Goriot ​apó 79% 1068 csillagozás

Harmadik újraolvasás vége. :)
Ez a szöveg minden olvasással jobb lesz… :) Hogy a bánatba' csinálja? :)
Még emlékszem az első olvasásra, voltam vagy tizenhat éves, és nem értettem, mi a baj a Vauquer-házzal, nekem annyira hangulatos… hát, azt hiszem, felnőttem, mert most már értem. Sőt, azt a keserű-sötét humorát is értem. Meg a kiáltó ellentéteket is pazarlás és nyomor között. A kedélyes és szellemeskedő beszélgetéseket a nagy semmiről, a szereplők közötti bonyolult érzelmi viszonyokat, és azt a mérhetetlen önzést, amelybe gyakorlatilag mindenki belegabalyodik így vagy úgy. Hogy Goriot apó az utolsó csepp vérét odaadja a lányaiért, de magasról tesz arra, hogy a másik apa fiát meggyilkolják. Hogy az orvostanhallgató napokon át el nem mozdul a betegágy mellől, jó darab ideig gyakorlatilag egyedül ápolja, de azért közben tanulmányozza is rajta a rendkívül érdekes betegséget. Hogy nemhogy a házasságot, még a házasságtörő szerelmeket is a pénz és a rang utáni vágy motiválja, még akkor is, ha akár a férfi, akár a nő szabad akaratából választ.

Továbbiak (újraolvasással együtt) a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/18/honore_de_…

Ha meg akarsz utáltatni egy jó könyvet az ifjúsággal, akkor tedd kötelező olvasmánnyá!
Ma sem találok benne semmit, amiért rühellenem kellene. A szervezett bűnözés 19. századi elképzelése ugyan meglehetősen naív, ám a társadalomról kifejtett megállapításai ma is igazak, holott gondolom a jó öreg Balzac pusztán korrajzként vetette papírra. Goriot apó lelki szenvedései nagyon találóak. Naponta milliónyi szülő éli át ezt pusztán ezen az apró, öreg kontinensen is, hogy az egész világról ne is beszéljünk. És míg technikailag rohamosan fejlődünk, mentálisan lassan már Goriot apó lányaitól is egyre jobban leszakadunk. Ha ez már Balzac korában is embertelen világnak tűnt, akkor mit mondjunk mi? Még akkor is, ha olyan gyermekeink vannak, akikben még van érzés.

Ez volt talán az egyik kedvencem gimnáziumi olvasásaim során. Zseniális történet, jól érthető felépítés és kivitelezés. Nagyon szerettem!

Úgy tűnik egymás után olvastam két könyvet, amelyek az apaságról, szeretetről szólnak. Az előző olvasásom (Farkas az asztalnál) a teljes apai szeretet hiányáról szólt. Goriot apó pedig a másik véglet. Az apa, aki mindent odaad lányainak és nem kap semmit. Amire rettentően vágyik az a szeretet, de ebből sem jut neki, csak egy idegentől. Aki nem a pénzeszsákot látja benne, csak az esendő embert.Sok érzést felvonultat ez a történet, és azt kell mondjam, ma is megállja a helyét. Itt is addig kell a szülő, amíg adni tud.De az utolsóig ám, míg neki semmi nem marad.
Megboldogult nagymamám mondta mindig," egy szülő fel tud nevelni akár tíz gyereket is, de tíz gyerek sem tud eltartani egy szülőt." Már tudom miről beszélt.

„Ha a töméntelen történet közül csak a Goriot apót, a César Birotteau-t, az Elveszett illúziókat és az Eugénie Grandet-t írta volna meg, akkor is vele kellene kezdeni a realista regény történetét. Holott még a kisebb elbeszélések között is akad páratlan remekmű”. – olvashatjuk a Világirodalom Arcképcsarnokában az íróról.

Balzac könyve 25 évet várt arra, hogy kezembe vegyem. Ugyanúgy mint a regény szereplőit, engem sem került el sorsom és hiába próbáltam hajdanán a kötelezőket megúszni, most mégis mintegy kötelezően olvastam Goriot apó történetét. Nem tettem hiába.
Az 1800-as évek francia társadalmának értékrendjét Balzac jól ismerte. Bejárta az akkori világ minden bugyrát, volt nincstelen és volt gazdag , elismert és földönfutó. Az értékrendet, a hova tartozást a pénz szabta meg. Zálogházak, váltók, uzsorák jelölték ki a társadalmi ranglétra fokát és ez a szélsőséges világ olykor a mennyből a földre taszította a kor emberét.
Goriot apó és „lakótársai” ebben a korban éltek. A Szajna partján zajló dráma az ármánykodás, az erkölcstelenség, a kísértések, a hiú ábrándok drámája.
Balzac nagyon értett hozzá, hogy az olvasó teljes valójában benne legyen a történetében. Szereplővé, bentlakóvá válunk,miközben olvassuk…
( http://norahblogja.blogspot.com/ )

Stendhal után kicsit félve vettem kezembe ezt a könyvet, hogy akkor nekem ez a francia realizmusnak nevezett akármi, sajna nem fog bejönni. Szerencsére kellemesen csalódtam. Balzac műve, azt gondolom, hogy még mindig működőképes darab. (Persze egy tizenéves kezébe nem biztos, hogy odaadnám kötelezőként, mert pár oldal után tuti, hogy letenné. Talán nem is baj, hogy nem kamaszként olvastam el.)

