Egy ​év, tíz hiba 29 csillagozás

Horányi Hanna Zelma: Egy év, tíz hiba

Vajon hány hibát lehet elkövetni egy év alatt?
Nem a kémia dogában, és nem is a tesiórán, hanem egy sokkal nehezebb tantárgyban: az életben. Kinga épp beleveti magát a kilencedikbe, új sulija, kicsit konzervatív családja és sok barátja van. Belép egy zenekarba, bulizik, és a fiúk is észreveszik a romantikus és vagány lányt. Azzal meg csak a baj van, ha az ember szíve átveszi az irányítást… Vagy mégsem?
Horányi Hanna Zelma első regényében pontosan mutatja be az első szerelmek, rácsodálkozások, rajongások és viták természetét – azaz egy kamasz hétköznapjait.

Rólad/Neked-sorozat: Olyan könyveinkre tesszük rá a Rólad/ Neked logót, amelyek valóban kamaszokról szólnak, kamaszoknak, és ráadásul a szerző maga is szinte kamasz, vagy nagyon közel áll a korosztályhoz – így nem csak ismeri, átérzi az őket foglalkoztató témákat, de olyan hangon tudja megírni azokat, amely hiteles számukra is.

Tagok ajánlása: 12 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rólad - Neked Könyvek Menő Könyvek

>!
Menő Könyvek, Budapest, 2018
352 oldal · ISBN: 9789634035374
>!
Menő Könyvek, Budapest, 2018
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634034940

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Ágoston · Kinga


Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

vighagika>!
Horányi Hanna Zelma: Egy év, tíz hiba

2018 egyik legnagyobb csalódása volt számomra ez a könyv. Molyon kemény fél csillagot kapott tőlem az ötből, de még annyira is nehezen nyomtam rá. Hogy mik voltak a problémáim a történettel? Nos, könnyebb lenne felsorolni azt, hogy mik nem, de azért megpróbálom.
Nagyon lelkesen vágtam bele, hiszen fiatal, magyar szerző könyve, gondoltam biztosan megállja helyét az „ifjúsági” kategóriában. Itt hibáztam először, ugyanis korántsem kellett volna ekkora bizalmat szavazni neki.
Ami először szemet szúrt, az az igénytelen írásmód. Értem én, hogy egy kilencedikes kamasz lány a főszereplő, de a kötetben szinte minden egyes karakter második szava az volt, hogy tök. Tök jó, tök gáz, tök szuper, tök király. Én meg tökre azt hittem megőrülök.
De legyen ennyi elég a nyelvtanból, térjünk is rá a történetre. Ha valaki rájön, hogy melyik tíz hibára gondolt az írónő, abból a száz baromságból, amit a főszereplő leányzó elkövetett, most szóljon, vagy hallgasson mindörökre!
Kinga ugyanis elment középiskolába úgy, hogy halálosan szerelmes volt egy fiúbaba, akivel ezelőtt összesen talán két szót sem beszélt, majd meglátta, és rájött, hogy tulajdonképpen már nem is érdekli. Rögtön ezután beleszeretett a srác legjobb barátjába, azonnal összejöttek (mert minek is ismerkedni?), de néhány hét múlva új pasiba zúgott bele. Úgy, hogy közben még együtt volt az előzővel. És ez kb. csak az első ötven oldal volt. Ha valaki ezek után azt hinné, hogy milyen izgalmas lehetett ez a sok szerelmi gubanc, nos, nem volt az.
Már csak azért is halálra untam magam, mert a nemistudommárkibevagyokhalálosanszerelmes Kinga közben háromszáz oldalon keresztül iskolába járt, és gyakorlatilag semmi nem történt vele. Rajta kívül igazából nem ismertünk meg rendesen egy szereplőt sem, legyen az osztálytárs, barát vagy családtag. Néha dogát írt, máskor hatalmas (irónia) szerelmi bánata volt, én pedig egyre inkább azon agyaltam, hogy ugyan miért olvasom még mindig ezt a szenny irományt. Annyira unalmas volt az egész, hogy szinte egyáltalán nem érdekelt, mi történik.
Összességében talán egy szörnyen félresikerült SzJG utánzatnak mondanám, hiszen a téma ugyanaz, csak más, sokkal rosszabb körítésben.

