A ​honfoglalás forráskritikája I-II. 2 csillagozás

Hölbling Tamás: A honfoglalás forráskritikája I-II. Hölbling Tamás: A honfoglalás forráskritikája I-II.

Kevés ​esemény van a magyar történelemben, amit annyi művész írt, zenésített vagy éppen festett meg, mint a magyarok bejövetelét. Az évfordulóját is megünnepeltük 1896-ban, majd 1996-ban is, – azt a látszatot keltve, mintha a tudomány megfejtette volna a honfoglalás igencsak komplex problematikáját. Kevés hangsúlyt kap, mégis tény viszont, hogy a „megfejtés” minden egyes eleme merő hipotézis csupán – beleértve a magyarok bejövetelének az időpontját is. A dualizmuskori, minden áron újat mondani és deheroizálni akaró, akkor igen modernnek tetsző történésziskola munkájának gyümölcse. Tudományuk gerincét az a feltevés adta, hogy a magyarok esküdt ellenségének, Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárnak az írásai minden más írott forrás fölé emelhetők, és utóbbiak hitele azon áll vagy bukik, hogy mennyire illeszthető mondanivalójuk a görög császár De Administrando Imperio című művének betűihez. A 20. század nemzetközi kutatása lassan kiderítette, hogy a DAI ilyen funkcióra… (tovább)

>!
Ad Librum, Budapest, 2010
400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155014390
>!
Ad Librum, Budapest, 2009
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639934221

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Qedrák P>!
Hölbling Tamás: A honfoglalás forráskritikája I-II.

(Újraolvasás vége)

Ez a könyv az alternatív magyar történetírás egyik csúcsterméke, mégpedig kétféle értelemben is.

Van egy, ebben a szellemi közegben alapvetésnek számító tétel, amely szerint a magyar történetírás őstörténettel foglalkozó szakemberei évtizedek, sőt évszázadok óta rosszul közelítik meg a vonatkozó történeti forrásokat. Hogy ez merő szakmai tévedésből, esetleg igazodásból, vagy valamiféle politikai koncepció részeként történik, az ehelyütt mindegy is. A lényeg, hogy a magyar történetírásnak elsősorban a magyar forrásokra kell építenie, nem pedig a külhoniakra. Tehát, ha mondjuk Anonymus leírta, hogy X, és mondjuk Bíborbanszületett Konstantin leírta, hogy Y, akkor a két közlés ellentmondása esetén egy magyar kutatónak erkölcsi kötelessége az X-et alapul venni, és a külföldi forrást „hozzáigazítani”. A fent említett alapvetés ugyanis az, hogy a magyar történetírás hibás koncepciót követ, hiszen a külföldi forrásokat szükségszerűen felértékeli, míg Anonymust meg a magyar krónikákat hátsó szándékoktól vezérelten, vagy pusztán kisebbségtudatból táplálkozó igazodási kényszerből, nem veszi figyelembe, vagy egyenesen degradálja

Hölbling Tamás könyve pedig ennek a történeti iskolának, (ha nevezhetjük így) azért a csúcsterméke, mert tökéletes következetességgel viszi végig fenti koncepciót. Vagyis, fogja a magyar forrásokat, és a magyar források közlését veszi alapul, amelyből igyekszik megfejteni a külföldieket.

A másik ok, ami miatt méltán emelhetjük a hasonló ideológiából születő társai fölé, hogy nagyrészt eleget tesz azoknak a tudományos követelményeknek, amelynek nem túl magasan fekvő léceit az alternatív történetírás nagyon sok könyve nemes egyszerűséggel ver le. Hölbling viszont használ lábjegyzeteket, idéz műveket, és jól láthatóan ismeri a szakirodalom fontosabb műveit. (Ha nagyon kekeckedni akarnék ezen a téren, akkor az egyetlen hiányosságot ott róhatnám fel neki, hogy jellemzően inkább monográfiákat használ, a szakfolyóiratok írásai kevésbé keltették fel a figyelmét).

