A ​balek 69% 835 csillagozás

Először is… FIGYELEM A KÖNYV HEVES ÉRZELMEKET VÁLTOTT KI, EZÉRT AZ ÉRTÉKELÉS HANGVÉTELE IS ENNEK MEGFELELŐ! Miután befejeztem az olvasást, azonnal két kérdés merült fel bennem. Egyik sem elhanyagolandó.
1, Mi a francért lett szegény Tomi balek a magyar olvasatban? Komolyan vártam, hogy majd kiderül, de egyre jobban nem értem. Vagy legalábbis…jó, oké, tudom, saját bevallása szerint nem ért semmihez, csak a motorozáshoz, meg ugye senki nem nézi ki belőle, hogy ő a legnagyobb franc. Pedig de. És belerángatják elég sok mindenbe igaz. De akkor is ő hoz minden csavart a szituációban!! Úgy hogy komolyan kapja be, aki A balek címet adta neki. Ennyi erővel az eredeti simán maradhatott volna.
Éééés…
2, Hogy nem lehet ezt szeretni??? Mármint a könyvet…természetesen. Elolvastam jó pár értékelést, mielőtt az utolsó lapokhoz értem, de biztos megint én vagyok a hülye, mert ezt sem értem. Először is olyan olvasók húzzák le értékelésben a leggyakrabban, akiknek ott a tojáshéj a fenekükön. Hát jó hogy nem értik sem a poénokat, sem a sztorit. A történetnek nem az a lényege, hogy minél maffiásabb, minél elrugaszkodottabb legyen! Mi az hogy ezerszer megfilmesített történet. Fenéket! Én bizony nagyon kényelmesen belesüppedtem, és élveztem minden percét, akárkinek is fáj ez most. És amit még mondani fogok… Az, hogy aki ezeket a poénokat nem veszi, aki nem tud olvasni Hugh sorai között, finoman szólva is sótlan, ne haragudjatok. Az ő humora nem az egyszeri embernek való (ezeket a vicceket nem lehet megmagyarázni, vagy érted, vagy nem). Túl sok mindent észben kell tartani hozzá, és itt nem csupán a történetre, de a világ összes rezdülésére gondolok. Sok dolgot meg kell ahhoz érni, sok dologba bele kell esni ahhoz, hogy élvezni tudjuk ezt a sajátságos világot (Mert hogy ez Thomasról és vele Hughról szól!! Egyáltalán nem a sztorira van kiélezve.) a pörgő humorával, szarkazmusával, és nem utolsó sorban a „nem akarok akciófilmet írni” történetével. Hugh egyáltalán nem azt akarta elérni, hogy megírja a világ legsikeresebb, legakciódúsabb könyvét. Azt akarta, hogy miután valaki elolvassa, kezdjen el máshogy gondolkodni, kicsit legyen több azzal amit tőle kapott. És ez nálam a maximum volt. Kaptam a lelkéből, a múltjából, a magánéletéből, kaptam a humorából, a tudásából, a szenvedélyéből…és még sorolhatnám. Ez az az ember! :) (Igen az a versem róla szól, aki olvasta.) Mert hogy Hugh szó szerint kirakta magát a könyvben. Szó szerint nyitott könyvként olvastam benne. És erre lehúzzák? Unalmas? Olvashatatlan? Nem vicces? Te jó szagú málnabokor! Hát ugyan arról a könyvről beszélünk???
És még valami. Ha pár mondatot fűzhetnék Hughnak (amit hamarosan meg is teszek) ehhez, az az hogy: Kösz az utolsó két mondatot, kb. 5 percig röhögtem rajta, és se nap, se olívazöld nem kellett hozzá!! A másik, hogy tudtam hogy Ronnie lesz a győztes. Mertél volna mást írni! Megnézhetted volna magad! :D

(És igen, teljesen jól látod, baromira elfogult vagyok vele szemben. De ez segít abban, hogy megértsem.)