9 hozzászólás
sztinus>!
Horányi Hanna Zelma: Egy év, tíz hiba

Ebben a könyvben több, mint 10 hiba van. Gyerekes. Attól, hogy ifjúsági, adhatna többet irodalmi szinten. Találkoztam már kivàló alkotásokkal. Ez egy olyan írásmód, ahogy a naplónkba firkálunk mindannyian 13 évesen. Irodalmi érték nélkül. “Bioszórám volt, utàna lementünk a lèpcsőn és Palika naggyon rám nézett”. Ez könyvben fàj.
A főszereplő kislány nagyon keresi a magànak való herceget, és ennyi. Nèha sír, nèha boldog. Villamosozik.
Egy jópontot kap, ami miatt 2 csillagra értèkeltem: a szülők teljesen jófejek, nem vàltak el, nem bènàk.
A többi nagy csalódás.

5 hozzászólás
Oláh_Zita P>!
Horányi Hanna Zelma: Egy év, tíz hiba

Nem volt rossz, egy olvasásnak elment. Még egy-két kör korrektúra rá fért volna az biztos. Továbbá szerintem ez az a kategóriájú ifjúsági regény, ami elsősorban a fiatalabbaknak szól, én azon túl, hogy kikapcsolt, semmi extrát nem találtam benne.

1 hozzászólás
h_orsi P>!
Horányi Hanna Zelma: Egy év, tíz hiba

A főszereplő tényleg sok hibát elkövet, némelyiket többször meg is ismétli. Ez a könyv megmutatja azt, hogy milyen következményekkel kell számolni, ha nem vagyunk hajlandóak leülni és szépen, nyugodtan végig beszélni a dolgokat. Számtalan szenvedéstől és aggódalomól meg tudjuk magunkat kímélni, ha higgadtak tudunk maradni az adott pillanatban. Megmutatja, hogy mennyire fontosak az igazi barátok, és hogy mi is, ők is végighallgassanak minket.
Ez a könyv semmire sem buzdít. Nem mondja azt, hogy állj fel, menj ki és éld a saját életed! Nem mondja el, hogy milyen felejthetetlen élmények várnak rád az életben. Nem hívja fel arra a figyelmet, hogy a barátság mindig két oldalú és, hogy mindenkinek bele kell tennie a közös dobozba, hogy utána ki tudjon belőle venni. A kedvedet sem hozza meg egy másik könyvhöz, sem művészeti alkotáshoz. Nem ösztönöz semmire csak arra, hogy sodródj az árral. A főszereplő a gimnázium első évét kezdi a könyv elején, de a gimis rész nem szerepel sokat a történetben. Én nem láttam benne jelentős karakterfejlődést. Ami egy ifjúsági regénynek alapja kellene hogy legyen, itt hiányzott.
https://konyvkoktel.blogspot.com/2019/04/horanyi-hanna-…

Hintafa P>!
Horányi Hanna Zelma: Egy év, tíz hiba

Nekem annyira tetszik ennek a sorozatnak az ötlete! Fiatal írók tudják megmutatni magukat, gondolataikat, élményeiket. Hurrá!!! A kötet legnagyobb tanulsága, hogy jól, jobban kell kommunikálni. Mintha a fő szerelmi szál mindkét érintettje direkt a félreértésekre utazott volna. Én mondok valami teljesen félreérthetőt spoiler , mire Te elrohansz, anélkül, hogy megvárnád míg befejezem, vagy kérdeznél. Aztán jön a hetekig tartó szenvedés. Tombolnak a hormonok, jönnek-mennek a drámák. Uhhh és jajmár. Ugyanakkor nem vagyok meglepve, ha a korosztályban közelebb álló olvasóknak tetszik. Egy idealizált szerelem, spoiler. Elvben nagyon szép dolog. Csak kérlek, ne csalódjatok nagyot, ha kiderül, hogy spoiler.

