A ​lovakat lelövik, ugye? 151 csillagozás

Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye? Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

„Rollo belefújt a sípjába, a közönség izgatottan felugrált. A maratoni táncversenyek közönségét nem kell fokozatosan felkészíteni. Ha történik valami, azonnal a tetőfokára hág az izgalom. Ebben a tekintetben a táncverseny éppen olyan, mint egy bikaviadal.”

1935-ben vagyunk, az Egyesült Államokban, egy tengerparti nyaralóhelyen. Egy több hétig tartó kegyetlen, gladiátori küzdelem résztvevője a kisregény két fiatal főhőse: Robert Syverten és Gloria Beatty.

A regény időtállásának, modernségének bizonyítéka, hogy 1970-ben film készült belőle, mely nemcsak a harmincas évek válsághangulatát idézi, hanem a mai Amerikáét is.

Eredeti mű: Horace McCoy: They Shoot Horses, Don't They?

Eredeti megjelenés éve: 1935

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Örökzöld könyvek

>!
Móra, Budapest, 1991
132 oldal · ISBN: 9631167267 · Fordította: Zentai Éva
>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1975
196 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632110919 · Fordította: Zentai Éva · Illusztrálta: Kondor Zoltán

Enciklopédia 1


Kedvencelte 10

Most olvassa 4

Várólistára tette 130

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Bíró_Júlia P
Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

Éhezők viadala, mi? Hogy milyen kis durva lenne, ha megvalósulna, mi? Szponzorokkal meg drámával meg mesterségesen szerelmesített poszátákkal madárkákkal, kenyérrel és cirkusszal, izguló közönséggel? Legyen benne halál, mert az is kell, meg igazságtalanság is, mely a lélek sója? … Tessék csak, tessék.
Van még: valóban kegyetlen szabályok, valóban lelkes, innovatívan és interaktív módszerekkel -bár csak képletesen – táncoltatott közönség, szent és sérthetetlen nézettség, kegyetlenül élesen rajzolt jellemek. Valamint: egyre növekvő feszültség, keserűség, szomorúság.

Abszolút kötelező, különösen azoknak, akik annak idején folyton beleásítottak a töritankönyv gazdasági világválságról szóló fejezeteibe.

13 hozzászólás
>!
krlany I+SMP
Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

Volt valami rémképem, hogy valahol valamikor láttam már ebből a filmből néhány kockát… valami maratoni táncverseny életre-halálra… No ez annál, sokkal, de sokkal több…
Remek társadalomkritika egy táncterembe szorítva.
… egy nemzedék depressziója tükröződik vissza Gloria alakjában… Robert pedig megváltotta őt is, és a világot is, amit Gloria maga körül csak romlásba döntött…
Én annak a híve vagyok, hogy aki meg akar halni, azt hagyni kell… Az univerzum működése szerint a halálból mindig élet születik, az élet vége pedig mindig halál… Nem is értem, hogy mi, emberek, miért ágálunk annyit a természet ellen… Szelekció, így marad életképes a világ… minden más csak önzés.

>!
MrClee I
Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

„panem et circenses”

Fogalmam sem volt, hogy van latinul a „kenyeret és cirkuszt (a népnek)” közmondás, de gondoltam segítségül hívom a mindentudó Google nevű asszisztensnőmet, hogy okosnak és bölcsnek tűnjön ennek az értékelésnek az eleje.

„Kenyeret és cirkuszt a népnek”

Az 1930-as évek Amerikájába ágyazva mindez. Most nem gladiátorok vannak a porondon, hanem úgymond egyszerű emberek. Most nem harcolnak vadállatokkal, nem gyilkolják egymást, hanem táncolnak, nagyon sokáig. Viszont ami ugyanaz, az a nép, aki körül üli a termet, és mulat mások szenvedésén, mások nyomorán, és elhiszi, hogy amit lát spoiler a valóság. A valódi világ. Mint ahogy századunk legújabb szenzációja, a ValóVilág és hasonló műsorok is mindent tartalmaznak, csak egy két dolgot nem: világot és valóságot. Itt sem volt semmi sem valós, minden megjátszott, az egész csak a cirkusz része, szemfényvesztés, a kenyér, amivel etetik a nézőket. És ezek után csodálkozik bárki Gloria felfogásán?

