Odüsszeia 655 csillagozás

Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia Homérosz: Odüsszeia

Az ​Odüsszeia érdekfeszítő meséje, rokonszenves, nem testi erejével, hanem okosságával, ravaszságával kitűnő főhőse, számos életszerűen megformált, csaknem realista típusoknak tekinthető mellékalakja (a kondás, a dajka, Nauszika stb.), a tengeri utazás fantasztikus, de mégis emberi eseményei, a szerelem viszonylag nagy szerepe a történetben, mind megkönnyítik, hogy a mai olvasó élvezettel, azonosulással mélyülhessen el a csaknem háromezer éve született műben. Ebben a műben nem emberek küzdenek egymással, Odüsszeusz a természet erőivel veszi fel a küzdelmet: nem kétséges, hogy kivel rokonszenvezzen az olvasó, kiért aggódjon feszült, veszélyes helyzetekben. Az egyetlen komoly emberi gonoszság, amely megjelenik az eposzban, a kérőké. A velük való leszámolás – minden kegyetlensége ellenére – jogosnak és természetesnek érezhető. Az Odüsszeia természetesen több és más is, mint amit a mitológiában, az ókori görög polisz világában járatlan olvasó kivehet belőle, de remekmű volta éppen… (tovább)

Homeros Odysseiája címmel is megjelent.

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár, Horizont könyvek, Európa Diákkönyvtár, Populart Füzetek, A világirodalom klasszikusai, Európa Diákkönyvtár

>!
Európa, Debrecen, 2018
376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634052630 · Fordította: Devecseri Gábor
>!
Európa, Budapest, 2016
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634052630 · Fordította: Devecseri Gábor
>!
Európa, Budapest, 2012
384 oldal · ISBN: 9630795357 · Fordította: Devecseri Gábor

26 további kiadás


Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Pallasz Athéné · Odüsszeusz / Ulysses · Akhilleusz / Achilles · Pénelopé · Télemakhosz · küklopsz · Meneláosz · Polüphémosz

Helyszínek népszerűség szerint

Ithaka · Olümposz


Kedvencelte 43

Most olvassa 24

Várólistára tette 124

Kívánságlistára tette 40

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Homérosz: Odüsszeia

Újraolvasás vége.
Még mindig ötcsillagos a világirodalom első és legnagyobb fanfictionje. :)
Mert így, közvetlenül az Íliász után olvasva teljesen egyértelmű, hogy két különböző kéz és elme alkotása a kettő. Tudom, nem én találom fel a spanyolviaszt, de ennyire nyilvánvalónak még sose láttam a különbséget. Ha pedig az Odüsszeiát évtizedekkel később alkották meg, az Íliász ismeretében, annak folytatásaként és maximális tiszteletben tartásával, akkor ezt bizony fanfictionnek hívják.

Miből látszik az Íliász ismerete?
Először is abból, hogy bár a szerző egy mondakörben dolgozik a nagy előddel, véletlenül se mesél el egy jelenetet kétszer. Valahányszor visszatekint valamelyik szereplő a trójai háborúra, kizárólag olyan eseményekre tér ki (faló, Akhilleusz temetése stb.), amelyek az Íliász történetéhez képest még jövő idejűek.
Másodszor abból, hogy kötelezőnek tekinti mindazt, ami által az Íliász műfajt teremtett (ezeket hívjuk ma eposzi kellékeknek), még azt a bizonyos nyolc-tízsoros eposzi hasonlatot is, amelyik az Odüsszeia világában már egyáltalán nem létszükséglet, sőt. Az Íliászba azért kellett, hogy a sok-sok öldöklés közepette legyen hol megpihenni egy kicsit, hogy felidézze a békeidőt és a hétköznapokat. Az Odüsszeiába meg leginkább azért, mert a példakép, az mégiscsak példakép. :) Hiszen a békeidő és a hétköznapok a cselekmény részei éppen úgy, mint a kaland és a háború.

