Szent kalács!!!!!!!!!!!
Egészen a 87. fejezetig úgy voltam, hogy úgy lehúzom a könyvet, amennyire csak lehet, hogy az értékelésemet elolvasva egy ember se akarja a kezébe venni. Ugyanis azt hittem, hogy a könyv vége (véglegesen) úgy alakul, ahogy én egyáltalán nem szeretném. Egyáltalán. Sőt, ha elolvastam volna az utolsó sorokat, az utolsó szavakat, az utolsó betűt és a mindent lezáró pontot, úgy, hogy olyan idegesítő a végkifejlet, ahogy azt gondoltam… Szétszaggatom a kötetet, aztán darabkánként kihajítom az ablakon, ezt pedig a sorozat másik két része is követi, akiknek ugyanez a sorsa. A negyedik részt meg, ha megjelenik magyarul, egy pillantásra sem méltatom. Képes lettem volna fél csillagra lepontozni ezt. Ezzel a lezárással viszont elnyerte a 4,5 csillagot nálam.
Mert igenis fontos, hogy az író ne rontson el egy egész könyvet azzal, hogy felhergeli (szegény) olvasót a zavaró (őrületbe kergető) végződéssel. Azt hiszem, Holly Smale ismeri ezt az íratlan szabályt. És most nem a szomorú regényekre célzok ezzel, hanem a dühítő, idegesítőekre. Amik csak azért válnak rosszá, mert (nem jó értelemben) hihetetlen az utolsó rész.
Na, most komolyan megnyugodtam. Amikor észrevettem a (számomra) boldogító sorokat, már tudtam, hogy szó sem lesz itt kevés csillagról. Szeretek sok csillagot adni, mert akkor jó volt egy könyv. Ebből következik > A Geek girl harmadik része jó.
Legalábbis nekem megfelelt.
Sokat nevettem rajta, de sajnos most olvasás közben úgy éreztem, hogy Harriet épp olyan idegesítő, mint zseni, és ezt eddig egyszer sem tapasztaltam a sorozatban. A lány olyan szinten naiv, hogy az már fáj.
Ugyanis miután elköltöznek Amerikába, Harriet újra kap egy modellmunkát. Ezzel még nincsen semmi baj. De amikor Kanderall, akivel a fotózáson ismerkedik meg, közli vele, hogy neki is kéne valami brand, hogy ő is „kötőjeles” legyen, minden kétség nélkül hisz neki. Elhiszi, hogy ő még nem valaki (amikor igenis az), ezért kell belé valami különleges (ami már van benne, de ő ezt nem tudja…). Megvesz csupán azért egy HOMÁRCIPŐT (érted: homárcipőt – szemekkel, meg minden testrésszel, ami egy homáron található), hogy az emberek megjegyezzék. Na, így aztán biztosan emlékezni fognak rá. A Lány, Aki Mindig Bűn Ronda Homárcipőt Visel, Amiben Még Járni Sem Tud. Egyszerűen fantasztikus.
Elhiszi, hogy Nick nem is szerelmes belé, mert Kanderall azt mondja (mintha annak a nőnek mindenben igaza lenne). Mert nincs rengetegszer mellette. Amit a fiú felhozhat ez ellen érvnek: folyton munkája van (modell), ezért ide-oda utazgat. És a többi hülye képzelt állítás miatt is elhiszi, hogy csak ő szereti Nicket. Haha (*gúnyos nevetés*). De buta.
Követi Kanderall utasításait, mit tegyen, hogy a fiú végre belé szeressen (amikor már rég szereti!!!!). Arra meg nem jön rá, hogy pontosan így készül elreontani mindent.
Még egy íratlan szabály: ne fogadj meg tanácsokat egy olyan embertől, aki nem is ismer téged, fogalma sincs, milyen a családod és az életed!
Harriet annyi íratlan szabályt megszegett, hogy azt meg sem lehet számolni. És sokat hazudott… Csak azt nem értem, az ember miért gondolja azt, hogy hazudni könnyebb??? Hogy ha hazudunk, akkor sosem derül ki semmi…? Hazudni nem helyes. És tudom, hogy ez egy olyan „duma”, amit folyton nyomatnak a felnőttek, de igazuk van. A hazugság mindig kiderül, nem titkolhatod az örökkévalóságig.
Ennyi volt. Ez a véleményem. Még annyi: mikor a szent kalácsba jelenik már meg a negyedik rész?!