>!
Ákos_Tóth IP
Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

Kerestem az arra utaló nyomokat, hogy Horace McCoy esetleg szocialista volt-e, mivel ennyire „vasfüggönyön innen-kompatibilis” klasszikus amerikai regénnyel elég ritkán lehet találkozni. Engem személy szerint nagyon meglepett, hogy ez az évek óta kerülgetett kultikus könyv tulajdonképpen egy nagyon erőteljes, lendületes, gyorsan ölő társadalomkritika, ami igazából a mai napig is megállja a helyét, hiába telt el nyolcvan év megszületése óta.

Adott ugyebár a „gladiátorharc” felütés a könyv fülszövegében, amit látatlanban az olvasó nagyon nehezen helyez el bárhova is, de a regény közepénél megvilágosodik, hogy ez a vendéghajhász, az embert tárggyá degradáló cirkusz a mai napig szerves része életünknek, csak kortól függően hívtuk már gladiátorjátéknak, lovagi tornának, táncversenynek, pankrációnak, valóságshow-nak, és így tovább. Lényege nem változott, ugyanakkor mindig is kétes dolog volt és az is maradt. A könyv azonban nem ennek bemutatása miatt lesz minden könnyedségével és szikárságával együtt szép és letaglózó, hanem az elidegenedés, a feltáratlan depressziós állapot megjelenítésével – innen származik a cím, és szerintem az egyik legsúlyosabb gondolat is, ami a regény legvégén bontakozik ki.

Egyébként a történet szerintem kimondottan salingeri stílusban íródott meg – nem szlengben, de nagyon erősen megragadta a harmincas évek amerikai ifjúságának világát, a nagy álmokat szövögető, de végső soron éppen hogy túlélő fiúk és lányok fullasztó közegét. Nyomasztó belegondolni, hogy ez a történet nyolcvan évvel ezelőtt még csak Amerikában volt elképzelhető, ma már viszont a világ bármely fejlettebb pontján játszódhatna egy hasonló sztori. Szokás mondani, hogy a fiataloknak érdemes elolvasni és a jövőre tekintve elraktározni maguknak a Zabhegyezőt – de szerintem ezt a könyvet is, mert nagyon is életszerű, ránk is vonatkozó gondolatokat ültethet el az ember fejében.

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1975
196 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632110919 · Fordította: Zentai Éva · Illusztrálta: Kondor Zoltán
>!
Riszperidon P
Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

Hű, nem is tudom. Vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Könyvtári példány, amit így utólag nem bánok, mert így, túl a könyvön, olyan egyszer olvasósnak éreztem.
Egyedi dráma, ami kicsit olyan vontatott és életunt volt számomra, mint a főhősnőnk, Gloria. Másrészt valahogy mégis olvastatta magát, meg eleve nem egy hosszú könyv. Robertért végig izgultam, hogy mi lesz a bíróság döntése, és nagyon egyedi volt, hogy a történetet az ítélethozatal szövege osztja fel részekre.
A verseny beteg volt és kegyetlen, pár váratlan, érthetetlen? , meglepő halálesettel.
A regényt a harmincas évek közepén írták, ha jobban otthon lennék abban az időszakban, biztosan másképp láttam volna pár dolgot a könyvben, de egynek így is elment.

>!
morin5
Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

A nagy gazdasági válság idején játszódó táncmaraton résztvevői egy könyörtelen show látványelemeivé degradálódnak, ahol a küzdőtérré alakult parkett szélén a közönség zajos tetszéssel követi, amint egyesével elhullnak a párok. Gyilkos társadalomkritika (is lehetne), a tánc élményének erőpróbává alakulása, alárendelődés, lebomlás, értékvesztés, szimbolikus tartalmak megpendítése, már ha ez kicsit is izgatná a szerzőt.
Avagy adott egy kiváló téma felületes kivitelezéssel, és nem véletlen, hogy a belőle készült film és színházi darabok is túltesznek rajta.

