Íliász 343 csillagozás

Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász Homérosz: Íliász

„Hullámzik ​a Homérosz-kép. Élt-e; egy ember volt-e, vagy kettő? Vagy kettőnél is több? Korának képe is hullámzik. S a mű keletkezésének körülményeié is. S közben: szilárdan áll, vagy inkább azt mondhatnók, győzedelmes nyugalommal úszik mind e nyughatatlan hullámzás tetején maga a történet. S a szöveg – úgy, ahogyan ránkmaradt, betoldás-nem-betoldásaival együtt. S jellemei, alakjai… Mennyi arc! És milyen gyöngéd-kérlelhetetlen következetesség ebben az arc-rengetegben, jellem-erdőben, ember-tárban!… S az Íliászban ez mind az egy Akhilleusz köré csoportosul. Úgy áll ott Akhilleusz az Íliász elképzelt középpontjában, mint a szép apuliai amphora-kép valóságos közepén. Ezen a képen trójai foglyokat áldoz Patroklosz halotti máglyáján; kiengesztelhetetlen és kegyetlen, mint a későbbi római költő, Horatius jellemezte, de nemcsak kiengesztelhetetlen és kegyetlen, hanem ennek ellenére, sőt ezen belül valami más is. Mi? Emberi. Mert körülötte ott van kegyetlenségének indokolása. Íme: a… (tovább)

Homeros Iliásza címmel is megjelent.

Eredeti mű: Όμηρος: Ιλιας

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár, Horizont könyvek, Európa Diákkönyvtár, Bibliotheca Classica, A világirodalom klasszikusai, A világirodalom klasszikusai

>!
Európa, Budapest, 2012
480 oldal · ISBN: 9630795340 · Fordította: Devecseri Gábor
>!
Európa, Budapest, 2009
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630788588 · Fordította: Devecseri Gábor
>!
Európa, Debrecen, 2007
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630784320 · Fordította: Devecseri Gábor

18 további kiadás


Enciklopédia 36

Szereplők népszerűség szerint

Poszeidón / Neptunus · Apollo / Apollón · Mars / Árész · Pallasz Athéné · Odüsszeusz / Ulysses · Patroklosz / Patroclus · Zeusz / Jupiter · Akhilleusz / Achilles · Andromakhé · Agamemnón · Aiász (Oileusz fia) · Aiász (Telamón fia) · Aineiász / Aeneas · Diomédész · Hektór · Helené · Héra / Juno · Meneláosz · Nesztór · Parisz · Priamosz · Szthenelosz · Thetisz

Helyszínek népszerűség szerint

Trója


Kedvencelte 25

Most olvassa 25

Várólistára tette 124

Kívánságlistára tette 29

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Ross P
Homérosz: Íliász

Hú, de jó, hogy én ezt annó a gimiben elegánsan elblicceltem.
Mert ha akkoriban benyögöm, hogy hát ez egy fantasybe oltott brazilszappanopera, a tanárnő tuti végigver rajtam a naplóval.

Pedig hát AZ!
Bár az a valószínűbb, hogy tizenegynéhányévesen csak annyi közöm lett volna hozzá, hogy fú, hát ez bonyikaki, egycsillag.
Pedig az, hogy nekem nincs agyam, az nem a mű hibája.

Olvasmányaim alapján egyébként valahogy nekem úgy rémlett, hogy Akhilleusz valami hősféleség volna, vagy mifene.
De:
– Anyuuuuuuuuu, engem ezek itt nem tisztelnek!
– Semmi baj, aranybögyörőm, megyek, bepanaszolom a csúnya Agamemnónt Zeusznál, aztán lesz majd dádá.
– Oksimaksi, addig viszont bedurcizok, beeeeeeee.
És bedurcizik. És emiatt félig bedarálják az akhájokat.
Akhilleusz egy fürdősk*rva.
Kivéve, mikor berszerker vadállat.
Ezt nem fejtem ki, helyette releváns képregényt fordítottam a tárgyban:
http://i.imgur.com/Ybf9Fgw.png
Nem kedveltem különösen.

Na és hát az istenek…

Don Zeusz autokrata vezetőként irányítja a maffiát családot, és mivel ő a legerősebb, aki nem ért vele egyet, annak kinéz egy jó kis pofánverés. Főleg az asszonynak. De ez persze nem akadályozza meg a többi isteneket abban, hogy mindenfelé machináljanak egymás ellen.
Üdv az Ármány és Ambrózia 664. részében!

Emellett az égilakók… nem is hogy sakkoznak az emberekkel, de egyenesen MMORPG-znek velük!
A kedvenceiket buffolják, feltöltik erővel, meggyógyítják sebeiket, elteleportálják (!) őket a csatából, eltérítik a kelevézeket, ködöt bocsátanak az ellenfélre, ilyesmi. Akkor van csak gond, ha Zeusz visszarángatja őket az Olümpuszra, mert ha az irányító AFK, a sok NPC hamar legyakja a karaktereiket.