Mr. Laurie, humorból csillagos ötös! Úgy is mondhatnám, hogy szétröhögtem az agyam :) Nagyon közel áll hozzám az a humor, amit Hugh Laurie képvisel, úgyhogy jó is, hogy nem tömegközlekedés közben olvastam, mert kínos lett volna kétpercenként felnyihogni :) Szívesen odaadnám egy forgatókönyvírónak, aki igen jártas a remekbe szabott komédiák filmre adaptálásában, és természetesen csakis Laurie játszhatná a főszerepet. Mondjuk, ha minden poént át akarnánk ültetni, két hétig egyfolytában ülhetnénk a moziban, ami azért lássuk be, nehezen kivitelezhető :)

Nem tudom ,hogy mi baja az embereknek ezzel a könyvel. Nem volt ez rossz. Sőt! Kifejezetten szórakoztató volt. Én nagyon szeretem az angol humort és ez a könyv ebben nem szenvedett hiányt. Lehet, hogy az a baj sokaknak, hogy azért ehhez a könyvhöz kell némi élettapasztalat és egy kis rálátás a politikára. Sajnáltam Tomast, belerángatták olyan dolgokba, amihez semmi köze. Ő csak próbált túlélni. Több kevesebb sikerrel. :) Szegénnyel minden történt, Megverték, meglőtték, megfenyegették. Nem volt egyszerű a helyzete. De a humora minden helyzetben vele maradt.

„A demokraták nem olvasnak könyveket, Lang. Az emberek nem olvasnak könyveket. Az emberek magasról szarnak bele a filozófiába. Az egyetlen dolog, ami érdekli az embereket, az egyetlen dolog, amit elvárnak a kormányuktól, az az egyre nagyobb és nagyobb fizetés. Évről évre azt akarják, hogy nőjön a fizetésük. Ha nem nő tovább, új kormányt kerítenek maguknak. Ez az, amit az emberek akarnak. Ez az, amit mindig is akartak. Ez, barátom, a demokrácia.”

Hűha! Bajban vagyok ezzel a könyvvel. Laurie jó kis történetet gondolt ki, filmben még jobbat mutatna, viszont ez a rengeteg összevissza fecsegés!!! Megáll az agyam!!! Hogy tud valaki ennyi hülyeséget összehordani egy egyszerű mondatra vagy gondolatra??? Az egész könyv 100 oldalba simán befért volna, és 5* lett volna. De hogy miért írt ennyi hülyeséget még hozzá, azt nem értem. Voltak benne nagyon érdekes és elgondolkodtató, ironikus, szarkasztikus dolgok, de a sok összevisszaság elnyomta őket… Mondjuk történik valami érdekes, és itt a főszereplő 10 oldalon át gondolkodik minden hülyeségről és 10 oldal után vissza térünk a történéshez, de már fogalmunk sincs, hogy tulajdonképpen mi is történt… Azért nem szeretném nagyon lehúzni, mert valahol érdekes volt az egész, csak túl sok.

Laurie ironikus gondolatmenete szörnyen emlékeztet az egyik volt osztálytársamra, aki annyit beszélt, hogy a szülei pszichológushoz vitték mert azt gondolták hogy valami baja van. Persze a pszichológus szóhoz sem jutott tőle, úgyhogy pár szeansz után már nem fogadta többet. Szegénykének, még mai napig sem áll be a szája. Azt mondja, túl sok gondolat cikázik a fejében és nem tudja bent tartani őket. Úgy gondolom, a könyv írása közben Laurie-nak is megállás nélkül cikáztak a gondolatok a fejében, és ha nem írta volna le őket, megőrült volna.
Gondolom, hogy nagyobb sikert aratna íróként, ha társulna egy másik, csendesebb, nyugodtabb íróval vagy szerkesztővel, aki segítene neki kicsit összeszedni a gondolatait.

Tényleg elég hálivúdi, de nekem most jól esett + ez az 1400.olvasmányom, juhé.
(viszont a „fergeteges humort” nem találtam meg benne)

„Ez a demokrácia, Benji. Egy ember a sok ellen.”

