Hármak 5 csillagozás

Horváth Judit – Halmi Zsolt: Hármak

A melegtől elcsigázott pásztor – ügyet sem vetve bárányaira –, zakatoló szívvel figyeli a közeli várost, hunyorogva pásztázza a tomboló tömeget. Nem ritka ott az efféle lármázás, ám ez a mostani különösen sérti a pásztor fülét.
Több ezer kilométerre onnan három ember készülődik élete legnagyobb utazására – ki kalandvágyból, ki kötelességtudatból, ki kényszerből. Pásztorunk mit sem tud e hármak jöveteléről. Céljaik homályosak még önmaguk számára is.

>!
Tálosi A., Hosszúvölgy, 2017
50 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158072502

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Mircsi P>!
Horváth Judit – Halmi Zsolt: Hármak

A könyvtárban véletlenül találtam ezt a röpke is kötetet, és néztem, hogy Jézus, meg Gabriel, meg társai, de nem igazán állt össze, hogy mi is ez. Aztán olvasás közben is végig bizonytalanságban voltam, hogy azok az információmorzsák, amiket itt most kapok, nagyon szűk kézzel mérve, azok hogy állnak össze. És ez az állapot gyakorlatilag a legvégéig fennmaradt.

kiskavics>!
Horváth Judit – Halmi Zsolt: Hármak

Érdekes élmény volt, ahogyan az elején még összefüggéstelennek tűnő információk végül teljes képet alkottak. Az alapötlet is izgalmas, jó gondolatébresztő, beszélgetésindító lehet.
Képregényhez képest kevés benne a párbeszéd, de ezen könnyen túl tudtam lépni. Az viszont kicsit zavart, hogy már a harmadánál jártam, mire sikerült a névvel rendelkező szereplők nevét az arcokhoz társítani – ez pedig részben a párbeszédek arányának növelésével orvosolható lett volna.
Egy nagy problémám van a gondolatmenetével: spoiler Emellett az, hogy spoiler szintén bosszantó. Az, hogy a szereplők közt nyilvánvalóan felmerülő nyelvi akadályokat egyszerűen semmisnek tekinti a történet, még betudom a terjedelmi korlátoknak.
A rajzstílus szépen illeszkedik a hangulathoz, tetszett, ahogyan a képek meséltek.


Hasonló könyvek címkék alapján

Mund Katalin (szerk.): Galaktika 374 XL
Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 3.
Mészáros János – Németh Levente (szerk.): Hősök tere
Merényi Dániel: Napirajz 2. – Még tovább súlyosbítva a mindent
Gróf Balázs: Képregények
Hollerbach Emil: Amit a falakról tudni kell 1.
Nagy Viktor: Nyócker – A kép-regény
Fazekas Attila: Rajzolt mozi
Németh András: Rocksztár leszek, mama!
Vass Róbert: Ágoston, a nukleáris baromfi