Ólompegazus (Zenit 1.) 39 csillagozás

Horváth György: Ólompegazus

Utas ​Andrásnak csak a szerelem és a barátság fontos igazán, így aztán hiába szajkózzák ismerősei, hogy többre vihetné, ő mégis éttermi futárként tengeti életét. Ám egy napon felbolydul körülötte minden: autóját ripityára töri egy sofőr nélkül csatangoló kamion, majd nem sokkal ezután legjobb barátja is eltűnik. András először nem is feltételezi, hogy összefüggés lehet a két eset között, aztán lassanként rá kell döbbennie, ki indította be öntudatlanul a valószerűtlen események láncolatát. Miközben régi cimboráját keresi, és egyre furcsább karakterekbe botlik, mindinkább szétmorzsolódik körülötte az eddig ismertnek gondolt világ, míg végül kiderül, hogy senki sem az, akinek eddig hitte, leginkább szerelme és barátja nem. Hamarosan ókori mítoszok héroszaként indul egy római kori dárdával és egy papírnehezékkel olyan harcba, amihez se kedve, se hite nincs.

Az „Ólompegazus” a Zenit sorozat első köteteként csupán röpke pillantást enged a kulisszák mögé, de ennyi talán elegendő,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Alexandra, Budapest, 2011
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632977386

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
mezei P
Horváth György: Ólompegazus

Urban fantasy, mágikus realizmus, kortárs: teljesen mindegy. Számomra „csupán” egy gyönyörű könyv a szerelemről, gyászról, barátságról, vágyról, házasságról, Budapestről és….talán az újrakezdésről.

>!
anesz P
Horváth György: Ólompegazus

Ez a regény zanzásítva tartalmazza a mostanában olvasott könyveimet: Riordan Percy történetei a görög mitológiával, a Pajzán álom buddhista vonulatával, a Méreghercegnő tarot kártyalapjainak az értelmezésével, az Angyalok bukása a keresztyén szimbólumaival, és persze a sok Platonra utalással Atlantisszal kapcsolatban.
Őszintén szólva nekem nem is tűnt fel a cím ellentmondásossága, amíg meg nem magyarázták: a pegazusnak könnyűnek kell lennie, hogy repülhessen, míg az ólom pont lehúzná a földre. Nagyon tetszett ennek a szimbólumnak az emberekre való alkalmazása. A szövegre nagyon kellett figyelni, mert a stílusa gördülékeny, az események az elején még lassan csordogálnak, de nagyon sok az utalás, a kétértelműség, és semmi nem az, aminek látszik, nem is beszélve az idősíkok váltakozásáról. Alapvetően tetszett ez az összetettség.
A szereplők is érdekesek voltak. Tetszett a csillagászati vonal is. Kíváncsi vagyok, hogy a különböző történetek hogy kapcsolódnak majd egymáshoz?

>!
pat P
Horváth György: Ólompegazus

Megint sikerült nem választanom mellé, örülök. Kellemes, mosolygós élmény volt ez a könyv, másodsorban a helyszínnek-hangulatnak, elsősorban pedig a stílusának köszönhetően. Jaj, néha olyan jókat röhögtem, és nemigen érdekelt, hogy ilyen szellemes és színes körmondatokkal kvázi élő ember nem beszél. (Ha mégis, leveleket a kiadóba.) És ne feledjük el minden idők legszürreálisabb regényalakját, Döme urat sem.
A történet maga annyira nem vett le a lábamról, de távolról sem volt rossz, és meg kell persze említeni, hogy az aktuál-kliséktől teljesen mentes, és esetleges más ismerősségek sem voltak tolakodóak.
Hogy a Zenit-koncepcióra hogy sikerül erőltetettség nélkül felfűzni a történeteket, arra azért kíváncsi leszek.