Miből látszik a különbség? (Más szavakkal: miért szeretem? :))
Felnőtt a főhős. :D Nem nyafog, nem durcáskodik, nem rohangál a nagyobbakhoz, ha el kell intézni valamit. Megy és elintézi. Akkor se esik le a karikagyűrű az ujjáról, ha neki kell dolgozni sk. Nem gyilkoltatja halomra a társait, sőt, az utolsó pillanatig védi őket, mert felelősséget érez irántuk. Egy közösség (az útitársai) kihal mellőle, de nem az ő hibájából. Ha magukra volnának hagyva, korszakokkal hamarabb kihalnának. :P Egy másik közösséget (az otthon maradottakat), amely hajlandó hallgatni rá, pár nap alatt összefog és gatyába ráz, igazságot tesz közöttük, és mindenkire csak addig haragszik, amíg az megérdemli. Ugyanolyan gyorsan köt békét, mint ahogy a harcot elkezdte.
Azért ő is őriz gyermekies vonásokat, de az csupa rokonszenves dolog, csupa olyasmi, amire a felnőttnek is bőven szüksége van: kíváncsiság, kreativitás (főleg, ha marhaságokat kell kitalálni), alkalmazkodó (átváltozó) készség, tanulékonyság, na meg ritka jó duma. :D
Ezzel párhuzamosan csökken az istenek befolyása. Az Íliász világában mással se foglalkoznak napi huszonnégy órában, mint a trójai síkkal, vissza se lehet őket tartani, és Zeusz irányít mindent és mindenkit, állandó (bár ölég hatástalan) fenyegetéssel. Itt bezzeg Zeusz a második oldalon elhatárolja magát az emberi világtól, és olyanokat mond az ember vétkeiről meg jogos büntetéséről, amilyeneket az Íliászban ki nem ejtett volna a száján. Aztán behúzza a függönyt, és a továbbiakban kb. kétszer bújik elő az Olümposz tetejéről, rábízza az egészet a lányára meg időnként a fiára (Hermészre). Athéné se úgy viselkedik, mint a trójai síkon lehetett látni. Az Íliászban olyan, mint a többi isten, belemászik a szereplők sorsába, ha kell, ha nem, és utálja a trójaiakat, mert 1 db trójai egyszer nem neki adta az almát, meg különben is, na hol az a Hektór, hadd nyírjam ki. Távolról se. Itt sokkal racionálisabb. Azért szereti Odüsszeuszt, mert az hasonlít rá, és úgy bánik vele, mint a bölcs, tapasztalt nővér az öccsével. „Megy egyedül? Oké, öcskös, büszke vagyok rád. Segítség kell? Ne aggódj, a végén én is jövök, a nagyját úgyis el tudod intézni egyedül. Ha nagyon muszáj, küldöm Hermészt is.”

Persze, hogy engem is a kalandok érdekelnek elsősorban. :) De az az eposznak csak töredéke. Körzővel-vonalzóval kimérve a negyede. (Látszik a határozott koncepció. A szerkezetét csak dicsérni tudom: ezt biza jól kitalálta, és nem engedte szétfolyni a csinálója. Még azt is tudta, mi az a cliffhanger.) Persze, hogy az a legizgalmasabb, színesebb, fantasztikusabb. De az is biztos, hogy több hely nem kell neki. (Sajnos.) Most már én is látom, hogy a bizonyos nagy utazás a „hiszem is, nem is”-kategóriába tartozik. (Azt bírtam a legjobban, amikor valaki halálkomolyan közli Odüsszeusszal, hogy rajtad aztán látszik, mennyire gyűlölöd a hazugságot. :D Miközben amúgy gyakorlatilag végighazudja az eposzt, egyszer még Athénéval is próbálkozik, de az persze kiröhögi. :D) Hogy mint valami ókori fantasyt, csak félig veszik komolyan.
Annál is inkább, mert az igazi veszély, az otthon vár a főhősre. A saját házában kell rendet raknia, ahhoz képest a Szkülla meg a Kharübdisz nudli. Ennek kell a tér, az eposz teljes második fele. Meg annak, hogy a fia hogy nő fel a feladathoz. Tanulékony ő is, nemcsak az apja.
(Túlságosan is nagy már a szája a vége fele. :P Azért az anyjának nem kéne visszabeszélnie, azt egyáltalán nem veszem tőle jó néven, akármilyen értékrend szerint is élnek az eposz szereplői.)