Amúgy?
Meglepően élveztem.

15 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP
Homérosz: Íliász

Amikor belekezdtem, öt csillag volt. A harmadánál maximum három. Útközben a nulla és a négy között villódzott, de azt nem gondoltam volna, hogy a végén négy és fél lesz.

Nem az én világom. Nem mondom, hogy sose volt az, mert Trencsényi-Waldapfel-olvasó kölyökkoromban megbolondultam Akhilleuszért meg az egész brancsért, csak hát akkor még beletört a bicskám a hexameterbe. De mióta megjött az eszem, azóta tudom, hogy nekem az Odüsszeia való, hajókázással, mesebeli szörnyekkel, furfanggal, átváltozással, álruhával, okos feleséggel, romantikus egymásra ismerésekkel, egy gyarló, ám legalább felnőtt hőssel, és semmi mértéken felüli gyilkolászással. Nem is a magam kedvéért fogtam bele most az Íliászba. És nem is az én világom. De azért meglett a négy és fél.

Másfajta ízléssel biztos tetszene benne a rengeteg akciójelenet. :) Van ebben torkon szúrás, májon szúrás, hason szúrás, bélkiomlás, sziklával mellbe hajítás, egyszer konkrétan le van írva (hexameterben), hogy a legyilkoltból kirántják a gerelyt, és jön vele a rekeszizom, egyszer meg Akhilleusz egymaga eltorlaszol hullákkal egy folyót. Nincs könyv, amely ennyire változatosan és érzékletesen adja elő a csatatéri halált. Az összes háborús film nudli az Íliászhoz képest. Mert itt soha nem vérmasszát látunk, soha nem a lovak elmosódó patáját alulnézetből, soha nem statiszták tömeges hullását. Itt szó szerint mindenkit külön-külön, név szerint vesznek elő, öt sorban elmondják még a nagymamája származását is, majd ünnepélyesen, premier plánban végzik ki. Négyszáznyolcvan oldalból legalább négyszázon, folyamatosan.

Isten áldja Homéroszt, amiért kitalálta az eposzi hasonlatait. Kb. kétszázötven oldalon át csak és kizárólag azért bírtam cérnával, mert tudtam, hogy amikor a legjobban okádja a fekete vért valamelyik hős, akkor fog bejönni a képbe egy tizenöt soros kitérő arról, hogy pont így szórják a magot a parasztok a szérűn. Igen, ezek a hallgatóság pihentetésére kerültek bele. Meg nagyon szépen mutatja mind a korabeli görög hétköznapi életet, mintha átkapcsolnánk kicsit a háborúból a békébe.

Mert amúgy amit ezek a nemzedékek számára példaként szolgáló isteni hősök csinálnak, az akciójeleneteken túl, az kritikán aluli, sokszor pedig egyenesen undorító. A kilencven százalékuk az óvodás gyerek szintjén áll érzelmileg, az óvodás gyerek bája és jóindulata nélkül. A mélypont (és nem egyszer hangzik el!), amikor az akhájok társalgási hangnemben azzal biztatják egymást, hogy persze, most sok a gondjuk és bajuk ezzel az ostrommal, de milyen jól fogják érezni magukat, amikor sikerül betörniük Trója kapuját, és minden házat felgyújtanak majd, és a szülők szeme láttára összetörik a köveken a gyerekek fejét, az asszonyokat pedig sorban megerőszakolják, fúdecsudajó lesz, addig már csak tízet kell aludni!

Persze, hogy az egész ostrom irreális. Felnőtt fejjel már teljesen egyértelmű, hogy Helené elrablása csak ürügy. Mindenki utálja Pariszt Trójában és Tróján kívül, de senkiben fel nem merül, hogy milyen simán meg lehetne oldani a kérdést. Ha a görögök azért ostromolják Tróját, mert benne van a pár, akkor a párnak egyszerűen el kéne hagyni a várost, elutazni Kazahsztánba kecskét tenyészteni, aztán találja meg őket Menelaosz, hadsereggel vagy anélkül. Nem utaznak. Mert nem lenne értelme. A háború nem miattuk folyik. A háború bevallottan azért folyik, mert így akarják az istenek meg a sors. Pont.

