Lud-in-the-Mist 2 csillagozás

Hope Mirrlees: Lud-in-the-Mist Hope Mirrlees: Lud-in-the-Mist Hope Mirrlees: Lud-in-the-Mist Hope Mirrlees: Lud-in-the-Mist Hope Mirrlees: Lud-in-the-Mist

Between ​the mountains and the sea, between the sea and Fairyland, lay the Free State of Dorimare and its picturesque capital, Lud-in-the-Mist. No Luddite ever had any truck with fairies or Fairyland. Bad business, those fairies. The people of Dorimare had run them out generations ago—and the Duke of Dorimare along with them.

Until the spring of his fiftieth year Master Nathaniel Chanticleer, Mayor of Lud-in-the-Mist and High Seneschal of Dorimare, had lived a sleepy life with his only son, Ranulph. But as he grew, Ranulph was more and more fond of talking nonsense about golden cups, and snow-white ladies milking azure cows, and the sound of tinkling bridles at midnight. And when Ranulph was twelve, he got caught up with the fairies, and Nathaniel’s life would never be the same.

Praise for Lud-in-the-Mist and Hope Mirrlees
“[One] of the finest [fantasy novels] in the English language . . . The writing is elegant, supple, effective and haunting: the author… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1926

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fantasy Masterworks angol

>!
Gollancz, London, 2020
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781857987676
>!
Gollancz, London, 2018
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781473225565
>!
ISBN: 9781440543371

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Arianrhod>!
Hope Mirrlees: Lud-in-the-Mist

Nehéz feladat vár rám, amikor ezt a gyöngyszemet értékelnem kell. Mert három különböző szakaszban tudom csak ezt tenni.

Az egészet tekintve megállapítható, hogy egy kivételes tehetségű, sokoldalú művész alkotása, aki le sem tagadhatná a nemét, ez a könyv egyértelműen egy nagyon művelt, széles látókörű, sajátos humorral megáldott kékharisnya alkotása. Igen, abban a korban, amikor ez a mű született, így nevezték azokat a nőket, akik többre vágytak, mint feleségnek lenni, és ezt műveikkel és műveikben juttatták kifejezésre. A stílusból az is megállapítható, hogy Mirrlees azon ritka felsőtízezerbéli hölgyek közé tartozott, akik klasszikus műveltséget és nyelveket szívtak magukba, jártasak voltak a képzőművészetekben, és volt elég pénzük és idejük – na és persze igényük is, – arra, hogy utazgassanak a világban.

A könyv méltatói fantasy műfajba sorolják az írást, a klasszikus hajnalkorbeli „high fantasy” darabjaként tekintik. Az első kiadása 1926-ban látott napvilágot, jóval előbb, mint Tolkien Hobbitja. És az is a regény, fantasy a javából, félig tündérmese, félig szatíra, időnként egészen mélységes társadalomkritikával fűszerezve, de merítve filozófia és pszichológia forrásából is. A kiadók – ez itt a 3. kiadás, Neil Gaiman előszavával és ajánlásával, – Lord Dunsany, William Morris és George MacDonald műveihez mérik, és az első szakaszában a könyvnek mérhetetlenül élveztem is, hogy apró megegyezéseket vagy hasonlóságokat találok imádott szerzőim egynémely művének részleteivel. Ami először szembetűnik az olvasónak, az az álmos, hétköznapi létében tobzódó kereskedő kisváros polgárainak bemutatása, a város és a „megye” leírása, rövid történeti áttekintés, a társadalmi viszonyok ábrázolása. Hogy csak a nevekkel kezdjem, mintha a Hobbitba csöppentem volna, beszélő virágnevek, önelégült, szűklátókörű, joviális kispolgárok, virágzó és békés környezet, az élet apró örömeinek mindenek felett való értékelése, elutasítása minden idegen dolognak, múltnak, álmodozásnak. Főleg a tündéreknek. Akár lehetne egy viktoriánus angol kisváros is, de mégsem az. Ahogy nem is Hobbitfalva.

Azután a lassan hömpölygő, már-már unalmas második rész, teli mindenféle gyönyörűséges táj- és tárgyleírásokkal, jellemzésekkel, időnként lényeglátó szatírikus megjegyzésekkel jogrendszerre, társadalmi viszonyokra, a vezető elitre, hiedelmekre, emberekre. Csupa ragyogó, vibráló szín, anyag, fény és árnyék, akár egy festményben is mozoghatnánk. És egy-egy baljós esemény, szorongást keltő szereplő feltűnése. Ez teljesen Lord Dunsany stílusát visszhangozza, azzal a különbséggel, hogy míg a lord fennkölt, álmodozó, – ahogy Tolkien is, aki amellett érzelmileg teljesen belemerül a maga alkotta mese világába, és állást is foglal valamely szereplő(k) mellett, – addig Mirrlees teljesen kívülállóként, messziről szemléli a történést, érzelmileg nem azonosul egyetlen szereplővel sem. Olyan, mint egy múzeumi tárlatvezető, mindent tud a képről, meg is osztja, de nem lelkesedik érte, csak méltatja vagy kritizálja.