Imádtam! Pont kellő mennyiségű szarkazmus és irónia lengte be amennyire szükségem volt. Rengeteget kacagtam fel hangosan, és utána még egyszer minimum el kellett olvasnom a szóban forgó mosolyfakasztó bekezdést/bekezdéseket. A főszereplő is szimpatikus volt ( naná, mivel egész végig Hugh Laurie ugrált a képzeletemben Tom Langként, de ez mellékes). A könyv címét meg nem tudom mire vélni, hacsaknem valamelyik másik szereplőre nem utal, mert Tom nem tűnt számomra egy kicsit sem baleknak.

Nem voltam tőle elragadtatva. Félre értés ne essék, összességében nem rossz ez, de nekem olyan követhetetlennek, zavarosnak tűnt az egész. A végén már azt sem tudtam mi van…
Volt 1-2 poén, amin tudtam nevetni, mosolyogni, de nem volt sok. Elment…

Iszonyú régen olvastam, tesómtól kapott ajándék könyv volt. Nem is tudtam, hogy fenn van Molyon! De most már tudom. :D Szóval nem tudom, sokaknak nem tetszett, de én élveztem. Gyorsan végeztem vele, arra emlékszem, egyszer tökéletesen élvezhető volt. Nem egy Beckett vagy Tolsztoj, de tökéletesen lekötött. Akkor és ott nekem pont jólesett. „Megvettem.” :)

Képzeld el, hogy el kell olvasnod egy könyvet. Hogy jót vagy rosszat, az most mindegy, de el kell olvasnod, különben… ebbe ne menjünk bele.

A balek annyira ponyva, amennyire egy ponyva ponyva lehet, de persze nem olyan ponyváról beszélünk, amivel kamionokat takarnak le a rakodómunkások, de nem is olyanról, amit a felelőségteljes polgár a biciklijére borít a pincében, mikor beköszönt a tél és egy darabig nem fogja használni. Arról a ponyváról beszélünk, ami betűkből áll, amik szavakká állnak össze és mondatokká, hogy aztán kiadjanak egy nagy egészet. Igazából olyan, mint az internet, csak fából. Szóval ennek a ponyvának van egy tulajdonsága, mégpedig az, hogy igazából nem akar semmit, nem mond semmit, nem fed fel nagy igazságokat, csak úgy van és szórakoztat.

Na de most ugye, fogjuk ezt a ponyvát és rakjunk hozzá egy írót, aki igazán szeret sokat beszélni a semmiről, méghozzá egy olyan humorral, amit egyesek szatirikusnak, mások idegesítőnek, megint mások egyenesen irónikusnak gondolnak. Igazából nevezhetjük Giccsnek, talán ez állna a legközelebb a valósághoz.
Baj ez? Hát kérem szépen, ezt megmondani nem tisztje a szegény embernek, ki sodródik az árral, próbálja magát távol tartani minden bajtól, akár a hősünk Leng, aki természetesen nagyon egyedien és minden klisét kerülve egy a civil életben bóklászó elképesztően ügyes, meglehetősen cinikus és laza katona, aki a legkisebb PTSD-d sem tartalmazza, mi több, mindjárt az első oldalakon erőszakos események sorozatába keveredik egy gyönyörű nő társaságában.

Mr. Leng egy olyan világban él, ahol a fegyverekből sosem fogy ki a lőszer és a autó-motorbalesetek után az emberek autó- és motorbalesetet nem szenvedett emberekkel képesek felvenni a pusztakezes közelharcot, ahol a helyes dolgot meg kell tenni és ahol minden nő melle feszes és mély dekoltázs mögül kukucskál ki és természetesen egy ember szembemegy a világgal és…na de ha lelövöm a már teljesen klisévé érett poént akkor… szóval szembemegy a világgal és győz. Tessék. Az élet alapvetősen igazsgátalan, szokj hozzá.

Fárasztó egy olvasmány, de kellő mennyiségű whiskeyvel az ember még azt is mondhatja, hogy igen, így kell ezt csinálni! Klisés és idegesítő és feleslegesen, de irtó feleslegesen sok a duma benne, de hát… hol lennénk, magányos, kigyúrt, mélyenszántó gondolatok kíséretében világmegváltó cselekedetek után naplementébe belelovagló köztünk járó exkatonák nélkül?