Így az ötödik Fontes Boreales kötetnél már a rutinosak nyugalmával vettem kezembe a könyvet, hiszen tudom, hogy igényes, izgalmas és Bernáth István előszava rá fog világítani olyan aspektusokra, amiket magamtól esetleg csak sokkal később fedeznék fel. Ilyen hátszéllel és ilyen előkészületek után olvasva a történeteket pedig, teljes nyugalomban adhattam át magam az élvezeteknek.
Ebben a kötetben három saga kapott helyet és mindhárom különleges a maga nemében, illetve egyik korábbihoz sem hasonlítható egészen. Az első Hrafnkel történetét dolgozza fel, ami ugyan a már jól ismert nemzetség sagák számát gyarapítja, de most Kelet-Izland sokkal zordabb és kietlenebb tájain kóborolunk, ahol az új istenek még nem tudtak gyökeret ereszteni. Ez az igazi, megcsontosodott legszikárabb viking élet és közösség, amit csak elképzelhetünk. A történet középpontjában persze itt is a bosszú áll, de helyet kap valami egészen szokatlan is, a jellemfejlődésbe ágyazott valláskritika.
A korábbi olvasmányélményekhez hasonlóan, ezekben a sagákban is elsősorban a cselekményre figyelünk, ami ugyan nem mutat túl nagy változatosságot: megölted a testvérem, ezért megöllek; elloptad a birkáimat, ezért beperellek; megölted a sógorom, fizess hát vérváltságot. Azonban sokkal közvetlenebb és részletesebb leírását kapjuk a korabeli hétköznapoknak. Most már nemcsak a népgyűlés lefolyásának, vagy a perek benyújtásának folyamatát kísérjük végig, hanem a gazdálkodás, a tanyaépítés, a szórakozás vagy Gísli esetében a törvényen kívüli élet rejtelmeit is. Nekem személy szerint Gísli története tetszett a legjobban, amiben persze szerepet játszott a hős kitaszított magányos, emberfeletti küzdelme, józansága és meleg szíve családja iránt. Olyan összetett karakter került lejegyzésre ebben a történetben, aki kiemelkedik az összes eddigiek közül. No és persze nem elhanyagolható a szövevényes, lélektani krimi vonal sem, ami szintén egészen szokatlan nem csak a sagákban, de valószínűleg a viking közösségben is. Hiszen, ha gyilkosság történt, amit akárhogy is, de jogosnak vélt az elkövető, bejelentette a szomszédos tanyán, elismerve tettét és a népgyűlés előtt még akár föl is menthették. De a titokban, éj leple alatt elkövetett orgyilkosság a legalávalóbb gyáva tett volt, ami nem férhetett bele egy magára valamit is adó viking imidzsébe.
Ezekhez képes Ófeig és fia, Odd története az utolsó sagában, maga az izlandi tündérmese, vér is alig folyik benne, a vége pedig igazi happy end. Időben ez játszódik egyébként legkésőbb, a viking hagyományok ekkorra már összenőttek a kereszténységgel. A problémák a régiek, de a rá adott válaszok és megoldások a mai társadalmat idéző modern dörzsöltséget idézik.
Minden alkalommal megdöbbenéssel tapasztalom, hogy mennyire élvezetesek, tömörek és olvasmányosak ezek a történetek. Hogy mennyi kultúrtörténeti, történelmi, vagy épp társadalomszerkezeti sajátosság rejtezik a sorok között, amit Bernáth István oly érthetően és tömören magyaráz. Illetve, hogy mennyire elevenen élnek ezek az emlékek és történetek a modern izlandi köztudatban. Különleges élmény volt ezt a sorozatot és a történeteit megismerni, amihez nem kell észak fanatikusnak sem lennünk, hogy meglássuk benne a szépet, az irodalmat, az egyedit, a lassan formálódó hétköznapi történelmet.