My name is Eleanor Kerchner.
You can call me the Queen.
I died in 1895.
Now it's time to play.
A chilling ghost story from the bestselling author of the Spderwick Chronicles, Holly Black.
My name is Eleanor Kerchner.
You can call me the Queen.
I died in 1895.
Now it's time to play.
A chilling ghost story from the bestselling author of the Spderwick Chronicles, Holly Black.
Eredeti megjelenés éve: 2013
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Hú, de sokáig halogattam ezt az értékelést.
Na akkor vágjunk is bele.
Először is: EZ NEM FANTASY. Én azt hittem, hogy az, de nem.
A könyvben, a végén le is van írva, hogy ez a könyv szellemekről szól, de nem szellemtörténet, a klasszikus értelemben véve.
Nekem meggyőződésem, hogy ez három gyerek felnövéstörténete.
Mivel rajta volt a fantasy-címke, vártam a fordulatokat, a nagy csattanókat, amikor visszautalunk a korábbi furcsaságokra, és amikor mindez elmaradt, nagyon csalódottnak éreztem magam, és el is határoztam, hogy csak 4 csillagot adok, mert jó volt, jó volt, csak csomó magaslabdát nem csapott le.
Aztán gondolkodtam rajta, és rájöttem, hogy enne a könyvnek nem is volt célja az a sok csattanó. spoiler Egyszerűen arról szólt, hogy három 12 éves gyereknek fel kéne már lassan nőnie, de még benne akarnak maradni a burokban, amit teremtettek maguknak. És annyira szeretnék, ha létezne a mágia, hogy mindenhova beleképzelik a mágia létezését. Látomásos-álmok, ijesztő babák, feltúrt táborhely.
És én teljesen megértettem őket. Én is nagyon-nagyon örülnék, ha létezne varázslat, és én is szívesen elmennék egy kalandra. De hát a valóvilág az a valóvilág.:(
Érdekesek voltak a főhősök. Egyikük sem volt különösebben szerethető, de nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy élők. Igenis éltek, rossz döntéseket hoztak, hülyeségeket csináltak, amiket megbántak vagy nem bántak meg. Igazi élő emberek. Csodás.
Tartottam tőle, hogy angolul van és nehezen fogom olvasni, de pár nap alatt kivégeztem, mert nagyon olvasmányos volt a stílusa.
A borító meg egyszerűen csak szuper, imádom!
Ritkán esik meg, hogy a fülszöveg/címke félrevezet, és úgyis élvezek egy könyvet, de ezzel szerencsére ez történt.
Nagyon ajánlom mindenkinek, olvassátok!*-*
Az első fejezetek alapján nagyon úgy tűnt, hogy ez bizony egy csak nappal olvasható, horrormese lesz. Valamilyen szinten végül is az volt.
Ám emellett sokkal többet nyújtott. A Doll Bones mese a barátságról, és arról, miként változik meg egy-egy barátság, ahogy mi magunk is változunk.
Teljes mértékben szerelmes lettem ebbe a könyvecskébe, és éljen a Királynő!
Ez a történet egyszerre volt szivet melengető és hátborzongató. Poppy, Alice és Zach barátsága, valamint az őket összekötő képzelőerő és kreativitás irigylésreméltó volt. Az általuk kitalált mesékben és a küldetésükben is szívesen elmerültem.
Noha nem horrortörténetről van szó, azért a Királynő jelenléte az egész könyv során egy kellemetlen, fojtogató érzéssel töltött el. Gyerekként sosem féltem a babáktól, de így „felnőtt fejjel” egyre jobban irtózom tőlük, és ez most is eléggé kiütközött.
Legjobban a mese mondanivalója tetszett, a barátságra, változásra, elfogadásra, kitartásra fektetett hangsúly.
Csak őszintén remélni tudom, hogy nem ez volt a gyerekek utolsó története.
Zach stared ar her in awed amazement. „Do you even think this will work?” he asked.
She looked back at him. „It works in the movies.”
215. oldal
„The smiling was creep”, said Zach. „Anyone tell you that you have a creepy smile, Poppy?”
She looked very pleased with herself.
41. oldal
His dad called where they lived West of Nowhere, Pennsylvania, claiming it bordered Better off Forgotten, West Virgina, and Already Forgotten, Ohio. When Zach was little, those had seemed like magical places names, before he realized they were just sarcasm.
74. oldal
They were leaving home by themeselves – going on a real adventure, the kind that changed you.
80. oldal
„Everyone has a story,” Alice murmured. „Everyone's the hero of their story. That's what Ms. Evans said in English.”
96. oldal
Sometimes it seemed to him that girls spoke a different language, but he couldn't figure out when they'd learned it. He was pretty sure that they used to all speak the same language a year ago.
36. oldal
„There's people who do things and people who never do – who say they will someday, but they just don't.”
96. oldal