Szimirza P>!
Horányi Hanna Zelma: Egy év, tíz hiba

Én igyekeztem, de valamiért nem tetszett.. lehet a sok klisé, vagy mert némelyik szituációnál úgy éreztem, hogy ezt már olvastam vagy 100szor csak pepitában.. Nem tudom azt mondani rá, hogy förtelmesen rossz, mert nem az, olvastatja magát stb., de valahogy ez nekem most nem érte el a szintet…

Börtöntöltelék>!
Horányi Hanna Zelma: Egy év, tíz hiba

Még csak most tettem le és máris gyászos ábrázattal nyugtázom, hogy:
Nincs tovább.
Nincs több Ágoston.
Nincs több.
Bühühühüüüü :”'(

Naaaagyon szerettem!!!
Bár azért úgy kell elkezdeni, hogy tudod, azt a 10 hibát keményen el fogja követni….. Én párat nem számoltam volna bele, viszont volt más, amit meg igen :D
Szóóvaaal….
Nem tudok Ágoston nélkül élni!! Létezni!! Minden olyan fénytelen nélküle… Haha, jó ezt most a 10 éves énem mondatta velem :'D
Ágoston forevör. Ha szembejin velem az utcán, akkor leszek én Kinga :'D Bocccs… :DD
Mondjuk ez olyan kikészülős könyv volt, de nagyooon. Az agyamra ment mán néhány dolog. De így visszatekintve… egye fene, így volt tökéletes :D ^^

Kek P>!
Horányi Hanna Zelma: Egy év, tíz hiba

Nos, az első pár oldal után le akartam tenni, mert az ilyen tini nyifnyafból bőven jut elég a hétköznapokra is, de aztán erőt vettem magamon és olvastam tovább, hátha megfejtem, miért kíváncsi erre a könyvre az a diákom is, aki egyébként soha le nem teszi a kezéből a telót, könyvet meg végképp nem olvasna soha. Persze ezt se olvasta el :), csak én küzdöttem meg vele helyette. No, furcsa volt nekem ez a rinyálás, mert hát ezek mégis csak gimis tinik, nem szakközepesek… pedig a színvonal inkább oda illene. És azt se mondja már nekem senki, hogy egy gimis lány évente 1 db könyvet olvas csak el. Mert ez a „könyvmoly” eddig jutott ebben a tanévben. 1 könyv – és vagy 4 pasi. Hát, nem hinném, hogy bármennyire is műveltebb lenne az általa lefikázott barbiknál. Nem beszélve a nyelvezetükről – az kimondottan színvonal alatti. Szóval, ha ez a nyűglődés a tini idill a mai kamaszlányoknak, akkor csak sajnálni tudom őket. A könyv meg gyöngécske – mondom én ezt egy türelmes gyógypedagógus stílusában… –, de irgalmas is vagyok, tehát közepesre értékelem, mert egy bakfis tinitől első könyvként ez is szép teljesítmény. Az Epilógusért kár, tudom, hogy ez egy ma divatos kreatív zárlat – hogy mindezt a csöpögős-nyűglődő tinihablatyot felnőtt anyaként idézi fel a mesélő, amikor már neki is kamasz lánya van… csakhogy éppen ezért hiteltelen, mert az ember azt gondolja, hogy felnővén talán már tud egy kicsit disztingválni.

kisboszorka>!
Horányi Hanna Zelma: Egy év, tíz hiba

Erre csak annyit mondanék, hogy jaaaaaaj. A stílus túl egyszerű, a problémák tipikus tiniproblémák (igen, nyilván én is tipródtam a pasik között, mert miért nem lehet egyszerre mindet, de akkor most ki iránt mit is érzek – és mindezt akkora beleéléssel, mintha most azonnal kéne megmondani, hogy kivel szeretném leélni az életem) – mégis túlkuszáltak.
Értem én, hogy a 15 éves tinilány nem Stendhal műveiből fogja kitapogatni a szerelem mivoltát, és hogy tök jó, hogy legalább olvas, de nekem fontosabb a szerkezeti és nyelvi csomagolás annál, mint hogy szó nélkül elmehessek mellette.

PTJulia P>!
Horányi Hanna Zelma: Egy év, tíz hiba

Javaslom az Erawannak, hogy kössenek a szerzővel szerződést életműkiadásra.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kek P>!

Aznap már nyolckor ágyban voltam. Villámgyorsan olvastam egy fejezetet az Elfújta a szélből, aztán lekapcsoltam a lámpát, és már aludtam is.

22. oldal

Kek P>!

     Persze az élet ment tovább, és pénteken rá kellett eszmélnünk, hogy eljött az őszi szünet előtti utolsó hét, ami egyben a gólyahetet és a gólyák beavatását jelentette.

49. oldal

Kek P>!