10 hozzászólás
>!
mirejla I
Horváth György: Ólompegazus

Azt, hogy mi is igazából az Ólompegazus azon túl, hogy a regény címét adta, jobb, ha mindenki maga deríti ki. Azt viszont el lehet árulni, hogy szubjektíve milyen. Mondjuk például olyan, mint a vienetta – miután beburkolta az ember, kocogtatni kezdi a fagyispohár oldalát a kiskanalával, miközben azt mantrázza, hogy kérek még!
No de milyen az már, hogy egy regény ennyire olvastatja magát? Mert van benne nem lineáris időrend, egymásba áttűnő idő- és valóságsík, otthonülőket világjárásra ösztönző ismeretterjesztés, ám önmagában mégsem csak a történet, hanem a meseszövés, ha úgy tetszik az író hangja az, ami kiváltja ezt a mantrázós bibliofíliát. A történet számomra – élve az olvasói szabadság jogával a maga öntörvényű, asszociatív módján – akár a Divina Commedia, a János Vitéz, a Solaris, és – filmekhez kanyarodva – a Virágzó völgy vagy a Ház a tónál vonulathoz kapcsolható. Az OP erőssége, hogy az ő verziója friss. A szépsége – igen, a regényé –, a mindennapok káoszába ágyazott, mégis mindenütt ott van, mint mondjuk az Apocaliptica Reflections c. korongjáról széthullámzó zene. Az OP-nál az nagyon egyedi, hogy valahogy minden és mindenki, mítosz és fantasy földet ér és valóságos lesz, még a pátosz is, amikor humor segítségével, mint valami szappanbuborék kipukkad és csak az marad ott, aminek kell, díszek, leplek és homályok nélkül, se több, se kevesebb. Az olvasó pedig repes, mert megkapta végre a magáét. Mégis amikor az OP végetér, az olvasó, mint üresbe tett négykerekűt a toscanai tájban, nagyon nem akarná lefékezni magát, mert csak lesné, hogy merre a folytatás.

>!
ViraMors P
Horváth György: Ólompegazus

Huhh… lehet, hogy nekiülök, és lendületből végigolvasom még egyszer.
Ez megint egy olyan könyv, ami nem a történetével nyűgözött le. A történet sem volt rossz, de ömagában kevés lett volna. Viszont a stílusa egyszerűen magával ragadott, és a tele volt remek karakterekkel. A fantasztikus, szinte már plasztikus leírások, és az abszolút átélhető hangulatok szabályosan letehetetlenné varázsoltak a könyvet. Nem, nem utaztam túl a busszal, de nem sokon múlt…
Sajnálom, hogy a Zenitről mint olyanról igazából szinte semmi nem derült ki, ennek ellenére azt hiszem, új kedvencre bukkantam.

>!
Marcus P
Horváth György: Ólompegazus

Bevallom őszintén, hogy a Zenit sorozathoz számomra Horváth György neve hozta meg a kedvemet, és bizony nem kellett csalódnom.

Az Ólompegazust igazi élmény volt olvasni. Elcsépelt kifejezés, hogy a szereplők hitelesek, ezért inkább azt mondanám, hogy könnyen magunkra, barátainkra, ismerőseinkre ismerhetünk bennük, mindenféle esendőségükkel együtt, velük élhetünk. És jó fantáziaregényhez méltón a mágikus-misztikus elemek sem annyira idegenek, tulajdonképpen ugyanolyan kézzelfoghatók, átélhetők, mint maguk a karakterek. Ettől, és Horváth György kitűnő (bár ebben a műben némileg visszafogott) nyelvhasználatától emelkedik ki ez a regény más hasonló műfajú alkotások közül.

A története nem egyedi (bár szívbemarkoló), a Zenitről sem tudunk meg túl sokat, mégis olyan minőséget képvisel, hogy érdemes volt ezzel a könyvvel kezdeni a sorozatot.

>!
Bragwen
Horváth György: Ólompegazus

„Az Ólompegazus egy nagyon jól megszerkesztett, magával ragadó szöveg. A történetszálakat összekötő, legtöbbet fokalizált szereplője Utas András, akit többnyire Kóborholdként emlegetnek. A férfi éttermi futárként dolgozik, élete mentes mindenféle hullámtól és a rá következő völgyektől, talán egyedül a nők körében aratott sikeressége fűszerezi. Sármja, akár a szövegben lassan kibontakozó természetfeletti, karakterének részeként mozdulataiba, tetteibe simul, és igézően hat a környezetében felbukkanó nőkre. A helyszín Budapest, ahol ez a tengődő, sodródó, túl sokat nem erőlködő alak a hozzá kötődő szereplőkkel való kapcsolatában hozza létre a jelen vagy idézi meg a múlt eseményeit.”
A Próza Nostra kritikai oldalon olvashatjátok a kritika többi részét: http://www.prozanostra.com/iras/az-oroksegre-varva-zeni…