Mert amúgy, bár egyértelműen látszik, mi tekinthető rendnek, mi rendetlenségnek az Odüsszeiában, azért egyáltalán nem lehet itt (sem) elkülöníteni a „jókat” a „rosszaktól”, mint a mesében lehetne. Még az ellenséget is sajnálják, még neki is jár a tisztelet, az elbeszélőtől is. Még a példaértékű hősök se mindig viselkednek olyan nagyon példaértékűen. A hűség meg a józan ész a legbiztosabb értékmérő, de azért nem száz százalékig megbízható egyik sem. Csak, mondjuk, kilencvenötig. :)

11 hozzászólás
>!
eme P
Homérosz: Odüsszeia

Meglepődtem, nem kicsit. Merthogy huszonegynéhány év távlatából sok mindenre másként emlékszik az ember, már ha egyáltalán emlékszik valamire ugyebár (na jó, a kalandok egy része megvolt, meg a kerettörténet vázlata, de a lényeg épp hogy köszönő viszonyban van az emlékeimmel, amelyekben valószínűleg összemosódott mítosz és eposz). Nem fogom most szétcincálni és agyonelemezni Odüsszeusz sztoriját, úgysem tudnék újat mondani róla, de mégiscsak szót kell ejtenem egy s másról, főként azért, mert ezúttal nem annyira a történet kötött le, mint inkább a megvalósítás, a megírás módja, illetve a történetből kirajzolódó világlátás modernsége.
Kezdjük azzal, hogy bár az elbeszélő becsületesen alkalmazza az eposzi kellékek sokaságát, ezt a történetet bizony simán lehet regényként olvasni. Ráadásul többféle alműfajként egyszerre. Működik ez kalandregényként, fejlődésregényként, helyenként pikareszk, amolyan münchausenes, máshol a magány és otthontalanság vagy épp az identitáskeresés modern regénye, no meg persze apa-fiú regény is… Lehet folytatni a sort. Szóval én regényként olvastam, és nem csak azért, mert az elektronikus változat átalakításakor a hexameterek gondoltak egyet és prózakülsőt öltöttek magukra.
Az Odüsszeia esetében amúgy sem meglepő az álcázás és átváltozás, isten és ember egyaránt előszeretettel* ölt magára különböző jelmezeket, játszik el különböző szerepeket ilyen-olyan okból kifolyólag. Néha (gyakran) életmentő a jelmez, máskor embert, jellemet próbáló, de szinte minden alkalommal tanulsággal járó, hiszen a forma, a látszat mögött a lényegre irányítja a figyelmet, eljátszva többek közt az identitás mibenlétének nem egyszerű kérdésével.
Aztán ott vannak az érdekes narratív eljárások, többek közt a remek szerkezet, a történet a történetben építkezés, a térrel való játék (otthontól való távolodás-közeledés a Télemakhosz-Odüsszeusz szálakban), a kronológia megbontása, az emlékező nézőpont beemelése vagy épp a külső és belső nézőpont, a harmadik és első személyű elbeszélés váltogatása. Ez utóbbi, ha az identitásokkal való szemfényvesztő játék nem lett volna elég, ráirányítja a figyelmet a leleményes, de ugyancsak megbízhatatlan „emlékező” elbeszélőnkre, Odüsszeuszra. Hogy az mi tücsköt-bogarat összehord… Nehéz hinni neki (annyira nem is kell), de kétségtelenül jó a sztorija, és remek a dumája.