Ez a kettő, az istenek meg a sors roppant teherrel nyomja az eposz világát. Itt olyan nincs, hogy Brad Pitt leveri a szobor fejét, mire mindenki elkeseredik, a nap meg süt le tovább az égből békésen. Itt minden cselekedetnek, de még a gondolatnak is súlya van, és többnyire azonnali következménye. Az emberfölötti világ jelenléte állandó, mindent áthat, nélküle cselekmény sincs. Nem úgy, mint az Odüsszeiában, ahol Athéné mindig súg az amúgy is okos Odüsszeusznak, Hermész néha vendégszerepel, és még jó, hogy Poszeidón beleköp időnként a levesbe, hiszen az ő hátán zajlik az egész hajókázás. Nem. Sokkal, sokkal erősebben. Az isteneknek az égvilágon semmi más dolguk nincs, mint Trójával foglalkozni, felőlük Kína meg az inkák fel is fordulhatnak, de még a delphoi jósda is, őket kizárólag Kis-Ázsiának ez az egy pontja érdekli, de az napi huszonnégy órában. Még egymást is felpofozzák a csatatéren, de mindenesetre rendszeresen részt vesznek a háborúban, a kedvenceik mellett, vagy éppen a másik isten kedvencei ellen, a tisztesség maradéktalan semmibe vételével.

Legalább olyan hisztisek, mint az emberek, csak kevésbé lehet őket komolyan venni. Még Zeuszt is. Őt éppen semennyire. Egyebet se tud, mint fenyegetni a társulatot, hogy mindenkit megver, ha megint belemásznak a hadseregbe. Ezzel ki tudja hajtani az istennépet a csatatérről. Kb. két órára, mert utána mindig visszaosonnak, mint a rossz gyerek, míg megint nyakon nem fogják őket. Vagy míg az emberek meg nem sebesítik őket, mert akkor vinnyogva szaladnak fel az Olümposzra panaszkodni. Pedig őket nem lehet megölni, az emberek meg, akikkel bábu módra játszanak, egyetlen életüket viszik a háborúba.

Paradox módon emiatt kezdett tetszeni a szöveg, ahogy haladtunk a vége felé. Ez a folyamatos természetfölötti jelenlét, amely gyarlóbb az embereknél is – amely nagyon is valós, nagyon is evilági, éppen azért, mert annyira irracionális –, ez valami olyan melankóliát kölcsönzött a szövegnek, amely még az undoromat is megszüntette. Ezt jobban sajnos nem tudom megmagyarázni, ez történt. Nagyon, nagyon szomorú lett az Íliász. Nem keserű, csak szomorú. Árnyas, ködös, szánni való. Éppen azért, mert minden hősi halált premier plánban lehet látni, és mindenkit külön elsirat a dalnok. Éppen azért, mert az egészet olyan hatalom irányítja, amely bárkit el tud pusztítani, és dühítően komolytalan. És azért is, mert az eposz második felét – ahol minden emberi cselekedet eleve elrendelt következményét hat énekkel hamarabb már elspoilerezi a fejünkbe veri a dalnok –, azt valami olyan ólmos-nyomasztóan préseli lefele a végzetszerűség, hogy az ember csak azon csodálkozik, hogy nem szakad be a szereplők alatt az alvilág teteje. Legalább túl lennének rajta szegények.

Amúgy a második felén végighaladva többször is kételkedni kezdtem abban, hogy én ezt már olvastam volna egyszer. Pedig kellett, hogy olvassam, mert gimnáziumban ugyan nem volt kötelező, de egyetemen biztos, és nem volt jellemző rám, hogy elblicceltem volna. Persze lehet, hogy vizsgára tanulva gyorsolvasással rohantam rajta végig, és csak annyi esett le, hogy egy háborúról szól, de az is lehet, hogy annyi részletet és feldolgozást és elemzést ismerek már, hogy azok miatt hittem, hogy ismerem az egész szöveget. A második felében olyan jeleneteket is találtam, amelyek egészen újak és meglepőek voltak, ezeket külön értékeltem. Pl. van egy rész, ahol konkrétan megharcol egymással a tűz és a víz, de valami fantasybe illő módon, ez nem is rémlett, de nagyon tetszett.

És még mindig Akhilleusz pajzsa a csúcs. Amelyiken 3D-s képek mozognak, mint a Roxfortban a falon. Szerintem azért tud annyi ellenséget kinyírni, mert azok közben azzal vannak elfoglalva, hogy mit csinál a pajzson a bika meg a veszekedő emberek. És vááá, Héphaisztosznak mesterséges intelligenciával rendelkező robotszolgái vannak! :D De komolyan: https://moly.hu/karcok/975716. És olyan páncélzatot csinál Akhilleusznak, amelyik plutóniumból van sugárzik, és még fel is tudja emelni a viselőjét a levegőbe. Ezt neked, Tony Stark, Homérosz már 2800 éve tudta, mi a menő. :D

>!
Magyar Helikon, Budapest, 1972
496 oldal · keménytáblás · Fordította: Devecseri Gábor
26 hozzászólás
>!
pwz ISP
Homérosz: Íliász

