Möbion 27 csillagozás

Horváth Viktor: Möbion Horváth Viktor: Möbion

    Ezzel a könyvvel a Villa Negra Egyesület tizenötödik születésnapját ünnepeljük. Meg akartuk mutatni munkáinkat, de nem hagyományos módon: így született meg a Möbion – Szobor, kép és regény. Horváth Viktor meséje izgalmas viszonyban van a művekkel, az odaátról szól. Az eszenciát kutatja egy történeten keresztül, miként Dante és persze mi a művek alkotói.
    A Villa Negra egy létező művészeti jelenség, laza csoportosulás, amely független alkotókból áll. Nyaranta Zalaszentgróton tartanak szimpóziumokat és kiállításokat. Horváth Viktor író, költő, műfordító 1962-ben született Pécsen. 2012-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját a Török tükör című regényéért.

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Magvető, Budapest, 2018
168 oldal · ISBN: 9789631437942
>!
Magvető, Budapest, 2018
168 oldal · ISBN: 9789631437775
>!
Magvető, Budapest, 2015
166 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430783

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Horváth Viktor: Möbion

Három találkozás a könyvvel, kronológiai sorrendben.

1.) Fizikai paramétereit tekintve ez a kiadvány akkora, hogy amikor kinyitottam, a páromnak át kellett mennie a másik kanapéra. Szóval nem tömegközlekedésre való, de még ágyba se nagyon ajánlanám.
2.) Kinyitás után először a fotókat böngésztem át. A Villa Negra művészeti csoport alkotásai között a szobrok vannak túlsúlyban. No már most egy háromdimenziós művészeti alkotást két dimenzióban interpretálni mindig kihívás, de érzésem szerint a fényképész(ek) jól oldottá(k) meg a feladatot: végig érezni a tárgyak térbeliségét. Amúgy jó kis dolgok ezek, lehet rajtuk mélázni, van bennük valami megnyugtató – külön kiemelném, hogy ezeknek a szobroknak olyan gusztusos felülete van, én biztos összetaperolnám őket.
3.) A szöveg. Horváth Viktor a Török tükörrel robbant be az irodalmi köztudatba, amivel szépen betöltött egy lyukat a honi piacon: a jól olvasható, misztikus-fifikás, irodalmi minőségű történelmi regényét. Aztán jött tőle A Kis Reccs, ami már más tészta. Nekem ugyan nagyon tetszett, mert bátor, kreatív és egyéni kísérlet (igaz, enyhén túlhúzva), de általában véve hidegen fogadták. No, ezzel a kisregénnyel Horváth ezt a vonalat vitte tovább, abszolút következetesen és betyár módon kiélezve. Úgy nevezném én el ezt a műfajt, hogy pszichedelikus poszthumán posztmodern. A magyar szépirodalomban nincs számottevő előképe – még leginkább Szorokinhoz lehetne hasonlítani, de érzésem szerint valamivel tudatosabban építi rá a szemre hallucinogén anyagok hatása alatt írt szöveget egy nagyon is direkt írói elképzelésre. (Még ha ez az írói elképzelés olyan massza is, ami azért bőven megengedi az olvasatokat.) Én megértem @robinson negatív viszonyulását a könyvhöz a tekintetben, hogy ez a szöveg olyan drámaian mondja fel az olvasóval kötött hagyományos írói szerződéseket, amit tényleg nem könnyű tolerálni (és hangsúlyozom: nem is muszáj tolerálni). Ezt a kisregényt (azt hiszem) nem kell, nem lehet megérteni: át kell szűrni magunkon, aztán lesz, ami lesz. A magam részéről lenyűgözőnek találom ezt a nyakig érő kását, amivel Horváth meglepett. Amúgy ez a kása első pillantásra úgy fest, nem sok ponton kapcsolódik a képekhez – de olvasás közben folyamatosan éreztem, hogy maguk a műtárgyak jelentése is átalakul a mondatok hatására. Akár tudatos, akár nem, piros pont érte.

