Láncreakció 18 csillagozás

Az atombomba története
Hubert Mania: Láncreakció

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1896-ban ​Henri Becquerel különös sugárzást fedezett fel az urániumban, amit Marie Curie radioaktivitásnak nevezett el. A következő évtizedekben olyan német fizikusok, mint Max Planck, Albert Einstein és Werner Heisenberg döntően hozzájárultak az atommagon belüli folyamatok megértéséhez. Göttingenben, a magfizikusok Mekkájában egy amerikai diák, J. Robert Oppenheimer is tőlük tanult. 1939 elején a kutatókat fellelkesítette Otto Hahn közlése: az atommag hasítható.
Megtették hát az első lépést az atomenergia felszabadításához vezető úton. Fél évvel később azonban kitört a második világháború, és az addig egymással baráti viszonyt fenntartó és heves vitákat folytató fizikusok hirtelen két egymással ellenséges hatalmi tömb titoktartásra kötelezett alattvalóivá lettek. Hubert Mania ebben az izgalmas könyvben elbeszéli az első atombomba történetét, az ötletek, felfedezések és elképzelések láncreakcióját. Mesél a tudósok intrikáiról, a tudományos és emberi irigységről, de a nagy… (tovább)

>!
Scolar, Budapest, 2011
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632443102 · Fordította: Béresi Ákos

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

Wiggin77 P>!
Hubert Mania: Láncreakció

Hubert Mania: Láncreakció Az atombomba története

A tárgyilagos, mégis olvasmányos, sőt szórakoztató stílusban megírt könyv az atombomba történetét meséli el az uránium felfedezésétől az első kísérleti robbantásig, a Trinity-tesztig. A több szálon futó történet részletesen bemutatja a kémia és a fizika azon felfedezéseit, melyek végül elvezettek az atombomba építéséig. Közben képet kapunk azon történelmi eseményekről is, melyek meghatározó szerepet játszottak a folyamatban. A történet során sorban megjelennek a fizika nagyágyúi – Curie, Planck, Rutherford, Einstein, Heisenberg, Bohr, Dirac, Fermi, Oppenheimer, Feynman…aztán a „mi fiaink” Szilárd Leó, Wigner, Teller (sőt, a matematikusokat képviselve még Neumann is feltűnik).
Egytől-egyig olyan tudósok, akikről nem lehet (én legalábbis nem tudok) lelkesedés nélkül olvasni. Önmagukban is olyan emberek, hogy további könyveket akarok róluk beszerezni.
A német szerzőnek sikerült úgy megírnia a könyvét, hogy sokszor a legjobb regényekkel vetekedett az izgalom terén. Rengeteg olyan információt, utalást, anekdotát tartalmaz, ami további olvasásra ösztönöz a témában. Például tudtam korábban is, hogy Szilárd, Wigner és Teller fontos szereplői voltak atombomba megalkotásának, de azt nem, hogy ennyire meghatározó szerepük volt. Erről is akarok még olvasni. Aztán ott van Heisenberg máig is vitatott, ellentmondásos szerepe a német atomprogram élén….

Fél pontot csak azért vonok le, mert számomra akkor le volna teljes a történet, ha a 'Fat Man' és a 'Little Boy' bevetéséről is szó esik. Még jobban érdekelt volna, hogy hogyan élték meg a fenti nagy nevek, amikor szembesülniük kellett a pusztítással, amit a műveik okoztak.

ui. A magyarok szerepével kapcsolatban ide kívánkozik egy régi vicc:

Washingtonban az atomfizikusok tanácsa ülésezik:
– Jelen van Dr.Schmidt?
– Nem, nincs itt.
– Jó, akkor megtarthatjuk magyarul.