Régen sem volt könnyű olvasmány az Iliász – szerintem most meg még „nehezebb”! Tanultuk, tanították, de nem volt mindegy, hogy hogyan. A 80-as évek közepén mi a gimiben egy sajátos formáját alkalmaztuk a tanulásnak. Ez most éppen a hétvégi Super Bowl-döntő kapcsán jutott eszembe. Az egyik osztálytársunk ugyanis észrevette, hogy az Iliász nem más, mint egy focimeccs, csak ókori köntösben. ?????? Először nekünk is szaladtak feljebb a ráncok a homlokunk közepén, aztán egyszerűbb mondatokkal (Hülyeség. Hülye vagy. Mit ittál/szívtál?) illettük a haverunkat, de némi magyarázat és gondolkodás után – ez utóbbit csak az tudta „véghez vinni” :), aki tényleg olvasta az Iliászt – világosság gyúlt agyunkban! Ez nem is olyan hülyeség, így még a fő részeket meg is lehet tanulni, annak is, akinek nem kenyere az irodalom. Hogy hogyan is nézett ki a módosított „tananyagunk”?
Az alaptétel: Akkoriban sportnak vették a háborút, a férfiak legfőbb testedzési formája volt. Ugyanazt mondták rá a hadvezérek, mint most az edzők: „formálja a férfi jellemét, erősíti fizikumát”. Na, a mi kedves barátunk ebből indult ki!

Égei-tengeri Liga: Ilion SC vs. Akháj SC. Az akhájoknak egy nagyon fontos idegenbeli meccset, regionális döntőt kellett játszaniuk a trójaiakkal (trójai – az Ilion SC beceneve). A háttérben ráadásul még az egyik ASC-irányító – Menelaosz – személyes sérelme is ott van, mert a feleségét (Heléné), bankbetétestől, elcsábította az ISC egyik legjobbja, Párisz. Az ASC-sek szurkolókkal, segítőkkel együtt hajóra szálltak, jobbra el, irány Ilion. Elég kevert a társaság, vannak idegenlégiósok (más népek) szép számmal, mindkét oldalon. A ligafőnök (Zeusz) úgy intézte, hogy mindkét oldalnak legyenek jó játékosai (ASC: Odüsszeusz, Agamemnón, Menelaosz, Akhilleusz, stb.; ISC: Hektór, Párisz, Aineiasz, stb.), az edzők, segítők csak az OEK-ből (Olimposzi Edző Központ – Pallas Athéné, Poszeidón, stb.) jöhettek. Spéci meccs, évekig eltart, a klasszikus területfoglaló játékot játsszák, egyetlen találatig. Akkor van gól, ha az egyik, vagy másik csapat táborát (a kapu szinonimája) elpusztítják. Közben sok a sérülés (ami itt inkább halálig megy), az ASC legjobbját (Akhilleusz) saját csapattársa (Agamemnón) sérti meg, aki így nem vállalja a játékot /kísérteties hasonlóság, párhuzam az 1938-as olasz-magyar vb-döntővel!/ Jól jön ez az ISC-nek. Az előretolt csatár, Hektór vezetésével majdnem beviszik a pontot a hazaiak. A sértett Akhilleusz helyett végül némi késéssel Patroklosz áll be, fordít is a meccs menetén, de Hektór – némi edzői segédlettel – kiiktatja P-t. A csataleírások lényegében megegyeznek a mai sportközvetítésekkel. Az érintett játékosokról sok háttér-információval szolgál az akkori idők Szepesi Gyurija, akit mi Homérosz névvel illetünk. Sokszor ismétel is :). Van néhány piszkos edzői trükk is, de ezt általában a ligafőnök megtorolja. Mivel sokakat érdekelt a történet modern „változata”, ezért jóval többen olvasták el, mint egyébként, mert nem akartunk kimaradni a játékból. Tanárnő is hallott az alternatív verziónkról. Jól viselte a dolgot, amit azzal bizonyított, hogy az olasz foci szurkolóknak még megjegyezte: az AS Roma is innen eredeztethető (Aeneis) :D

Végig nem írom le az egészet. Hát…, valahogy így játszottunk mi – egyébként mélységesen tisztelve a tantárgyat – az irodalom órán… :D

/Ez az értékelés a 2012-es Homéroszi kihívás – két hónap, két eposz-hoz készült, újraolvasás: 2012. február 1-6./

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1988
472 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631536491 · Fordította: Devecseri Gábor
51 hozzászólás
>!
virezma P
Homérosz: Íliász