És még sok ilyen társművészeti kiadványt kérek szépen, mondanom sem kell.

7 hozzászólás
>!
giggs85 P
Horváth Viktor: Möbion

A könyv, mint műalkotás. Ez a szempont eddig sosem jutott az eszembe: a könyvekre eddig szinte csak papírra nyomtatott és a könnyen kezelhetőség érdekében bekötött szövegekre tekintettem. Ez a gondolkodásmód most, Horváth Viktor Möbionjának elolvasása után talán egy kicsit megváltozik – erre persze nem igazán számítottam; vagyis pontosabban semmire sem, ugyanis erről a kötetről semmit nem tudtam a kézbevétel előtt (ami nem is csoda, hisz egyrészt pár hónapja jelent meg, másrészt nem is sok információ lelhető fel róla az internetes böngészés során), ráadásul a szerző más korábbi könyvéhez sem volt még szerencsém.

Már az olvasás előtt rögtön feltűnt a könyv fizikai mérete és súlya (mintha egy földrajzatlasz és egy nagyobb fajta tégla nászából született volna), ami persze indokolt is, hiszen egy képekkel gazdagon illusztrált, igen jó minőségű alapanyagra nyomott kötetről beszélünk. A Möbion furcsasága, különössége onnan ered, hogy voltaképpen egy művészeti ágakon átívelő szimbiózis eredménye, amely a szöveget író Horváth Viktor és a könyvbéli képeken szereplő alkotásokat jegyző Villa Negra Egyesület között jött létre. Mert itt nem szimpla kísérőképekkel illusztrált történetről vagy képekhez írt magyarázó szövegekről van szó, hanem egymást kiegészítő és kölcsönösen tiszteletben tartó művészeti ágakról.

A már említett szimbiózis a regény egészét döntő módon határozza meg. Ugyanis bár a könyv egyes elemeit korántsem nevezhetném eredetinek, de az, ami megszületett belőlük, már az. Példaként felhoznám az írás műfaját. Eleinte úgy tűnik, hogy egy háborús sci-fit olvasunk valamelyik messzi-messzi galaxisból: vannak itt egymással ősidők óta szemben álló birodalmak (a Külső és a Belső), különféle típusú űrhajók, furcsa külsejű lények, eleinte érthetetlen szavak és technikák. De mielőtt legalább ezt elkönyvelhetnénk magunkban, jön egy másik szint: megtudjuk, hogy az elbeszélőnk, a fő-fő antagonista, a Külső Birodalom félelmetes ura, a möbioptron nevű szer segítségével képes befolyásolni az álmokat, és az azokban véghezvitt dolgokkal kihatni és irányítani a valóságot. Aztán vannak itt még álmon belüli álmok (tisztára, mint az Eredet), és úgy egyébként is, egyáltalán nem világos, hogy mi az álom és mi a valóság…

De mielőtt elkezdenénk gondolkodni, hogy most akkor egy távoli helyen, a jövőben játszódó sci-fit vagy egy álmokon átívelő kalandot olvasunk, feltűnik, hogy ezek az utazások egy gyanúsan Földszerű helyen történnek. Ha figyelembe vesszük a Birodalmak geológiai elhelyezkedését (az antagonisták által észveszejtő kegyetlenséggel uralt Külső Birodalomból vulkánokon és tektonikus repedéseken keresztül juthatunk fel az óceánok, kontinensek, hegyek és völgyek szabdalta Lineáris övezetbe, ahol a biók élnek a maguk kisszerű, halandó, emberi módján – háborúskodnak, pénz és szerelem után vágynak, hogy aztán rövidesen meghaljanak –; majd innen mehetünk tovább az ég felé, a protagonisták által irányított Belső birodalomba, ahol béke és harmónia van, melynek lakói segítik az embereket, és felveszik a harcot az innen száműzött antagonistákkal), rögtön adódik a Pokol-Föld-Mennyország értelmezés is, főleg úgy, hogy nemegyszer Dante idézetekbe futhatunk. A kötet nagy erénye, hogy egyik mellé sem kell letenni a voksunkat, mindegyik érvényes – de mégis, az egyik a másik nélkül nehezen értelmezhető.