A cselekmény nagyon lassan indul be, de aztán meg, ha elkap, csak úgy sodor magával. A leírások zseniálisak, nekem mindig olyan érzésem volt, mintha tényleg én is ott lennék Párizsban. Mintha Balzac egy kamerával elindulna a Montmartre-on és a lepukkant penzió külsejétől eljutna a szobák legtitkosabb zugába, sőt még azon is túl, a szereplők lelkének belsejébe. Nagyon jól ki van mérve, hogy mikor és hogyan kell csepegtetni az olvasó fejébe az infókat.

Kevésbé éreztem szentimentálisnak Stendhalhoz képest, noha van ebben a könyvben is érzelgősség rendesen, de Balzac valahogy jól megtalálja az aranyközéputat, hogy mikor kell húzni, és mikor kel bő lére engedni a dolgokat. Tudja, hogy mit kell elhallgatni, és mit meddig kell késleltetni. A különböző cselekményszálakat is mesterien vezeti végig, köti össze egymással, és varrja el a regény végére. Tisztességes iparos munka ez, ahol dekára ki van mérve minden.

És még a szereplők is szerethetőek. Én nem gondolom, hogy a főhős egyértelműen mindent a pénzért tesz. Ez egy srác, aki szerelmes lesz, és boldogulni akar az életben, mint ahogyan bárki más is. Az öreg személyes tragédiája pedig az, hogy a romantikus eszmék felett eljárt már sajna az idő. Balzac műve az én számomra kiállta az idő próbáját. Vagy csak én olvastam jókor, jó helyen és jó időben, pedig nem is vagyok se nem srác, se nem öreg.

Ez is egy olyan kötelező volt, amit nem olvastam korábban.
Nem tudom, milyen lehet középiskolásként olvasni, de szülőként fantasztikus.
Egyrészt nagyon szép a stílusa, engem nem zavar a realizmus sok leírása sem, sőt.
Nagyon szépen bemutatja a párizsi elit életét, a képmutatást, a kifelé élést.
Ezzel szemben pedig a fiatal diák (még) viszonylag tiszta erkölcse és az apai szeretet áll.
Az én szememben Goriot apó nem tisztán pozitív szereplő. Biztos, hogy az az igazi szülői szeretet, amikor mindent megadunk a gyerekeinknek? Nyilván mindenki szeretné a legjobbat, de egy szülő feladata az is, hogy felkészítse a gyerekét arra, hogy megálljon a saját lábán.

Mindent, most azonnal! Neki több jutott! Nekem semmi nem adtál még! Tessék engem is szeretni! Nekem is kell! Akarom! Én vagyok a szerencsétlenebb! Csak nekem lehet ilyen zsugori apám! A legszebb báli ruha lesz az enyém! Nem képzeli ilyen cipőben kimegyek az utcára! Zsugori faragatlan flótás! A gyerekek ne lássák mert rossz példát mutat! Jaj csak még egyszer utoljára! Most tényleg bajban vagyok! Az a szemét megmerte velem tenni!
PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ és még mindig PÉNZ
Kivagyiság. Kapaszkodás az uborkafára.
Néha azt gondolom Popper Péternek nincs igaz, és néhány embernek időben le kell keverni egy-két pofont.
(mostanában a könyvek is ki tudják hozni belőlem a túlzott agresszivitást)

Balzac nagyon részletes, aprólékos, mindenre figyelő mesélő, ami a végére már nagyon fárasztó volt. Az külső és a belső ábrázolás egyaránt részletes. A szereplők nagyon felszínesek, ha mégis megcsillan bennük valami emberi, vagy felemelő, vagy szerethető, gyorsan elmúlik náluk, újra felveszik a pózokat, silány szokásaikat, kicsinyes és ordítóan hamis életüket. A végére már semmin nem csodálkoztam, az önzés határtalan lett. Goriot apó majomszerete a lányai iránt beteges. Rastignac volt egy józanabb pont a történetben, de a csábítás végül rajta is győzedelmeskedett. Érdekes történet.

Meglepően jó volt (persze a cselekmény fő vonalakban való ismerete miatt nálam több volt az előítélet, mint a tudás…), és leginkább olvasmányos, mert gyakorlatilag egyetlen ülésben olvasható regény.
Ami legjobban tetszett, a szereplők személyiségének összetettsége. Balzac az egymásnak ellentmondó tulajdonságokkal egy-egy karaktert úgy ruházott fel, hogy ezek az ellentmondások egymást támogatva, szépen fokozatosan jelennek meg.
Mindenképpen újraolvasós, egyetlen alkalommal képtelenség teljes egészében felfogni a komplett üzenetét.