyféle nehéz természete valószínűleg a Bródy Sándornak, akármilyen szép is volt, s ez az apa-fiú kapcsolat… ez sok helyen szinte olyan volt, mint egy elbaltázott szerelem. Mondjuk válással is végződött. Szomorú, szomorú történet, de ugyanakkor érdekes is, pont mint a 33 évig a tüdejében hordott golyó. A kolozsvári napok leírása Török Gyulával és az első nap elkártyázott kabáttal, az például olyan, hogy feltűnés nélkül beférne a Hasítás című, kortárs rocknovellákat tartalmazó kötetbe, és különben is kísértetiesen hasonlít a Metallica zenekar 1983-as New York-i tartózkodására, csak nem thrash metal szól alatta, de csak mert az még nem volt feltalálva. Közben persze vihogni is lehet néhány anekdotán, meg az olyanokon, mint a „hipervasárnapi ruha”, „vasúti restaurácia”, „újságíró és esztétikus” (bár elképzelhető, hogy csak én vagyok ennyire idétlen). Azért próbaképpen képzeljük el Krúdyt, amint SPOILER a szolgálatos csendőrtől kérdezi meg, merre találja a kuplerájt, majd a kuncsaftok hiányában önellátó gazdálkodásra áttért, álmos késmárki kurvaosztaggal kuglizik a bordélyudvaron a setétben.

Kellemes olvasmány – a kellemesen értve a könnyen olvashatóságot, egy-két érdekes vagy derűs anekdotát,felbukkanó ismert irodalmi és kulturfigurákat, hajlékony, érzékeny írói nyelvet. Amitől nem tudott élménnyé válni, az a szerző túlzott óvatossága, tapintata. Mintha az események megörökítésénél sokkal fontosabb lenne, hogy ne bántson, ne sértsen meg senkit – se élőt, se holtat. Igyekszik jót mondani mindenkiről, megérteni az ellene vétőket, vele rosszul bánókat is, miközben az egész szöveg – vagy inkább élet – mélyén ott húzódik egy feldolgozatlan trauma, vagy inkább ezek sorozata. Épp az hiányzik belőle, ami az életrajzokat, önéletrajzokat érdekessé, a személyesen túl egyetemessé teheti: az őszinteség, a kegyetlen szembenézés. Sajnos ezt az említett erények és a – főleg hangulataiban megteremtett – kor- és városrajzok sem pótolják.

Bródy Sándort nem szerettette meg velem ez a könyv. Hunyady Sándor viszont rajongott az apjáért, aki ezt hol viszonozta, hol nem.
A történetekből egy erősen jellemhibás, nárcisztikus, önző, lusta, felelőtlen, gyermeteg ember képe rajzolódik ki, aki jó időszakaiban viszont elbűvölő tudott lenni. Annyira, hogy emiatt megbocsájtható volt neki minden egyéb.
Mindemellett nagyon szórakoztatóan megírt könyv a korabeli bohém világról, különösen tetszett, ahogy Hunyady az első világháborút és a tanácsköztársaságot bemutatja hátulnézetből.

(A Kossuth kiadó borítótervezőjétől szeretném kérdezni, hogy milyen indíttatásból szerepel a könyv elején a nagyváradi Fekete Sas, amikor az író Kolozsvárhoz kötődik.)

Szeretem Hunyady Sándor novelláit. (Bródy Sándorból még vannak pótolnivalóim.) Érdekes volt kettőjük története is: a házasságon kívül született, hol elfogadott és szeretett, hol pedig eltaszított és negligált fiú és hírneves apja viszonya.
Ahogy Hunyady írta ebben a könyvében: „apám szeretetének apályai és dagályai”… Ez nagyon szomorú volt.
Minden bája, érdekessége ellenére szomorú könyv ez, a félig-meddig apátlan és hamar anyátlanná váló érzékeny, tehetséges kisfiú története. A bohémság, ami talán nemcsak öröklődik, hanem inkább mintakövetésre késztet.
Nagyon tetszett a kor, az irodalmi, színházi, újságírói élet, a budapesti és kolozsvári környezet, a korhű (mert abban a korban íródott) leírások. Igazi kis csemege ez a 20. század első évtizedei iránt érdeklődőknek.
És egy rossz pont a kiadónak, akinek sikerült a címlapon és a fülszövegben is „Hunyadi”-nak írni a nevet. Pedig csak bele kellett volna lapozni a kötetbe, több helyen is szerepel a Hunyady név.