Vigyázz, sok árulkodó részletet tartalmaz. :)

>!
Röszkva
Horváth György: Ólompegazus

Ez a könyv valami remekbe szabott urban fantasy, ráadásul magyar író tollából.
A cselekmény szépen, komótosan folydogált, és ez esetben nem zavart az idősíkok közti ugrabugra. A mágia és misztikum ugyanolyan zseniálisan van adagolva, mint a barátság és szerelem, mindenből pontosan elég.
A szerzőnek eddig csak egy m.a.g.u.s.-os művét olvastam, de ezzel a regénnyel megvett, kilóra.

>!
fiszi
Horváth György: Ólompegazus

Bevallom, félve vettem a kezembe a könyvet, az utóbbi időben nem voltak jó tapasztalataim a magyar fantasy-val. Az se sokat segített, amikor megláttam, hogy ez egy sorozat első kötete (de legalább az első, nem a sokadik).
Kellemesen csalódtam. Nagyon ötletes és fordulatos regény volt ez, és az író rendkívül ügyesen kezelte a nem-lineáris cselekményt. A nyelvezete és a stílusa is kiváló, néha a párbeszédek kissé élethűtlenek, de aránylag ritkán. A magyar elnevezések sem hangzanak sután, a környezet is hihető, és jó felismerni az ismerős helyeket. Ígéretes első rész.

Szerk.: Másodszorra már nem tetszett annyira, mint elsőre, kicsit káoszos néhol, hogy mi miért történik, és ki kicsoda, honnan jön a mágia stb. És Simon monológja a felgyorsult világról kissé sok volt…

>!
Dominik_Blasir
Horváth György: Ólompegazus

Egészen meglepődtem az Ólompegazus olvasásakor, ugyanis minden látszat ellenére több lesz, mint egyszerű kalandregény.
A szokásosnál nagyobb hangsúlyt kapnak az elmélkedések, az elgondolkodtató tartalom sem szorul a háttérbe, miközben a karakterek mindannyian kiválóan kidolgozottak, az érzelmeik valóban emberinek hatnak.
Ugyan nem hiányoznak az izgalmasabb és kalandosabb elemek sem, mégis más stílusban jelennek meg. A történet bővelkedik visszaemlékezésekben, bár így a jelenben történt események sokáig nem tűnnek olyan fontosnak. Vártam valami grandiózusra, hátha többet is megtudunk a misztikus események hátteréről (vagy egyáltalán kiderül, honnan kapta a Zenit nevet a sorozat), de végül ez nem történt meg, remélem később azért elmélyítik a mitológiát.
A magyar környezet sajátos hangulatot kölcsönöz az eseményeknek, a különböző stílusok keveredésével rendkívül szórakoztató lesz. Ha a folytatás is ilyen jó lesz, nem panaszkodhatunk.
Bővebben az ekultúrán.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Hush_Campo

Lágy, de makacs csók volt, ezer íze lassan áradt szét Kóborhold nyelve felett. Csípett akár az együtt elköltött szecsuáni vacsorák, és keserű volt, forró, mint a kávé, benne rejlettek az együtt töltött reggelek, az ölelések, amíg a szép emlékű kotyogóra vártak, hogy végre felköpdösse a magáét. És édes volt a csók, mint a cseresznye, amit Kóborhold Ági fülére akasztott. S persze ott bujkált benne a kétnapos pizza, amit a hűtőben találtak, a rápumpált, lejárt szavatosságú ketchuppel együtt, a szentendrei fokhagymás-tejfölös lángos meg a török étkezdék joghurtos padlizsánja. Benne volt a tőkéről lopott, permetezett szőlő, amitől rosszul lettek, és benne zsibongtak az éjszakába nyúló hétvégi borozások, a belga sörök, a pálinkák, a vodkák, a becherovkák.

