Manka ​utazásai (Manka 2.) 16 csillagozás

Horváth Mónika: Manka utazásai

Manka útnak indul, hogy meglátogassa távol élő, rég nem látott barátnőit. Ismeretlen tájakat fedez fel, bárányt simogat, megszereti az esőt, és hazatérése után többé már nem tudja elképzelni tej nélkül a teáját.
A képeskönyvet Horváth Mónika illusztrátor, a Manka babák tervezője írta és rajzolta saját útiélményei alapján. A „mankaság” lényege, hogy fogadjuk el önmagunkat és másokat, legyünk vidámak, és élvezzük az élet apró örömeit, legyen az egy mosoly valakitől, egy csésze habos kávé, vagy az égen húzódó szivárvány.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Cerkabella, Szentendre, 2012
48 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639820319 · Illusztrálta: Horváth Mónika

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

csakegyluca>!
Horváth Mónika: Manka utazásai

A sorozatból csak ezt az egy részt olvastam, de nagyon cuki volt. Volt benne ami kicsit vissza taszított, ezért adok rá 4,5 csillagot

Juci P>!
Horváth Mónika: Manka utazásai

Ez speciel pont az a fajta tömény cukiság (vizuálisan), ami épp bejön nekem, de még jobb lenne, ha szólna is valamiről :)) Tudom, hogy kb. kétéveseknek íródott, akkor viszont ne emlegessünk bűbájos francia kisvárosokat meg vidéki angol kastélyokat, mert az meg őket nem érdekli.

2 hozzászólás
Ottivilága>!
Horváth Mónika: Manka utazásai

Manapság van egy olyan elképzelés, hogy gyerekkönyvet mindenki tud írni. A Pinterest tele van „Hogyan írjunk mesekönyvet” címkékkel.
Manka valójában egy kézműves vállalkozás terméke (ha jól tudom fogyatékkal élők is részt vesznek a gyártásban) és nagyon cuki figura. Gondolták legyen neki egy mesekönyve is. Én könyvtárban olvastam néhány hónapja és már semmire nem emlékszem, csak arra, hogy arra gondoltam, hogy ezt most minek kellett (amúgy az illusztrációk kedvesek). Én lehet, hogy inkább Manka baba születését foglaltam volna mesébe, mert szerintem az megérne egy történetet. Helyette kaptam egy mese féleséget, aminek ő volt a főszereplője (ha jól emlékszem, akkor utazik ide oda, de az is lehet, hogy nem). És egyszer csak a könyv közepén vége lett a mesének és közel 10 oldalon Manka fotók vannak a világ különböző helyszínein (gondolom vásárlók fotózták le…)
Hát ennyi. Mindez közel 2.000.- Ft-ért.

Pixelhiba>!
Horváth Mónika: Manka utazásai

Nagyon tetszetős a megjelenése és a rajzok is, én tutira odaadnám egy rózsaszín ruhás kislánynak, aranyos történet, és az nyilvánvaló, hogy mi felnőttek észrevesszük, hogy mire hajaz (ami egyébként remek ötlet), de egy gyerek szimplám aranyosnak találná és nézd anyu! felkiáltással rohanna a konyhába.

Lilyom>!
Horváth Mónika: Manka utazásai

Nekem nagyon tetszett a könyv alapötlete, hogy Manka Franciaországba és Angliába látogat, az illusztráció is aranyos. Maga a történet kicsit lehetett volna kifejtősebb, igazából minden oldal el lett intézve egy sorral, így eléggé gyorsan lapozós. Nem tudom pontosan milyen korosztálynak készült, maga a tartalom kicsit nagyobbakhoz illik, de a szövegek hosszúsága az egész kicsi korosztályhoz passzol. A végén lévő fényképekből szerintem sok lett, 2 oldal elég lett volna és úgy jobban megmaradt volna a varázsa is.


Hasonló könyvek címkék alapján

Berg Judit: A Nádtenger télen
Kányádi Sándor: Zümmögő
Boldizsár Ildikó: A fiú, aki felfedező akart lenni
Mechler Anna: Olina és a varázsszirmok
Nagy Natália: A Nap születésnapja
Takács Viktória: Luca mese
Dániel András: Matild és Margaréta, avagy boszorkányok a Bármi utcából
Boldizsár Ildikó: Holle anyó birodalma
Farkasházi Réka: Életmesék
Agócs Írisz: Márkó bácsi kertje