7 hozzászólás
kormix P>!
Hubert Mania: Láncreakció

Hubert Mania: Láncreakció Az atombomba története

Olyan témát dolgoz fel a szerző ebben a könyvében, amiről tanulmányaim során nem igazán esett szó, viszont annál inkább érdekelt. Éppen ezért örülök annak, hogy szó szerint az alapokról indulva építi fel az atombomba történetét. A radioaktivitás felfedezésével indít, innen pedig szépen sorba veszi egyrészt a történet szempontjából fontos tudósokat, politikusokat és egyéb személyeket, másrészt pedig a tudósok által elért kisebb és nagyobb mérföldköveket, majd az atombomba sikeres megalkotásával zár.
Minden adott egy száraz, szokványos ismeretterjesztő könyvhöz, a szerző azonban nem állt meg itt, hanem rengeteg aprósággal színesítette a történetet, kitért olyan dolgokra is, mint pl. a hirtelen felkapott radioaktív gyógyfürdők és gyógyhatású készítmények, egyes tudósok zenei műveltsége, lehetséges belső gondolataik vagy éppen Teller Mici magánakciója egy versenyzongorával. A kronológiai felépítés is tetszett, szépen párhuzamosan haladt a könyv akkor is, amikor egyszerre kellett figyelni Amerikára és Németországra.
Tehát egy jól felépített, olvasmányos, néhol egyenesen megmosolyogtató, de mindenképpen hiteles ismeretterjesztő könyv a Láncreakció, viszont nem kapja meg az öt csillagot, mert sajnos pontosan a kötelezőt hozta csak a szerző és megállt az első sikeres atombomba tesztelésnél. Illett volna tovább mennie és bemutatnia többek között Hirosima és Nagaszaki lebombázását, csak hogy egy példát mondjak, szerintem ezek is az atombomba történetének részei.

FZolee>!
Hubert Mania: Láncreakció

Hubert Mania: Láncreakció Az atombomba története

Eddig csak nagyvonalakban ismertem az atombomba történetét, szerettem volna kicsit részletesebben megismerkedni vele, ezért kezdtem bele a könyvbe.
Vegyes érzéseim vannak. Információban egyáltalán nem volt hiány, jól magyarázta a fizikai, elméleti hátteret, érthetően volt minden leírva. A főbb szereplők háttere, története is szépen el volt magyarázva, jó volt olvasni a kis érdekességeket, anekdotákat, ezek határozottan feldobták a könyvet. A történelmi háttérről is szó esett, így kontextusba tudtam helyezni a történteket. Összességében korrekt összefoglalót kaptam az atombomba történetéről.
Pár mondatot szeretnék szólni a negatívumokról is. Néhol úgy éreztem, hogy túlságosan részletes, és nem lényegre törő a megfogalmazás, olyan dolgokra is kitér több emberrel kapcsolatban, amelyek számomra, és szerintem sokak számára is felesleges infókat jelentenek.
A legnagyobb hiányosságot a lezárással kapcsolatban éreztem, ugyanis túl hamar vége lett. Ahhoz képest, hogy milyen részletes betekintést nyújtott a fejlesztési folyamatba, a végén felrobbantották az első kísérleti atombombát, ééés ennyi. Snitt, vége. Én még kíváncsi lettem volna a társadalmi fogadtatásra, hogy hogyan jutottunk el odáig, hogy ténylegesen bevetették Japán ellen, na meg a Hiroshima és Nagasaki elleni támadás hatásainak taglalását is szívesen olvastam volna.
Lehetett volna öt csillag, de sajnos ez a hiányérzet lerontotta számomra a könyvet, ennek ellenére tetszett, csak korán lett befejezve. Sajnálom, de ajánlom mindenkinek, akit kicsit is érdekel a téma!

Réka_J>!
Hubert Mania: Láncreakció

Hubert Mania: Láncreakció Az atombomba története

Tömény fizika és kémia, de mégis olvasható és élvezhető formában megfogalmazva.
Számomra nagyon érdekes és ijesztő is volt erről olvasni, hiszen egy lenyűgöző dolgot fedeztek fel a tudósok és mégis szörnyen veszélyes és pusztító hatással bír.