A látványos elemek azonban ennyiben ki is merülnek, az Odüsszeia a nagyon is fikciónak tűnő kalandsortól eltekintve két lábbal jár a földön. A csendes hétköznapok, a múlt és az apák, ezáltal önmaguk után nyomozó új generáció eposza, egy felnövő, a felnőttkorba beavatódó generációé, illetve a saját sorsának alakulását kézbe vevő, individuumként működő, önmaga és mások iránti felelősségének tudatában levő, sokat tapasztalt emberé.
Télemakhosz fejlődésregénye legalább annyira érdekes, mint Odüsszeusz viszontagságos útja. Egyik a realitás talaján kutat és nyomoz, tárja fel a múltat, a háború utáni világ képét, a hazatérők sorsának alakulását, és alakul át dölyfös, elkényeztetett, a kérőkhöz hasonló karakterből apjához, értékrendjéhez méltó fiatalemberré. A másik fantasztikus kalandokról mesélve igyekszik hazavergődni, társak nélkül maradva, magányosan, a tragikus sorsminta (l. az Agamemnon-sztorival való párhuzamot) fenyegető árnyával a feje fölött. Hogy mégis másként alakulnak a dolgok, azt az ész istennőjének eléggé intenzív és ezer és egy alakban megnyilvánuló hathatós segítségének köszönheti, meg persze önmagának, megfontoltságának, határozottágának, amellyel visszaveszi életét, és igazságot szolgáltat a léha kérősereggel szemben.
Ez utóbbiak bemutatása, no meg a hazatérő harcostársak otthoni fogadtatása, sorsuk alakulása révén a szerző, nevezzük jobb híján Homérosznak, felvázolja a korabeli társadalom árnyoldalait is, odamond egy bizonyos rétegének, ugyanakkor számos emberi gyengeség, jellemhiba, sőt bűn kidomborításával egyértelműen állást foglal a rációt, a bölcsességet, mértékletességet, hűséget és humánumot középpontba helyező értékrend mellett. No nem mintha főszereplőink makulátlan jellemek lennének, dehogy, hibáznak ők is eleget, meg-meginognak és meg is bűnhődnek, valóságos hús-vér emberek, mégis a legfontosabb helyzetekben sikerül felülkerekedniük saját gyengeségeiken. Talán mert meghallgatják embertársaikat, figyelnek rájuk (jól is teszik, hiszen Athéné annyi alakot ölt az eposz során magára, hogy igencsak esélyes, hogy minden második személyben vele vagy netán Hermésszel, esetleg más istenséggel találkozik az ember). Ráadásul nem a társadalmi rang vagy vagyoni helyzet határozza meg, ki felé közeledünk – Odüsszeusz leghűségesebb emberei a legalsó rétegekből származnak – a kondás, az öreg dajka… És ne feledjük a halálig hűséges, vénséges vén, szemétdombra vetett Argosz kutyát. Merthogy még rá is van gondja az elbeszélőnek, a sok embernél emberebb állatra. Igen, vigyázni kell, sok az alakváltás ebben az eposzban (és nem csak), résen kell lenni az embernek, hogy el tudjon igazodni.

Azt hiszem, most inkább leállok, és inkább ellátom jó pár csillaggal a könyvet, mert jóval magasabb átlagot érdemel a jelenleginél, az tuti.

* Kivételt képeznek a disznóvá varázsolt harcosok, akik beleegyezését senki sem kérte.