Emellett kiemelném még kötet humorát (bár illene, nehéz komolyan venni egy magas sarkú művelúr csizmában, vörös tangában és palástban tipegő Sátánt / Darth Vadert, vagy azt, hogy a birodalmi tanácsot úgy vezeti egy bedrogozott macska, hogy ez senkinek nem tűnik fel), és azt, hogy ha ennyire sokrétűen értelmezhető a történet, a szerző mer más és más valóságérzékelést teremteni a különböző szinteken, ami garantáltan meglepetést fog okozni a gyanútlan olvasóknak. És amit eddig leírtam, az még csak a jéghegy csúcsa…

A Möbion egy méltatlanul mellőzött és ismeretlen könyv, és bár igen húzós az ára, de arra biztatnék mindenkit, hogy tegyen vele egy próbát, különös élményben lehet része. Én meg rövidesen belenézek a Török tükörbe…

9 hozzászólás
>!
Juci P
Horváth Viktor: Möbion

Hát ez a könyv! El sem tudtam képzelni, milyen lehet az, hogy egy képzőművészeti alkotócsoport munkáihoz valaki regényt ír, és az eredmény tényleg nem mindennapi :) Trükkös kis történet ez, nekem sokáig nem esett le, ki is a narrátor (bár lehet, hogy csak én vagyok lassú), és eleinte nagyon úgy nézett ki, hogy ez egy sci-fi; végső soron akként is olvasható, de azért mégsem. Hogy akkor mégis micsoda, azt nem árulom el, mert spoiler lenne :) Horváth Viktor néha egy leheletnyit túltolja a stílust, pl. a random nyelvek szavaiból összekombinált káromkodások sokadjára már nem voltak viccesek, de nagyrészt szellemesen megírt, gördülékeny szöveg.
Nem az a kimondott ingázós olvasmány, egy vastag műnyomó papírra nyomott, nehéz művészeti albumot képzeljetek el, viszont már csak nézegetni is nagyon jó. Minőségi fotók mutatják be a művészcsoport szobrait, festményeit, nekem a művek nagy része kifejezetten tetszett. Kiemelném Takáts Márton Budapest, Hommage à Piranesi című rézkarcsorozatának itt látható darabjait, amik egészen lenyűgöztek (az egész sorozatot lásd: http://www.takatsmarton.hu/galeria/hun/rezkarcok-01.html).

3 hozzászólás
>!
csgabi MP
Horváth Viktor: Möbion

Ez a könyv számomra valóban az új, ismeretlen vizekre való evezést jelentette. A fülszöveg alapján könnyedebbnek gondoltam, a mérete is hasonlót sejtetett – aztán jött a meglepetés.
Sokáig olvastam ezt a regényt, pedig a nyelvezet nem volt rossz, még akkor sem, ha a szerző egy külön kis világot épített fel, sajátos kifejezésekkel. Jó lett volna, ha látom az első kiadást is, de ezt majd be fogom pótolni, mert azt hiszem, sokat ad az olvasás élményéhez.
Huh, a történet… ugrál az időben, ami számomra néha jó volt, néha kevésbé, de azért lehetett követni rendesen a cselekményt. Kifejezetten élveztem, ha lehet ezt mondani, habár pároldalanként haladtam vele. Furcsa világ és furcsa cselekmény, de kíváncsi voltam rá. Nehéz úgy írni, hogy ne írjak semmi cselekményt. A regény szereplőihez hasonló szereplőkkel eddig még nem találkoztam sehol, fura lények, fura szerzetek, de feldobták a történetet, ahogyan a humor is, amit a szerző beleszőtt a könyv soraiba.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik képesek és hajlandóak kilépni egy nagy lépéssel a komfortzónájukból – szerintem ehhez a könyvhöz az kell. :-)

>!
n P
Horváth Viktor: Möbion

Még az is megeshet, hogy nem fogtam fel amit olvasok, de akár kedvencelhetném is, éppen emiatt. Aztamindenit volt!