A cselekmény kibontakozása nagyon lassú, néha már túlságosan is, azután hirtelen egyszerre több helyszínen, egyazon időben rémes dolgok történnek, minden a feje tetejére áll, felbolydul az egész város. Hirtelen megoszlik az addig semmilyen népség, lesz rossz és jó oldal, harc, intrika, árulás, népfelkelés, még gyilkosság is. A csatározások tárgya látszólag a „tündérgyümölcs”, amely őrültté teszi azt az embert, aki megkóstolja.

Azután, súlyos izgalmakon keresztül győz a jó. És a rossz is. Mert a végén kiderül, ahogy az mindig is ki szokott derülni, hogy nincs fekete és fehér, csak nézőpont van. És voltaképpen a „happy end” az, amikor a két nézőpont végre összecsap, majd kiegyezik, és végül egymásba olvad, szép csillámló ezüstszürke színűvé. Bár mindig így történne!

Végezetül csak annyit jegyeznék meg, hogy bár nem deríthető ki, melyik kedvenc szerzőnk olvasta Mirrlees tündérmese-paródiáját, és mit és mennyiben merített belőle, de ha vesszük a fáradságot, és elolvassuk, érezzük majd, hogy ismerős világban járunk. És ez a mű volt előbb!!!!

(Ez a cikk a „greenmanreview” könyvismertetője, mely kitér a Hobbittal való hasonlítás vélt vagy valós kérdésére és létjogosultságára is: http://www.greenmanreview.com/book/book_mirrlees_ludint…)

Azért az első bekezdést közre adnám, miheztartás végett:

„Absurdly smug burghers with fantastical names and tangled genealogies who devote themselves to pipe smoking, eating and all the comfortable arts face a supernatural onslaught from Faerie. A 50-year-old hero who is outwardly the smuggest of them all, but who inwardly is screaming and is haunted by dreams of "a long, straight road,” sets out to save them.
Sound familiar? Well, it's not The Hobbit or anything by Tolkien."


Népszerű idézetek

Arianrhod>!

For each variety of humour is a sort of totem, making at once for unity and separation. Its votaries it unites into a closely-knit brotherhood, but it separates them sharply off from all the rest of the world.

Arianrhod>!

We are not yet civilised enough for exogamy; and, when anything seriously goes wrong, married couples are apt to lay all the blame at its door.

Arianrhod>!

„Reason I know, is only a drug, and, as such, its effects are never permanent. But, like the juice of the poppy, it often gives a temporary relief.”

Arianrhod>!

And the nymph whom all travellers pursue and none has ever yet caught – the white high-road, glimmered and beckoned to them through the dusk.

2 hozzászólás
Arianrhod>!

And this is but another proof that the Written Word is a Fairy, as mocking and elusive as Willy Wisp, speaking lying words to us in a feigned voice. So let all readers of books take warning!

Arianrhod>!

Such, then, were the men in whose hands lay the welfare of the country. And, it must be confessed, they knew but little and cared still less about the common people for whom they legislated.

Arianrhod>!

And then there was Dame Marigold's brother, Master Polydore Vigil, and his wife, Dame Dreamsweet, and old Mat Pyepowders and his preposterous, chattering dame, and the Peregrine Laquers and the Goceline Flacks and the Hyacinth Baldbreeches – in fact, all the cream of the society of Lud-in-the-Mist, and each of them labelled with his or her appropriate joke. And the old jokes went round and round, like bottles of port, and with each round the company grew more hilarious.

Arianrhod>!

The anonymous antiquary could have found in the culinary language of Dorimare another example to support his thesis; for the menu of the supper provided by Dame Marigold for her guests sounded like a series of tragic sonnets. The first dish was called „The Bitter-Sweet Mystery” – it was a soup of herbs on the successful blending of which the cooks of Lud-in-the-Mist based their reputation. This was followed by „The Lottery of Dreams,” which consisted of such delicacies as quail, snails, chicken's liver, plovers' eggs, peacocks' hearts, concealed under a mountain of boiled rice. Then came „True-Love-in-Ashes,” a special way of preparing pigeons; and last, „Death's Violets,” an extremely indigestible pudding decorated with sugared violets.

Arianrhod>!

Was it possible that Ranulph, too, was a real person, a person inside whose mind things happened? He had thought that he himself was the only real person in a field of human flowers. For Master Nathaniel that was a moment of surprise, triumph, tenderness, alarm.

Arianrhod>!

Actually – apart from presiding on the Bench – his duties had come to consist of nothing more onerous than being a genial and dignified chairman of a comfortable and select club, for that was what in reality the Senate had now become. Nevertheless, though it was open to question whether his official duties were of the slightest use to anyone, they were numerous enough to occupy most of his time.


Hasonló könyvek címkék alapján

J. R. R. Tolkien: The Lord of the Rings
J. R. R. Tolkien: Beren and Lúthien
J. R. R. Tolkien: The Silmarillion
J. R. R. Tolkien: The Hobbit
Joe Abercrombie: Half the World
J. R. R. Tolkien: Tales from the Perilous Realm
J. R. R. Tolkien: The Fall of Gondolin
Adrian Tchaikovsky: Blood of the Mantis
Adrian Tchaikovsky: Spiderlight
Tim Lebbon: Dusk