Régi adósságom volt ez, de most ezt is kipipáltam. Vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. A kötetet olvasva konkrétan azt gondoltam, hogy ez egy tipikus pasis könyv. Folyton ontják egymás verét, trancsírozzák a beleket, az agyvelőt, és közben még oda is ugatnak egymásnak, mint mondjuk az afro-amerikai kultúrában vagy az európai stílusú focimeccseken. A nőnek meg a fő szerepe, hogy ő az ágyas, a szolga vagy a hősöket szülő tenyészkanca. Az istenek meg folyton kavarnak, igazából nem is az emberen múlik, hogy mi lesz. Ja, meg még egy ilyen meglepetésféle élményem volt: hogy ennek a Priamosznak mennyi gyereke volt! Aztán a végén be is vallotta, hogy konkrétan ötven, de ebből tizenkilenc egy anyától. Bár most nem emlékszem, hogy ez az összes gyerekre vonatkozik, vagy csak a fiúkra.
Aztán eléggé untam is, az az igazság. Tényleg azok voltak a legjobb részek, amelyek szerepeltek a szöveggyűjteményben (talán Mohácsi-féle). Hektórban is csalódtam picit, nem volt olyan jó figura, mint én képzeltem. Ő is csak hajtotta a dicsőséget, meg vakmerőn belerohant a csata sűrűjébe. Sőt amin nagyon néztem, amikor az istenek tippeket adtak, hogy most bújj el kicsit, mert jön Akhilleusz. Hát ez milyen már? Egy hős ne bújjon el! Nekem legjobban az a rész tetszett tőle, amikor végül összecsapnak, ott nagyon láttam magam előtt, ahogy életre-halálra futnak és küzdenek. (Sajnos a film hatására én Eric Banát láttam magam előtt, aki nagyon bejön nekem.) Egyébként meg csak Andromakhéval tudok azonosulni, amit már meg is írtam eddigi egyetlen hexameteres alkotásomban.
Hihetetlen, de az utolsó 50-60 oldalra már nagyon magaménak éreztem a könyvet, alig tudtam lefeküdni, de végül meghagytam az utolsó éneket reggelre, és emiatt később indultam el. Noha nem láttam a marha nagy jellemfejlődést Akhilleuszban, hiszen végül az istenek intésére adta ki a holttestet, megsirattam a Priamosszal való találkozását, annyira szépen volt megírva.
Ja, ami a megírást illeti, nyilván banális lenne megdicsérnem Homéroszt vagy akár Devecserit, ezért inkább kritikát mondok. Kezdett idegesíteni a sok mindenféle hasonlat, mindenféle állatokként küzdöttek és reszkettek, meg sötét felleg, kidőlő fa meg mit tudom én, mi. Illetve vannak ilyen gyöngyszemek a megfogalmazásban, mint például „kerevetre hevert le” (=szexeltek), „szót szólva kimondta”, „mily szó szökkent ki fogad kerítésén” (nem pontosan így volt).
Kitekintés: Odüsszeusz itt szimpatikusabb volt nekem, mint az Odüsszeiában, amit feminista kritikai szempontból kimondottan nem bírok. Hátra van még az Aeneis, de azt hiszem, arra már nem idén kerítek sort.

5 hozzászólás
>!
mandris
Homérosz: Íliász

Ha túlzásnak is tartom, hogy csak 73%-on áll a könyv, meg tudom érteni. Mintha két Iliászt olvastam volna: az egyik addig tartott, amíg Akhilleusz duzzogott a hajók mellett, a második kb. valahol ott kezdődött, ahol Patroklosz beszállt a harcba Akhilleusz fegyverzetében.

