Í/11 0 csillagozás

Gion Nándor Novellapályázat 2012
Horváth Futó Hargita (szerk.): Í/11

A ​2012-ben első alkalommal meghirdetett novellapályázat szabályzata szerint a Gion Nándor Szépirodalmi Díj a Gion Nándor életművének szellemiségét teljesítményében, értékében folytató magyar nyelven írt pályamű szerzőjének adományozható. A szépirodalmi pályázat célja a magyar irodalom és szellemiség gazdagítása, új művek írásának serkentése, a gioni diskurzusok továbbéltetése. Nem lehetett könny helyzetben a pályázó, aki szó szerint vette a kiírás követelményeit, s megkísérelte a gioni prózapoétika lényegét megragadni, hiszen immár négy monográfia dolgozza fel munkásságát. A zsűri sikeresnek ítélte meg a pályázatot, hiszen a novellákban felbukkanó történetek alapján biztos állíthatjuk, hogy a pályázat híre eljutott a Kárpát-medence minden régiójába. A bírálóbizottság azokat a novellákat értékelte, melyek arról tanúskodnak, hogy a szerzők, ha nem is folytattak vele minden esetben párbeszédet, mégiscsak átgondolták saját szempontjukból a gioni életmű jellemző jegyeit, valamilyen… (tovább)

A művek szerzői: Mohácsi Zoltán

Tartalomjegyzék

>!
Forum / Gion Nándor Emlékház, Szabadka, 2013
150 oldal · keménytáblás · ISBN: 9788632308664

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Burány Nándor: Gyümölcsöskert házzal eladó
Bozsik Péter: A pálinka dicsérete és más történetek
Gion Nándor: Műfogsor az égből
Döme Szabolcs: A felhő neve
Duba Gyula (szerk.): Fekete szél
Gion Nándor: Jéghegyen, szalmakalapban
Tar Károly (szerk.): Ághegy
Nagy Pál (szerk.): Egyszer mindenkit szólítanak I-II.
Tolnai Ottó: Kékítőgolyó
Barlog Károly: Maxim