>!
mezei P

– Ejnye, elfelejtettem megkérdezni ettől az Aradtól, hogy milyen bőrből készült a kesztyűje.
– Na, ezt egy percig se bánja!
– Miért, maga tán tudja, Márta, hogy mit válaszolt volna?
– Valószínűleg azt, hogy a kesztyűt egy néger harcos bőréből szabta és varrta, saját két kezével, ahogyan a harcost is önerőből győzte le, még valamikor a Római Birodalom hajnala előtt, az etruszk időkben. Hosszan ecsetelné, milyen mítoszokba illőn óriási termetű, milyen ébenfekete bőrű és főként milyen igaz szívű volt ez az ember, és mennyire fájlalja, hogy végül meg kellett ölnie. Nem is fejezheti ki iránta máshogy tiszteletét, csakis úgy, ha a bőrét mindig magán viseli. Mindenesetre a kesztyű bélésébe igen szépen bele van hímezve, hogy Armani, egyszer már láttam.
– Armani? Ez volt a fekete harcos neve?
– Férfiak! – nézett a plafonra Márta, aztán kivonult a szobából.

>!
mezei P

– Fura, de boldog, mazochista alak vagyok – heherészett. – Gyötör a hiány, ha Ágira gondolok. Közben meg Ágira gondolni jó. A szerelem egy alávaló, kéjsóvár kettősügynök.

>!
mezei P

…mert a kínai vezetési stílus gyökeresen tér el a hazaitól. Sem fényképen, sem videón nem jöhet át az élmény: három sávot simán ötként használnak, az autókat csak milliméterek választják el egymástól, a szembe sávok sem jelentenek problémát, ha előzni vagy kanyarodni kell, a jelzőlámpák pedig valóban csak jelzésértékűek, az esetek többségében figyelmen kívül hagyhatók, hiszen ott a duda, majd az megoldja. Kóborhold ezt úgy fogalmazta meg, hogy a kínaiak úgy vezetnek autót, mintha még mindig biciklin ülnének, s habár kaotikusnak tűnik, amit művelnek, mégis hatékonyan, kevés balesettel közlekednek. Miért? Mert míg Magyarországon mindenki csak saját magára figyel, miközben mindenki másra magasról tojik, addig a kínaiak legkevésbé saját magukra figyelnek, ellenben figyelnek mindenki másra.

>!
Hush_Campo

-Ha látnád a konyhát nem lennél olyan merész, hogy ölelgetni próbálj!

>!
mezei P

Lehunyta a szemét, miközben hagyta, hogy a méz édes, ragadós íze szétáradjon a szájában. Bekapott pár szem áfonyát.

1 hozzászólás
>!
mezei P

– …Milyen a viszony ön és az édesapja között?
– Nem mondhatnám, hogy ápolok vele bármiféle viszonyt. Semmi nem érdekli az öreget a lovakon kívül. Szerintem már beszélni is elfelejtett. Amikor legutóbb találkoztunk, akkor is csak olyasmiket dörmögött, hogy szia meg aha meg légy jó. Azt vártam, mikor ad egy almát vagy kockacukrot.

>!
mezei P

Egyszer, meglehetősen prózai módon, felkötöttem magam. Mit mondjak, eléggé unalmas órákon keresztül himbálózni, bele is aludtam.

>!
Hush_Campo

– Kicsit irigykedem, amiért ennyire buknak rád a csajok. Meg persze arra, hogy bármit teszel, sosem haragszanak meg rád igazán. Hogyan csinálod? Pedig olyan toprongyos és léhűtő tudsz lenni.
– A léhűtőség fontos dolog. Azt más néven hanyag eleganciának hívják, úgy meg már szeretik a lányok, a kelleténél még jobban is.

115. oldal

>!
Hush_Campo

A környező bérházak sorra megelevenedtek, lámpák gyúltak, nyitott ablakú lakásokban hangosították fel a zenét, még csörömpölés is hallatszott, azt követően meg vad röhögés, máshonnan pedig kórusban kikiabáltak, hogy a kurva anyját meg apja faszát annak, aki éjjel fél kettőkor így zajong. Birtokba vette a belvárost a szokásos nyáréjszakai zsivaj.

8. oldal


A sorozat következő kötete

Zenit sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: Gergő és a táltosviadal
Virág Emília: Sárkánycsalogató
On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája
Böszörményi Gyula: 3… 2… 1…
Hernád Péter: Hollóember
Meiszner Krisztina: MásValaki problémája
Szécsi Noémi: Finnugor vámpír
Benyák Zoltán: Az idő bolondjai