Ibükosz* írja Polükratészhez címzett versében:
"nincs olyan emberi lény,
ki folyékonyan elsorolná
mind a hajók neveit, s hogy az argoszi
nép hogyan érte el aigai tengeren
által a lónevelő
Tróját, s az akháiokat bronz
pajzsukkal, a férfiakat, kik
közt ott menetelt a csatában
oly bátor Akhilleusz, a szélnél
gyorsabb, és az erős Telamóniosz Aiasz."
Nos, ez vagy nem igaz, vagy pedig Homérosz nem ember. Bármi is legyen az igazság, Homérosz igenis kísérletet tett arra, hogy mindent és mindenkit, aki csak megfordult a trójai csata környékén, illetve azok családfáját, származási helyét, kedvenc háziállatait (csak kicsit túlzok) felsorolja.** Istenről mondja azt a Biblia, hogy a hajunk szálát is számon tartja (Mt 10-ben). Nos, valami ilyesmit csinál Homérosz az Iliász első részében, ami véleményem szerint elég negatívan hat az olvasmányélményre. Az teljesen rendben van, ha egy író képben van azzal, mikor és mi történik a regénye világában. Sőt, adott esetben ez el is várható egy jó írótól. De nekem hadd ne kelljen erről értesülnöm. Az érzelmi involválódásomnak nem tett jót, hogy feltűnik egy új szereplő, akinek nevét még életemben nem hallottam, majd miután vagy ő, vagy Homérosz elsorolta helyette a családtagjait, illetve zengte dicséretét tejjel-mézzel folyó hazájának, erős falú városának, a végén egy gyönyörű, a mezőgazdasági munkákból vagy a természetből vett hasonlattal érzékelteti, hogyan fordulnak ki a belső szervei egy másik, nagy valószínűséggel szintén újonnan megismert szereplő közreműködésre révén, akinek a családjával ennek apropóján ugyancsak megismerkedhetünk.
Ilyen értelemben, bár csúnyán hangzik, azt kell, hogy mondjam, az Iliásznak kifejezetten jót tesz, hogy az első felében elhull a katonák jelentős része. Ennek „köszönhetően” ugyanis a második részben koncentrálhatunk azokra, akik még akár érdekelhetnek is minket. Azt hiszem, az ilyen esetekre mondják, hogy a kevesebb néha több.
Amint azonban elhulltanak mindkét oldal legjobbjai a hosszú harc alatt, végre Homérosz megtanul egy-egy fontosabb szereplőre összpontosítani, és a végére eléri, hogy minket olvasókat is elkezdjen érdekelni, mi fog történni a hőseivel, ami – lássuk be – nem hátrány egy irodalmi műnél. Mondjuk Homérosz gátlástalanul spoilerezi a saját történetét, úgyhogy a tíz körmünket azért nem fogjuk lerágni.
De ne legyünk gonoszok. Az Iliász több szempontból is számot tarthat az érdeklődésre:
Egyrészt, sokat elmond arról, milyen volt a korabeli élet – feltételezem Homérosz olyan hasonlatokat használ, amelyeket korabeli hallgatói tudtak értelmezni. Egyébként az valami csodaszép, ahogy a szerző a trójai háború vérengzését (anatómiai szempontból is érdekes mű) párhuzamba állítja a természettel, állatokkal, időjárási jelenségekkel, sőt, mezőgazdasági munkákkal. Ezt úgyse tudnám olyan jól megfogalmazni, mint @Timár_Krisztina, úgyhogy olvassátok el nála. Egyébként is olvassátok el az értékelését, mert nagyon jó.
Szintén nagyon sok megtudható arról, hogyan képzelték el a görög isteneket a Homérosz korabeli görögök. Nos, nem túl hízelgő a róluk alkotott kép. Ha valóban ilyeneknek látták a görögök az isteneket, akkor méltán kerültek múzeumi vitrinbe. Az a legkevesebb, hogy milyen isten az, akit ember meg tud sebezni, de hogy még Zeusznak is lehet a háta mögött művelni dolgokat… De egyébként is. Az Iliász istenei olyanok, mint az emberfeletti hatalommal bíró gyerekek, az emberek pedig olyanok, mint játékkatonák az istenek homokozójában.*** Néha nettó gonoszság, amit szegény szerencsétlen emberekkel művelnek. De mondjuk kifogásnak sose rossz, hogy tulajdonképpen nem én futamodtam meg, hanem Zeusz/Apolló/Athéné futamított meg – előlük nem szégyen elfutni. Úgyszintén milyen megnyugtató, hogy igazából nem én mészároltam, csak betöltöttem valakin az istenek haragját. Rendkívül felszabadító érzés lehet. De elég a gonoszkodásból. Az mindenesetre egyértelmű, hogy itt (az Iliászban), ha van is szabad akarat, egyéni hősiesség, érdem és dicsőség – és ha valami, hát a harcban kitűnni az –, ami elsősorban van, az a sors. Az elől pedig elfutni nem lehet. Legyen szó Patrokloszról, Hektórról vagy akár a nagy Akhilleuszról.
Összességében érdekes élmény volt az Iliászt olvasni, és bár az első felét inkább kínszenvedés, mint nem, azért a második fele bőségesen kárpótolt ezért.

* Akiről a Fohász a Múzsákhoz című szöveggyűjteményt olvasva hallottam először.
** Én szerintem attól félt, hogy valaki, akinek őse állítólag harcolt Trójánál majd hallja az Iliászt, és megsértődik, mert az ő ősét kihagyta belőle.
*** A hasonlat annyiban sántít, hogy a gyerekek nem szoktak játékkatonákat nemzeni.

3 hozzászólás
>!
Roszka
Homérosz: Íliász

Nekem ez a könyv olyan, mint egy bábjáték! Az istenek ülnek az Olünposzon és rángatják a kedvük szerint a szálakat, ami emberek sorsát dönti el.Közben nézik Őket és ha nem tetszik a csata nekik, akkor be is avatkoznak.
Az Istenek igen kegyetlenek és vérszomjasak, és legfőképp hiúak. Van itt minden gyomorforgató dolog, részletes leírása egy-egy halálnak, legyen az kibelezés, vagy valami hasonló.
Rengeteg kimondhatatlan név, ember legyen a talpán, aki fejben tarja!
Azért a főszereplők nevét szerencsére ismerjük már máshonnan.
Nem bánom, hogy túl vagyok rajta, de örülök, hogy elolvastam.

