Indiai ​feljegyzések 5 csillagozás

Horváth Róbert: Indiai feljegyzések

Legalább ​tízévnyi előkészület és vonatkozó tanulmányok előzték meg a szerző 2004-ben megvalósított két hónapos indiai útját, amelynek naplószerű lenyomata a megjelent kötet. Horváth Róbert könyve – az előszóban megfogalmazott szándéka szerint – egyfajta spontán bevezetést képez a hindu szellemi hagyományba. Olyan hindu alapfogalmak történetéről és mai alkalmazásáról olvashatunk, mint a különböző testek: én-test, test-én boldogságból álló test, oksági test, valamint a teljes tudás, a nem-tudás stb. A feljegyzéseket az indiai benyomások tanulmányértékű összegzése, vallásfilozófiai elmélkedés, a Nyugat és Kelet filozófiájának összevetése követi. A bőséges jegyzetanyagot a könyvben használt idegen kifejezések tudományos magyarázata követi, majd a fekete-fehér képek jegyzéke után az ajánlott irodalom listája ad lehetőséget a hindu szellemi világ megismeréséhez. Elsősorban kutatóknak szánt, de a téma iránt érdeklődő laikusoknak is ajánlható könyv, amelynek hátsó borítóján a bejárt… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Kvintesszencia, Debrecen, 2007
222 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638742209

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 4


Népszerű idézetek

Matisa86>!

Öt napig nem beszéltem. Nemcsak a hangos szótól, hanem a benső szavaktól is tartózkodtam, ami eminens, de nehéz és nem veszélytelen szellemi gyakorlat. Értelme többcélú. Az egyéniség általános, túlságosan felszíni és külső kontrollja mellett kialakít egy alapvető, de még mindig túl általános befeléfigyelést, a befeléfordulás (pratyāhāra) kiskapuját. A bensőleg létrejövő szavak, dialógusok, monológok figyelme, automatizmusok, érvényük kritikája és főként további „befelé hatolás” révén történő megállításuk a yōga-szintű befeléfordulás eléréséhez vezethet. Így megismerhetjük azt is, hogy gondolkozásunk mennyire verbális, szavakhoz kötődő, avagy mennyire valósul meg olyan elevenséggel, amely kevésbé támaszkodik már a konkrét szavakra, hiszen a gondolkozás lényege szerint nem magukon a szavakon alapul, melyek csak következményei. Megállapítható a benső verbális automatizmusok és a revelációszerű gyökérmondatok közötti fontos különbség is, az átmeneti fázisokat képviselő belső szóformálódások sajátosságaival együtt. A gyakorlat értelme nem az, hogy egyáltalán ne gondolkozzunk, hogy a hallgatás és a csend fanatikusaiként a gondolkozás, a szó és a hang értelmét tagadjuk. Nemcsak a leginkább felszíni külvilágot kapcsolhatjuk ki így – kezdhetjük megtanulni annak meghaladását –, hanem az érzékszervi tapasztalatokhoz kötődő silány gondolkozást, benső automatizmusokat küszöböljük ki a brahmacārya, a legfőbb istenségre való koncentrációként gyakorolt megtartóztatás jegyében.
A tapasztalatok eleinte keserűek lesznek: maga az emberi egyéniség egy szavakhoz tapadó létforma, amely szavak ráadásul érzékszervi tapasztalásait kísérik, automatizmusuk révén mintegy ezekből fakadnak; ha e szavakat elnyomjuk, az általában valamely érzékszervi tapasztalással történik, vagy elalvással, vagy tompultsággal. Nem szabad megrettenni ezektől a szomorú tapasztalatoktól; nem szabad felesleges önpusztításra hajlamos analízisekbe sem folyni. Nem az a cél, hogy élveboncoljuk magunkat, hanem hogy teljesen átlépjünk azon, amit meg akarunk haladni. A közönséges emberi individualitás csak akkor haladható meg, ha mélyebb valóságot realizálunk helyette, amellyel jobban tudunk azonosulni, amely inkább mi magunk vagyunk. Nem kell az individualitás egyetlenegy maradványát sem dédelgetni. Fundamentumunk azonban csak úgy található meg, ha mintegy az individualitáson belül leljük fel, a múló individualitás voltaképpeni lényegét is megtalálva.
A benső szavak vonatkozásában az individualitás – egyénfeletti – esszenciája szellemi gyökérjelentésekben és kulcsszavainkban nyilvánul meg.

