Pons ​bácsi 11 csillagozás

Honoré de Balzac: Pons bácsi Honoré de Balzac: Pons bácsi Honoré de Balzac: Pons bácsi Honoré de Balzac: Pons bácsi Honoré de Balzac: Pons bácsi Honoré de Balzac: Pons bácsi Honoré de Balzac: Pons bácsi

1846-ot írunk; új úri osztály, a nagypolgárság foglalja el a hajdani nemesség helyét. Törtető, könyörtelen – és műveletlen vagy félművelt emberek remekelnek a képmutatás és a pénzszerzés tudományában. Hogy is találhatná köztük helyét a tiszta lelkű Pons bácsi, a csúf, öreg és szegény rokon? Egyetlen igaz barátján kívül kiben lelhetne támaszra? A színházban is a pénz az úr; a házmester, a kis községi orvos, a takarítónő, a közjegyzőcske: mindenki csak a pénzt hajhássza, „az ember embernek farkasa”.
Mint ama régi mesében Balzacnak ebben a könyörtelen realitással megírt regényében is megkeresi – és meg is találja – a farkas az indokot, hogy megehesse a bárányt. A pénzsóvár, hatalomra törő polgárság nem ismer irgalmat: hidegen, számítón söpri el az útjából az érdekeit keresztező becsületes embereket.
Balzac talán egyetlen más regényében sem ábrázolja ilyen nyíltan Lajos Fülöp korának kíméletlen farkastörvényeit, mint a Pons bácsi-ban.

Eredeti cím: Le Cousin Pons

Eredeti megjelenés éve: 1847

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Honoré de Balzac művei Európa · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
Szlovákiai Szépirodalmi, Bratislava, 1964
Fordította: Kilényi Mária · Illusztrálta: Sylvester Katalin
>!
Európa, Budapest, 1962
300 oldal · Fordította: Kilényi Mária
>!
Franklin-Társulat, Budapest, 1950
276 oldal · Fordította: Kilényi Mária

1 további kiadás


Most olvassa 2

Várólistára tette 7


Kiemelt értékelések

Maryse>!
Honoré de Balzac: Pons bácsi

Részben átéltem a történetet, részben tudtam kívülálló maradni, és így páratlan élmény volt Balzacnak ez a műve is. Az írói szándék már jól ismert (Comédie Humaine előszó) és a karaktercsoport tagjaival is találkoztunk már, a portrék itt is mélyek, precízek és többségük ijesztő. A középpontban a kapzsiság, a képmutatás, az irigység, a gonoszság, az „árulás”, a számítás áll, amelyek folyton fájdalmasan kísértenek, hogy aztán tönkre tegyenek, mindent, ami jó és nemes az emberben. Balzac zseniálisan elemzi a barátságot, a nagylelkűséget, a naivitást, mint mindig. Apró részleteken, pontos megfigyeléseken keresztül jelenik meg az anyagias és gátlástalan társadalom és az emberi természet kevésbé bíztató, sötét oldala. A történet második harmada egészen szenzációs, egy igazi detektívtörténet bontakozik ki előttünk, már- már egy jó thrillerhez hasonló, nem is számítottam rá. A világ összeesküszik a magányos, műalkotásokért, művészetért rajongó Pons ellen, nem kívánatos személynek, ingyenélőnek tartják és megvetik, a család, az ügyvédek, az orvosok, a közjegyzők, és még a portás is elutasítja őt. S. Pons próbál kompenzálni, válasza a sorozatos kudarcra, frusztráltságra a műalkotások birtoklása mellett a mohóság, és a falánkság. Szeretném, de nem tudom őt teljes mértékben felmenteni, kicsit gyámoltalan, kicsit élhetetlen volt, valahogy jobban át kellett volna látnia, hogy hol él és mi veszi körül. Az üzenet nekem annyi, hogy lehet töprengeni az emberség kritériumainak kérdésén, azon, hogy van – e változás és azon is, hogy amíg nem leszünk jobbak, addig a társadalom sem.

Foray_Nándor I>!
Honoré de Balzac: Pons bácsi

Miként a Kút című magyar filmben elhangzik: a vidám történetekkel az a gond, hogy nem igazak. Balzac saját bevallása szerint igaz történetet mesél – hát ennek megfelelő végkifejletre kell számítani. Kevés ennyire sötét, istentelen mű keringhet a világirodalom kiterjedt csillagrendszerében, hiszen a görög tragédiák legalább ugye katarzist nyújtanak; ebben az sincs. Egy reménytelen, hideg űr követi az utolsó oldalt.

A másik oh-my-god számomra, hogy az állítólag kapkodva körmölő író hogyan tud mindig ilyen lenyűgözően kifinomultan, szemléletesen, költőien fogalmazni. Ünnepszámba megy csaknem minden mondata.

Éva_Mezőfalvi>!
Honoré de Balzac: Pons bácsi

Nehezen haladtam vele, nekem túl terjengős volt. Aztán „beindultak” az események, nagyon jól ábrázolja az emberek jellemét Balzac. Mélyen együtt éreztem Pons bácsival, de a gyengeségei idegesítőek volt. Még fogok tőle olvasni, de szigorúan magányos pillanataimban, mert sok türelem kell hozzá.


Népszerű idézetek

cassiesdream>!

Az ember annak a századnak a gyermeke, amelyben született, nem azé, amelyben eltemetik.

107. oldal (Szépirodalmi, Bp. 1964.)


Hasonló könyvek címkék alapján

Émile Zola: A föld
Alexandre Dumas: A gavallérbandita
Eugène Sue: Párizs rejtelmei
Guy de Maupassant: Erős, mint a halál
Émile Zola: Thérèse Raquin
Jules Verne: Észak Dél ellen
Joris-Karl Huysmans: A különc
Jókai Mór: Mire megvénülünk
Charles Dickens: Karácsonyi ének
Émile Ajar: Előttem az élet