     Az infó viszont ennek a szöges ellentétére sikeredett. Zaránd Levi tanár úrnak elképesztően göndör haja és egy rakat fura cucca volt, és amint hatalmas léptekkel föl-alá mászkált a teremben, úgy festett, mint egy furcsa indiántáncot járó tiritarka mikrofon. Mindenesetre nekem sokkal szimpibb volt, mint a föcitanár.

24. oldal

Kek P>!

… aztán végignéztem a keddi óráimon: matek, tesi, angol, rajz, kémia, irodalom, biosz. Hát, volt már jobb napom is, de mindegy. Kárpótolt, hogy egész évben nem lesz fizikám. Igeeen!

16. oldal

1 hozzászólás
Kek P>!

Papa csendben végighallgatott, aztán, amikor elhallgattam, elmosolyodott. És ez az a mosoly, amiből – szerintem – sokat tanulhatnának a „Hogyan Legyünk Jó Apák?” könyvek (már ha vannak ilyenek) szerzői is. Egyszerre volt kedves és megértő, de mégsem túlságosan lazázó; komoly és szeretetteljes. Amikor papa így mosolygott rám, azt éreztem, nem arra gondol, hogy „milyen mulatságos, amikor a gyerekek ilyen gondterheltek”, hanem tényleg megért.

14. oldal

Kek P>!

– … Érted. Ülsz ide? – mutatott a padsor középső padjára (ő Danival ült az ablak mellettiben), aminek tetején történetesen Fanni trónolt, aki már kezdettől fogva féltékenyen figyelte párbeszédünket. Jobbnak láttam hát ellenkezni.
– Tudod, Marci, ott már ülnek – mondtam eredeti témánkhoz hűen, egy türelmes gyógypedagógus stílusban.

10. oldal

Kek P>!

Otthon leültem megírni a leckéimet. Csabai aznap egy rakat brutálkemény példát adott fel, úgyhogy mire végeztem, úgy éreztem magam, mintha az agyam maratont futott volna. Végigfeküdtem az ágyamon, és azt terveztem, hogy olvasok egy kicsit. De erre nem került sor: két másodpercen belül már aludtam.

240. oldal

1 hozzászólás
Kek P>!

– Kingaaa!! El fogsz késni! – kiabált be papa a konyhából. Gyorsan felnyomtam a fejemre egy kis sminket, aztán (még egy utolsó pillantást vetve az így már embernek minősíthető képemre) kirohantam az előszobába.

272. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kinga
Kek P>!

Már tizenhárom évesen rájöttem arra, hogy az, hogy a barátnőimmel időnként összeveszem, nem baj. Hiszen mindig kibékültünk utána, és ha nem lettek volna kisebb-nagyobb nézeteltéréseink, az nem a szeretetet jelentette volna, hanem azt, hogy nem ismerjük egymást annyira, hogy konfliktusaink lehessenek.

216. oldal

Kek P>!

     Persze így is voltak görcsös perceim – ilyen volt a március tizenötödikei hosszú hétvége is. Ágoston szülei úgy döntöttek, hogy leutaznak a nyaralójukba, úgyhogy szerda délután találkoztunk utoljára. Másnap alig bírtam figyelni a suliban, egyre csak a végtelennek látszó napok jártak az eszemben. Másodpercenként pillantottam az ablak felé, amin túl egyre nagyobb pelyhekben esett a hó. A tanárok megpróbálták magukra vonni a diákok figyelmét (nem én voltam az egyetlen, akinek elterelte a figyelmét a nagy fehérség), nem sok sikerrel.
[…]
– Mi van az autópályákkal? – kérdeztem, és a hangom egy oktávval a szokásos felett csengett. Enyhe pánik uralkodott el rajtam.
– Hatalmas hóviharok vannak az egész országban – nézett rám mama. – A rádióban csak erről beszélnek. Már így is óriási torlaszok vannak az utakon, de még mindig esik. Nem tudom, mi lesz itt… Március tizennegyedike van, mi ez a téli katasztrófa?

228-229. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hóesés

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

F. Kosztyu Viola: Lorena
Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi
Sarah Dessen: Tökéletes
Sarah Dessen: Figyelj rám!
Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstül
Sarah Dessen: Egy felejthetetlen év
Szilvási Lajos: Egymás szemében
Kőszegi Imre: A pesti lány
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 3.
Németh Eszter: Kötéltánc