2 hozzászólás
>!
gabiica P
Homérosz: Odüsszeia

Megküzdöttem vele, de nem adtam fel.
Alapvetően már ismertem a történetet, tudtam, hogy miről fog szólni. Emlékszem, hogy középiskolában is elkezdtem olvasni, de egyszerűen annyira nem haladtam vele, hogy inkább félredobtam, és nem akartam akkor szenvedni vele.
Hát, igazából, most sem ment sokal jobban a dolog, de tudtam, hogy most végigrágom rajta magam, ha törik, ha szakad. Végül tényleg befejeztem.
A nyelvezete elég nehézkes, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen nagyon rég íródott.
Alapvetően tényleg kalandos történet, nem a kaland mai értelmében. Mindig is nagyon szerettem a mitológiai történeteket, főleg a görög mitológiát, így nem mondhatom, hogy távol állt tőlem a dolog. Valamiért mégsem tudtam megszeretni. Talán a nyelvezet miatt, talán a forma miatt, talán a terjedelem miatt. De azért örülök, hogy befejeztem.

>!
Tilla
Homérosz: Odüsszeia

Régi hiány pótlására jött el az egyre rohanó idő,
s nem más e hiány, mi szívemet lepte el,
mint a sokattűrt isteni férfi, Odüsszeusz sorsát
mondó elavulni nem akaró dús történet olvasása.
Kezdődött e pótlás cifra szavak lassú értésével,
de hamarost majd mögém került illatos levegő
titokrejtő alakjában, s rejtett pillantásával
értelmet hintett együgyű újkori emberi fejemre
a hatalmas isteni asszony, bagolyszemű Pallasz Athéné.
Jókedvvel olvastam ennek utána e sokszáz évet túlélő
sokszínű és régi világot soroló csodás alkotást,
és ismertek lettek halandó magam előtt a hősi görögök
dicső és elnemenyésző istenei, letűnt őseik világa.
A szendert kaptam, mint új kedves szót Homérosztól,
és a melengető felismerést, hogy a régi korok,
s hősszívű Láertész sarjának messzenyúló világa
nincs oly távol mienktől, mint az elmúló évek
számlálhatatlan hosszú sora, hisz ha tüsszentés
lep meg beszéd közben, éppúgy igazat ad az a szónak,
mint tette azt a hősök idejében:
"Erre nagyot tüsszentett Télemakhosz, s az egész ház
szörnyen visszhangzott. Nevetett rá Pénelopeia,
s Eumaioszhoz azonnal ilyen szárnyas szavakat szólt:
//Menj oda hát, s a szegény idegent hívd már ide hozzám.
Nem látod, hogy tüsszentett a fiam szavaimra?
Kérőim romlása se lesz hát teljesületlen…//"

Illesse végül a csillagok és az elismerés fele nemeslelkű
Devecseri Gábor jólsikerült fordító munkáját
ki előtt földig hajolok és képzeletben térdét ölelem.

6 hozzászólás
>!
Juci P
Homérosz: Odüsszeia

Örüljetek neki, hogy magyarul egyáltalán vissza lehet adni az időmértékes verselést, és nem is akárhogy. Az angolok prózában olvassák az Iliászt meg az Odüsszeiát, szegények.

6 hozzászólás
>!
GTM P
Homérosz: Odüsszeia

Azért nem voltak semmik ezek a görögök! Nagyon tudták élvezni az életet!
Érdekes, hogy most, sok évtized után újraolvasva épp az fogott meg benne, ami annak idején bosszantott, idegesített. Sőt, szenvedtem tőle! Nekem még a gimnáziumban is kötelező volt. Akkor nagy kihívást jelentett az aprólékos, részletező leírások sokasága. A véget nem érő lakomák, a lassú folyású cselekmény, a komótos ráérős beszélgetések; meg a zokogó, siránkozó férfiak, akik nekem akkor nagyon férfiatlannak tűntek. Pedig … pedig!
Itt a félelmetes, harcos férfiak is őszintén megélik fájdalmukat, gyászukat, kétségbeesésüket; nem szégyellik mások előtt megmutatni érzelmeiket. Mennyivel természetesebb, mint a mai elfojtásaink! Úgy válnak hérosszá, hogy közben esendő emberek maradnak.
És a lakomák! Micsoda élvezettel írt róluk Homérosz! És micsoda élvezettel olvastam most őket. Áradt belőlük a békesség, a harmónia, és az élet egyszerű örömeinek szeretete. Persze érthető ez a végtelen hedonizmus egy olyan világban, ahol az istenek kényükre-kedvükre játszadoznak az emberrel, bármikor beavatkoznak az életükbe; és sosem lehet tudni, mikor sújt le valamelyikük haragja. Ki is kell élvezni ilyenkor minden percet,. Carpe diem!
A leginkább mégis az tetszett, ahogy a hozzájuk tévedt vándorral, az idegennel bántak. Leültették, jóllakatták, lemosták róla az út porát, s mikor már kipihente magát, és aludt is egy jó nagyot, megkérdezték, hogy mi jó szél vagy melyik isten szeszélye hozta erre. Szeretnék ilyen népek között élni!