48-49. oldal, Feljegyzések - Tiruvannamalai, 2004. március 25. (Kvintesszencia, 2007)

lzoltán IP>!

     A gondolatok és megállapítások alább olvasható kicsiny csoportjai mindenekelőtt azon törekvés eredményei, hogy – egyfajta magasabb bizonyságtételként – túl kívántam emelkedni a szenzuális tapasztalatok körén. Abból indultam ki, hogy az ember közvetlenebbül ellenőrzés alatt tarthatja a gondolatait, mint azt, amit fizikailag lát; hogy a szellemiség nem annyira a külső tapasztalásban, mint a tapasztalatok megbecsüléssel teli továbbgondolásában áll (noha túlnő a gondolatokon). A szabadság sokkal inkább az embernek a lényegében lakozik, mint abban, ami vele történik. Mindezt egybevéve: egy aktív gondolkozás és szemlélődés főbb pontjait rögzítettem. Ugyanekkor nem törekedtem oly mértékben kikristályosított konklúziókra, amilyenek – jó esetben – az aforizmák sajátjai.

5-6. oldal, Előszó (Kvintesszencia, 2007)

>!

Ha szabad ezt mondani: a szolipszizmus túl formafeletti, túl primordiális ahhoz, hogy az ember segédeszközök nélkül megtartsa. Mindig esszenciálisnak, a primordiálisnak kell a segédeszközöket vezérelnie, ám ahhoz, hogy az emberi világba leáramoljék, formákra van szüksége. A nem filozófiai, hanem metafilozófiai szolipszizmus több tekintetben a primordiális tradíció maga. A formafeletti primordiális tradíciót originális szellemi tradíciók formái őrzik és burkolják. S mélyen egyetértek Guénonnal abban, hogy az ind-hindu hagyomány őrizte meg talán a legtöbbet a primordiális tradícióból.

92. oldal

>!

Isten szemlélete szolipszista. Szolipszista, amikor a teremtett világ felé fordul, és szolipszista, amikor a teremtett világon túl önmagába mélyed. Mindig önmaga. Akkor is, ha önmagán belül a teremtett világok teljessége a maga részleteiben megjelenik.
Annak, aki valóban és teljesen egyesülni akar Istennel, aki az istenséggel való egységet akarja, annak számára Isten szemléleti módjának a magáévá tétele, sőt gyakorlása a lehető legfontosabb (és leghatékonyabb) eszköz.

88. oldal

>!

Guénon írta – ez is rá jellemzően mély és tapasztalt meglátás –, hogy a különböző tradíciók és tradicionális módszerek egymás mellett való követése és gyakorlása nagyfokú zavarokhoz vezethet, olyanokhoz, amelyek az eklekticizmus sajátjai, abból következnek, de bizonyos tekintetben súlyosabbak. A különböző elkerülhetetlen pszichikus velejárók és atmoszférák valóban nem férhetnek meg egymás mellett, tompítják olykor pedig kioltják egymás, avagy zavarokat szülnek, nem feltétlenül a kifejezett diszharmóniáig elmenő lelki és szellemi zavarokat, de akár ilyeneket is. Mindez így van. Ám ne használja senki hamis önigazolásra az iménti meglátást, hiszen egy kitüntetett tradíció követése mellett a többi megismerésére és tiszteletére is lehetőség van. tudni a különböző nagy tradíciókról és módszereikről, akár csak részlegesen is ismerve azokat (amire manapság egyre több a lehetőség), de nem foglalkozni velük és csak egyes irányokba elköteleződni, tapasztalataink szerin még nagyobb zavarokat kelt, még inkább diszharmóniához vezet.
Tény, hogy kitüntetett tradíciónak lennie kell, és hogy egyszerre csak egy úton haladhatunk (noha ehhez más utakat is figyelembe vehetünk, és helyes, ha ezt tesszük). Ezek az aranyszabályok azonban nem jelentik azt, hogy csupán egyetlen egy kitüntetett tradíció lehetséges…

100-101. oldal

>!