Ám az a probléma, hogy aki ilyen prekoncepcióval fut neki a történetírásnak, az hiába kiált prekoncepciót az általa cáfolni kívánt művek kapcsán, saját maga fut rá arra a zátonyra, amelyet mások hajója alatt látni vélt. Két példát hozok erre:
– Hölbling alapvetése ugye, hogy a magyar források helyesen adják meg a fejedelmek névsorát, vagyis Árpádot Zoltán, majd Taksony követte a trónon. Csakhogy zavar támad az erőben, hiszen Bíborbanszületett Konstantin megnevezi Fajszot, aki nem illik bele ebbe a képbe. Hölbling megoldása az, hogy arrébb kell tenni egy vesszőt a magyar szövegben(!!!), és így már úgy érthetjük a dolgot, mintha a császár Zoltánt nevezte meg volna fejedelemnek. Oldalakon keresztül próbálja bizonyítani, hogy ez miért van így, ahelyett, hogy elővenné az eredeti szöveget. Vagy egy szövegkiadást. Vagy egy olyan fordítást, amely olyan nyelven készült, amin vélhetően tud (angol, német). Így viszont egy olyan súlyos szakmai hibát követ el, amelyet már egy szemináriumi dolgozatban sem vennének jó néven.
– Hölbling hosszasan foglalkozik Anonymus forrásértékével, alapvetően azt a végeredményt hozva ki, hogy Anonymus megbízható a honfoglalás korára nézve, adatai helytállóak, és I. Béla jegyzője volt. Ennek kapcsán azonban foglalkoznia kell azzal a problémával, hogy a gesztában megnevezik a használt fizetőeszközt, a márkát. Ezt az ellentmondást úgy oldja fel, hogy ebben az esetben nyilvánvalóan a szövegrészben szereplő oroszok fejedelemségek pénzneméről lehet szó, ők használtak márkát. Hiszen, amikor külföldre megyünk, és keresünk ott ezer rubelt, akkor hazajövetelünk után erről úgy számolunk be, hogy ezer rubelt kerestünk, és nem úgy, hogy ezer forintot. Az egyébként szellemes megoldás elvérzik azon az apróságon, hogy az eredeti szövegben többek között az szerepel, hogy Álmos fejedelem szabta meg a fizetendő váltságdíjat, vagyis a pénzegységet a magyarok nevezték meg. A fenti érvelés nem állja meg a helyét. Egy újabb pont, ahol a prekoncepció diadalt aratott a forráskritika felett.

A munka amúgy nem váltott ki nagy tudományos visszhangot. Az alternatív történetírásnak alighanem túl nagy falat, hogy megeméssze, főleg azért, mert így el kellene fogadni legalább azokat a tudományos formákat, amelyeket Hölbling elfogadott. Ez viszont egy megnyerhetetlen meccsé változtatná a régóta folyó küzdelmet. Így a „baráti oldalról” marad a hátbaveregetés az egy-két dicsérő szó, és az itt fellelhető eredmények ignorálása. A tudományos térfélen sem jutott sokra. Veszprémy László dicsérettel szólt róla, Tóth Sándor László a honfoglalásos munkájában vitába szállt vele, Bollók Ádám meg B. Szabó János párosa viszont koncepciózusnak tartotta a művet.

Azt hiszem végül is nekik lesz igazuk, és minden erénye ellenére a könyvet utóbb azok között fogják számon tartani a historiográfiai összefoglalókban, amelyek esetében a prekoncepció felülkerekedett a tudományos megfontolásokon.

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

László Gyula: „Emlékezzünk régiekről …”
Róna-Tas András: Kis magyar őstörténet
Györffy György: A magyarság keleti elemei
László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról
Sudár Balázs (szerk.): Magyarok a honfoglalás korában
Gombos Albin: A honfoglaló magyarok itáliai kalandozása (898-904)
Benkő László: Idegen tüzek
Tóth Sándor László: A magyar törzsszövetség politikai életrajza
Borovszky Samu: A honfoglalás története
Gál Elemér: Héthavas