>!
Camelia
Homérosz: Odüsszeia

Első gondolatom a könyvről, kb. 10 éves koromban született, amikor anya mondta, hogy majd ezt is el kell olvasni. Valahogy így nézett ki:
– De jó, ezt a könyvet biztos fogom szeretni, mert a görög mitológiát is nagyon szeretem. :D Ez lesz életem legjobb kötelezője.
Na azt hiszem ez volt az első és utolsó pozitív gondolat, amit a könyvről alkottam.
Ahogy egyre közelebb kerültem a könyvhöz, egyre jobban elveszett ez az optimizmus. Amikor megláttam hány oldalas, csak egy kicsit szörnyedtem el, amikor már azt is láttam, hogy hogy lett írva, még jobban elszörnyedtem. Aztán amikor elkezdtem olvasni, azt kívántam, bár ne írták volna meg.

Annyira nem lenne, rossz, ha mondjuk máshogy lenne írva, vagy esetleg az ókori görög istenneveket mostanira fordítanák.
Bár lehet, hogy én akkor is unnám. Folyton csak zabáltak, és folyton ismételgette magát az író.

Nem lesz a kedvenc kötelezőm az biztos. De az is biztos, hogy nem most kezdem el nem elolvasni a kötelezőket. +1 teljesítve. Bár néhol csak lapozgattam a könyvet, annyira nem értettem. :D

>!
Frank_Spielmann I
Homérosz: Odüsszeia

Posztmodern, szürrealista kalandregény.

Miért ne olvashatnám így az Odüsszeiát? Ki tiltja meg nekem, hogy elmondjam, stb.

Kissé szkeptikus vagyok azzal szemben, hogy ez a mű valaha is elhangzott, mint rögtönzés, a szerkezete ugyanis brilliáns, akár egy modern regényé is lehetne. A kalandregényt nem részletezném, aki olvasta, tudja, aki meg nem, az is. A posztmodernre térnék rá, és ezzel nem az Odüsszeiát jellemezném, mint inkább a posztmodernt, mint fogalmat: van itt flashback (Odüsszeusz több éneken keresztül meséli múltbeli kalandjait), vannak identitáskérdések is (Odüsszeusz, mint vén csavargó, hogyan lehet rájönni, hogy tényleg az-e; Pallasz Athéné ezerféle emberi alakja pedig egész egyszerűen megkérdőjelezi azt, hogy mi is egy ember, mi a személyiség, stb.), és bár azt mondják, hogy eposzt azok a korok szülnek, amelyeknek lezárt a világképük, szerintem az Odüsszeia is feltesz jópár kérdést, amit nem válaszol meg. Más kérdés, hogy talán nem is lehet őket megválaszolni. Vannak ilyen kérdések, amelyekre nincs válasz, mégis fontos ismerni őket.