1 hozzászólás
>!
csillagka P
Homérosz: Íliász

Ennyi vér és könny egy asszonyért ? biztos hogy megérte ?
Jobban tetszett mint az Odüsszeusz, talán az is jobb lett volna ha nem rontom el a sorrendet.
Egy komoly haditudósítás az elmúlt évezredből, bocsánat nem az előzőből hanem az előtti előttinek az előttiéből, na jó szóval iszonyú régről és valahogy ennél is maradt, egy öreg, kicsit poros nehezen betűzhető harci krónika, rengeteg vérrel és könnyel és egy felejthető rajongással.
Avítt, megfonnyadt történelmi mese, az elmúlt korok árnyának lenyomata, és ha így nézem csodálatos hogy egyáltalán olvashattam ennyi évszázad távlatából.

>!
Európa, Budapest, 2005
480 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630778629 · Fordította: Devecseri Gábor
>!
monseigneur
Homérosz: Íliász

Nehéz könyv. Masszív könyv. Bonyolult könyv.
Röviden a karakterekről : Priamosz egy furcsa vénember, Parisz egy senki, Hektor az egyedül használható ember. Velük szemben ugyanakkor Agamemnon egy szörnyeteg (hatékony szörnyeteg, ami azt illeti), Menelaosz megint csak egy senki, Odüsszeusz az egyetlen akivel azonosulni lehet. Akhilleusz (szerintem) érdemtelen sztárja a történetnek, hiszen a két fő cselekvése a siránkozás és az őrjöngés. Patroklos nem szerepel annyit, hogy megítélhessem. Fölöttük az istenek sem sokkal jobbak, hiszen az első konfliktusra darabjaira hullik az olümposzi család, a klikkek pedig vérig mennének, már ha komolyabban megsérthetnék egymást. Meg különben is. Ők nem emberi lények. Úgyhogy inkább a szerencsétlen halandókat biztatják fel egymás ellen, nekik pedig minden támogatást megadnak. Zeusz eközben meg csak trónol a felhőkön, és amikor alant véres hullahalmok emelkednek, ő úgy békítgeti isteni rokonait, mintha egy mindennapos perpatvarban lennének. Mindannyiuk alatt pedig Hadész remekül szórakozik.
Nos ők lennének. Egy csomó nehezen azonosulható, nemigazán épületes alak. Ez a történet az ő harcaikról, szenvedélyeikről, de főleg harcaikról szól. És a maga módján végtelenül szórakoztató.
Hajlok arra a magyarázatra, hogy az Íliász több évtizednyi szájról-szájra való terjedés következtében, szervesen kialakult mű. Homérosz személyéről máig viták folynak, és nem úgy tűnik, hogy mostanában megoldódik a kérdés. Azonkívül Graves nyomán valószínű, hogy a trójai háború valóban megtörtént esemény volt, és sok száz évvel ezelőtt kereskedelmi háborúként zajlott le.
Nem fogom ajánlani, mert akinek fontos, hogy olvassa az elfogja olvasni, míg aki megelégszik a középiskolai gyorstalpalóval az nem fogja magát ezzel fárasztani, és ez rendben is van szerintem.
Így szólt hát monseigneur, szárnyas szavakat szólt.

>!
Isley P
Homérosz: Íliász

Túl nagy mű egy rövidebb értékeléshez. Örülök, hogy bepótoltam. A hősök jelleme és egymással való társalkodása, az egymás irányába megnyilvánuló tisztelet, a harcratörekvők becsülete, a férfidicsőítés, mind erőben, mind szépségben túlontúl inspiráló és elgondolkoztató.

>!
dre
Homérosz: Íliász

Kezdem a saját tapasztalatokkal:
Gimnázium első osztályában kötelező olvasmány volt, legalábbis nálunk. 26 emberből egy sem olvasta el az eredetit. Talán hárman elolvasták a tartalmát innen-onnan, és valamivel többen látták a Trója c. filmet, aminek ugye ez az eposz az ihletője. Szerintem a magyar tanárnő nem is várta el, hogy elolvassuk. Együtt átbeszéltük a tartalmát, vázlatot írtunk hozzá, értelmeztük kicsit a mondanivalóját. Azt hiszem, ez volt az első kötelező, amit utólag olvastam el. És szerintem sokkal jobban jártam így, hiszen úgy kezdhettem neki, hogy tudtam, mire számíthassak.
És akkor most magáról a műről:
A magyar fordítás kis odafigyeléssel könnyen érthető. Ami engem jobban zavart, az a rengeteg név volt. Eléggé belezavarodtam, sokszor felbukkant egy-egy olyan szereplő, akiről azt hittem, már meghalt néhány oldallal hamarabb. Az utolsó pár lapnál tartottam, amikor feltűnt, hogy a könyv végén van egy 6 oldalas Jegyzet, amiben szépen betűrendben fel van sorolva a legtöbb tulajdonnév, amivel találkozhattam. Ettől kevésbé szemfüles nem is lehetnék xD
A sok epikus hasonlat, amit Homérosz használt, eleinte hatásos volt, de aztán csak azt vettem észre, hogy egyre ismétlődnek (kb. mindnek ugyanaz volt a lényege: XY az oroszlán, a többi, aki megtámadja, az a vadász/a vadász kutyái, stb…), szóval kezdett idegesíteni. De emiatt inkább csak magamat érzem türelmetlennek, mert hát végülis mikor írta/költötte ezt Homérosz? Egy ilyen régi műnél ezt igazán nem vehetem hibának.
Valószínűleg sokkal kevésbé fogott volna meg a történet, ha egy hasonló oldalszámú regényt olvasok róla. Így sem állt hozzám túl közel az egész háború, a harci jelenetek sem hoztak lázba.
Sem Hektórt, sem Akhilleuszt nem tudtam megkedvelni. Ami pedig az isteneket illeti, már-már nevetséges volt, amit csinálták. Az embereket kényük-kedvük szerint rángatták, egymást próbálták kijátszani, kivéve akik haverok szövetségesek voltak, mert ők meg bármilyen szívességet megtettek egymásnak. A kedvencem Héra volt, aki egyfolytában próbált Zeusz akarata ellen tenni, mert képtelen volt elfogadni azt, és igen szépen ki is játszotta a főistent.
Végezetül egyik osztálytársam gondolatát osztom meg:
„Miért tanulunk kitalált történetekről?"
A választ nem én adom meg.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Sli SP