3 hozzászólás
>!
pat P
Horváth Viktor: Möbion

Ez egy egészen egyedülálló kötet. Ami azért talán csak egy picikét baj…
Annyira sokrétűen értelmezhető, olyan meredek a szimbolikája, és annyira nem lehet egyértelmű, földi halandók által jóváhagyható mondanivalót vagy értelmet gyömöszölni bele, hogy az csak magasművészet lehet.
Amit eddig Dante, Bosch, Bulgakov, Freud, Pelevin, Szorokin, Gaiman, a modern fizika, meg még sokan mások letettek az emberiség közös kultúrkincsének asztalára, abból itt mind mazsolázódik ki valamennyi. Nagyon izgalmas hangulatú, egyedi valamit eredményezve, ami valószínűleg méltó lenne ismételt olvasásra, böngészésre, különböző tudatállapotokban történő gyakori végiggondolásra. (Meg olvasnék róla sok-sok kritikát, nagyon hozzáértőktől.)
Elméletileg ráadásul valahogyan szerves egységben is van a szöveg a kötetben látható képzőművészeti alkotásokkal – de protagonisták vájják ki az összes szememet, ha értem, igazából mi köze a szövegnek a képekhez.
Viszont, ne felejtsük ki a kötetet létrehozó képzőművészeti ágazatok közül a fotóművészetet és a könyvkiadás művészetét sem – e teljesítményeket szinte biztosan felfogtam, és nagyra értékelem.

6 hozzászólás
>!
balagesh IP
Horváth Viktor: Möbion

Én szeretem a sci-fit, csak már azért unom is.
Ezért jó a szépirodalmi igényességgel megírt sci-fi.
Ugyan a kettő csak úgy tud összebékülni, hogy a két szék közül az asztal alatt végzi – még nálam is.
Mert azért ez végső soron olyan, mintha egybe lenne gyúrva a győzedelmes arkangyal a lába alatt senyvedő bukottal. Tehát nem csupán egy helyen szerepelnének, hanem egyetlen lényként kellene észlelnünk őket.
És abban van valami nem természetes, valami mesterkélt.
De persze ez a különösség intellektuálisan baromi izgató tud lenni.
Bár az nagyon sokat számít, éppen miből fordul rá az ember: hogy egy ponyvától vagy egy irodalmi briliánstól jövünk-e.
Dukaj Extensája volt pontosan ugyanez a szint.
Az npu pedig a Titán szirénjei (még macska nélkül is… Vagy van benne macska?) (mert az teljesen természetesen hatott, nem pedig Frankenstein nyolc végtagú kreálmányaként).

8 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Horváth Viktor: Möbion

Különös, formabontó, egy szép alkotás maga a kötet is, a képzőművészet és az irodalom összekapcsolódása, jó kézbe venni, de nem igazán jó olvasni. Nagy lelkesedéssel nézegettem: a szobrok, a festmények, a rézkarcok nagyon kifejezőek, többségében kellemes benyomást keltőek. Különösen tetszettek Csoma Gábor vidám színvilágú festményei, vagy a Tűzhely , a Möbius-szalagok, A múló idő állandósága, az Időmag , Fényerdő, Meghitt tér konkrétumok nélkül című alkotások. Az irodalmi szöveg nagyon laza kapcsolatban áll a képzőművészek által megfogalmazottakkal, szinte ellentétpárja azoknak: durván elutasító, tudatmódosított, gyűlölködő, habár az irónia nagyon a helyén van benne és unalmasnak sem mondható egyáltalán, csak nekem egy kicsit sok.
Olyan, mintha a képzőművészeti rész a Belső Birodalom lenne az irodalmi pedig a külső, de lehet, hogy ez az értelmezés már nagyon túlzott.
Sem az irodalmi műfaj, sem a szöveg nem igazán tudott elkápráztatni. Egy percig sem vitatom, hogy nincs létjogosultságuk így együtt, sőt több mint egy képzőművészeti album, vagy mint egy regény, csak az én befogadói élményemet nagyon megosztják.