Másrészt tényleg egy zárt világgal találkozunk, egy aranykorral, ahol mindennek megvan a helye és az ideje. Ne tévesszen meg senkit, hogy ebben az aranykorban emberek ölik egymást és csesznek ki egymással, valahogy ez is a harmónia része. Illetve bizonyos emberek megölése helyreállítja a harmóniát. Vagy nem. Ez a mai korban nagyon is kérdéses, de Homérosznál még egyértelmű. Az emberek itt nem egyenlőek, ahogy a valóságban sem, van egy jól szervezett hierarchia, a hierarchiára valamelyest fittyet hányó, és azon kívül álló polgár itt még nem létezik, van király, vannak szolgálói, alattvalók, stb. A király fölött pedig még ott állnak az istenek, és vannak félistenek vagy varázsló(nő)k is. De az istenek között is van hierarchia, hiszen még a 11 olümposzi isten is fél a tizenkettediktől, Zeusz atyától.

Nincs egyenlőség, de mégis ez egy teljesen igazságos, egyenlőtlenségen alapuló társadalom. Hogy ilyen létezett-e valaha, az egy jó kérdés. Vagy hogy létezhetne-e. Az erősebbnek szégyen, ha nem védi meg a gyengébbet, például. A korabeli hontalanokat szégyen lenne a tehetősebbeknek nem befogadni, és ételt adni nekik. Az erősebb magasabban van a létrán, többet tehet meg, minél föntebb van a hierarchiában, annál több ember rendelődik alá, és annál több felelőssége is van. A királynak az egész polisz népével szemben kötelessége van, és ezt teljesíti is. (Érdemes összevetni ezt az utóbbi 25 év magyar demokráciájának miniszterelnökeivel.) Lehet, hogy elsőre kegyetlennek tűnik ez a világ (az eposz vége előtt egy óriási vérfürdőről olvashatunk, és addig is meghalnak jópáran, s nem ágyban, párnák közt), de ha jobban megnézzük, ez egy élhető világ, ahol mindenkinek megvan a helye, és ott jól is érzi magát, már ha nem bolyong el honától 20 évig, hiszen ez azért az isteneken is múlik.

És mink magyarok külön örülhetünk, mert Devecseri fordításának világában nehéz eltévedni. Hamar hozzászokik az ember a furcsa, de mégis egyszerű nyelvezethez. És aztán olyan szavakat fog mondani, mint „égilakó” meg „éjszínű”.

4 hozzászólás
>!
Izolda P
Homérosz: Odüsszeia

Hát ez kínszenvedés volt, úgy 12 évesen, a nyolcosztályos gimi elején. Az első gond az volt, hogy skandálva kezdtem olvasni, így persze semmi nem maradt meg abból, hogy mit olvastam. Először végigszenvedtem az első két fejezetet, meg az utolsó kettőt, aztán középről olyanokat, amiket a történet alapján úgy gondoltam, hogy lényeges lehet. Persze ez csak úgy ment, hogy kényszerítettem magam, hogy ne csússzak át a skandálásba.
Aztán elolvastam a rövidítettet, és abban az szerepelt, hogy Pénelopé megkérdezte Odüsszeuszt a „hitvesi ágy titkáról”. Na, emiatt nyilván elolvastam azt a fejezetet is. Kíváncsi voltam, hogy a, mi lehet a hitvesi ágy titka b, perverzek-e az ógörögök c, ezt hogy fogalmazták meg időmértékes verselésben?
spoiler

7 hozzászólás
>!
Gelso P
Homérosz: Odüsszeia

Nem vártam, hogy ennyire tetszeni fog.
Ez egy el"mellőzött" kötelező olvasmány volt részemről a gimiben, és úgy gondoltam, ez már így is marad, és hogy soha nem veszem a kezembe. Örülök, hogy másként lett…
Legérdekesebb és legizgalmasabb rész volt a kalandos utazás hazafelé, legmeghatóbb részek pedig azok, amelyben a szolga hűségét, a fia és felesége ragaszkodását és kitartását tárta elénk – valamint Odüsszeusz önmegtartóztatása tetszett még – hogy nem omlott azonnal felesége nyakába, hanem kereste a megfelelő pillanatot a találkozásra…