(…) míly szó szökkent ki fogad keritésén?

73. oldal, IV. ének - Esküszegés / Agamemnón hadiszemléje (Európa, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: Odüsszeusz / Ulysses
1 hozzászólás
>!
Sli SP

Mert hisz az embernél a világon nincs nyomorultabb
mindama lény közt, mely lélegzik s mászik a földön.

330. oldal, XVII. ének - Meneláosz vitézkedése (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: ember, emberiség · Zeusz / Jupiter
>!
Sli SP

(…) baj után a bolond is okos már.

319. oldal, XVII. ének - Meneláosz vitézkedése (Európa, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: Meneláosz
>!
tothmozerszilvia I

Mint levelek születése, olyan csak az embereké is;
földre sodorja a lombot a szél, de helyébe az erdő
mást sarjaszt újból, mikor eljön a szép tavasz újra;
így van az emberi nemzet is, egy nő, más meg aláhull.

6. ének

>!
Sli SP

és itt lelte az Álmot, testvérét a Halálnak

261. oldal, XIV. ének - Zeusz rászedése (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: álom · halál · Héra / Juno
>!
Bea_K P

Élt Trójában egy ember, dús és tisztanevű hős,
Héphaisztosznak papja, Darész, és két fia is volt,
Ídaiosz s Phégeusz, kitünők mindennemü harcban:
ők, csapatuktól távol, a Tűdeidészre rohantak,
mindketten lovon; ez gyalog indult harcba a földön.

Ötödik ének - Diomédész vitézkedése

>!
Sli SP

Mert sosem érhet föl lelkemmel mindama kincs sem,
melyről mondták, hogy van a jófalu trójai várban
békében, mielőtt az akhájok sarjai jöttek;
s még az sem, melyet nyilazó nagy Phoibosz Apollón
kőküszöbével zár, sziklás Pűthónak ölében.
Mert zsákmányolhatsz tulkot, hízotthasu birkát,
szerzel sárga lovat, meg háromlábas edényt is:
vissza azonban már sohasem zsákmánylod a lelked,
sem nem vásárlod, ha kiszállt a fogak rekeszéből.

164. oldal, IX. ének - Követség Akhilleuszhoz (Európa, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: Akhilleusz / Achilles · Apollo / Apollón · lélek · Trója
>!
Penthesiléa

Nemlohadó lángot gyújtott pajzsán s a sisakján,
mint ha az ősz csillagja ragyog, mely leggyönyörűbb fényt
áraszt szét, miután megmosdott Ókeanoszban…

V. ének

>!
Hanna IP

Mert széllel-röpülő elméjű mindig az ifjú:
míg ha az agg ott van köztük, lát múltba-jövőbe,
s tudja, miként lesz mindkét fél számára a legjobb.

iiI. ének - Esküökötés - Szemlélgetés a falról - Alexandrosz és Meneláosz párviadala

>!
Bea_K P

"Mért pityeredtél el, Patroklosz, mint pici lányka,
futva az anyja után ki eseng, hogy ölébe emelje,
szoknyájába kapaszkodik, és föltartja az útján,
s könnybe uszó szemmel néz rá, míg föl nem emelték:
így ejtesz, Patroklosz, gyöngéd könnyet a földre.

Patroklosz halála


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Sophokles: Ajas
Sophoklés: Sophoklés összes drámái
Publius Vergilius Maro: Vergilius Aeneise
Apollodórosz: Mitológia
Lucius Annaeus Seneca: Seneca drámái
Madeline Miller: Akhilleusz dala
Szabó Magda: A pillanat
Dión Chrysostomos: Tróját nem vették be
Philostratos: A szofisták életrajzai
Haller János: Hármas história