>!
bonnie9 +SP
Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

Ismét egy könyv, amit ha olvasnék fülszövegeket, már réges-rég olvastam volna. Ennek a könyvnek ráadásul mindig csak a gerincét láttam anyuék polcán és nem tetszett a címe. Nem akartam olyan könyvet olvasni, amiben akár szimbolikusan, akár történetileg helyet kap ez a mondat. Tegnap egy barátnőm mondta, hogy ugyanígy volt vele, mígnem hirtelen felindulásból múlt héten 3 óra alatt kiolvasta, és nekem is ezt kell tennem. Elhoztam, és a korszakra vonatkozó hiányos történelmi ismereteim ellenére úgy érzem többet tudtam meg a nagy gazdasági világválság utóhatásairól, mintha felütöttem volna egy történelemkönyvet. Annak ellenére, hogy ki sem mozdulunk a mulatómóló egykori bálterméből, a versenyzők életútja és a parketten zajló kínos vonaglásuk képei döbbenetesen éles korrajzot adnak. Nem tudom valóban léteztek-e ilyen rendezvények, de ha ez nem, hát más jellegű, de ugyanilyen célokat szolgáló biztosan. Olyan szavak és mondatok csengtek a fülembe, mint: „Panem et Circenses”, Semmi sem szent, reality show, szörnycirkusz,, és ehhez hasonlók. Gloriával kapcsolatban ugyanazt éreztem, mint Robert, és az utolsó beszélgetésig szívességet akartam tenni mindkettőjüknek. Az egész rendkívül nyomasztó, drámai, lélekszorongató, de kiválóan megírt történet.

>!
TiaRengia IMP
Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

Egészen mást nyújthatott ez a könyv a hetvenes években és mást most.
Nem tudom, valós volt-e a sztori, de nem nehéz látni a közte és a napjaink valóságshow-ival átitatott, hazug, szenzációhajhász média világa közti párhuzamot. A tánc is gyönyörű metafora a testét-lelkét eladó emberek cselekvéseire, benne van napjaink kilátástalansága, a pénz, mint bálványozott istenség…minden.
Alig tudtam letenni. Fontos téma, valóban fontos könyv.

>!
dorothy_emerald I
Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

„(…) már tudom, attól még lehet gyilkos valaki, hogy rendes ember.”
***
Gyerekkoromban sokszor álldogáltam anyukámék könyvespolca előtt és nézegettem, hogy mit is olvashatnék. Nem tudtam hova tenni ezt a címet és sose választottam ki. Aztán később ott lebegett az agyamban, sok innen-onnan felszedett ismeret között, amit műveltségnek csúfoltam, és úgy voltam vele, hogy egy amolyan a Ne bántsátok a feketerigót! -ba illő kislány kérdezi atticusi apukájától, hogy a lovakat lelövik, ugye? Hiába ígértek neki mást, ő tudja, hogy úgyis ez lesz.
Nem ilyen a könyv, de hát sok minden nem olyan, mint amilyennek képzeljük.
Egy délután alatt lepörgethető, és utána akár azonnal félre is rakható, hogy gyenge, erőtlen, motiválatlan, semmitmondó. Én így voltam vele. Aztán ahogy jöttem mentem csak nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nincs igazam, hogy itt van valami, valami több egy nagyon jól kiválasztott címnél. És minél többet forgattam, annál jobban láttam a kilátástalan szegénységet, a márólholnapiságot, az eladott testet és lelket, a megállíthatatlan mókuskereket, amiből csak egy kitörés van.
Rövid könyv, hosszabb emésztési idővel.

>!
sztimi53 P
Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

All rise.
Has the jury sztimi reached its her verdict?
I have, Your Honour.
What say you?
I find the defendent guilty. On all counts of being one of the greatest books I've ever read.