Na, ha „szárnyas szavakkal” nem is sikerült nekem írni róla, annál nagyobb szeretettel szántam az időt ennek a közel 400 oldalban felvonultatott, szárnyas szavakban kifejezett gondolatok, a bátor hős kalandjainak élvezetének…

Ezekre a kihívásokra olvastam el:
1/ Éljen az ókor, avagy olvassunk klasszikusokat! (@stancili1)
2/ Csökkentsd a Várólistádat 2012 (10/4) (20/5)
3/ Könyvespolcom rejtekében (@cherryd)
4/ SOHA ne mondd, hogy SOHA! (@MiaMonaஐ)
5/ Tripla esemény a kötelező olvasmányok jegyében. (@Ciccnyog)

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
fowler P

Lányom, ugyan míly szó szökkent ki fogad keritésén?

Első ének

1 hozzászólás
>!
Tiger205

Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott
s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját,
sok nép városait, s eszejárását kitanulta,
s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében,
menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét.

(első mondat)

>!
Tiger205

mert hiszen annál nincs soha szebb és nincs derekabb sem,
mint amikor egymást értő szívvel tartja a házát
férj és nő, nagy fájdalmára a rosszakaróknak,
jóakarók örömére, jeles hírére maguknak.

VI: 182-185

1 hozzászólás
>!
Sli SP

hadd mondom ki, amit kebelemben sürget a lelkem.

266. oldal, XVII. ének - Télemakhosz hazaérkezése Ithakába (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: Odüsszeusz / Ulysses
>!
encsy_eszter

Jaj, csak örökkön az isteneket vádolja az ember:
azt mondják, a csapás mind tőlünk jön, de bizony hogy
ostoba vétkeikért szenvednek a végzeten is túl (…)

>!
Sli SP

(…) legjobb mindenben a mérték.

224. oldal, XV. ének - Télemakhosz megérkezik Eumaioszhoz (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: Meneláosz
>!
Sli SP

Csak ne dicsérd a halált nékem soha, fényes Odüsszeusz.
Napszámban szivesebben túrnám másnak a földjét,
egy nyomorultét is, kire nem szállt gazdag örökség,
mint hogy az összes erőtlen holt fejedelme maradjak.

174. oldal, XI. ének - Neküia (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: Akhilleusz / Achilles · halál · Odüsszeusz / Ulysses
>!
Frank_Spielmann I

Ők egymáshoz ilyen szavakat hallatva beszéltek;
Hermészhez pedig így szólt Zeusz fia, büszke Apollón:
"Zeusz fia, Hermeiász, hiradó, javak osztogatója,
volna-e kedved e durva bilincsek közt beszorulva
együtt hálni az ágyban aranyló Aphroditéval?"

Erre eképen szólt Argosz megölője, a hírnök:
"Bárcsak ekép esnék ez, messzelövő nagy Apollón!
Bár háromszor ilyen sok nagy lánc fonna be minket,
s istenek és istennők mind néznétek e dolgot,
ám arany Aphroditéval hálnék mégis az ágyban."

Így szólt, s kélt kacagás a haláltalan égilakók közt.

118. oldal

1 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

mert hisz az énekeseknek a tisztelet és a csodálat
jár valamennyi halandótól: hisz minden dalos embert
múzsa tanított dalra, hisz annyira kedveli törzsük.

127. oldal

>!
brabiviki

S ők ketten, miután szerelem gyönyörének örültek,
egymással váltott szavakon kedvükre derültek.

350. oldal (XXIII.274-307)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Aiszkhülosz: Három dráma
Szophoklész: Élektra / Oedipus király / Antigoné
Euripidész: Bakkhánsnők
Pindarosz: Pindaros
Sophoklés: Három tragédia
Móra Ferenc: Rab ember fiai
Mika Waltari: Szinuhe
Szophoklész: Trakhiszi nők
Arisztotelész: Eudémoszi etika / Nagy etika
Arisztotelész: Poétika / Kategóriák / Hermeneutika