>!
Bélabá
Horváth Viktor: Möbion

Nem nagyon olvastam még Sci-fit, így ez könyv újdonságként hatott rám. A legelején kicsit azt éreztem, hasonló a Kokoschka babájához abban az értelemben, hogy az is egy látszólag összefüggések nélküli kortárs írás meg ez is annak tűnt számomra.
Ami megkapott benne, az a stílusa volt. A stílus olvasmányos, bár roppant abszurd lények vannak benne, a meglehetősen bizarr környezet teszi átlagon felülivé, egyedivé. Egyedi a legjobb jelző, kevés ehhez fogható könyvet láttam.
Igazat megvallva a cselekmény kevésbé tudott megérinteni, még mindig testidegen vagyok a fő műfaji vonulatában azaz sci-fi-ben. Sci-fi, Urban Sci-fi? Nehéz műfajt szabni neki.
@Kuszma-nál olvastam a Szorokinos hasonlatot, én azt mondanám, hogy a műveiből a Kék hájhoz fogható bizarr szöveg. Fura kettősség, hogy ennyire nem tudok elszakadni a könyv stílusától, másrészt meg a mondandója szinte hidegen hagy. Talán a bennem élő művészlélek miatt lehet? Könnyen lehet, pont ilyen affinitás szükséges hozzá, aki Szorokint és hasonló stílusú társait el tudja olvasni, az ezt a könyvet is szeretni fogja.
4 csillagot (4,1 pont) adnék, mert a fentebbi „aprócska” hiányosság mégis bejátszik az összképbe, de egyáltalán nem volt élvezhetetlen könyv.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Monszinyóre azt gyűlöli, amitől nem szabadul. Fényességed függőbeteg, nem csoda, hogy félreérti a szabad akaratot. Az csak másik szó az öntudatra. A szabad akarat ez: rab vagyok, de tudom, hogy rab vagyok. A szabad akarat nem azt csinálja, amit akar, hanem hogy bármit akar, téved. Szabad vagyok, tehát korlátlanul pazarolhatok a tévedéseimmel, nem baj, ha tévedek, mert a rengeteg hiba közé majd véletlenül becsúszik a megoldás, és mindegy, hogy mikor, mert időnk ugyebár van. Illetve nincs idő. Mindegy.

114. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szabad akarat
2 hozzászólás
>!
Kuszma P

– Ügyeletes tiszt, jelentést. Mi ez a kupleráj?
– Indigó jelzést kaptunk, excellenciád, evakuáljuk a kormányzati negyedet. A gyorsreagálású brigád elindult a Lineáris Övezet határához, most startolt el az első hullám; a Cet feltöltése folyamatban van, külső hőmérséklet mínusz 43 fok, gyenge metánjégszitálás, páratartalom…
– Mi az a füst a kormányépületek mögött?
– Robbanás történt a fegyvergyárban. Excellenciád engedelmével.
– Micsoda? Ki a fene ön?
– Médeia Rabiosa, harmadik küzdő, felséged örök szolgája.
– Tehát nőstény?
– Voltam, monszinyóre.
– Az mindegy. Gyűlölöm.

10. oldal

8 hozzászólás
>!
olvasóbarát P

A talpnyalók elbódítanak, de az ellenségek éles szemén át megláthatjuk valódi énünket.