Csodálatos könyv, miben a gyermeki lét valamennyi színfoltja felsorakoztatásra került annak végéig. Azaz mindkét szülő haláláig. „ Anyám után meghalt apám is. Sötétben maradtam, mint egy kis bolygó, amely nagyobb csillagoktól kapta fényét.” Igen, a szülők elvesztésével másik időszámítás kezdődik. És addigi létét a szerzőnek és valamennyiünknek a szülők határozzák meg. Szerettem ezt a könyvet.

Zseniális. Hunyady amúgy is az az író, akit nagyon kényelmes olvasnom, mivel nagyon megegyezik az ízlésünk, a gondolkodásunk – mintha csak saját magam egy élesebb szemű, tehetségesebb kiadása volna, de még az ábrázolásmódja is olyan, amit én szeretek. Hagy gondolkodni engem, nem tolja az arcomba az ő véleményét a világról -de azért van véleménye – láttat, de ezt hosszú leírások nélkül éri el…A magyar írók közül most ő a kedvencem. Azt is szeretem benne, hogy minden tragédia ellenére is, valami elemi életöröm van benne, egy feketekávét is le tud írni úgy, hogy kedvünk van élni miatta.
Ezt inkább alkotóértékelés lett. A könyvről magáról azért nem írok többet, mert Gregoria Hill mindent leírt, amit mondani tudnék.

Könnyen olvasható, rövidke önéletrajz, amely kellemes választás volt, amikor valami könnyed, de mégis otthonos témájú regényt akartam kézbe venni. Sok hasonló témájú regényt, novellát olvastam már korábban is, ami vagy igaz történet volt, vagy fikció, de ebben a századfordulós-századeleji értelmiségi-polgári világban a helyszínek, a figurák, az életmódok, az időtöltések mindig hasonlóak, és néha szeretek elmerülni ebben a letűnt világban. Ez a történet bennfentesebb képet ad arról is, ahogy az akkori generáció milyen furcsán önsorsrontó módon élte meg a korát. Egyszerre szívszorító és megható a szülők hiánya, a meg nem értettség, a társadalmi-politikai rendszer ellen való lázadás, másrészt viszont tragikus, ahogy ezek a fiatalok teljesen céltalanul, a tanulást és a kötelességeiket elhanyagolva önsajnálattal és önpusztító módon tengetik napjaikat. A híres család és ismerősök bemutatása mellett erősen átjön az az érzés, hogy nagy teher lehet, ha valakinek sikeres szülei vannak, és az ilyen gyerek számára nagy a csábítás a munkakerülésre és a züllésre, mai olvasóként mégis nehéz együttérezni az amúgy egészen jó lehetőségekkel rendelkező fiatal világfájdalmával, miközben tulajdonképpen gyenge ahhoz, hogy tegyen bármit is ellene. Az mindenesetre biztos, hogy nagyon megváltozott a világ az elmúlt száz évben. Akkor még a tehetség és a felebaráti összetartás elegendő volt ahhoz, hogy az ember túléljen és boldoguljon, ma már ilyen nincsen.

Régen szerettem volna többet tudni Hunyadi Sándorról. Nagyon tetszik a havasi levegőn című novellája, és szerettem volna megismerni az íróját. Ez most a regény olvasása közben sikerült. Nagyon szivetmelengető, ahogy az édesanyjáról írt. Betekintést enged kortársai életéről is. Jó korrajz. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a múlt század első felének művészvilága.