szabics22>!
Hubert Mania: Láncreakció

Hubert Mania: Láncreakció Az atombomba története

Kicsit talán több is a könyv mint amit az alcím jelez, hiszen nemcsak az atombomba, de a teljes radioaktivítás, radioaktív sugárzás, radioaktív elemek felfedezése témakört tárgyalja 1790-től az urán felfedezésétől.
Közöttük olyan híres tudósok mint Röntgen, a Curie házaspár, Rutherford felfedezéseit. Bizony némi fizikai, kémiai alapfogalmakkal nem árt tisztában lenni, de ezeket az összefüggéseket én sem mindig értettem. Ennek ellenére tényleg jó volt ahogy párhuzamosan bemutatja Amerika és a náci Németország versenyét a nukleáris kutatásokban. Jó volt megtudni és egyben rendszerezni olyan magyar tudósok szerepét, mint Szilárd Leó, Wigner Jenő és Teller Ede az atomkutatásokban.
Elsősorban azt a részt ami az atombomba valódi előállítása, -az amerikai Manhattan-projekt bemutatását- éreztem hiányosnak. Nem kifejezetten a szoros értelemben vett népszerű-tudományos stílusú a könyv, de jó és olvasható!

Murphy_Watt>!
Hubert Mania: Láncreakció

Hubert Mania: Láncreakció Az atombomba története

Ez egy vöröspöttyös tudományos ismeretterjesztő könyv.
Van ugye az alapkonfliktus, miszerint a nácik vagy az amerikaiak építenek meg hamarabb egy atombombát. Próbáljunk feszültséget csiholni ebből a versenyfutásból, aminek mindenki tudja a végeredményét. Persze ez sovány kenyér lett volna, ezért a könyv az urán felfedezésénél kezdődik, gyorstalpalón végigkövethetjük a kvantumfizika mérföldköveit, felépíti a későbbi hősöket.
A könyv tele van bájos csúsztatásokkal, szépítésekkel. Például Heisenberg – aki a kvantumfizika egyik nemzetközileg ünnepelt hőse, később pedig a náci atombomba fejlesztés egyik vezetője volt – szerecsenmosdatása, vagy hogy a könyv egyszerűen befejeződik a hirosimai atomtámadás előtt, és egy szóval sem feszegeti az amerikai politika felelősségét.
Persze a mi mellkasunk is dagadhat a büszkeségtől, hogy számos honfitársunk vett részt tevékenyen e csodálatos tömegpusztító eszköz megalkotásában.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Wiggin77 P>!

Kenneth Bainbridge „rettenetes, mégis lenyűgöző látványról” beszél. Eddigre már kezet rázott Robert Oppenheimerrel. A tesztvezetőnek előtte még számtalan gyenge pont jutott az eszébe, amelyekért a kísérlet kudarca esetén őt terhelte volna a felelősség. Nem felejtett el egy laza csavart? Erős esőzés esetén hol léphet fel rövidzárlat? Nem felejtett ki egy áramkört? És ha igen, hogy reagál majd Truman Potsdamban? De mindezek a kínos kérdések most tárgytalanná váltak. Bainbridge válláról hatalmas teher hullott le. A sikeres próba felett érzett örömébe és megkönnyebülésébe azonban csak-csak vegyül némi balsejtelem. Oppenheimer szemébe néz, és így szól: „Now we are all sons of bitches”.

304. oldal, 12. fejezet

Hubert Mania: Láncreakció Az atombomba története

Wiggin77 P>!

A Manhattan-projektnek számítási kapacitás hiányzik. Ez egy csapásra megváltozik, amikor a magyar matematikus, Neumann János 1943 őszén Los Alamosban megjelenik.
„Jancsi” energikus fellépése végül is magát Teller Edét is előcsalja barlangjából. A fizikus felújítja gyermekkori ismeretségét honfitársával, és meglehetős buzgalommal lát neki a számolásnak.

252. oldal, 10. fejezet

Hubert Mania: Láncreakció Az atombomba története


Hasonló könyvek címkék alapján

Katona Zoltán: Elemi részek
Szabó Árpád: A fizika története
Tóth Béla: Atomkihívás
Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete
Bill Bryson: Majdnem minden rövid története
Leon Lederman: Az isteni a-tom
Arthur Koestler: Alvajárók
Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok
Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák
Richard Rhodes: Az atombomba története