25. oldal

>!
giggs85 P

Már látom hajdani tébolyomat
és az öröm napját, amire várok.
S ha szent bennetek az az akarat,
amely a csúcsig vezet fel e lépcsőn,
emlékezzétek majd fájdalmamat.

>!
balagesh IP

A hősök és mártírok fekélyes lelkét a bűntudat lángrongyai takarják, minden bátor akcióhős a saját rettegéséből menekül a bevetésbe, mert a bevetés kockázata és kínja még mindig elviselhetőbb, mint ha szembe kellene néznünk a belső rothadásunkkal.

73. oldal; A behatolás

>!
balagesh IP

Mint amikor fekete óceánban fuldoklunk fekete ég alatt, és nem mentenek ki, mert a hajót elfoglalta. Valaki. Bennünk pedig elárad a dac: akkor legyen minden még rosszabb.

38. oldal; A teszt

>!
csgabi MP

Visszanyeklek a vörös hernyóselyem párnatömegbe; elkeseredett nyervogás, sötét villanás, aztán egy csomó mérgezett tű a karomban. A macskám volt a párnák között, és ráfeküdtem. Én barom.

6. oldal

>!
Spaceman_Spiff IP

Minden álom véget ér, még azok is, amelyekben nem csak kalandok és események sora követik egymást, hanem képesek vagyunk gondolkodni, és arra is képesek vagyunk gondolni, hogy csak álmunkban gondolkodunk. Az álomban kiszolgáltatottak vagyunk mindennek, amit ébren a józan ész nem enged nekünk. Álmunkban történnek meg velünk azok a rémségek és azok a csodák, amelyekre ébren nem merünk vágyakozni; azok az eltemetett vagy nem eltemetett, mindennél fontosabb lépések, amelyek csak a mélyben és csak titokban dolgoznak, amikor éberek vagyunk, de ez a titkos munka aláássa az életünket, és a titok egyszer csak előbukkan. Az álmok a szabad akarat. Szabad akarat nincs. Legalább ezt tudtam. Ez volt a szabad akarat, hogy ezt tudtam.

109. oldal, Minden álom

>!
ddani P

A lakájom beszalad, térdet hajt a vendég felé, és elém rakja a délelőtti toalettemet: fekete műbőr kezeslábas vörös szaténbéléssel, rá a könnyű kitinvértezet a hátán behajtogatott hártyás szárnyakkal, hozzá a hullámos pengéjű, volfrámélű kardom és a szöges kutyakorbács, nyelében a hat és fél megavoltos sokkolóval.
Ha rendesen felöltözöm, talán könnyebb lesz megőrizni a tekintély maradványait.

30. oldal

>!
balagesh IP

Bukás nélkül semmi vagyok, bukás nélkül megszűnik a lényeg. A lényegem. A lényem. Ez birodalmam kovásza és habarcsa és ragacsa és enyve, ez a gőz a dugattyúban, a tűz az üst alatt, és ez a méreg a levesben, a vis mortalis. Az elkeseredés. Nem lenne bukás nélkül Külső Hatalmi Birodalom, és ha nincs Külső Hatalmi Birodalom, megbillen az egyensúly, eltűnnek a határok és felbomlik a Lineáris Övezet, leszakad az ég és megnyílik a föld, és perverz liliomok erőszakolják meg az oroszlánokat. Szétrobbannak az arzénnal rakott csontok, összefolyik a szurok és a méz, mindennek vége. Bukás nélkül nincsenek hívek.

51. oldal; Emlékművem

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Raana Raas: Árulás
Raana Raas: Elágazó utak
On Sai: Lucy
Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: A holnap ostroma
Zsoldos Péter: Távoli tűz
László Endre: Jóholdat, Szíriusz kapitány!
J. Goldenlane: Napnak fénye
Duncan Shelley: A félelem íze