A ​gazdátlan kiscica 94% 48 csillagozás

Nagyon cuki mese az elengedésről és a szeretetről.
Mia cicája elpusztul ő ezt nehezen dolgozza fel, gyászolja, de aztán a barátnőjének a cicájának kölykei lesznek és az egyik kis cica végül Mianál talál otthonra, na de hogy hogyan hah! Nagyon édes történet.

Nekem nagyon tetszett a történet. Bár nem vagyok macskás, inkább a kutyák felé húz a szívem, ez a történet mégis megmelengette a szívemet. Az tény, hogy hihetetlenül nehéz dolog feldolgozni egy kisállat elvesztését, ennek lehettünk tanúi ebben a történetben is.
Örültem, hogy a végére Pihe megtalálta az otthonát, és annak is, hogy ez Miánál történt.
Végig magam elé képzeltem a cuki hófehér cicát, nagyon nagy élmény volt így olvasni. Az már csak mellékes, hogy a cicakekszet kétszer is cikesznek olvastam, de tudjuk be, hogy még nem pihentem ki magam :D

Aranyos történet egy kislányról, aki éppen elveszítette a cicáját. Megfogadja, hogy sose felejti el és nem akar másikat. Aztán a barátnőjénél kiscicák születnek. Vajon akad-e köztük egy, aki megváltoztatja a kislány elhatározását? A könyvből kiderül. Az írónő kedves, olvasmányos stílusban mesél nekünk, ami még szerethetőbbé teszi. Fogok még tőle olvasni.

Aranyos történet volt. Jó volt figyelni, hogy Mia hogyan fogadja el az új kiscicát. Pihe aranyos cica volt. Mintha csak azért született volna, hogy Mia legyen a gazdája. Aranyosak voltak a kiscicák.

Végtelenül aranyos történt a ragaszkodásról, szeretetről és barátságról. Alig várom, hogy az unokahúgaim kezébe adjam pár év múlva.
A fél csillag levonás azért jár, mert úgy éreztem, hogy Mia sokkal idősebb személyiségre, mint amennyinek mondják a történetben (vagyis, amennyi lehet) Túl komoly a korához képest, pedig ennek épp az lenne a lényege, hogy a gyerekek azonosulni tudjanak vele a kora végett, nem? :)
spoiler

Mia nehezen dolgozza fel macskája elvesztését. Elhatározza, hogy nem lesz több cicája. Na de ki az, aki ellen tud állni egy aprócska szőrpamacsnak? Ez a történet is bűbájosra sikeredett.

Az eddigi Holly Webb könyvek közül ez tetszett a legkevésbé. Egyszerűen nem történik benne szinte semmi a kínlódáson kívül. Semmivel nem ad többet, mint a fülszöveg, azt leszámítva hogy a végén lévő kérdésre választ kapunk, de igazából aki valaha olvasott már ezek közül a könyvek közül egyet is, az tudja hogy ez sem volt kérdés igazából. Talán annak lehet jó, aki épp egy elpusztult háziállatát gyászolja, mert ezt a folyamatot elég jól ábrázolja, de a többiek számára marad ez a „történjen már valami!”- érzés. Ráadásul engem nagyon zavart, hogy a könyv felénél kb. hirtelen elkezdték a macskát másképp hívni, és onnantól a két név váltakozott, de igazából semmi oka nem volt. Gondolom az egyik név az angol eredeti lehetett, és néha átnevezték, néha meg csak szó szerinti fordítás maradt, de ettől még irritált.

Cuki kis történet, ha gyerek lennék, biztos nagyon tetszett volna. Még így is nosztalgiázós érzés volt elolvasni a történetet. Az elejét éppen akkor olvastam, amikor a cicám nagyon beteg volt, úgyhogy instant depresszióba esve sírva olvastam, de egyébként nagyon ari, a borítón lévő Pihét meg legszívesebben leszedném megszeretgetni!

Ez is aranyos történet volt. Az eleje ugyan nem annyira tetszett még, soknak találtam a régi cica miatti szomorkodást. off
Tetszett a pici cicákról a leírás, bazsalyogtam, amikor éppen egy-egy aranyos részt olvastam.
Ebben a könyvben valahogy jobban megfogtak a rajzok is, mint az eddig olvasottakban. Lehet, hogy csak eddig nem fordítottam rá nagy figyelmet.
Ami zavart, hogy Pihe néha Bajusz volt. Nem tudom, hogy ez eredetileg íródott így, vagy csak a fordításban van felváltva, de első alkalommal azt hittem, hogy az apuka tévesztette el, de kiderült, hogy nem.

Tündérien édes történet. Miközben olvastam teljesen bele tudtam magam élni Mia helyzetébe. Mosolyogtam, elpityeredtem és nagyon izgultam a végéig, hogy Pihe és Mia együtt legyen.
Alig várom, hogy a keresztlányom nagyobb legyen és felolvashassam neki.