Népszerű idézetek

>!
Flajmer 

Fel nem foghatom, hogy az emberek miért foglalkoznak olyan sokat az élettel, és olyan keveset a halállal… – tűnődött Gloria. – Miért van az, hogy a tudósok is örökké csak az élet meghosszabbításával vacakolnak, pedig azon kéne törni a fejüket, hogyan lehetne a legkellemesebb módon végét vetni. Milyen sokan lehetnek a világon, akik a legszívesebben végeznének magukkal, csak nincs hozzá merszük, ahogy nekem sincs.

25. oldal (Kozmosz)

Kapcsolódó szócikkek: eutanázia
>!
cassiesdream

Az a baj, hogy pont olyan ez az egész, mint egy körhinta. Amikor kiszállunk belőle, pontosan ott vagyunk, ahonnét elindultunk.

>!
NoemiSmile

(…) már tudom, attól még lehet gyilkos valaki, hogy rendes ember.

59. oldal (Kozmosz, 1975)

>!
Flajmer 

Az emberrel semmi új nem történik soha. Van úgy, hogy valamiről azt hisszük, ez soha nem látott, eredeti, vadonatúj, de tévedünk. Elég meglátni, meghallani, megérezni vagy megérinteni valamit, és rájövünk, hogy amit soha nem tapasztaltnak képzeltünk, az már máskor is megtörtént.

78. oldal (Kozmosz)

>!
s_csaba

Nem depressziós. Megkeseredett ember. Gyűlöl mindent és mindenkit. Szívtelen és veszélyes.

105. oldal, 11. fejezet (Móra, 1991)

>!
eve_torok

Gyermekkoromban, Arkansasban a nagyapám farmján szoktam tölteni a nyári vakációt. Egyik nap … látom, hogy jön keresztül az udvaron nagy izgatottan a nagyapám. „ Nellie eltörte a lábát. „ – mondta. Szaladtunk ki a kertbe, ahol szántottak. A jó öreg Nellie ott feküdt a földön, még mindig az eke elé fogva és nyöszörgött. Csak álltunk és néztük. Néztük tehetetlenül. Nagyapám elment a puskájáért, amivel még a Chickamauga hegygerincen harcolt. „ Gödörbe lépett.” – mondta és megveregette Nellie fejét. Nagyanyám megfordított, hogy ne nézzek oda. Sírni kezdtem. Aztán eldördült egy lövés. Még most is hallom. Odarohantam a lóhoz, a földre vetettem magam és átöleltem a nyakát… Imádtam azt a lovat. Iszonyatos gyűlöletet éreztem a nagyapámmal szemben. Fölkeltem, odarohantam hozzá, és az öklömmel verni kezdtem a lába szárát.. Később aztán megmagyarázta, hogy ő is szerette Nellie-t, épp azért kellett lelőnie. „Ennél jobbat nem tehettünk vele – mondta –, úgysem lett volna már jó semmire. Csak ezzel segíthettünk rajta…

13. fejezet

>!
liivia

Figyeltem, hogy zsugorodik a földön a fényháromszög. Végül egyszerűen összecsukódott, és elkezdett fölfelé kúszni a lábam szárán. Úgy kúszott fölfelé a testemen a fénycsík, mint valami eleven lény. Amikor fölért az államra, lábujjhegyre álltam, hogy az arcomon tartsam, amíg csak lehet. Még a szememet sem csuktam be. Tágra nyitottam, úgy néztem a napba. De egy csöppet sem vakított. Aztán egy pillanat alatt eltűnt.

64. oldal [Kozmosz Könyvek, 1975]


Hasonló könyvek címkék alapján

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
Nathanael West: Sáskajárás / Törtszív kisasszony / Egy kerek milliócska
Isadora Duncan: Életem
Roger Copeland: Merce Cunningham
Ron De Christoforo: Grease
Nora Roberts: Piruett
Sandra Brown: Belépő a mennyországba
Raymond Chandler: Hosszú álom
Theodore Dreiser: Carrie drágám