A Nyugat kriticizmusa, főként az értelmiségé, ami kéz a kézben jár a relativizmussal, lehetetlenné teszi, hogy bármit is komolyan vegyen oly mértékben, hogy saját életébe beépítse azt, legyen akár téma, nézet vagy cselekedet. A nyugati ember semmiért nem tud lelkesedni, ami nem a lehető legszűkebb értelemben egyéni és anyagi. Semmiért és senkiért, amiből és akitől tanulhatna. Nem tud átélni és átérezni például egyes szavakat, kifejezéseket, ami minden valódi irodalom halálát jelenti. A Nyugat semmit és senkit nem akar – talán már nem is tud – mesterré tenni. Senkit és semmit nem tud úgy megfigyelni, hogy tanuljon tőle vagy belőle.
A Kelet maradéka ezzel párhuzamosan túl keveset használja az elméjét. Úgy véli, érzésekkel pótolhatja a gondolkozást, vallással a metafizikát, szentimentalizmussal, erkölccsel, rutinos rítusokkal a maga teljes és csúcsokra törő szellemi tradícióját.

159. oldal

>!

Az egész világ a szellemi megbetegedés jeleit mutatja, de ez a fertőzés az emberi történelem meghatározott pontján Nyugatról terjedt el.
Úgy kezdődött, hogy nem tudott nemet mondani.
Ma sem képes erre. A nyugati ember azt hiszi, hogy magasra juthat lemondás nélkül, saját magán végzett munka nélkül, folytonos önkorrekció nélkül, alacsonyabb rendű indításainak elhagyása, tényleges feladása, szellemi meghaladása nélkül.
Nyugaton az egész élet a „jólétről” és az élvezetről szól: a munka és a szabadidő eltöltésének minden formája. Még az intellektuális beszélgetések is a kellemes érzetek és az alacsonyrendű individualizmus „jóléti” burjánzását szolgálják.
A Nyugat elveszítette az áldozat szellemét. Elveszítette a törekvés szellemét.

144. oldal

>!

A nyugati ember mindent megtesz azért, hogy semmit ne kelljen a saját szemlélet részévé tenni, alkalmazni, gyakorolni. A kellemesség és a kicsinyes becsvágy zászlói alatt menekül a feszültség és a kitartás kihívásai elől.

145. oldal

>!

Fel kell ismerni, hogy az ember feleannyira nem szabad, nem autonóm abban, ami körülötte és vele történik (abban, amit észlel, képzel, érez vagy akar), mint tudatos gondolkozásában. Kezdetben semmi másban nem tudja annyira megvalósítani a szabadságot, mint saját gondolkozásában, mint hétköznapi élettől nem érintett gondolkozásában. Akármit állítson a kortárs liberalizmus, a teoretikus gondolkozás nagyobb szabadságot, nagyobb autonómiát jelent számunkra, mint észleleteink, nehezen visszafordítható érzéseink és cselekedeteink. A gondolkozással – bizonyos fokig – már kezdetben valóságosan legyőzhetjük a világot, és mindazt, amit magunkban le akarunk győzni.

150-151. oldal

>!

A gondolkozás révén megértett, majd reprodukálva visszaadni tudott tradicionális tanításokat, világ- és létösszefüggéseket, felismert alapelveket és igazságokat egy következő fázisban újra és újra meg kell tudni eleveníteni: alkalmazni kell a saját szemléletben, a saját világ- és létszemléletben. Mindent következetesen és hűen szemléleti gyakorlattá tenni. A nézet, a világnézet, a létszemlélet csak szavak, semmit nem jelentenek, ha nem a saját életben effektív módon megelevenített, gyakorlati jelentőségű spirituális elvek.

151. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sthaneshwar Timalsina – Mark S. G. Dyczkowski: Tudat és énség
Baktay Ervin: Kőrösi Csoma Sándor
Sütő Zoltán – Major Gyöngyi: A hatalom mágiájának ksatriya doktrínája / Zuhanás a Földre
László András: Solum ipsum
Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány
Erdei Zoltán: Az elmélyedés metafizikai értelmezése
Buji Ferenc: Magasles
László András: Tradicionalitás és létszemlélet
Baktay Ervin: Mahábhárata
László András – Buji Ferenc: Genesis