A ​mese világa 4 csillagozás

Honti János: A mese világa Honti János: A mese világa Honti János: A mese világa

A mese világa, akárhogy is nézzük, akárhogy is emlékszünk rá vissza: idegen világ. Idegen még akkor is, ha emlékképeink között, gyermekkori lelki életünk középpontjában látjuk meg: az éles határ a gyermek és a felnőtt között, a lelki fejlődésben hiányzó, fel nem lelhető kapcsolat közöttük a mese-élmény előttünk való furcsa idegenségében mutatkozik meg félre nem ismerhető világossággal. És ami idegen, azt talán nem úgy érthetjük meg a legjobban, hogy azt keresgéljük, azt próbáljuk föllelni benne, ami mégis ismerős; nem úgy, hogy egy ismerősnek látszó mozzanatba kapaszkodunk és ebből kiindulva iparkodunk fokról-fokra közelebb férkőzni a mivoltához.

Az idegenség, az ismeretlenség maga nem csak hiányt jelölő fogalom, hanem helyzet, állapot, tulajdonság, lényeg: helyzet, amely megköveteli a vele szemben való állásfoglalást, valójának elismerését.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gyorsuló idő Magvető

>!
Belső EGÉSZ-ség, Budapest, 2012
162 oldal · ISBN: 9786155144189
>!
Magvető, Budapest, 1975
228 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632701305
>!
Pantheon Irodalmi Intézet, Budapest, 1937
162 oldal

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Eule P>!
Honti János: A mese világa

Mesék iránt érdeklődőknek kifejezetten hasznos olvasmány, különösen, ha ismerkednek a műfajjal. Jómagam teljesen véletlenül botlottam bele a könyvtárban, de egyáltalán nem bántam meg. ;-)

kisginny>!
Honti János: A mese világa

Sosem gondoltam volna, hogy egy tanulmánykötet, egy tudományos szöveg ennyire szórakoztató lehet! Ragyogó gyűjtemény, műfajdefiníciónak pedig roppant alapos. Nem mondom, hogy mindenkinek könnyű olvasmány, de olvasni könnyű.
Szerintem ez egy nagyon fontos tulajdonsága. Főleg manapság…


Hasonló könyvek címkék alapján

Vlagyimir Jakovlevics Propp: A varázsmese történeti gyökerei
Zsák Éva Indira – Petróczi Andrea: Meseszótár
Bari Károly: Az erdő anyja
Szécsi Magda: Az aranyhalas lószem tükre
Szapu Magda: Mesemondó és közössége Kaposszentjakabon
Lázár Katalin (szerk.): Tanulmányok a szurguti osztják kultúráról
Burány Béla: A legkisebb királylány kívánsága
Bálint Péter: Jézus-mintázatok a népmesékben
Magyar Zoltán: Történetmondás és ökológiai tudás
Pap Gábor: János vitéz és a Nagy Titok